2007
Az Egy akol és egy pásztor tanúbizonysága már kapható DVD-n
2007. április


Az Egy akol és egy pásztor tanúbizonysága már kapható DVD-n

A Utah állambeli Salt Lake Cityben található Joseph Smith Emléképületben való kizárólagos vetítése után, és az Első Elnökség irányítása alatt, az Egy akol és egy pásztor tanúbizonysága című filmet kiadták DVD-n, melyet az egyházi elosztó központokon keresztül lehet beszerezni.

Az Egy akol és egy pásztor tanúbizonysága egy nagyszabású történet, amely bemutatja Krisztusnak az ősi Izráel népéért végzett szolgálatát, valamint az azt követő megjelenését az ősi Amerikában, ahogyan azt a két tanúbizonyság – a Biblia és a Mormon könyve – elbeszéli. A történet Hélám fiktív családját kíséri figyelemmel, akik látják a jeleket és a Szabadító eljövetelét az amerikai földrészre.

Amikor a filmet először mutatták be, Neil L. Anderson elder a Hetvenektől elmagyarázta: „A film célja az, hogy tisztázza: Jézus Istennek a Fia, »a világ világossága és élete«, és bemutassa a Szabadító csodálatos hatását mindazok életére, akik hisznek Őbenne.”

A film elkészítése több mint két évig tartott és alapos kutatómunkát igényelt az ősi amerikai kultúráról. A filmet Utahban, Kaliforniában, és Hawaiin forgatták 57 nagyszabású díszlet felhasználásával, amelyből a legnagyobb körülbelül egy futball stadion méretével volt egyenlő. 48 főszereplő, 52 mellékszereplő és több mint 1000 statiszta keltette életre a történetet. A Templom Tér Zenekar és a Tabernákulum Kórus biztosította a zenét.

A 65 perces film DVD-n kapható világszerte az elosztó központokban 18 nyelven (amerikai jelbeszéd, kantoni, dán, holland, angol, finn, francia, német, olasz, japán, koreai, mandarin, norvég, portugál, orosz, spanyol, svéd és ukrán).