A szentírások – minden tanulmány közt a leghasznosabb

Minden igazság központi eleme az a bizonyság, hogy a názáreti Jézus a Krisztus, a nagy Jehova, a világ Szabadítója, és az élő Isten egyszülött Fia. Ez a szentírások üzenete. E szent könyvek mindegyikét átszövi a felhívás, hogy higgyünk – hogy legyen hitünk Istenben, az örökkévaló Atyában, és a Fiában, Jézus Krisztusban; a szentírások e könyvei az elsőtől az utolsóig azt a hívást intézik hozzánk, hogy Isten akaratát tegyük, és tartsuk be a parancsolatait.²

Amikor követjük vezetőink azon tanácsát, hogy olvassuk és tanulmányozzuk a szentírásokat, abból sokféle hasznunk és áldásunk származik. Az általunk folytatható minden tanulmány közt ez a leghasznosabb. […]

A szentírások Isten önkinyilatkoztatásának feljegyzését tartalmazzák, rajtuk keresztül tehát Isten szól az emberhez. Hogyan is lehetne hasznosabban eltölteni az időt, mint a szentírásgyűjteményből azt az irodalmat olvasva, amely Isten megismerésére és a vele való kapcsolatunk megértésére tanít bennünket? Az idő mindig becses az elfoglalt emberek számára, és meg vagyunk fosztva annak értékétől, amikor órákat pazarolunk el semmitmondó és csekély értékű dolgok nézésével vagy olvasásával.³

Reméljük, hogy napi szinten olvassátok és tanulmányozzátok a szentírásokat, egyénenként és családként egyaránt. Nem vehetjük félvállról az Úr parancsolatát: „Tudakozzátok az írásokat, mert azt hiszitek, hogy azokban van a ti örök életetek; és ezek azok, a melyek bizonyságot tesznek rólam” (János 5:39). Amikor a kinyilatkoztatott igét olvassátok, a Lélek eljön az otthonotokba és az életetekbe.⁴

Tele kellene lennie az egyházunknak olyan férfiakkal és nőkkel, akik alaposan ismerik a szentírásokat, akik keresztutalásokkal és jelölésekkel látják el a sajátjukat, akik a Kalauz a szentírásokhoz témái alapján tanításokat és beszédeket készítenek elő, és akik jártasak a térképek, illetve az alapművek ezen csodás kiadásában lévő egyéb segédanyagok használatában. Egyértelműen több van azokban, mint amit gyorsan el tudunk sajátítani. Bizonyos, hogy a szentírás mezeje „fehér, készen az aratásra” [lásd T&Sz 4:4]. […]

Sem ebben az adományozási korszakban, és bizonyosan egyik adományozási korszakban sem voltak a szentírások – Isten maradandó, megvilágosító igéje – ilyen könnyen hozzáférhetők és ilyen segítőkészen megszerkesztve minden olyan férfi, nő és gyermek számára, aki kutatná azokat. A világ történelme során most kerülhet Isten leírt igéje a legolvashatóbb és leghozzáférhetőbb formában a laikusok kezébe. Minden bizonnyal felelősségre leszünk vonva, ha nem olvassuk azokat.⁵

Annak érdekében, hogy engedelmeskedjünk az evangélium törvényének, és hogy engedelmeskedjünk Jézus Krisztus tanításainak, először meg kell értenünk a törvényt, és meg kell bizonyosodnunk az Úr akarata felől. Ezt akkor tudjuk a legjobban megtenni, ha kutatjuk és tanulmányozzuk a szentírásokat és a próféták szavait. Ezáltal megismerkedünk azzal, amit az Úr kinyilatkoztatott az embernek.

[Hittételeink] között van egy, amelyik így szól: „Hiszünk mindabban, amit Isten kinyilatkoztatott, mindabban, amit most nyilatkoztat ki, és hisszük, hogy ezután is ki fog nyilatkoztatni sok nagyszerű és fontos dolgot Isten királyságát illetően” (Hittételek 1:9).

Isten akarata ki lett nyilatkoztatva a szentírásokban, és ezen okból azt a parancsolatot kaptuk, hogy olvassuk azokat az igazság meglelésére. Az Úr elmagyarázta Oliver Cowderynek, hogy miként állapíthatja meg ezen igazságokat. Ezt mondta: „…íme, parancsolatot adok neked, hogy hagyatkozz a leírt dolgokra; Mert ezekben minden le van írva egyházam alapját, evangéliumomat és kősziklámat illetően” (T&Sz 18:3–4).

Pál a jó barátjának, Timóteusnak írt levelében a szentírások olvasására buzdította őt, és ezt mondta: „…gyermekségedtől fogva tudod a szent írásokat, melyek téged bölcscsé tehetnek az idvességre a Krisztus Jézusban való hit által.” Majd hozzátette: „A teljes írás Istentől ihletett és hasznos a tanításra, a feddésre, a megjobbításra, az igazságban való nevelésre” (2 Timótheus 3:15–16). […]

Egyházi vezetőink mindig nagy hangsúlyt helyeztek a szentírások, illetve úgy az ősi, mint a mai próféták szavainak olvasására. Az apák és az anyák arra lettek megkérve, olvassák a szentírásokat, hogy megfelelően taníthassák gyermekeiket. Gyermekeink a szüleik által mutatott példa eredményeképpen olvassák a szentírásokat. A családi estjeink is alkalmat adnak a szentírások tanulmányozására, egyes családok pedig kora reggel olvassák közösen a szentírásokat. […] Ez a módja annak, hogy megtudjuk az Úr akaratát, hogy engedelmesek lehessünk.⁶

Gondoljatok arra a szentírásbeli sorrendre, amely úgy indul, hogy szorgalommal vagyunk Isten igéje iránt, majd azzal az ígérettel folytatódik, hogy ha így teszünk, akkor eljuthatunk még az ő színe elé is:

„És most, parancsolatot adok nektek, …hogy szorgalmasan megszívleljétek az örök élet szavait.

Mert nektek minden olyan szó szerint kell élnetek, amely Isten szájából előjön.

Mert az Úr szava igazság, és ami igazság, az világosság, és ami világosság, az Lélek, méghozzá Jézus Krisztus Lelke. […]

És mindenki, aki hallgat a Lélek hangjára, Istenhez jön, méghozzá az Atyához” (T&Sz 84:43–45, 47).

Csodálatos utazás ez, melyet Isten igéje indít el, és amely a felmagasztosulásban csúcsosodik ki. „…Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek” (2 Nefi 32:3).⁷

Ajánlom nektek Isten kinyilatkoztatásait, mint azt a mércét, mely szerint élnünk kell az életünket, és amellyel mérnünk kell minden döntést és minden tettet. Ennek megfelelően, amikor aggodalmaitok és nehézségeitek vannak, fogadjátok azokat úgy, hogy a szentírásokhoz és a prófétákhoz fordultok.⁸

Mindenkit arra buzdítunk közületek, hogy alaposan gondoljátok át, jelenleg mennyi időt fordítotok a szentírásokon való imádságos elmélkedésre.

Az Úr egyik szolgájaként az alábbi kihívást intézem hozzátok:

1. Az egyház egyéni tagjaiként mindennap olvassátok a szentírásokat, elmélkedjetek és imádkozzatok felőlük.

2. Tartsatok rendszeres családi szentírásolvasást. Megdicsérjük közületek azokat, akik már ezt teszik, és buzdítjuk közületek azokat, akik még nem kezdték el, hogy haladéktalanul kezdjenek neki. […]

Remélem, hogy közülünk mindenki azzal a szilárd elhatározással halad majd előre, hogy imádságosabb lesz, hogy igyekezni fog még teljesebben a Lélek által élni, és hogy közelebb fog kerülni Mennyei Atyánkhoz és a szeretett Fiához a szent írások következetes tanulmányozása révén.⁹

Az olvasási szokások igen különbözőek. Vannak gyorsan olvasók és lassan olvasók; egyesek egyszerre csak kisebb részleteket olvasnak el, míg mások kitartanak megállás nélkül a könyv végéig. Azok azonban, akik a szentírásgyűjteménybe ássák bele magukat, azt találják, hogy a megértéshez több kell az alkalmi vagy felületes átolvasásnál – ahhoz összpontosított tanulmányozásra van szükség. Bizonyos, hogy aki mindennap tanulmányozza a szentírásokat, sokkal többet ér el, mint az, aki jelentős időt szentel erre egy nap, majd napokat enged elmúlni, mielőtt folytatná. Nemcsak hogy mindennap tanulmányoznunk kell, hanem rendszeres időt is el kell erre különíteni, amikor zavartalanul összpontosíthatunk.

Nincs semmi, ami jobban segítené megnyitni számunkra a szentírások megértését, mint az ima. Az ima által arra hangolhatjuk elménket, hogy válaszokat keressünk a kutakodásainkra. Az Úr ezt mondta: „Kérjetek és megadatik néktek; keressetek és találtok; zörgessetek és megnyittatik néktek” (Lukács 11:9). Krisztus itt biztosít bennünket arról, hogy ha kérünk, keresünk és zörgetünk, a Szent Lélek vezetni fogja megértésünket, amennyiben készek és lelkesek vagyunk a befogadásra.

Sokan úgy találják, hogy a reggel a legjobb időpont a tanulmányozásra, amikor az éjszakai pihenés után vagyunk, amely megtisztítja az elmét attól a sok gondtól, melyek zavarják a gondolkodást. Mások a csendes órákban szeretnek tanulmányozni, miután végeztek a napi teendőkkel és félretették a gondokat, olyan békességben és nyugalomban fejezve be ezáltal a napot, amilyen a szentírásokkal való kapcsolatból fakad.

Talán fontosabb a napszaknál az, hogy rendszeres idő legyen elkülönítve a tanulmányozásra. Az lenne az eszményi, ha mindennap egy órát lehetne ezzel tölteni; ha azonban ennyit nem lehet, akkor a rendszeresen erre fordított fél óra is jelentős eredményekhez vezet. A negyed óra nem sok idő, mégis meglepően sok megvilágosodásra és tudásra lehet szert tenni ezalatt, egy ilyen jelentős témában is. Az a fontos, hogy ne engedjük, hogy bármi más akármikor megzavarja a tanulmányozásunkat.

Egyesek egyedül szeretnek tanulni, de a társak közös tanulása is hasznos lehet. A családok számára hatalmas áldást jelent, amikor a bölcs apák és anyák maguk köré gyűjtik gyermekeiket, együtt olvasnak a szentírás-könyvtáruk lapjairól, majd szabadon megbeszélik a gyönyörű történeteket és gondolatokat, hogy mindenki megértse. Gyakran a fiataloknak és a kisgyermekeknek vannak bámulatos meglátásaik az alapvető vallási irodalomra vonatkozóan, és ők értékelik leginkább ezeket.

Ne legyünk véletlenszerűek az olvasásunkban, hanem alakítsunk ki egy rendszeres tanulmányozási tervet. Vannak, akik beosztás szerint elolvasnak naponta vagy hetente egy bizonyos mennyiségű oldalt vagy fejezetet. Ez tökéletesen jó és örömteli lehet, ha valaki az olvasás élvezetéért teszi, de nem lesz belőle jelentőségteljes tanulmányozás. Jobb, ha inkább egy meghatározott időtartam van naponta kijelölve a szentírás-tanulmányozásra, mintsem egy meghatározott mennyiségű fejezet elolvasása. Néha úgy alakul, hogy egyetlen vers tanulmányozása kitölti a teljes időt.¹⁰

Jézus élete, cselekedetei és tanításai gyorsan átolvashatók. A történetek legtöbbször egyszerűek, és a történetek egyszerűen vannak elmondva. A Mester kevés szóval tanított, de mindegyik olyan átfogó jelentéssel bír, hogy együtt tiszta képet közvetítenek az olvasó felé. Néha azonban sok órát lehet eltölteni a néhány egyszerű szóval kifejezett mély gondolatok feletti elmélkedéssel.

Történt valami a Szabadító életében, amit Máté, Márk és Lukács is megemlített. A történet jelentős részét Márk csupán két rövid versben és a harmadik vers első szavaival mondja el. […]

„És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike, névszerint Jairus, és meglátván őt [vagyis, amikor meglátta Jézust], lábaihoz esék,

És igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van; jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen.

El is méne vele” (Márk 5:22–24).

A történet ezen részének elolvasása körülbelül harminc másodpercig tart. Rövid és nem bonyolult. A közvetített kép világos, és akár egy gyermek is el tudná mondani minden nehézség nélkül. Amint azonban időt szánunk a gondolkodásra és elmélkedésre, sokkal mélyebb megértést és értelmezést nyerünk belőle. […]

Jézus és a kíséretében lévők éppen előtte keltek át ismét a Galileai-tengeren, és várakozó emberek sokasága fogadta őt a Kapernaum melletti partszakaszon. „És ímé, eljöve a zsinagóga fők egyike.” Akkoriban a nagyobb zsinagógákban egy-egy vének tanácsa elnökölt, egy elöljáró avagy vezető irányítása alatt. Ez tehát egy rangos és tekintélyes férfi volt, akire a zsidók nagy tisztelettel tekintettek.

Máté nem adja meg ezen elöljáró vén nevét, Márk azonban megnevezi, amikor e szavakat fűzi a rangjához: „névszerint Jairus”. Sehol máshol a szentírásokban nem kerül elő ez a férfi vagy a neve, kivéve ezt az alkalmat, az emléke mégis fennmaradt a történelemben, a Jézussal való rövid érintkezése okán. Sok-sok olyan élet vált emlékezetessé, amelyek máskülönben elvesztek volna az ismeretlenség homályában, ha a Mester kezének érintése nem vezetett volna jelentős gondolkodás- és cselekedetbeli változáshoz, valamint egy új és jobb élethez.

„És meglátván őt [vagyis, amikor Jairus meglátta Jézust], lábaihoz esék.”

Ez szokatlan körülmény volt egy hozzá hasonló rangú és tekintélyű ember esetében: egy zsinagóga elöljárója Jézus lábaihoz térdel – egy olyan ember lábaihoz, akit a gyógyítás ajándékával rendelkező vándortanítónak tartottak. Sok más tanult és tekintélyes ember is látta Jézust, de nem törődtek vele. Elméjük zárva volt. Ma sincs ez másként: sok embert gátolnak akadályok abban, hogy elfogadják őt.

„És [Jairus] igen kéré őt, mondván: Az én leánykám halálán van.” Gyakran történik ilyesmi, amikor valaki nem annyira a saját szükségletei miatt, hanem valamely szeretett személy keserves szükségének okán jön Krisztushoz. Szinte halljuk Jairus hangjának remegését, amikor kimondja: „az én leánykám”. Együttérzésre serkenti a lelkünket, amikor erre a magas zsinagógai hivatalt viselő emberre gondolunk, aki térden áll a Szabadító előtt.

Ezután következik hitének nagyszerű megvallása: „jer, vesd reá kezedet, hogy meggyógyuljon és éljen”. Ezek nem csupán egy fájdalomtól gyötört édesapa hitének szavai, hanem emlékeztetőül is szolgálnak számunkra, hogy bármire helyezi Jézus a kezeit, az élni fog. Ha Jézus egy házasságra helyezi a kezeit, az élni fog. Ha hagyják neki, hogy a családra helyezze a kezeit, az élni fog.

Ezután az „el is méne vele” szavak következnek. Nem feltételezhetjük, hogy ez az esemény előre be volt tervezve arra a napra. A Mester éppen visszatért a túlpartról, és egy sokaság várt arra, hogy tanítsa őket. [K]özbejött egy édesapa könyörgése. Figyelmen kívül hagyhatta volna a kérést, mert még sokan várakoztak. Mondhatta volna Jairusnak, hogy majd másnap meglátogatja a lányát, de ehelyett Jézus „el is méne vele”. Ha a Mester nyomdokain járunk, vajon lehetünk-e bármikor túl elfoglaltak ahhoz, hogy figyelmen kívül hagyjuk embertársaink szükségleteit?

Nem szükséges felolvasni a történet hátralévő részét. Amikor odaértek a zsinagóga elöljárójának házához, Jézus kézen fogta a kislányt és feltámasztotta őt a halálból. Hasonló módon emel és támaszt fel minden olyan embert egy új és jobb életre, aki megengedi a Szabadítónak, hogy kézen fogja.¹¹

• Milyen élmények segítettek neked megtudni, hogy a szentírások tanulmányozása „minden tanulmány közt a leghasznosabb”? (Lásd 1. szakasz.) Hogyan erősíthetjük meg azon elkötelezettségünket, hogy olyan férfiak és nők legyünk, „akik alaposan ismerik a szentírásokat”?

• Hogyan segít nekünk a szentírások tanulmányozása abban, hogy engedelmesebbek legyünk? (Lásd 2. szakasz.) Milyen módon tapasztaltad már, hogy „Krisztus szavai minden olyan dolgot meg fognak mondani nektek, amit meg kell tennetek”? (2 Nefi 32:3).

• Hunter elnöknek a szentírás-tanulmányozás módjára irányuló tanácsai közül melyek segítettek neked a legtöbbet? (Lásd 3. szakasz.) Hogyan áldott meg téged a szentírások következetes, imádságos tanulmányozása?

• Milyen meglátásokra tehetünk szert Hunter elnöknek a Jairus lányát meggyógyító Szabadítóról szóló történetéből? (Lásd 4. szakasz.) Hogyan gazdagíthatja a szentírás-tanulmányozásodat már az is, ha csak néhány ilyen versről elmélkedsz?

• Hogyan segített a Mormon könyve és a Tan és a szövetségek közelebb kerülnöd a Szabadítóhoz? (Lásd 5. szakasz.) Milyen módokon voltak rád hatással ezek a szent könyvek? Fontold meg, hogy megosztod az e szentírásokról való bizonyságodat a családtagjaiddal és másokkal.

Józsué 1:8; Példabeszédek 30:5; 1 Nefi 15:23–24; 2 Nefi 3:12; Alma 31:5; 37:44; Hélamán 3:29–30; T&Sz 98:11

„Az olvasás, tanulmányozás és az elmélkedés… nem ugyanaz. A szavak olvasásával gondolataink támadhatnak. Tanulmányozás által mintákat és összefüggéseket fedezhetünk fel a szentírásokban. Elmélkedés közben viszont meghívjuk a Lélek általi kinyilatkoztatást. Az elmélkedés számomra abból áll, hogy a szentírások gondos [olvasása és] tanulmányozása után elgondolkozom, majd imádkozom azokról” (Henry B. Eyring: A Lélek által szolgálni. Liahóna, 2010. nov. 60.).