A család megőrzése és megóvása

A család a legfontosabb szervezet az időre és az örökkévalóságra, és mint ilyen, minden egyéb érdeket felülmúl az életben.⁵

Az egyházé a felelősség – és a felhatalmazás –, hogy megőrizze és megóvja a családot, mint a társadalom alapját. A családi élet azon mintája, amely már a világ megalapítása előtt lefektetésre került, azt tartalmazza, hogy egy törvényesen összeházasodott férj és feleség apává és anyává váljon, gyermekeik szülessenek, akiket nevelnek. A szülői mivolt szent kötelesség és kiváltság, melynek során a gyermekeket úgy fogadják, mint akik „az Úrnak öröksége” (lásd Zsoltárok 127:3).

Az aggódó társadalom most kezdi el észrevenni, hogy a család felbomlása a próféták által megjövendölt csapásokat hozza a világra. A világ tanácskozásai és mérlegelései csak akkor lesznek sikeresek, amikor úgy határozzák meg a családot, ahogyan annak mibenlétét az Úr kinyilatkoztatta. „Ha az Úr nem építi a házat, hiába dolgoznak azon annak építői” (Zsoltárok 127:1).⁶

Amikor az egyének és családok jólétére törekszünk, fontos emlékezni arra, hogy az egyház alapvető egysége a család. Miközben azonban a családra összpontosítunk, emlékezzünk arra, hogy abban a világban, melyben élünk, a családok nem korlátozódnak a hagyományos – apa, anya és gyermekek – felosztásra. Manapság a családok az egyházban állhatnak gyermektelen [férjből és feleségből], gyermekekből és az őket egyedül nevelő szülőkből, valamint egyedül élő egyénekből. […] E családok mindegyikének részesülnie kell a papság figyelő gondoskodásából. Gyakran a nem hagyományos szerkezetű családoknak van szükségük a leggondosabb odafigyelésre. Minden egyes otthonnak szüksége van gondoskodó és elkötelezett házitanítókra. Senkit sem szabad elhanyagolni.⁷

A szülői léttel járó felelősségek a legfontosabbak. Erőfeszítéseink eredményeinek örökkévaló következményei lesznek ránk, illetve az általunk nevelt fiúkra és lányokra nézve. Bárki, aki szülővé válik, szigorú kötelezettség alatt áll, hogy óvja és szeresse gyermekeit, és segítsen nekik visszatérni Mennyei Atyjukhoz. Minden szülőnek meg kell értenie, hogy az Úr nem fogja bűntelennek tartani azokat, akik elhanyagolják e felelősségeket.⁸

Az apáknak és anyáknak nagy felelősségük van azon gyermekek tekintetében, akik a gondjaikra vannak bízva. […] A Példabeszédek könyvében ezt a szülőkhöz intézett intést találjuk:

„Tanítsd a gyermeket az ő útjának módja szerint; még mikor megvénhedik is, el nem távozik attól” (Példabeszédek 22:6).

A legnagyszerűbb képzés, melyet egy gyermek csak kaphat, a szülők példájából ered. A szülőknek kell megmutatniuk a fiatalok által követendő példát. Nagy erő forrása az olyan otthon, ahol igazlelkű tantételeket tanítanak, ahol egymás iránti szeretet és tisztelet van, ahol hatással van az ima a család életére, és ahol tiszteletet tanúsítanak Isten dolgai iránt.⁹

A család eredményes vezetése… egyaránt megköveteli a mennyiségi és a minőségi időt. A család tanítását és kormányzását nem szabad… a társadalomra, az iskolára, vagy akár az egyházra hagyni.¹⁰

A papságviselő férfi úgy tartja, hogy a családot Isten rendelte el. Családotok vezetése a legfontosabb és legszentebb felelősségetek. […]

A papságviselő férfi az egyházi részvételben is vezeti a családját, hogy ismerjék az evangéliumot, illetve hogy a szövetségek és szertartások védelme alatt álljanak. Ahhoz, hogy az Úr áldásait élvezzétek, rendbe kell hoznotok a saját otthonaitokat. A feleségetekkel együtt ti határozzátok meg otthonotok lelki légkörét. Első kötelességetek, hogy rendbe hozzátok a saját lelki életeteket, rendszeres szentírás-tanulmányozás és mindennapi ima által. Biztosítsátok be és tartsátok tiszteletben a papságotokat és templomi szövetségeiteket; buzdítsátok ugyanerre a családotokat is.¹¹

A papságviselő férfi nagyrabecsüléssel viszonyul az anyasághoz. Az anyáknak szent kiváltság adatott, hogy „emberi lelkeket szülhessenek; mert ebben folytatódik [az Atya] munkája, hogy megdicsőülhessen” (T&Sz 132:63).

[…] A papság nem teljesítheti a rendeltetését, és Isten céljai sem töltethetnek be a segítőtársaink nélkül. Az anyák olyan munkát végeznek, melyre a papság nem képes. Az élet ezen ajándéka okán a papságnak határtalan szeretettel kell lennie gyermekei anyja iránt.

[Fivérek,] tiszteljétek feleségetek egyedi és istenadta szerepét mint édesanyáét Izráelben, valamint azon különleges képességét, hogy gyermekeket szüljön és neveljen. Isteni parancsolat alatt állunk, hogy sokasodjunk és töltsük be a földet, illetve hogy világosságban és igazságban neveljük fel gyermekeinket és unokáinkat (lásd Mózes 2:28; T&Sz 93:40). Szerető társként osztoztok a gyermekek gondozásában. Segítsetek feleségeteknek az otthonotok vezetésében és fenntartásában. Segítsetek tanítani, képezni és fegyelmezni gyermekeiteket.

Rendszeresen fejezzétek ki feleségetek és gyermekeitek felé az iránta való nagyrabecsüléseteket és tiszteleteteket. Valójában az egyik legnagyobb dolog, amit egy apa tehet a gyermekeiért, az az, hogy szereti az anyjukat.¹²

A papságviselő férfi társként fogadja el feleségét az otthon és a család vezetésében, akinek teljeskörű ismerete és teljeskörű részvétele van az ezekkel kapcsolatos döntéseket illetően. Szükséges, hogy az egyházban és a családban is legyen egy elnöklő tisztségviselő (lásd T&Sz 107:21). Isteni megbízatásból az otthon feletti elnöklés felelőssége a papságviselőre hárul (lásd Mózes 4:22). Az Úr szándéka szerint a feleség a férj segítőtársa (társ, vagyis egyenlő) – tehát egyenlő és elengedhetetlen kísérő egy teljes értékű társas kapcsolatban. Az igazlelkű elnöklés a férj és a feleség közös felelősségvállalását teszi szükségessé: együtt cselekszetek, minden családi ügyről tudva, abban részt véve. Ha egy férj a felesége érzéseitől és tanácsaitól függetlenül vagy azokra tekintettel nem lévén kormányozza családját, azzal hamislelkű uralmat gyakorol.¹³

Arra buzdítunk benneteket fivérek, hogy emlékezzetek rá: a papság csak igazlelkű felhatalmazás lehet. Vívjátok ki gyermekeitek tiszteletét és bizalmát azáltal, hogy szeretetteljes kapcsolatot ápoltok velük. Az igazlelkű apa azáltal óvja gyermekeit, hogy idejével és jelenlétével járul hozzá közösségi, oktatási és lelki tevékenységeikhez, feladataikhoz. A szeretet és a törődés gyengéd megnyilvánulásai a gyermekek felé éppen annyira képezik az apa feladatát is, mint amennyire az anyáét. Mondjátok meg a gyermekeiteknek, hogy szeretitek őket.¹⁴

Egyszerűen muszáj, hogy szeretet és feddhetlenség és határozott elvek legyenek az otthonainkban. Elkötelezettségünknek a házasság és a gyermekek és az erkölcsösség iránt maradandónak kell lennie. Ott kell sikert elérnünk, ahol a siker leginkább számít az eljövendő nemzedéknek.

Nyilván az az otthon a legerősebb és leggyönyörűbb, melyben azt találjuk, hogy minden egyes ember tekintettel van a többiek érzéseire, igyekszik szolgálni másokat, és igyekszik azon elvek szerint élni otthon, amelyek nyilvános helyeken is jellemeznek bennünket. Keményebben kell igyekeznünk azon, hogy családunk körében az evangélium szerint éljünk. Otthonaink megérdemlik leghívebb elköteleződéseinket. A gyermeknek joga van azt érezni, hogy az otthonában biztonságban van, hogy azon a helyen védelemre lelhet a külvilág veszélyei és gonoszságai elől. E szükséglet kielégítéséhez pedig a családi egység és feddhetetlenség elengedhetetlen. Minden gyermeknek olyan szülőkre van szüksége, akik boldogok az egymással való kapcsolatukban, akik boldogan dolgoznak az elképzelt családi életük megvalósításáért, akik őszinte és önzetlen szeretettel szeretik gyermekeiket, és akik elkötelezettek a család sikeressége iránt.¹⁵

Amikor a családi esteket hivatalos egyházi programként először bevezették, az Első Elnökség kijelentette: „Megígérjük, hogy ha a szentek megfogadják ezt a tanácsot [hogy családi esteket tartsanak], akkor az nagyszerű áldásokat fog eredményezni. Fokozódik majd az otthoni szeretet és a szülők iránti engedelmesség. Kialakul a hit Izráel fiataljainak szívében, és erőt nyernek majd ahhoz, hogy megküzdjenek az őket körülvevő gonosz befolyással és kísértésekkel.” Megerősítjük a megígért áldásokat azok részére, akik hűségesen tartják a családi esteket.

A hétfő esték legyenek a családi est számára fenntartva. A helyi vezetők gondoskodjanak arról, hogy az egyházi épületek és létesítmények zárva legyenek, ne legyenek egyházközségi vagy cöveki programok a hétfő estékre betervezve, és a családi estek másféle megzavarása is kerülendő.

A családi est elsődleges célja az legyen, hogy a családok az evangéliumot tanulmányozva együtt lehessenek. Emlékeztetünk mindenkit, hogy az Úr arra intette a szülőket, hogy tanítsák gyermekeiknek az evangéliumot, az imádkozást és a sabbatnap megszentelését. A szentírások jelentik az evangélium tanításának legfontosabb forrását.¹⁶

Imádkozzatok családként este és reggel egyaránt. Mily nagy áldások jönnek azon gyermekek életébe, akik hallják a szüleiket az Úrhoz folyamodni az ő jólétükért. Egészen bizonyos, hogy az ilyen igazlelkű szülők hatása alá kerülő gyermekek védettebbek lesznek az ellenség befolyásával szemben.¹⁷

Annak érdekében, hogy a szülők és a gyermekek jobban megértsék egymást, az egyház elfogadta a „Családi tanács” elnevezésű kezdeményezést. Ezt a tanácsot a szülők hívják össze és vezetik le, és a család minden tagja részt vesz rajta. Ez megerősíti a családi kötelékeket, bizonyosságot ad a gyermekeknek, hogy „tartoznak valahova”, és meggyőzi őket, hogy a szülőket érdeklik az ő gondjaik. E családi gyűlés az egymás iránti kölcsönös tiszteletre tanít, eloszlatja az önzést, és az aranyszabály [lásd Máté 7:12] otthoni alkalmazására, illetőleg a tiszta életvitelre helyezi a hangsúlyt. Tanítás folyik a családi hódolatról és imáról, a kedvesség és becsületesség leckéivel együtt. A családi gond általában olyan közelről érinti az embert, hogy nem könnyű felbecsülni annak tényleges mértékét és jelentőségét; amikor azonban a családok erősek és egységesek azon erőfeszítésben, hogy szolgálják Istent és betartsák az Ő parancsolatait, akkor sok jelenkori gondunk eltűnik.¹⁸

[Fivérek,] vegyétek komolyan azon felelősségeteket, hogy az evangéliumot tanítsátok a családotoknak, rendszeres családi est, családi ima, áhítatok és szentírás-olvasási idő, illetve egyéb tanítási alkalmak során. Kapjon kiemelt hangsúlyt a misszionáriusi szolgálatra és a templomi házasságra való felkészülés. Otthonotok pátriárkái lévén, használjátok a papságotokat azáltal, hogy elvégzitek családotok részére a megfelelő szertartásokat, és hogy áldásokat adtok feleségeteknek és gyermekeiteknek. Fivérek, a saját szabadulásotokon kívül semmi sincs olyan fontos számotokra, mint feleségetek és gyermekeitek szabadulása.¹⁹

Az általános felhatalmazottaknak kiváltságos lehetőségük világszerte találkozni és megismerkedni az egyház tagjaival, akik következetesen jó életet élnek, és akik az evangélium hatása alatt nevelték fel családjukat. E szentek élvezik azokat a nagy áldásokat és megnyugvást, melyek akkor jöhetnek el, amikor szülőkként, nagyszülőkként és dédszülőkként visszatekintenek hosszú és sikeres szülői erőfeszítéseikre. Minden bizonnyal olyasmi ez, amit mindenki szeretne közülünk.

Sokan vannak azonban az egyházban és a világban, akik a bűntudat és érdemtelenség érzéseivel élnek, mert valamely fiuk vagy lányuk elkóborolt vagy eltévelyedett a nyájtól.

[M]egértjük, hogy a lelkiismeretes szülők a tőlük telhető legjobbat próbálják tenni, mégis szinte mindenki követett el hibákat. Senki nem vág bele úgy egy ilyen vállalkozásba, mint amilyen a szülővé válás, hogy hamarosan rá ne jönne, hogy sok tévedés lesz majd menet közben. Mennyei Atyánk nyilván tudja, amikor lélekgyermekeit fiatal és tapasztalatlan szülők gondjaira bízza, hogy lesznek majd hibák és téves döntések. […]

Mindannyian egyediek vagyunk. Minden gyermek egyedi. Éppen úgy, ahogyan közülünk mindenki más pontról indul az élet versenyében, és ahogyan közülünk mindenki eltérő erősségekkel és gyengeségekkel és tehetségekkel rendelkezik, pont úgy a gyermekek közül is mindegyik saját, különleges jellemvonásokkal áldatott meg. Ne feltételezzük, hogy az Úr pont ugyanúgy fogja megítélni az egyik ember sikerét, mint egy másikét. Szülőkként gyakran feltételezzük, hogy ha a gyermekünk nem teljesít kiemelkedően minden területen, akkor kudarcot vallottunk. Legyünk óvatosak az ítéleteinkben. […]

A sikeres szülő az, aki szeret egy gyermeket, aki áldozatot hoz érte, és aki gondoskodik róla, tanítja és ellátja a szükségleteit. Ha megtettétek mindezeket, és a gyermeketek továbbra is tévelyeg vagy neveletlen vagy világias, ennek ellenére könnyen lehet, hogy ti sikeres szülők vagytok. Talán vannak olyan gyermekek, akik úgy érkeztek erre a világra, hogy bármely szülőpárnak, bármilyen körülmények között kihívást jelentenének. Hasonlóképpen lehetnek olyanok is, akik majdʼ minden apának és anyának áldást és örömöt hoznának az életébe.

Én ma amiatt aggódom, hogy vannak szülők, akik talán keményen bírálják önmagukat, és talán azt is engedik, hogy ezek az érzések lerombolják az életüket, miközben valójában a tőlük telhető legjobbat tették, és hittel kellene továbbmenniük.²⁰

[Az olyan] apa vagy anya, [akinek a gyermeke eltévelyedett], nincs egyedül. Első szüleink is ismerték az abból fakadó fájdalmat és szenvedést, hogy egyes gyermekeik elvetették az örök élet tanításait. (Lásd Mózes 5:27.) Évszázadokkal később Jákób is szembesült idősebb fiainak az általa annyira szeretett József iránti féltékenységével és rosszindulatával. (Lásd 1 Móz. 37:1–8.) A nagy Alma próféta, akinek a fiát is Almának hívták, hosszasan imádkozott az Úrhoz fiának lázadó hozzáállását illetően, és minden bizonnyal elárasztotta őt az aggodalom és nyugtalanság azon széthúzás és gonoszság miatt, melyet fia okozott az egyház tagjai között. (Lásd Móziás 27:14.) Mennyei Atyánk is sok lélekgyermekét veszítette el a világ miatt – ismeri szívetek érzéseit.

[N]e adjátok fel a reményt egy eltévelyedett fiú vagy lány iránt. Sokan tértek már vissza olyanok, akik látszólag teljesen elvesztek. Imádságosnak kell lennünk, és lehetőség szerint tudatnunk kell gyermekeinkkel szeretetünket és törődésünket.

[T]udnotok kell, hogy Mennyei Atyánk el fogja ismerni a szeretetet és az áldozatot, az aggódást és törődést, még ha a nagy erőfeszítésünk sikertelennek bizonyul is. A szülők szíve gyakran megtörik, ám tudatában kell lenniük annak, hogy miután szülei megtanították neki a helyes tantételeket, a végső felelősség a gyermekre hárul.

[B]ármi okozza is a bánatot, bármi okozza is az aggódást, bármi okozza is a fájdalmat és a gyötrelmet, keressétek annak lehetőségét, hogy ezt jótékony irányba fordítsátok. Talán segíthettek másoknak elkerülni ugyanezen gondokat, vagy talán nagyobb rálátással fogtok rendelkezni azok érzéseire, akik hasonló módon küszködnek. Minden bizonnyal mélyebben meg fogjuk érteni Mennyei Atyánk szeretetét, amikor – ima által – végre felismerjük, hogy szeret bennünket, és azt akarja, hogy előre tekintsünk. […]

Soha ne engedjük Sátánnak, hogy elhitesse velünk, hogy minden elveszett. Legyünk büszkék az általunk tett jó és helyes dolgokra; utasítsuk el, és vessük ki az életünkből mindazon dolgokat, amelyek helytelenek; tekintsünk az Úrra megbocsátásért, erőért és vigaszért; végül pedig lépjünk előre.²¹

Reméljük, nem gyűr le benneteket a csüggedés azon próbálkozásaitok közben, hogy igazlelkűségben neveljétek családotokat. Emlékezzetek, az Úr parancsolta ezt: „De tanítványaim szent helyeken fognak állni, és nem mozdíttatnak el” (T&Sz 45:32).

Vannak ugyan, akik ezt a templomra értik – ami nyilván igaz is –, de ez egyúttal az otthonokat is jelképezi, amelyekben élünk. Ha szorgalmasan dolgoztok azon, hogy családotokat igazlelkűségben vezessétek, ha a mindennapi családi imára, szentírásolvasásra, családi estekre buzdítotok és részt is vesztek azokban, illetve szeretitek és támogatjátok egymást az evangélium tanításai szerinti életvitelben, meg fogjátok kapni az Úr által megígért áldásokat az igazlelkű utódok felnevelését illetően.

Egyre gonoszabb világunkban mily alapvető fontosságú, hogy közülünk mindenki „szent helyeken álljon”, és kötelezze el magát, hogy igaz és hű lesz Jézus Krisztus evangéliumának tanításaihoz.²²

A családi siker eléréséhez a szülőknek szeretettel és tisztelettel kell lenniük egymás iránt. A férjeknek – a papság viselőinek – a legnagyobb megbecsüléssel kell viszonyulniuk feleségükhöz a gyermekeik előtt, a feleségeknek pedig szeretniük és támogatniuk kell férjüket. Ezek után a gyermekek szeretettel lesznek a szüleik és egymás iránt. Az otthon ezáltal megszentelt hellyé válik, ahol a leginkább lehet az evangélium tantételei szerint élni, és ahol az Úr Lelke lakozhat. Sikeres apának vagy sikeres anyának lenni sokkalta nagyobb eredmény, mint vezetővé válni vagy magas hivatalba kerülni az üzleti életben, a kormányzatban vagy a világi ügyek terén. Az otthon időnként átlagos helynek tűnhet a maga ismétlődő feladataival, mégis annak sikeressége kellene, hogy a legfőbb törekvésünk legyen az életben.²³

• Miközben áttekinted Hunter elnök tanításait a 1. szakaszban, gondold át a család fontosságát. Mi az egyház felelőssége a családdal kapcsolatban? Hogyan óvhatjuk és erősíthetjük a családunkat?

• Gondolkodj el Hunter elnök azon tanításáról, hogy a szülők társak az otthonuk vezetésében (lásd 2. szakasz). Hogyan segíthetnek e tanítások az apáknak és az anyáknak is? Hogyan válhatnak a szülők egységessé gyermekeik nevelésében? Gondold át, miként javíthatnál otthonod „lelki légkörén”.

• A 3. szakaszban Hunter elnök tanácsot ad az erős családok megalapozásához. Mit tehetünk a nagyobb „családi egység és feddhetetlenség” kialakításáért? Hogyan áldotta meg családodat a családi est? Hogyan áldotta meg családodat a családi szentírás-tanulmányozás és a családi ima?

• Hogyan segíthetnek Hunter elnök 4. szakaszban található tanításai egy eltévelyedett gyermek szüleinek? Hogyan fordíthatják a szülők jótékony irányba az általuk átélt bánatot és fájdalmat? Mit tehetnek a szülők, a nagyszülők, a fiatalok vezetői és mások, hogy az eltévelyedett gyermekeken segítsenek?

• Az 5. szakasz elolvasását követően töprengj el Hunter elnök azon tanításán, hogy otthonainkat „szent helyekké” alakítsuk. Milyen kihívásokkal kell eközben szembenéznünk? Hogyan törekedhetünk arra, hogy otthonainkat szent helyekké tegyük?

2 Mózes 20:12; 5 Mózes 6:4–7; Zsoltárok 127:3–5; Efézusbeliek 6:1–4; Énós 1:1–3; Móziás 4:14–15; Alma 56:45–48; 3 Nefi 18:21; T&Sz 68:25–28; 93:40; 121:41–46

Kérd meg az osztály tagjait, hogy párokban dolgozva tervezzék meg, hogyan tanítanának egy részt ebből a leckéből egy családi est során. Hogyan alakíthatjuk úgy a tanításokat, hogy azok megszólítsák a gyermekeket és a fiatalokat? Kérj meg néhány párost, hogy mondják el terveiket az osztálynak.