14. fejezet

A családtörténeti és templomi munka meggyorsítása

„Az Úr bizonyosan támogatni fog bennünket, ha a tőlünk telhető legnagyobb erőfeszítéssel dolgozunk a családtörténeti kutatásra és templomi munkára vonatkozó parancsolat teljesítésén.”

Howard W. Hunter életéből

A családtörténet mindig közel állt Howard W. Hunter elnök szívéhez. Gyermekkora óta nagy érdeklődéssel hallgatta az őseiről szóló történeteket. Amikor idősebb lett, jelentős időt szentelt családtörténete kutatásának.¹ Amikor 1972-ben egyházi megbízásból Európában járt, a feleségével Claire-rel olyan dániai helyszínekre látogatott el, ahol egykor az ősei éltek. Az egyik faluban ráleltek arra a templomra, amelyben Hunter elnök Rasmussen dédapját keresztelték, és amelybe a család egykor misére járt. Ez az élmény elmélyítette Hunter elnök nagyrabecsülését az anyai ági ősei iránt. Hasonló látogatásokat tett Norvégia és Skócia egyes vidékein, ahol más ősei éltek.²

Hunter elnök fia, Richard így idézte fel édesapja családtörténet iránti szeretetét:

„Egész életében lelkes kutató volt. Gyakran szakított időt az ügyvédi praxisa mellett arra, hogy elmenjen a Los Angeles-i közkönyvtárba, és annak kiterjedt genealógiai részlegén kutasson. A kutatásait, a családi csoportíveket, a leszármazási táblázatokat és a kísérő történeteket személyesen írta be nagy méretű naplókba.

Alkalmanként vele tartottam különböző konferenciai megbízásokra. Olyankor betett néhány ilyen naplót a csomagtartóba, és a cövekkonferencia után azt mondta: »Ugorjunk be [ehhez az] unokatestvérünkhöz pár percre. Ellenőrizni akarok néhány dátumot.« Olyankor elmentünk [az] unokatestvérünkhöz. Elővette a csomagtartóból a naplókat, és az ebédlőasztalt hamarosan elborították a családi csoportívek.

Ha valamelyik családtag biztos akart lenni benne, hogy a saját kutatásukhoz jó adatokat használnak, akkor felhívták Apát, vagy írtak neki, hogy összevessék a tényeket, mert tudták, hogy az ő adatai pontosak. Bámulatos munkát végzett.”³

Egyszer, amikor Hunter elnök már a Tizenkettek Kvórumában szolgált, meglátogatták a házitanítói, és ezt mondták: „Meg akartuk neked mutatni a családi csoportíveinket, amelyeket elkészítettünk. [M]a este nincs időnk arra, hogy megnézzük a tieidet, de amikor legközelebb jövünk, szívesen megnéznénk azokat.”

„Hát, ez igen érdekesnek ígérkezett számomra – mondta Hunter elnök. – Egy hónapig dolgoztam azon, hogy felkészüljek a következő házitanítói látogatásra.”⁴

1964 és 1972 között Howard W. Hunter töltötte be a Utahi Genealógiai Társaság elnöki tisztét (lásd a 19-20. oldalt). A tiszteletére, illetve a Genalógai Társaság megalakulásának 100. évfordulójára rendezett 1994-es gyűlésen Hunter elnök ezt mondta:

„Nyolcvanhetedik születésnapom előestéjén ámulattal tekintek vissza arra a kárpitra, melyet az Úr szőtt a templomi és a családtörténeti munka előmozdítása során. Amikor a Utahi Genealógiai Társaság elnöke voltam, elképzeltük, hogy miként fog a munka erőteljesen előrehaladni. Most azt látjuk, hogy valami dicsőséges zajlik világszerte. Az evangélium előrehalad, hogy felöleljen minden nemzetet, nemzetséget, nyelvet és népet. Az egész földön megtalálhatók a templomok, és Illés lelke számos egyháztag szívét érinti meg, akik példátlan iramban végzik a családtörténeti és templomi munkát.”⁵

Howard W. Hunter szülei, John William (Will) Hunter és Nellie Marie Rasmussen Hunter

Howard W. Hunter tanításai

A templomok azon szertartások elvégzésére épülnek, melyek alapvető fontosságúak Isten gyermekeinek szabadításához és felmagasztosulásához.

A templomok szentek azon legszorosabb közösség okán, mely az Úr és azok között jön létre, akik a szent papság legmagasabb és legszentebb szertartásaiban részesülnek. A templom az a hely, ahol a földi dolgok társulnak a menny dolgaihoz. […] Isten nagy családja egyesítve lesz az evangélium szabadító szertartásai által. A templomok rendeltetése a halottakért végzett helyettes általi munka, és az élőkért végzett szertartások.⁶

Az az evangélium, melyet az utolsó napi szentek hirdetnek a világnak, Jézus Krisztus evangéliuma, amint az vissza lett állítva a földre ezen adományozási korszakban, és amely az egész emberiség megváltására van. Maga az Úr nyilatkoztatta ki azokat a dolgokat, melyek elengedhetetlenül szükségesek gyermekei szabadulásához és felmagasztosulásához. Ezek egyike a templomok építése, hogy bennük elvégezhessük azokat a szertartásokat, melyekre sehol máshol nem kerülhet sor.

Amikor ezt elmagyarázzuk a világ minden tájáról a templomaink megtekintésére érkezett embereknek, akkor leggyakrabban azt kérdezik, hogy mely szertartásokat szokták a templomokban végezni.

Halottakért végzett keresztelés

Válaszul először gyakran a halottakért végzett keresztelésként ismert szertartást szoktuk elmagyarázni. Megemlítjük, hogy sok keresztény úgy hiszi, halálunk időpontjában az örökkévalóságra eldől a sorsunk az Úr szemében, hiszen nem ezt mondta-e Krisztus is Nikodémusnak: „Bizony, bizony mondom néked: Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5)? Tudjuk azonban, hogy sokan haltak meg a keresztelés szertartása nélkül, és ily módon – Krisztus Nikodémusnak tett kijelentése szerint – kizáratnának abból, hogy belépjenek Isten királyságába. Ez felveti a kérdést: Isten igazságos?

A válasz az, hogy Isten természetesen igazságos. Nyilvánvaló, hogy a Szabadító Nikodémusnak tett kijelentése azt feltételezi, hogy azokért is végezhető keresztelés, akik megkereszteletlenül haltak meg. Az utolsó napi próféták elmondták nekünk, hogy a keresztelés egy földi szertartás, amelyet csak élők végezhetnek. Hogy lehet akkor megkeresztelni a halottakat, ha csak élők végezhetik a szertartást? Ez volt a tárgya Pál apostol korinthosziakhoz íntézett írásának is, amikor is feltette ezt a kérdést:

„Különben mit cselekesznek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha halottak teljességgel nem támadnak fel? Miért is keresztelkednek meg a halottakért?” (1 Kor. 15:29).⁷

Vajon ésszerűnek tűnik-e, hogy azok az emberek, akik a keresztelkedés lehetősége nélkül éltek és haltak meg a földön, az örökkévalóságig nélkülözzenek? Van bármi ésszerűtlen abban, ha az élők keresztelést végeznek a halottakért? A halottakért végzett helyettes általi munka talán legnagyszerűbb példája maga a Mester. Ő az életét adta helyettes általi engesztelés gyanánt, hogy mindenkinek, aki meghal, újra élhessen, és örökké tartó élete legyen. Megtette értünk azt, amit mi nem tudtunk volna magunkért megtenni. Hasonlóképpen végezhetünk szertartásokat azokért, akiknek nem volt lehetőségük elvégezni azokat az életük során.⁸

A felruházás

A felruházás is egyike a templomainkban végzett szertartásoknak. Két részből áll: először egy sor iránymutatásból, másodszor pedig ígéretekből avagy szövetségekből, melyeket a felruházásban részesülő személy tesz – ígéret arra, hogy igazlelkű életet fog élni, és eleget fog tenni Jézus Krisztus evangéliuma követelményeinek. A felruházás a szentek nagy megáldására szolgáló szertartás – úgy az élő, mint a holt szentekére. Így tehát ez egy olyan szertartás is, amelyet az élők az elhunyt személyekért is végeznek: azokért végzik, akikért már elvégezték a keresztelés munkáját.

Celesztiális házasság

További templomi szertartás a celesztiális házasság, melyben a feleséget a férjhez pecsételik, és a férjet a feleséghez pecsételik az örökkévalóságra. Azzal természetesen tisztában vagyunk, hogy a polgári házasságok véget érnek a halállal. A templomban kötött örök házasságok azonban örökké fennállhatnak. Azok a gyermekek, akik egy férfi és egy nő örök házasságának megkötését követően születnek, automatikusan szüleikhez pecsételtetnek az örökkévalóságra. Ha a gyermekek azelőtt születnek, hogy a feleséget a férjéhez pecsételik, akkor van egy olyan templomi pecsételési szertartás, amely ezeket a gyermekeket az örökkévalóságra a szüleikhez pecsételheti, és így történik az is, hogy a gyermekeket helyettes által lehet elhunyt szüleikhez pecsételni. […]

Mindezen papsági… szertartások elengedhetetlenek Mennyei Atyánk gyermekeinek szabadulásához és felmagasztosulásához.⁹

„Valóban nincs olyan munka, amely a templomban végzetthez lenne mérhető.”

Az a családtörténeti munka célja, hogy minden ember számára elérhetővé tegye a templom áldásait.

Az biztos, hogy nagy munka vár ránk, akik a fátyolnak ezen az oldalán vagyunk. [A] templomok építésének mélyreható jelentősége van magunk és az emberiség számára, és a feladataink világossá válnak. El kell végeznünk a felmagasztosulásunkhoz szükséges papsági templomi szertartások munkáját; aztán pedig el kell végeznünk a szükséges munkát azokért is, akiknek életükben nem volt lehetőségük az evangélium elfogadására. A másokért végzett munka két lépésből áll: először családtörténeti kutatás által meghatározzuk, kik az őseink, azután a templomi szertartások elvégzése által biztosítjuk számukra az élők rendelkezésére álló lehetőségeket.

Sok egyháztag viszont csak nagyon nehezen tud eljutni a templomokba. Megtesznek minden tőlük telhetőt. Ők családtörténeti kutatást végeznek, a templomi szertartások munkáját pedig másokra bízzák. Ezzel szemben vannak olyan egyháztagok, akik ugyan részt vesznek a templomi munkában, saját családi vonalaikon azonban nem végeznek családtörténeti kutatást. Bár másokat segítve isteni szolgálatot végeznek, áldást veszítenek el azzal, hogy nem keresik meg saját elhunyt rokonaikat, amint azt az utolsó napi próféták által Isten parancsba adta.

Emlékszem egy néhány évvel ezelőtti élményre, amely hasonló ehhez az állapothoz. Az egyik böjti és bizonyságtételi gyűlés végén a püspök megjegyezte: „Lelki élményben volt ma részünk, egymás bizonyságtételeit hallgatva. Ez azért van, mert – az Úr törvényének megfelelően – böjtölve jöttünk ide. De soha ne feledjük, hogy a törvény két részből áll: abból, hogy az ételtől és italtól való tartózkodás révén böjtölünk, és abból, hogy amit ezáltal megtakarítottunk, azzal a püspök tárházának adományozzuk a kevésbé szerencsések javára.” Majd hozzátette: „Remélem, egyikünk sem megy ma haza fél áldással.”

Én azt tapasztaltam, hogy akik családtörténeti kutatást végeznek, majd elvégzik a templomi szertartások munkáját is azokért, akiknek neveire rátaláltak, kétszer annyi örömben van részük, mivel az áldás mindkét felét megkapják.

Ráadásul a holtak izgatottan várják, hogy az utolsó napi szentek felkutassák a neveiket, azután elmenjenek a templomokba, hogy ott eljárjanak a nevükben, hogy ők a lélekvilágban kiszabadíttathassanak fogházukból. Mindannyiunknak örömet kellene találnunk a szeretet ezen pompás munkájában.¹⁰

Az a családtörténeti munka célja, hogy minden ember számára, legyenek azok élők vagy holtak, elérhetővé tegye a templom áldásait. Amikor elmegyünk a templomba, és munkát végzünk a halottakért, akkor elérjük az Istennel való szövetség mély érzetét, és az emberi faj megszabadítását célzó tervének jobb megértését. Megtanuljuk úgy szeretni felebarátainkat, mint saját magunkat. Valóban nincs olyan munka, amely a templomban végzetthez lenne mérhető.¹¹

Kívánom, hogy legyünk hősiesek a családtörténeti és templomi munkánk felgyorsításában.

Amikor munkát végzünk… a templomban azokért, akik mára eltávoztak, eszünkbe jut Joseph F. Smith elnök sugalmazott tanácsa, aki kijelentette: „Az értük tett erőfeszítéseink által rabláncaik lehullnak róluk, s eloszlik az őket körülvevő sötétség, hogy fény ragyoghassa be őket, és a lélekvilágban hallani fognak arról a munkáról, melyet gyermekeik végeztek el itt értük, s ők… örvendezni [fognak]” [in Conference Report, Oct. 1916, 6].¹²

Ez a szent munka [a családtörténet és a templomi munka] előkelő helyet foglal el az Első Elnökség és a Tizenkettek Kvóruma tagjainak szívében és elméjében. Minden fivér nevében szólok, amikor köszönetet mondok azoknak, akik értékes részt vállaltak a szabadító szertartások biztosításában a fátyolon túl lévők számára. […] Hálásak vagyunk az önkéntesek seregének, akik világszerte előreviszik ezt a hatalmas munkát. Köszönjük nektek azt, amit oly kiválóan tesztek.

Joseph Smith próféta leszögezte: „A legnagyobb felelősség, amelyet Isten ránk ruházott ebben a világban, a halottaink felkutatása” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 499.]. Később hozzátette:… „Azok a szentek, akik elhanyagolják mindezt az elhunyt rokonaikért, a saját szabadulásuk kárára teszik” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith. 496.].

Ugyanígy értelmezve e fontos kinyilatkoztatás üzenetét, Brigham Young elnök ezt mondta: „Elvégzendő munkánk van, amely éppen olyan fontos a maga szférájában, mint amilyen a Szabadító munkája volt a maga szférájában. Atyáink nem lehetnek tökéletessé nélkülünk; mi nem lehetünk tökéletessé nélkülük. Ők már elvégezték a munkájukat, és most alszanak. Most minket hívtak el arra, hogy elvégezzük a miénket, amely a legnagyobb munka lesz, melyet ember valaha is végzett ezen a földön” (Discourses of Brigham Young, sel. John A. Widtsoe, Salt Lake City: Deseret Book Co., 1941, p. 406).

Minden próféta, aki Joseph Smith napjai óta a jelen időkig vezette ezt az egyházat, elismételte ugyanezen magasztos igazságot. Ezen igazságok által vezérelve az egyház ennek az adományozási korszaknak a kezdete óta folytatja a szabadítás és felmagasztosulás munkáját Isten minden fia és leánya részére, függetlenül attól, hogy mikor éltek a földön.

Mi, akik ezekben az időkben élünk, azok vagyunk, akiket Isten a születésünk előtt arra jelölt ki, hogy az Ő képviselői legyünk a földön ebben az adományozási korszakban. Mi Izráel házából valók vagyunk. A mi kezünkben van a szent hatalom arra, hogy szabadítók legyünk Sion hegyén az utolsó napokban [lásd Abdiás 1:21].

A templomi és a családtörténeti munkát illetően egyetlen meghatározó üzenetem van: ennek a munkának fel kell gyorsulnia. Az elvégzésre váró munka döbbenetes, és meghaladja az emberi felfogóképességet. Tavaly [1993-ban] mintegy öt és fél millió emberért végeztünk helyettes általi templomi felruházást, de ezalatt mintegy ötven millió ember halt meg. Ez akár az előttünk álló munka hiábavalóságát is sugallhatná, de mi nem gondolhatunk a hiábavalóságra. Az Úr bizonyosan támogatni fog bennünket, ha a tőlünk telhető legnagyobb erőfeszítéssel dolgozunk a családtörténeti kutatásra és templomi munkára vonatkozó parancsolat teljesítésén. A templomokban végzett munkának és mindennek, ami azt támogatja, terjeszkednie kell. Ez elengedhetetlen! […]

Szeretett férfi- és nőtestvéreim, kívánom, hogy legyünk hősiesek a családtörténeti és templomi munkánk felgyorsításában. Az Úr így szólt: „Templomom munkája, és mindazon munkák, amiket kijelöltem nektek, folytatódjanak, és ne maradjanak abba; és kettőződjön meg szorgalmatok, és kitartásotok, és türelmetek, és cselekedeteitek, és semmiképpen nem fogjátok elveszíteni a jutalmatokat, mondja a Seregek Ura” (T&Sz 127:4).

Erőfeszítéseitekben Joseph Smith próféta e szavaival buzdítalak benneteket: „Testvérek, ne haladjunk tovább ily nagyszerű ügyben? Menjetek előre, ne hátra! Bátorság, testvérek, és tovább, tovább a győzelemig! Örvendjen a szívetek, és legyetek rendkívül örömteliek. Törjön ki éneklésbe a föld! Zengjék a halottak az örök dicséret himnuszait Immánuel Királynak, aki, mielőtt lett volna a világ, elrendelte azt, ami lehetővé teszi számunkra a börtönből való kiváltásukat; mert a foglyok szabadon bocsáttatnak” (T&Sz 128:22).

Szeretem ezt a munkát. Tudom, hogy az Úr megad mindent, ami ennek elvégzéséhez szükséges, amikor mi is odaadóan tesszük a részünket. Az Úr áldjon meg mindannyiunkat, amikor kivesszük a részünket ebből a nagyszerű munkából, melyet napjainkban el kell végeznünk.¹³

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a tanításhoz

Kérdések

Gondold át a nyitómondatot az 1. szakaszban. Hogyan segített nektek a templomi szertartások végzése közelebb kerülni Istenhez? Mit tudtál meg ebből a szakaszból, ami segíthet neked elmagyarázni a templomok rendeltetését valaki olyannak, aki nem érti azt?
Milyen módokon tapasztaltad meg „az áldás mindkét felét” a családtörténeti kutatásban és a templomi munkában? (Lásd 2. szakasz.) Hogyan vonhatjuk be a gyerekeket és más családtagokat ebbe a fontos munkába?
Amikor áttekinted Hunter elnök tanításait a 3. szakaszban, gondolkodj el azon, hogy milyen fontos szerepet szán az Úr a családtörténeti és templomi munkának. Hogyan gyorsul fel a családtörténeti és templomi munka napjainkban? Hogyan fokozhatjuk részvételünket ebben a munkában?

Kapcsolódó szentírások

Ésaiás 42:6–7; Malakiás 4:5–6; 1 Péter 3:18–20; 4:6; T&Sz 2; 110:12–15; 124:28–30; 128:15–18; 138:57–59

Tanulmányi segédlet

Ahhoz, hogy a próféták szavait magadhoz hasonlítsd, gondolkozz el azon, hogyan vonatkoznak rád a tanításai (lásd Tanítás, nincs nagyobb elhívás [2000]. 165.). Tanulmányozásod során érdemes lehet feltenni magadnak a kérdést, hogy miként segítenek neked azok a tanítások életed aggodalmaiban, kérdéseiben és kihívásaiban.