A tizedfizetés törvénye

A [tizedfizetési] törvény egyszerűen annyit mond, hogy „egytized [rész] minden jövedelmükből” (T&Sz 119:4). A jövedelem jelentése haszon, bér vagy gyarapodás. Ide tartozik a munkavállaló fizetése, a vállalkozásból származó haszon, a gazda vagy termelő gyarapodása, illetve az egyén bármely egyéb forrásból származó jövedelme. Az Úr kijelentette, hogy ez egy „örökre állandó törvény”, ahogyan a múltban is az volt.²

Az Úr összes többi parancsolatához és törvényéhez hasonlóan, [a tizedfizetés törvénye] egyszerű, ha van egy kis hitünk. Az Úr lényegében ezt mondta: „Vegyétek ki a tizedesvesszőt és helyezzétek eggyel előrébb.” Ez a tizedfizetés törvénye. Ilyen egyszerű.³

A tized szó első félreérthetetlen bibliai említése az Ószövetség legelső könyvében található. Ábrámot… fogadta Melkisédek, Sálem királya, a Magasságos Isten papja. Melkisédek megáldotta őt, Ábrám pedig „tizedet ada néki mindenből” (1 Mózes 14:20).

Ugyanabban a könyvben, néhány fejezettel később Jákób e szavakkal tett fogadalmat Béthelben: „…valamit adándasz nékem, annak tizedét néked adom” [1 Mózes 28:20–22].

A harmadik említés a lévitai törvényhez kapcsolódik. Az Úr Mózes által szólt:

„A földnek minden tizede, a föld vetéséből, a fa gyümölcséből az Úré; szentség az az Úrnak” (3 Mózes 27:30).

A lévitai törvény alapján a tizedet a lévitáknak, a fenntartásukra adományozták, ők pedig kötelesek voltak tizedet fizetni abból, amit így kaptak. Erről tanúskodnak az Úr azon szavai, melyekkel Mózest utasította:

„A lévitáknak pedig szólj, és mondd meg nékik: Mikor beszeditek Izráel fiaitól a tizedet, a melyet örökségtekül adtam néktek azoktól, akkor áldozzatok abból felemelt áldozatot az Úrnak; a tizedből tizedet” (4 Mózes 18:26).

Ez világosan utal arra, hogy a tizedfizetés a lévitai törvény része volt, és azt mindenki megtette – még maguk a léviták is, akik az utasítás szerint az általuk kapott tizedből fizettek tizedet.

Egyesek arra az álláspontra helyezkednek, hogy a tized törvénye csak egy lévita intézkedés volt, de a történelem azt bizonyítja, hogy ez a törvény mindig is egyetemes volt, és ma is az. Alapvető része volt a mózesi törvényeknek. A kezdetektől fogva létezett: éppúgy megtalálható az ősi egyiptomi törvényekben, mint Babilóniában, és a teljes bibliai történelem során nyomon követhető. Említi Ámós próféta [lásd Ámós 4:4] és Nehémiás, aki Jeruzsálem falainak újjáépítését kapta feladatul [lásd Nehémiás 10:37–38; 12:44; 13:5, 12]. Röviddel ezután Malakiás egy ennél is nagyobb feladatba kezdett: egy nemzet hitének és lelkesedésének újjáépítésébe. Hatalmas erőfeszítéssel ostorozta a csupán névleg vallásosak irigységét, Isten elleni bűnnel vádolva őket.

„Meglopja-e az ember Istent? Ti mégis megloptatok engem. De ti azt kérdezitek: Miben loptunk meg téged? A tizedekben és a felajánlásokban.

Átokkal vagytok megátkozva, mert megloptatok engem, méghozzá ez az egész nemzet.

Hozzátok be a tizedet mind az én tárházamba, hogy legyen ennivaló az én házamban, és ezzel próbáljatok meg engem, azt mondja a Seregeknek Ura, ha nem nyitom meg néktek az egek csatornáit, és ha nem árasztok reátok áldást bőségesen” (lásd Mal. 3:8–10). […]

Malakiás szavai a tized törvényének megerősítésével zárják az Ószövetséget, tanúsítva, hogy ez a kezdetektől létező törvény nem került eltörlésre. Tehát az újszövetségi adományozási korszak is ezen intelem hatálya alatt kezdődött. […]

Nem sokkal azután, hogy az evangélium visszaállíttatott a mostani adományozási korszakban, az Úr kinyilatkoztatást adott a népének egy utolsó napi prófétán keresztül, meghatározva a törvényt…:

„És ezt követően azok, akik ily módon tizedet fizettek, fizessenek évente egytized részt minden jövedelmükből; és legyen ez örökre állandó törvény nekik, szent papságomnak, mondja az Úr” (T&Sz 119:4).⁴

A tized Isten törvénye a gyermekei számára, a fizetés mégis teljességgel önkéntes. Ebben a tekintetben nem különbözik a sabbat törvényétől, vagy az ő bármelyik másik törvényétől. Elutasíthatjuk bármelyiket, de akár az összeset is. Engedelmességünk önkéntes, de ha el is utasítjuk a fizetést, az nem törli el és nem helyezi hatályon kívül a törvényt.

Ha a tizedfizetés önkéntes ügy, akkor az vajon ajándékozás vagy fizetési kötelezettség? Lényegi különbség van a kettő között. Az ajándék nem más, mint pénz vagy tulajdon önkéntes, megkötések nélküli átruházása. Az ajándék ingyenes. Senki sem köteles ajándékot adni. Ha a tizedfizetés ajándékozás, akkor annyit és akkor adhatunk, amennyit és amikor kedvünk tartja – vagy éppen semennyit. Ez azonos besorolásba helyezné Mennyei Atyánkat azzal az utcai koldussal, akinek elhaladtunkban esetleg odavetünk egy pénzérmét.

Az Úr fektette le a tizedfizetés törvényét. Mivel pedig ez az ő törvénye, kötelességünk betartani azt, ha szeretjük őt, és vágyunk a parancsolatai betartására és az áldásai elnyerésére. Ily módon ez egy tartozássá válik. Az az ember, aki tartozásai miatt nem fizet tizedet, tegye fel magának a kérdést, hogy vajon nem tartozik-e az Úrnak is. A Mester ezt mondta: „Hanem keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek mind megadatnak néktek” (Máté 6:33).

Nem tarthatunk egyidejűleg keletnek és nyugatnak. Nem szolgálhatunk egyszerre Istennek és a Mammonnak. Az az ember, aki elutasítja a tized törvényét, az olyan ember, aki még nem próbálta azt ki rendesen. Természetesen költséggel jár. Az evangélium törvényeinek vagy bármely tantételének megélése munkát és gondolkodást és erőfeszítést igényel. […]

Előfordulhat, hogy a tizedünkkel ajándékot adunk, és egy fizetési kötelezettségnek is eleget teszünk. A fizetési kötelezettségünk az Úr felé áll fenn. Az ajándékot embertársainknak adjuk, Isten királyságának felépítésére. Ha valaki elgondolkozva figyeli a misszionáriusok által végzett térítést, az egyház tanítási programját, a nagyszerű oktatási rendszerét, valamint a hódolat házainak felépítésére irányuló programot, akkor rá fog jönni, hogy a tized fizetése nem teher, hanem nagy kiváltság. Sokakkal osztjuk meg az evangélium áldásait a tizedünk révén.⁵

A 2 Sámuel 24:18–25-ben azt olvassuk, hogy Dávid nem volt hajlandó olyan áldozatot bemutatni az Úrnak, amely neki nem került semmibe. Kétségtelenül úgy gondolkodott, hogy ha az ajándékozónak nem kell valami értékeset adnia cserébe, akkor az az ajándék nem méltó ahhoz, hogy áldozatul mutassa be az Úrnak.

Krisztus azt mondta, hogy jobb adni, mint kapni [lásd ApCsel. 20:35], mégis vannak olyanok, akik csak akkor adnak, ha az nem kerül nekik semmibe. Ez nem felel meg a Mester tanításainak, aki ezt mondta: „Ha valaki jőni akar én utánam, tagadja meg magát” (Máté 16:24).

Vannak, akik a költség miatt nem akarnak a tizedfizetés törvénye szerint élni. Ez ellentétben áll Dávid gondolkodásával, aki csak úgy volt hajlandó áldozatot bemutatni az Úrnak, ha az neki is került valamibe. Akik nem tizedfizetők, azok gyakran elsiklanak a tized törvényében foglalt nagy erkölcsi tantételek felett, és nem értik a törvényt és annak okait.⁶

Az Úr adta a [tizedfizetési] törvényt. Ha követjük ezt a törvényt, boldogulni fogunk. Ha azonban úgy gondoljuk, hogy egy jobb utat találtunk, kudarc vár ránk. Ahogy utazok szerte az egyházban, és látom a tized fizetésének eredményeit, azt a következtetést vonom le, hogy az nem teher, hanem nagy áldás.⁷

Fizess becsületes tizedet. Ez az örökkévaló törvény, melyet az Úr nyilatkoztatott ki, a hithűek pedig az ősi prófétáktól a jelen időkig gyakorolták, azt tanítja nekünk, hogy az Urat tegyük első helyre az életünkben. Arra talán nem kérnek majd minket, hogy áldozzuk fel az otthonunkat vagy az életünket, ahogyan ez a korai szentekkel történt. Napjaink kihívása az önzésünk leküzdése. Azért fizetünk tizedet, mert szeretjük az Urat, nem azért, mert telik rá. Számíthatunk arra, hogy az Úr meg fogja nyitni „az egek csatornáit” (Malakiás 3:10), és áldásokkal árasztja el a hithűeket.⁸

Azt a tantételt követjük, mely szerint visszaadunk az Úrnak egy részt az irántunk tanúsított jóságából, és ezt a részt tizednek nevezzük. A tizedfizetés… teljességgel önkéntes. Megtehetjük, hogy fizetünk tizedet, és azt is, hogy nem fizetünk tizedet. Akik fizetnek, azok mások által nem tapasztalt áldásokban részesülnek.⁹

…Mary Fielding Smith… egy rettenthetetlen pionír édesanya, a próféta fivérének, Hyrum Smith pátriárkának volt az özvegye. […] Az egyik tavaszon, miután a család felnyitotta a krumplisvermet, a fiaival összekészíttetett egy rakományt a legjobb burgonyákból, hogy elvigyék azt a tizedhivatalba.

A hivatalhoz érve az egyik írnok fogadta őket a lépcső alján, aki [tiltakozott], amikor a fiúk elkezdték lerakodni a krumplit. „Smithné asszony – mondta neki, minden bizonnyal felidézve magában az özvegy megpróbáltatásait és szenvedéseit –, gyalázat, hogy magának tizedet kell fizetnie.” Ezután… megfeddte őt a tizede befizetéséért, és sok mindennek nevezte, csak bölcsnek és megfontoltnak nem…

Az apró özvegyasszony teljes magasságában kihúzta magát, és azt mondta: „William, szégyellhetné magát! Megtagadna tőlem egy áldást? Ha nem fizetném a tizedemet, számíthatnék rá, hogy az Úr visszatartja tőlem az áldásait; nemcsak azért fizetem a tizedemet, mert ez Isten egyik törvénye, hanem mert áldást is várok attól, hogy megteszem. Ennek és a többi törvénynek a betartásával arra számítok, hogy boldogulni fogok, és képes leszek ellátni a családomat” (Joseph Fielding Smith, Life of Joseph F. Smith [Salt Lake City, 1938], 158–59.).¹⁰

A tizedfizetés tantétele több kell legyen a törvény matematikai, gépies betartásánál. Az Úr elítélte a farizeusokat, amiért gépiesen fizettek tizedet a fűszernövényekből, anélkül, hogy lelki alapokon álltak volna [lásd Máté 23:23]. Ha az Úr iránti szeretet okán fizetjük a tizedünket, teljes szabadságban és hitben, akkor csökkentjük a tőle való távolságunkat, a vele való kapcsolatunk pedig bensőségessé válik. Eloldoztatunk törvény betűjének kötelékétől, megérint minket a lélek, és úgy fogjuk érezni, hogy egyek vagyunk Istennel.

A tizedfizetés erősíti a hitet, növeli a lelkiséget és a lelki képességet, valamint megszilárdítja a bizonyságot. Megadja az abból a tudásból fakadó elégedettséget, hogy az ember az Úr akaratát teljesíti. Elhozza azokat az áldásokat, melyek a másokkal való osztozásból fakadnak a tizedből megvalósított célok révén. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy megtagadjuk magunktól ezeket az áldásokat. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy ne fizessük a tizedünket. Egyértelmű a kapcsolatunk a jövővel és a jelennel egyaránt. Amit és ahogyan adunk, illetve az a mód, ahogyan az Úr iránti kötelességeinket teljesítjük, örökkévaló jelentőséggel bír.

A tizedfizetés törvényéről való bizonyság a törvény megéléséből fakad.¹¹

• Tekintsd át az 1. szakaszban a tizedfizetés törvényének meghatározását. Mi a tizedfizetés? Mit tanulhatunk Hunter elnöktől a tizedfizetés törvényének egyszerűségéről?

• Milyen meglátásaid vannak Hunter elnöknek a tizedfizetés történetére vonatkozó tanításairól? (Lásd 2. szakasz.) Mit gondolsz, miért akarta Hunter elnök, hogy megértsük, hogy a tizedfizetés törvénye „mindig is egyetemes volt, és ma is az”?

• Hogyan lehetséges, hogy a tizedünk megfizetése által „ajándékot adunk, és egy fizetési kötelezettségnek is eleget teszünk”? (Lásd 3. szakasz.) Miként tanúsítja a tized fizetése az Úr iránti szeretetünket? Hogyan tehetünk szert arra az érzésre, hogy a tizedfizetés kiváltság, nem teher?

• Miért van az, hogy az Úrnak tett felajánlás árát az adományozónak is meg kell fizetnie? (Lásd 4. szakasz.) Hogyan küzdhetjük le a tizedfizetést illető nehézségeket vagy belső ellenállást?

• Tekintsd át azt a sok áldást, melyek Hunter elnök szerint a tizedfizetésből fakadnak (lásd 5. szakasz). Hogyan jelentek meg ezek az áldások a te életedben?

Alma 13:15; T&Sz 64:23; 104:14–18; 119; 120; Kalauz a szentírásokhoz: tized

Amikor először olvasol egy fejezetet, érdemes lehet gyorsan átfutnod azt, vagy átnézned a fejezetek kiemelt részeit, hogy átlásd a tartalmat. Azután olvasd el még néhányszor a fejezetet, ezúttal lassabban haladva és mélységében tanulmányozva. Érdemes lehet a tanulmányozást segítő kérdések észben tartásával olvasni az egyes szakaszokat. Ha így teszel, mélyreható meglátásokra és alkalmazási lehetőségekre bukkanhatsz.