Viszontagság: Isten örökkévaló fejlődésünkre vonatkozó tervének része

Megfigyeltem, hogy az életben – minden életben – bőven jut a jóból és a rosszból. Valóban sok örömöt és bánatot látunk a világban, sok megváltozott tervet és új irányt, sok olyan áldást, melyek nem mindig tűnnek vagy érződnek áldásnak, és sok olyasmit, ami alázatossá tesz, valamint fejleszti a türelmünket és hitünket. Időről időre mindannyian átéltünk már ilyet, és gondolom, hogy ez mindig is így lesz. […]

Spencer W. Kimball elnök, aki jó sokat tudott a szenvedésről, a csalódásról és a befolyásolhatatlan körülményekről, ezt írta egyszer:

„Mivel emberek vagyunk, kiűznénk az életünkből a fizikai fájdalmat és a szellemi gyötrelmet, és állandó nyugalmat és kényelmet biztosítanánk magunknak, ha azonban bezárnánk az ajtót a bánat és nyomor előtt, talán a legnagyszerűbb barátainkat és jótevőinket zárnánk ki. A szenvedés szentekké teheti az embereket, miközben türelmet, kitartást és önuralmat tanulnak” [lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Spencer W. Kimball [2006]. 17.].

E kijelentésében Kimball elnök azt mondja, hogy bezárnánk az ajtót az életben bizonyos tapasztalatok előtt. […] Rendszeresen zárulnak ajtók az életünkben, és néhány ilyen bezáródás valódi szív- és egyéb fájdalmat okozhat. Azonban igenis hiszek abban, hogy ahol bezárul egy ilyen ajtó, ott kinyílik egy másik (és talán nem is csak egy), reményt és áldásokat tartogatva életünk más területein, melyeket egyébként talán nem fedeztünk volna fel.

[Marion G. Romney elnök] néhány évvel ezelőtt azt mondta, hogy minden férfi és nő, beleértve a leghithűbbeket és leghűségesebbeket is, viszontagságot és nehézséget tapasztal meg az életében, mivel Joseph Smith szavaival szólva: „Az embereknek szenvedniük kell, hogy feljöhessenek Sion hegyére, és a mennyek fölé magasztaltathassanak” [Az egyház elnökeinek tanításai: Joseph Smith (2007). 240.; lásd Conference Report, Oct. 1969, 57].

Azután Romney elnök ezt mondta:

„Ez nem azt jelenti, hogy sóvárgunk a szenvedés után. Kerüljük, amennyire csak tudjuk. Most már azonban tudjuk – és tudtuk mindannyian akkor is, amikor a halandóságba való eljövetelt választottuk –, hogy itt a viszontagság és szenvedés tűzpróbáján leszünk próbára téve. […]

[Ráadásul az] Atya terve gyermekei próbára tételére [és finomítására] nem tett kivételt magával a Szabadítóval sem. Az a szenvedés, melynek elviselését magára vállalta, és amelyet azután el is viselt, oly mértékű volt, mint minden [férfi és nő] együttes szenvedése. [Reszketve és vérezve és azt kívánva, hogy visszarettenjen a pohártól, ezt mondta:] »én ittam, és befejeztem előkészületeimet az emberek gyermekeiért« (T&Sz 19:18–19)” (in Conference Report, Oct. 1969, p. 57).

Mindannyiunknak be kell fejeznünk „előkészületei[nket] az emberek gyermekeiért” [T&Sz 19:19]. Krisztus előkészületei igen eltérőek voltak a miénktől, de mindannyiunkra várnak előkészületek, kinyitandó ajtók. Az ilyen fontos előkészületek megtétele gyakran valamekkora fájdalmat igényel, valamiféle váratlan váltásokat az élet ösvényén, és valamekkora alávetést, „éppen úgy, ahogy egy gyermek veti alá magát az atyjának” [Móziás 3:19]. A mennyei előkészületek befejezése és a celesztiális ajtók kinyitása valószínűleg – sőt, kétségtelenül – a halandó életünk végső órájáig fog tartani.³

Azért jöttünk a haladó életbe, hogy ellenállással találkozzunk. Ez része volt az örökkévaló fejlődésünkre vonatkozó tervnek. Kísértés, betegség, fájdalom és szomorúság nélkül nem lehetne jóság, erény, a jó közérzet megbecsülése, vagy öröm. […] Emlékeznünk kell arra, hogy az ellenállás ugyanazon erői, amelyek akadályozzák a haladásunkat, egyúttal lehetőséget is nyújtanak nekünk a győzelemre.⁴

Amikor [a halandóság nehézségei] alázatossá tesznek és megtisztítanak és tanítanak és megáldanak bennünket, erőteljes eszközök lehetnek Isten kezében arra, hogy jobb emberekké tegyen bennünket, hogy hálásabbá, szeretetteljesebbé és mások iránt a saját nehézségeik idején figyelmesebbé tegyen bennünket.

Igen, mindannyiunknak vannak nehéz pillanatai, egyénileg és közösségként is, de még a legsúlyosabb időkben is – akár az ősi, akár a mai időkben –, azon gondok és próféciák célja soha nem volt más, mint az igazlelkűek megáldása, és azok bűnbánat felé segítése, akik kevésbé igazlelkűek. Isten szeret bennünket, a szentírások pedig elmondják nekünk, hogy „az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” [János 3:16].⁵

A Mormon könyvebeli nagy pátriárka, Lehi bátorítóan szólt fiához, Jákóbhoz, aki a kínlódások és ellentétek idején született a pusztában. Jákób élete nem olyan volt, amilyet feltehetőleg várt volna, és nem olyan, amilyen a dolgok ideális menete mellett lehetett volna. Megpróbáltatásokat és kudarcokat szenvedett el, de Lehi megígérte a fiának, hogy az ilyen megpróbáltatások a javára szenteltetnek majd (lásd 2 Nefi 2:2).

Azután Lehi e klasszikussá vált szavakat intézte még hozzá:

„Mert szükségképpen minden dologban ellentétnek kell lennie. Ha nem lenne… akkor nem lehetne igazlelkűséget véghezvinni, sem gonoszságot, sem szentséget sem nyomorúságot, sem jót sem rosszat” (2 Nefi 2:11).

Az évek során nagy vigaszt merítettem az élet némely fájdalmainak és csalódásainak e magyarázatából. Még nagyobb vigaszt merítettem abból, hogy a legnagyobb férfiak és nők is, beleértve Isten Fiát is, szembesültek ilyen akadályokkal, hogy jobban megérthessék az igazlelkűség és gonoszság, a szentség és nyomorúság, a jó és a rossz közötti ellentétet. A Liberty börtön sötét, dohos rabságában Joseph Smith próféta megtanulta: ha arra hívatunk, hogy megpróbáltatásokon haladjunk át, az a növekedésünkre és tapasztalatunkra szolgál, és a végén a javunkra számít majd (lásd T&Sz 122:5–8).

Amikor bezárul egy ajtó, kinyílik egy másik, még egy börtönben lévő próféta számára is. Sem elég bölcsek, sem elég tapasztaltak nem vagyunk mindig ahhoz, hogy megfelelően ítélhessük meg az összes bejáratot és kijáratot. Lehet, hogy abban a házban, melyet Isten készít elő minden egyes szeretett gyermekének, csak bizonyos meghatározott folyosók és lépcsőkorlátok, különleges szőnyegek és függönyök vannak, melyeket mind érintenünk kell, miközben birtokba vesszük azt. […]

Életünk különböző időszakaiban, valószínűleg az életünk során többször is, el kell ismernünk, hogy Isten tudja, amit nem tudunk, és látja, amit nem látunk. „Mert nem az én gondolataim a ti gondolataitok, és nem a ti útaitok az én útaim, így szól az Úr!” (Ésaiás 55:8).

Ha tévelygő gyermekek okoznak nektek gondot otthon, ha olyan pénzügyi fogyatkozástól vagy érzelmi feszültségtől szenvedtek, melyek otthonaitokat és boldogságotokat fenyegetik, ha betegséggel vagy halállal kell szembenéznetek, akkor azt kívánom, hogy lelketek békességre leljen. Nem leszünk erőnkön felül megkísértve [lásd 1 Korinthusbeliek 10:13; Alma 13:28; 34:39]. Ami nekünk kitérő és kiábrándulás, az egyenes és keskeny ösvény Őelőtte.⁶

A halandó életben mindig voltak bizonyos nehézségek, és mindig lesznek is. Ha azonban tudjuk, amit tudunk, és úgy élünk, ahogyan élnünk kell, tényleg nincs hely, nincs mentség a borúlátásra és csüggedésre.

Életem során láttam két világháborút, meg Koreát, meg Vietnamot, és [egyebeket]. Végigdolgoztam a gazdasági válságot és sikerült kijárnom a jogot, miközben családot is alapítottunk. Láttam megbolondulni a tőzsdéket és a világgazdaságot, valamint láttam megbolondulni néhány uralkodót és zsarnokot is, mindezek pedig meglehetős gondot okoztak világszerte, amikor lezajlottak.

Ezért azt remélem, nem hiszitek, hogy a világ összes nehézsége a ti évtizedetekbe ékelődött bele, vagy hogy a dolgok soha nem álltak rosszabbul, mint a ti személyes ügyeitek, vagy hogy soha nem fognak jobbra fordulni. Biztosítalak titeket, hogy álltak már rosszabbul a dolgok, és mindig jobbra fordulnak. Mindig így történik – különösen, amikor Jézus Krisztus evangéliuma szerint élünk és szeretjük azt, valamint esélyt adunk neki, hogy virágozzon az életünkben. […]

Ellentétben azzal, amit egyesek mondanak, a világon minden okotok megvan arra, hogy boldogok legyetek és derűlátóak legyetek és magabiztosak legyetek. Az idők kezdete óta minden nemzedékre várt néhány leküzdendő akadály és néhány megoldandó gond.⁷

„Jőjjetek én hozzám mindnyájan, a kik megfáradtatok és megterheltettetek, és én megnyugosztlak titeket.

Vegyétek föl magatokra az én igámat, és tanuljátok meg tőlem, hogy én szelid és alázatos szívű vagyok: és nyugalmat találtok a ti lelkeiteknek.

Mert az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű” (Máté 11:28-30). […]

E csodálatos támogatási felajánlás, melyet maga az Isten Fia tett, nem korlátozódott Galilea akkori lakóira. E felhívás, mely szerint vegyük vállunkra az ő gyönyörűséges igáját, és fogadjuk el az ő könnyű terhét, nem korlátozódik az elmúlt nemzedékekre. Egyetemes felhívás volt és ma is az, mely minden emberhez, minden városhoz és nemzethez, minden férfihez, nőhöz és gyermekhez szól, mindenütt.

Saját nagy szükségünk idején nem hagyhatjuk figyelmen kívül a világunk gondjaira és aggodalmaira adott eme csalhatatlan választ. Íme a személyes békesség és védelem ígérete. Íme a hatalom a bűnök elengedésére minden korszakban. Nekünk is hinnünk kell, hogy Jézus Krisztus rendelkezik azzal a hatalommal, mellyel enyhítheti terheinket és könnyíthet a ránk nehezedő súlyon. Nekünk is hozzá kell jönnünk, és ott megpihennünk fáradozásainktól.

Természetesen az ilyen ígéretekkel kötelezettségek is járnak. Így kérlel: „Vegyétek föl magatokra az én igámat.” A bibliai időkben az iga egy nagyszerű segédeszköz volt azok számára, akik a mezőn szántottak. Lehetővé tette, hogy egyetlen állat erejéhez egy második állat erejét is hozzátoldják és kapcsolják, megosztva és csökkentve ezáltal az eke vagy a szekér húzásának kemény munkáját. Azt a terhet, amelyet egyedül talán lehetetlen lett volna elviselni vagy hordozni, közös igába fogva ketten már méltányosan és kényelmesen hordozhatják. Az ő igája nagy és lelkiismeretes erőfeszítést igényel, de azoknak, akik valóban megtértek, az iga könnyű, és a teher is azzá válik.

Miért fogadnánk egyedül az élet terheit – kérdi Krisztus –, illetve miért fogadnánk azokat úgy, hogy csak egy gyorsan megbicsakló, időleges támaszunk van? A nehéz terheket viselőnek Krisztus igája – az Isten oldalán állásból fakadó hatalom és békesség – az, ami támaszt, egyensúlyt és erőt fog biztosítani ahhoz, hogy szembe nézzünk a kihívásainkkal és elviseljük a feladatainkat a halandóság mezejének e kemény talaján.

Az élet személyes terhei nyilván személyről személyre változnak, de mindannyiunknak van belőle. […] Egyes bánkódásokat természetesen egy olyan világ bűnei okoznak, amely nem követi [a] Mennyei Aty[ánk] tanácsát. Bármi legyen is a kiváltó ok, úgy tűnik, hogy egyikünk sem mentes teljesen az élet gondjaitól. Krisztus gyakorlatilag ezt mondta minden egyes embernek: ha már mindannyiunknak muszáj viselnünk valamennyi terhet, és a vállunkra kell vennünk valamiféle igát, akkor miért is ne lehetne az enyémeket? A nektek szóló ígéretem az, hogy az én igám gyönyörűséges, és az én terhem könnyű. (Lásd Máté 11:28-30.)⁸

A szentírásokból… kiderül, hogy lesznek olyan időszakok, amikor az egész világ valamilyen nehézséggel szembesül. Tudjuk, hogy a mi adományozási korszakunkban a hamislelkűség sajnos meglehetősen nyilvánvaló lesz, és magával hozza az elkerülhetetlenül vele járó nehézségeket és fájdalmat és büntetést. Isten majd a neki megfelelő időben visszanyesi ezt a hamislelkűséget, de a mi feladatunk az, hogy teljességben és hithűségben éljünk, és ne aggódjuk magunkat betegre a világ bajai miatt vagy amiatt, hogy mikor jön el a világ vége. A feladatunk az, hogy az életünkben legyen az evangélium, és hogy ragyogó világosság legyünk, hegyen épült város, amely visszatükrözi Jézus Krisztus evangéliumának szépségét és azt az örömöt és boldogságot, melyek mindig, minden korban elérnek minden olyan embert, akik betartják a parancsolatokat.

Nagy megpróbáltatások lesznek ezen utolsó adományozási korszakban. (Lásd Máté 24:21.) Tudjuk, hogy lesznek háborúk és háborús híresztelések (lásd T&Sz 45:26), illetve hogy az egész föld nyugtalan lesz (lásd T&Sz 45:26). Minden adományozási korszakban voltak veszélyes idők, a mi napjainkban azonban meg fog jelenni a valódi veszedelem is. (Lásd 2 Timótheus 3:1.) A gonosz emberek dőzsölni fognak (lásd 2 Tim. 3:13) – de hát a gonosz emberek eddig is nagyon sokszor dőzsöltek. Érkezni fognak a csapások, és meg fog sokasodni a gonoszság. (Lásd T&Sz 45:27.)

Szükségszerű, hogy az ilyen próféciák némelyikének természetes következménye a félelem, és ez nem kizárólag a fiatalabb nemzedékekre korlátozódó félelem. Ebben a félelemben életkortól függetlenül osztoznak mindazok, akik nem értik azt, amit mi értünk.

Ki akarom azonban hangsúlyozni, hogy ezek az érzések nem szükségszerűek a hithű utolsó napi szenteknél, és nem is Istentől jönnek. Az ősi Izráelnek ezt mondta a nagy Jehova:

„Legyetek erősek és bátrak, ne féljetek és ne rettegjetek tőlök, mert az Úr, a te Istened maga megy veled; nem marad el tőled, sem el nem hágy téged. […]

Az Úr, ő az, a ki előtted megy, ő lesz te veled; el nem marad tőled, sem el nem hágy téged: ne félj és ne rettegj!” (5 Móz. 31:6, 8.)

Nektek pedig, a mi bámulatos nemzedékünknek a mai Izráelben, ezt mondta az Úr:

„Ne félj tehát, kicsi nyáj; tegyél jót; hadd szövetkezzen ellened föld és pokol, mert ha a sziklámra lettél felépítve, akkor ők nem győzedelmeskedhetnek. […]

Minden gondolatban reám tekintsetek; ne kételkedjetek, ne féljetek!” (T&Sz 6:34, 36).

Újkori szentírásainkat átszövik az ilyen tanácsok. Hallgassátok ezt a csodás megnyugtatást: „Ne féljetek, kisgyermekek, mert az enyéim vagytok, és én legyőztem a világot, és ti azok közül valók vagytok, akiket Atyám nekem adott” (T&Sz 50:41). „Bizony mondom nektek, barátaim, ne féljetek, vigasztalódjon a szívetek; igen, mostantól mindenkor örvendjetek, és mindenben adjatok hálát” (T&Sz 98:1).

Az ilyen csodás tanács fényében szerintem az a dolgunk, hogy egy kicsit többet örvendezzünk és egy kicsit kevesebbet csüggedjünk; hogy hálát adjunk azért, amink van, valamint Isten nekünk adott hatalmas áldásaiért; és hogy egy kicsit kevesebbet beszéljünk arról, amivel esetleg nem rendelkezünk, vagy hogy milyen szorongásokkal járhatnak a nehéz idők ebben vagy más nemzedékekben.

• Hogyan segíthet nekünk az a tudás, hogy a viszontagság része Isten örökkévaló fejlődésünkre vonatkozó tervének? (Lásd 1. szakasz.) Szerinted miért szükségszerű része a halhatatlanságnak a viszontagság?

• Tekintsd át Hunter elnök tanításait a 2. szakaszban a viszontagság némely rendeltetésével kapcsolatban. Milyen példákat láttál arra, hogy a viszontagság a javunkra válhat? Hogyan tanulhatjuk meg az Úr örökkévaló szemszögéből nézni a viszontagságot?

• Miért van meg minden okunk arra, – amint azt Hunter elnök tanítja –, hogy boldogak és derűlátóak legyünk, még a nehézségek idején is? (Lásd 3. szakasz.) Hogyan alakíthatunk ki nagyobb derűlátást az ilyen időszakok során? Melyek azok az áldások, amelyekkel még a legsúlyosabb viszontagságok közepette is rendelkezünk?

• Hogy fogadjuk el a Szabadító azon felajánlását, hogy hadd viselje terheinket és hadd könnyítsen a ránk nehezedő súlyon? (Lásd 4. szakasz.) Mit jelent magunkra venni az igáját? Hogyan segített neked a Szabadító a nehézségek idején?

• Hunter elnök azt tanítja, hogy az utolsó napok megpróbáltatásai miatti félelemérzet nem Istentől jön (lásd 5. szakasz). Milyen károkat okoz a félelemmel teli élet? Miként élhetünk félelem helyett reménnyel és hittel?

János 14:27; 16:33; Zsidók 4:14–16; 5:8–9; 1 Nefi 1:20; Alma 36:3; T&Sz 58:2–4; 101:4–5; 121:7–8; 122:7–9

„Sokan úgy találják, hogy a reggel a legjobb időpont a tanulmányozásra, az éjszakai pihenés után. […] Mások a csendes órákban szeretnek tanulmányozni, miután véget értek a napi teendők és aggodalmak. […] Talán fontosabb a napszaknál az, hogy rendszeres idő legyen elkülönítve a tanulmányozásra” (Howard W. Hunter, “Reading the Scriptures,” Ensign, Nov. 1979, 64).