Jézus Krisztus példájának követése

Világosságnak lenni annyi mint példaképnek lenni – olyasvalakinek, aki példát mutat, mások pedig követhetik őt. [Arra kötöttünk szövetséget,] hogy követjük Krisztust, a nagy példaképet. Feladatunk, hogy tanuljunk róla, illetve az általa a földi szolgálata során tanított és tett dolgokról. Miután pedig megtanultuk ezeket a leckéket, parancsolat kötelez bennünket arra, hogy kövessük a példáját. Íme néhány példa, melyeket nekünk mutatott:

1. Krisztus engedelmes és bátor volt a halandóság előtti életben, kiérdemelve ezáltal a kiváltságot, hogy a halandóságba jöjjön, és húsból és csontból való testet kapjon.

2. Megkeresztelték, hogy megnyíljon a celesztiális királyságba vezető ajtó.

3. Birtokolta a papságot, valamint részesült az evangélium összes szabadító és felmagasztaló szertartásában.

4. Jézus mintegy három éven át szolgált az evangélium tanításának munkájában, az igazságról való tanúságtételben, és abban, hogy megtanítsa az embereknek, mit kell cselekedniük annak érdekében, hogy örömre és boldogságra leljenek ebben az életben, és örök dicsőségre az elkövetkező világban.

5. Szertartásokat végzett, beleértve a gyermekek megáldását, kereszteléseket, a betegek szolgálatát, valamint elrendeléseket a papságba.

6. Csodákat tett. Parancsára látást nyertek a vakok, hallottak a siketek, a bénák felugrottak, a holtak pedig visszatértek az életbe.

7. Összhangban az Atya gondolatával és akaratával, Jézus tökéletes, bűntelen életet élt, és szert tett az isteniség minden jellemvonására.

8. Legyőzte a világot, vagyis megzabolázott minden szenvedélyt, és a testi és érzéki sík fölé emelkedett, hogy a Lélek útmutatása szerint éljen és járjon.

9. Véghez vitte az engesztelést, váltságdíjjal váltva meg ezáltal az embereket attól a [lelki és testi] haláltól, melyet Ádám bukása okozott.

10. Most pedig, feltámadva és megdicsőülve, elnyerte a menny és a föld összes hatalmát, és megkapta az Atya teljességét, akivel eggyé lett.

Ha Krisztus példáját követnénk, és a nyomdokaiban járnánk, akkor ugyanazon dolgok megtételére kell törekednünk, az általa lefektetett minta alapján.⁵

Fontos emlékeznünk arra, hogy Jézus képes volt a bűnre; hogy képes lett volna megadni magát; hogy meghiúsulhatott volna az élet és a szabadulás terve, de ő igaz maradt. Ha nem lett volna lehetőség arra, hogy engedjen Sátán csábításának, akkor nem lett volna valós próbatétel, sem pedig valódi győzelem annak eredményeképpen. Ha meg lett volna fosztva a bűn elkövetésének képességétől, akkor magától az önrendelkezésétől lett volna megfosztva. Ő volt az, aki azért jött, hogy megőrizze és biztosítsa az ember önrendelkezését. Meg kellett tartania azon készségét és képességét, hogy bűnt kövessen el, ha úgy dönt.⁶

Jézus egészen a halandó élete végéig lelke fenségéről és ereje mértékéről tett tanúságot. Még e végóra idején sem volt önző módon a saját bánatával elfoglalva, sem nem elmélkedett a küszöbön álló fájdalomról. Buzgón foglalatoskodott szeretett követőinek pillanatnyi és leendő szükségleteivel. Tudta, hogy az ő saját biztonságuk, egyénekként és egyházként is az egymás iránti feltétlen szeretetükön múlik. Úgy tűnik, minden erejét az ő szükségleteikre irányította, példa által tanítva tehát azt, amit az előírások által is tanított. A vigasz és parancsolat és figyelmeztetés szavait intézte hozzájuk.⁷

Az Úr a Szentföldön lévő nyája körében végzett halandó szolgálata során, illetőleg a nyugati féltekén lévő szétszéledt juhai közötti, halandóság utáni szolgálata során egyaránt az egyén iránti szeretetéről és törődéséről tett tanúságot.

A sokaság sodrásában is megérezte egyetlen asszony egyetlen érintését, aki egy olyan betegségre keresett enyhülést, amely őt mintegy tizenkét éve kínozta. (Lásd Lukács 8:43–48.) Egy másik alkalommal túltekintett az elítélő tömeg szűken felfogott előítéletén és a vádlott asszony bűnén. Talán megérezve a bűnbánatra való hajlandóságát, Krisztus úgy döntött, hogy az egyén értékét nézi, és azzal küldte el, hogy többé ne vétkezzen. (Lásd János 8:1–11.) Egy másik alkalommal „vette a kisgyermekeiket, egyenként, és megáldotta őket, és imádkozott értük az Atyához” (3 Ne. 17:21; kiemelés hozzáadva).

Miközben gyorsan közeledtek a Gecsemáné és a Kálvária megpróbáltatásai, és oly sok minden nehezedett az elméjére, a Szabadító időt szakított arra, hogy felfigyeljen a két fillérét eladományozó özvegyasszonyra. (Lásd Márk 12:41–44.) Hasonlóképpen felfigyelt az alacsony termetű Zákeusra, aki a Szabadítót a körülötte gyülekezők termete miatt nem látva, felmászott egy eperfügefára, hogy meglássa az Isten Fiát. (Lásd Lukács 19:1–5.) Miközben gyötrelmek között függött a kereszten, a saját szenvedését figyelmen kívül hagyva, gondoskodó törődéssel fordult a zokogó asszony felé, aki életet adott neki. (Lásd János 19:25–27.)

Mily csodálatos, követendő példa a számunkra! Még a nagy mértékű személyes bánat és fájdalom közepette is, Példaképünk mások felé fordult, hogy megáldja őket. […] Az ő élete nem azon dolgok körül forgott, melyekkel nem rendelkezett. Ez egy mások szolgálata felé forduló élet volt.⁸

Az egyik legfontosabb kérdést, melyet halandó embernek valaha is feltettek, maga az Isten Fia, a világ Szabadítója tette fel. Az újvilági tanítványai egy csoportját kérdezte meg; egy olyan csoportot, akik izgatottan várták, hogy tanítsa őket, és különösen izgatottak voltak amiatt, hogy hamarosan elhagyja őket. Ez kérdezte: „Milyen embereknek kell… lennetek?” Majd rögtön meg is válaszolta: „[É]ppen olyannak, amilyen én vagyok” (3 Ne. 27:27).

A világ tele van olyanokkal, akik szívesen mondják nekünk: „Tedd, amit mondok.” Határozottan nincs hiány tanácsokat adókból, bármely témáról legyen is gyakorlatilag szó. Kevesen vannak azonban, akik készek ezt mondani: „Tedd, amit teszek.” És persze az emberiség egész történelmében csak Egy volt, aki jogosan és hitelesen tehetett ilyen kijelentést. A történelem számos példát nyújt jó férfiakra és nőkre, de még a legjobb halandók is tökéletlenek ilyen vagy olyan módon. Senki sem szolgálhat tökéletes példaként vagy csalhatatlanul követhető mintaként, bármennyire jó szándékúak legyenek is.

Csak Krisztus lehet az eszményünk, a „fényes és hajnali csillagunk” (lásd Jel. 22:16). Csak ő mondhatja mindenféle fenntartás nélkül: „Kövessetek engem, tanuljatok rólam [és] cselekedjétek azt, amit engem cselekedni láttatok. Igyatok a vizemből és egyetek a kenyeremből. Én vagyok az út, az igazság és az élet. Én vagyok a törvény és a világosság. Tekintsetek rám, és élni fogtok. Szeressétek egymást, ahogyan én szerettelek benneteket” (lásd Mát. 11:29; 16:24; János 4:13–14; 6:35, 51; 7:37; 13:34; 14:6; 3 Ne. 15:9; 27:21).

Nahát, mily világos és zengő felhívás! Mily bizonyosság és példa a bizonytalanság és a példák hiányának korában. […]

Mily hálásnak kellene lennünk, hogy Isten elküldte Egyszülött Fiát a földre, hogy… tökéletes példát mutasson a helyes életre, a kedvességre és irgalomra és együttérzésre, hogy az emberiség összes többi tagja tudhassa, miként kell élnie, hogyan fejlődhet, és hogyan válhat istenibbé.

Kövessük az Isten Fiát minden módon és az élet minden területén. Tegyük őt a példaképünkké és iránymutatónkká. Minden adandó alkalommal tegyük fel magunknak a kérdést: „Mit tenne Jézus?”, azután pedig legyen több bátorságunk a válasznak megfelelően cselekedni. Követnünk kell Krisztust, a szó legnemesebb értelmében. Úgy kell hozzáállnunk a munkájához, ahogyan ő állt az Atyjáéhoz. Meg kell próbálnunk olyannak lennünk, mint ő; ahogyan azt az elemis gyerekek is éneklik: „Úgy éljünk, mint Jézus, [próbáljuk meg]” (lásd Gyermekek énekeskönyve, 34.). Amennyire az halandó hatalmunkban áll, minden erőfeszítést meg kell tennünk azért, hogy olyanná váljunk, mint Krisztus – az egyetlen tökéletes és bűntelen példa, akit a világ valaha is látott.⁹

Halandó szolgálata során Urunk újból és újból megfogalmazott egy felhívást, amely egyszerre volt meghívás és kihívás. Ezt mondta Krisztus Péternek és testvérének, Andrásnak: „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” (Máté 4:19). A gazdag ifjúnak, aki azt kérdezte, hogy mit kell tennie az örök életért, Jézus azt mondta, hogy „eredj, add el vagyonodat, és oszd ki a szegényeknek; …és jer és kövess engem” (Máté 19:21). Nekünk mindannyiunknak pedig ezt mondja Jézus: „A ki nékem szolgál, engem kövessen” (János 12:26).¹⁰

Tanulmányozzuk a Mester minden tanítását, és kötelezzük el magunkat még teljesebben a példája mellett. Ő megadott nekünk mindent, „a mi az életre és kegyességre való”. Elhívott bennünket dicsőséggel és erénnyel, és „igen nagy és becses ígéretekkel ajándékozott meg bennünket; hogy azok által isteni természet részeseivé legy[ünk]” (2 Péter 1:3–4).¹¹

Akik Krisztust követik, igyekeznek követni a példáját. Bűneinkért, hiányosságainkért, bánatunkért és betegségeinkért történt szenvedése arra kellene ösztönözzön bennünket, hogy hasonlóképpen forduljunk jószívűséggel és együttérzéssel a körülöttünk lévők felé.

[K]eressétek az alkalmakat a szolgálatra. Ne foglalkozzatok túl sokat a státusszal. Emlékeztek a Szabadító tanácsára azoknak, akik az „előlülést” vagy a „főhelyeket” keresik? „Hanem a ki a nagyobb közöttetek, legyen a ti szolgátok.” (Máté 23:6, 11.) Fontos, hogy megbecsüljenek bennünket. Azonban az igazlelkűségre kellene összpontosítanunk, nem az elismertségre; a szolgálatra, nem a státuszra. Az a hithű látogatótanító, aki csendben végzi a munkáját hónapról hónapra, éppen olyan fontos az Úr munkájában, mint azok, akik az egyesek szemében előkelőbb hivatalokat töltik be az egyházban. A láthatóság nem azonos az értékességgel.¹²

Az Úr azon meghívása, hogy kövessük őt, egyéni és személyes, valamint meggyőző. Nem állhatunk örökké két álláspont között. Mindannyiunknak szembesülnie kell valamikor az életbevágó kérdéssel: „Ti kinek mondotok engem?” (Máté 16:15). Személyes szabadulásunk az e kérdésre adott válaszon múlik, valamint az e válasz iránti elkötelezettségünkön. Péter kinyilatkoztatott válasza így hangzott: „Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia” (Máté 16:16). Sok–sok tanú adhat azonos választ ugyanazon hatalomnak köszönhetően, én pedig alázatos hálával csatlakozom hozzájuk. Azonban mindannyiunknak magunknak kell megválaszolnunk ezt a kérdést – ha nem most, akkor később; hiszen az utolsó napon minden térd meghajlik, és minden nyelv megvallja, hogy Jézus a Krisztus. A mi kihívásunk, hogy helyes választ adjunk, és annak megfelelően éljünk, mielőtt örökre késő lenne. Mivel Jézus tényleg a Krisztus, mi a teendőnk?

Krisztus legfőbb áldozata csak akkor hozhat teljes gyümölcsöt az életünkben, ha elfogadjuk a meghívást, hogy kövessük őt [lásd T&Sz 100:2]. Ez a meghívás nem mellékes, irreális vagy lehetetlen. Követni egy illetőt annyit tesz, hogy közelről figyeljük vagy hallgatjuk őt; elfogadjuk a tekintélyét, vezetőül fogadjuk és engedelmeskedünk neki; támogatjuk és hirdetjük az elképzeléseit; és hogy példának választjuk őt. Mindegyikünk képes elfogadni ezt a kihívást. Péter azt mondta, hogy „Krisztus is szenvedett érettetek, néktek példát hagyván, hogy az ő nyomdokait kövessétek” (1 Péter 2:21). Pont úgy, ahogy a Krisztus tanával össze nem egyeztethető tanítások hamisak, a Krisztus példájával össze nem egyeztethető élet is téves irányban halad, és nem képes megvalósítani a benne rejlő magasztos rendeltetést. […]

Az igazlelkűségnek a saját egyéni életünkben kell kezdődnie. A családi életvitel részévé kell tenni. A szülők felelőssége, hogy kövessék Jézus Krisztus evangéliumának tantételeit, és tanítsák azokat a gyermekeiknek [lásd T&Sz 68:25–28]. A vallás az életvitelünk része kell, hogy legyen. Jézus Krisztus evangéliumának kell az ösztönző hatássá válni mindabban, amit teszünk. Ha hasonlóbbá akarunk válni hozzá, akkor nagyobb belső törekvésnek kell lennie bennünk arra, hogy kövessük a Szabadító által mutatott példát. Ez válik a mi nagy kihívásunkká.¹³

Ha képesek vagyunk életünket a Mester mintája szerint alakítani, valamint tanításait és példáját életünk legfőbb mintájává tenni, akkor nem fog nehézséget okozni, hogy következetesek és hűek legyünk az élet minden területén, mivel el leszünk kötelezve egy egységes, szent magatartási és hitvallási mérce iránt. Otthon vagy a piacon, az iskolában vagy az iskolát rég magunk mögött tudva, teljesen egyedül vagy egy sereg más emberrel összehangoltan cselekedve, az utunk világos lesz, mércéink pedig nyilvánvalóak lesznek. Alma próféta szavaival szólva eltökéltek leszünk „Isten tanújaként állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagy[unk], méghozzá egészen halál[unkig]” (Móziás 18:9).¹⁴

Azon az estén Betlehemben nem volt számára hely a fogadóban, és ez nem az egyetlen alkalom volt harminchárom éves halandó utazása során, amikor nem volt számára hely. Heródes katonákat küldött Betlehembe, hogy legyilkolják a gyermekeket. Nem volt hely Jézus számára Heródes birodalmában, így a szülei elvitték őt Egyiptomba. Szolgálata során sokan voltak, akik nem csináltak helyet a tanításainak – nem csináltak helyet az általa tanított evangéliumnak. Nem volt hely a csodáinak, az áldásainak, nem volt hely az általa szólt isteni igazságoknak, nem volt hely a szeretetének vagy a hitének. Ezt mondta nekik: „A rókáknak vagyon barlangjok és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs hová fejét lehajtani” (Máté 8:20).

Még napjainkban is, habár eltelt azóta kétezer év, sokan vannak, akik ugyanazt mondják, ami akkor este Betlehemben is elhangzott. „Nincs hely, nincs hely” (lásd Lukács 2:7). Helyet csinálunk az ajándékoknak, de néha nem csinálunk helyet az ajándékozónak. Van helyünk a karácsony üzletiességének, vagy akár a sabbatnapi szórakozásnak, de előfordul, hogy nincs helyünk a hódolatnak. Gondolataink más dolgokkal vannak telítve, és nincs hely.¹⁵

Habár gyönyörű látvány lesz megnézni a karácsonyi fényeket…, sokkal fontosabb, hogy az emberi életeket világítsa be annak elfogadása, aki a világ világossága [lásd Alma 38:9; T&Sz 10:70]. Igazán az iránymutatónkká és példaképünkké kell emelnünk őt.

Születésének estéjén az angyalok azt énekelték, hogy „e földön békesség, és az emberekhez jó akarat!” (Lukács 2:14). Ha az emberek követnék a példáját, akkor ez a minden ember iránti békesség és szeretet világa lenne.¹⁶

Mi a felelősségünk ma, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként? Az, hogy gondoskodjunk róla, hogy az egyéni életünk szóban és tettben is tükrözi az evangéliumot, ahogyan azt az Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus tanította. Minden, amit teszünk és mondunk a földön járt egyetlen bűntelen személy mintájára kell történjen, vagyis magának az Úr Jézus Krisztusnak mintájára.¹⁷

• Tekintsd át, hogy mily sok módon mutatott nekünk példát a Szabadító, amint az az 1. szakaszban fel lett vázolva. Hogyan hatott rád a Szabadító példája? Mit tanulhatunk halandó élete utolsó szakaszának példájából?

• Hunter elnök azt tanácsolja, hogy „tegyük fel magunknak a kérdést: »Mit tenne Jézus?«, azután pedig legyen több bátorságunk a válasznak megfelelően cselekedni” (2. szakasz). Fontold meg, hogyan lehet több bátorságod a Szabadító példájának követésére. Hogyan taníthatjuk ezt a tantételt a családunkban?

• Minek a megértésében segíthetnek a 3. szakaszban található tanítások Jézus Krisztus követésével kapcsolatban? Miben lehetne más az életed, ha nem érvényesülne benne a Szabadító tanításainak és példájának hatása? Hogyan tehetjük a vallást a mindennapi életünk szervesebb részévé?

• Gondolkodj el arról, amit Hunter elnök mond azzal kapcsolatban, hogy „nincs hely” a Szabadítónak (4. szakasz). Hogyan csinálhatunk több helyet a Szabadítónak az életünkben? Milyen áldásokban részesültél, amikor több helyet csináltál Neki?

Máté 16:24–27; János 10:27–28; 14:12–15; 1 Péter 2:21–25; 2 Nefi 31:12–13; 3 Nefi 12:48; 18:16; 27:20–22; T&Sz 19:23–24

Ossz ki mindenkinek egy himnuszoskönyvet. Kérd meg a résztvevőket, hogy keressenek ki és osszanak meg egy olyan himnuszt, amely a fejezetben olvasott konkrét részekhez kapcsolódik.