Folytonos kinyilatkoztatás élő prófétákon keresztül

Amikor az ember az Ószövetség lapjait forgatja, előtűnnek az elmúlt korok prófétáknak nevezett nagyszerű embereiről szóló írások. Az Újszövetség könyvei többek között egy későbbi adományozási korszak férfiainak írásait, tanításait és történetét tartalmazzák, akik prófétáknak lettek kijelölve. Vannak feljegyzéseink a világ nyugati felének prófétáiról is, akik felemelték szavukat az Úr igéjét hirdetve, a hamislelkűség ellen tiltakozva, és az evangélium tantételeit tanítva. Ők mindannyian hátrahagyták tanúságukat.

A próféta olyan valaki, akit az Úr támasztott és hívott el, hogy előremozdítsa Isten céljait a gyermekei körében. Ő olyan valaki, aki elnyerte a papságot, és felhatalmazással szól. A próféták az evangélium tanítói és védelmezői. Tanúságot tesznek az Úr Jézus Krisztus isteniségéről. A próféták jövőbeni eseményeket is megjövendöltek, de nem ez a legfontosabb feladatuk, habár a prófétai hatalom valamelyes bizonyítékául is szolgálhat.

Az idők minden adományozási korszakában szükség volt igazlelkű vezetésre, és Isten jóval azelőtt választott prófétákat erre a feladatra, hogy azok ebbe a halandó létbe érkeztek volna [lásd Jeremiás 1:5; Ábrahám 3:23].²

Az Úr szent szövegekben található kinyilatkoztatásainak tanulmányozása igazolja azt a tényt, hogy minden korszakban a folyamatos kinyilatkoztatás mutat irányt a prófétáknak és az egyháznak. Ha nem lett volna folyamatos kinyilatkoztatás, Noé nem készült volna fel a földet elborító özönvízre. Senki nem mutatta volna az irányt Ábrahámnak Háránból Hebronba, az ígéret földjére. A folyamatos kinyilatkoztatás vezette ki Izráel gyermekeit a rabságból, vissza a megígért földre. A próféták által kapott kinyilatkoztatás mutatott irányt a misszionáriusi erőfeszítéseknek, vezérelte Salamon templomának újjáépítését, és szólalt fel az izráeliták között megjelenő pogány szokások ellen.

Mennybemenetelét megelőzően Krisztus ezt ígérte a megmaradt tizenegy apostolnak: „ímé én ti veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Máté 28:20). Mennybemenetelét követően kinyilatkoztatás által irányította az egyházát az apostolok haláláig és Jézus Krisztus egyházának azt követő hitehagyásáig.³

Egész történelme során, beleértve ezeket a napokat is, az egyháznak mindig volt prófétája, látnoka és kinyilatkoztatója. Az egyház feje Jézus Krisztus, aki irányítja a prófétáját… A tanácsosai [és] a Tizenkettek Tanácsának tagjai… szintén próféták, látnokok és kinyilatkoztatók. Az egyház… tagja[i] nem kényszerül[nek] arra, hogy egy bizonytalan harsonára hallgass[anak]. Hihetnek vezetőik szavának, tudva, hogy nekik az Úr mutat irányt.⁴

Ugyanaz az apostol, aki lejegyezte a Jelenések könyvét, látomásban látta az idővel majd elkövetkező második eljövetelt megelőző utolsó napok egyik jellegzetes jelét is. Ezt mondta:

„[L]áték más angyalt az ég közepén repülni, a kinél vala az örökkévaló evangyéliom, hogy a föld lakosainak hirdesse az evangyéliomot, és minden nemzetségnek és ágazatnak, és nyelvnek és népnek” (Jel. 14:6). […]

Bizonyságunkat tesszük az egész világnak, hogy jelentek már meg mennyei szolgák a mi korunkban, felhatalmazást hozva a mennyből, és visszaállítva a megrontott tanítások és szokások miatt elveszített igazságokat. Isten ismét szólt, és ma továbbra is iránymutatást nyújt a gyermekeinek egy élő prófétán keresztül. Kijelentjük, hogy az ígéreteknek megfelelően ő mindig a szolgáival van, és irányítja az egyház ügyeit szerte a világon. Ahogyan régen, úgy ma is kinyilatkoztatás irányítja a misszionáriusi munkát, a templomok építését, a papsági tisztségviselők elhívását, és figyelmeztet a társadalom azon gonoszságai ellen, melyek megfoszthatják Atyánk gyermekeit a szabadulástól.

Isten egyik mai kijelentőjének, Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatásában az Úr ezt mondta:

„Mert én nem vagyok személyválogató, és azt akarom, hogy minden ember tudja meg, hogy gyorsan eljön a nap; még nincs itt az óra, de hamarosan elközeleg, amikor a békesség elvétetik a földről, és az ördögnek hatalma lesz a saját birodalma felett.

És az Úrnak is hatalma lesz a szentjei felett, és uralkodik közöttük…” (T&Sz 1:35–36).

A Szabadító ma folyamatos kinyilatkoztatás által uralkodik a szentek között. Bizonyságomat teszem, hogy ő a szolgáival van e napokban, és lesz is a föld végezetéig.

Az kívánom, ne legyen a látókörünk oly szűk, hogy csak az ősöknek tulajdonítsunk kinyilatkoztatásokat. Isten irgalmas és szereti a gyermekeit minden korszakban, és kinyilatkoztatta magát a történelem ezen idejében is.⁵

Az Úr kinyilatkoztatta és kinyilatkoztatja gondolatát és akaratát a felkent prófétáinak. A kinyilatkoztatás véget nem érő patakja folyik állandóan a menny forrásvidékéről Isten felkent szolgáihoz a földön. Joseph Smith próféta halála óta az Úr továbbra is ugyanúgy szól a prófétáihoz, mint azelőtt.

Az ószövetségi idők gyakori csapása volt az éhínség, és az emberek tisztában voltak a termés elmaradásának és az emberek éhezésének pusztító következményeivel. Ámós erre a tudásra összpontosított élesen, amikor lelki éhínséget jövendölt. Így fogalmazott: „…nem kenyér után való éhséget, sem víz után való szomjúságot, hanem az Úr beszédének hallgatása után [valót]” [Ámós 8:11]. […]

Azok az aktuális beszámolók, melyek az egyének és vallási intézmények azon zavarodottságáról és bosszúságáról szólnak, mely a vallási kétségeik és ellentéteik feloldásának kísérletéből fakad, Ámós következő szavait juttatják eszünkbe: „Futkosnak, hogy keressék az Úrnak beszédét, de nem találják meg” [Ámós 8:12].

Anélkül törekednek a megoldás megtalálására, hogy a kinyilatkoztatás sziklájára építenének, ahogyan azt az Úr kötelezően előírta… [lásd Máté 16:17–18].

Azok a zavarodottságok és bosszúságok, melyektől a világ szenved, nem általánosak az egyház hithű tagjai között. [L]étezik egy hihető hang mindazok számára, akiknek van hitük és hinni akarásuk. Kétségtelenül egy olyan éhínség korában élünk, amilyet Ámós is megírt… Ennek ellenére, habár úgy tűnik, hogy lelki éhínség van, sokan vannak, akik lelki bőségre leltek.

[A]lázatos bizonyságom…, hogy az evangélium a maga teljességében visszaállíttatott ezen utolsó napokban, és hogy van ma a földön egy próféta, aki az Úr gondolatát és akaratát tolmácsolja azoknak, akik hajlandóak a hallásra, és akiknek van hitük a követésre.⁷

Az elmúlt adományozási korszakok és korok népei számára a legfontosabb próféta az volt, aki éppen akkor élt, tanított és nyilatkoztatta ki az Úr akaratát az ő idejükben. Minden egyes korábbi adományozási korszakban prófétákat támasztott az Úr, hogy szószólói legyenek az adott kor emberei felé és a kor konkrét gondjait illetően.

A jelenlegi élő próféta az, aki a mi vezetőnk, a mi tanítónk. A mai világban tőle fogadjuk el az irányítást. Mi, akik az Úr prófétájaként támogatjuk őt, a világ minden sarkából nagyrabecsülésünket fejezzük ki az isteni iránymutatás e forrásáért. […]

Amint emlékeinkben sorra megvizsgáljuk a prófétákat, a kezdetektől a jelen ideig, tudatára ébredünk annak a nagyszerű áldásnak, mely az élő próféták hatásának köszönhetően ér minket. Meg kellene tanuljuk a történelemből, hogy alá leszünk vetve Isten ítéleteinek, hacsak nem vagyunk hajlandók megfogadni az Úr prófétájának figyelmeztetéseit és követni a tanításait.⁸

Csak az egyház elnökének van joga az egész egyházat érintő kinyilatkoztatásokat kapni, vagy hivatalos értelmezést adni a szentírásokat vagy az egyház tanait illetően.

„[S]enki nem jelöltetik ki parancsolatok és kinyilatkoztatások elnyerésére ebben az egyházban, csak [az egyház elnöke], mert ő úgy fogadja ezeket, mint Mózes” (T&Sz 28:2).⁹

Ha követjük az egyház vezetői által nekünk adott útmutatásokban foglalt javaslatokat, tanácsokat és tanításokat, akkor nem fogunk eltévedni a személyes szabadulásunkhoz és felmagasztosulásunkhoz fontos dolgokat illetően.¹⁰

Hála tölt el azokért a kinyilatkoztatásokért, melyek megalapították azt a csodálatos rendszert, amely az ő egyházát kormányozza. Minden apostollá elrendelt és a Tizenkettek Kvórumának tagjaként elválasztott férfit prófétaként, látnokként és kinyilatkoztatóként támogatnak. Az Első Elnökségnek és a Tizenkét Apostol Kvórumának, akiket a papság kulcsainak birtoklására hívtak el és rendeltek el, felhatalmazással és felelősséggel bírnak az egyház kormányzására, szertartásainak végrehajtására, tanainak tanítására és gyakorlatának meghatározására.

Amikor az egyház valamely elnöke beteg vagy képtelen teljes mértékben ellátni a hivatalával járó összes feladatot, akkor a két tanácsosa, akik vele együtt az Első Elnökség kvórumát alkotják, továbbviszik az elnökségi munkát. Az Első Elnökség tanácsosai és a Tizenkét Apostol Kvóruma a tanácsgyűléseik során imádságosan megfontolnak minden jelentős kérdést, eljárást, programot vagy tant. Egyetlen olyan döntés sem származik az Első Elnökségtől és a Tizenkettek Kvórumától, melyben nincs teljes egyetértés az összes érintett között.

E sugalmazott mintát követve az egyház töretlenül fog előrehaladni. Az egyház kormányzása és a prófétai ajándékok gyakorlása mindig azokra az apostoli felhatalmazottakra lesz ráruházva, akik a papság összes kulcsát birtokolják és használják.¹¹

Miközben a[z általános] konferencia üzenetein tűnődtem, ezt kérdeztem magamtól: Hogyan segíthetnék másoknak részesülni Mennyei Atyánk jóságából és áldásaiból? A válasz abban rejlik, hogy követjük az azoktól kapott iránymutatást, akiket prófétákként, látnokokként és kinyilatkoztatókként, illetve más általános felhatalmazottakként támogatunk. Tanulmányozzuk a szavaikat, melyeket a sugalmazás Lelkének hatása alatt szólnak, és forduljunk ezekhez gyakran. Ezen a konferencián az Úr kinyilatkoztatta akaratát a szentjeinek.¹²

Az általános konferencia során sok sugalmazott tanácsot adnak a próféták, látnokok és kinyilatkoztatók, valamint az egyház más általános felhatalmazottai. Napjaink prófétái arra buzdítanak bennünket, hogy az egyházi folyóiratok konferenciai kiadásainak olvasását a személyes tanulmányozásunk fontos és rendszeres részévé tegyük. Ily módon az általános konferencia bizonyos értelemben a Tan és a szövetségek kiegészítőjévé vagy bővítményévé válik.¹³

A konferenciák ideje a lelki megújulás időszaka, amikor növekszik és szilárdul a tudás és a bizonyság, mely szerint Isten él és megáldja a hithűeket. Ez egy olyan idő, amikor annak megértése, hogy Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia, beleég azok szívébe, akik eltökéltek a szolgálata és a parancsolatai betartása iránt. A konferencia az az idő, amikor a vezetőink sugalmazott iránymutatást adnak nekünk az életünk vezetésére; az az idő, amikor felserkennek a lelkek, és olyan elhatározások születnek, hogy az emberek jobb férjek és feleségek, apák és anyák, engedelmesebb fiak és leányok, jobb barátok és szomszédok lesznek. […]

Mi, akik itt ma [az általános konferencián] találkoztunk, állítjuk, hogy különleges, egyedi tudással bírunk a Szabadító evangéliumáról. Azok számára, akik először ismerkednek velünk, a legszembetűnőbb az a világ felé tett kijelentésünk, hogy Isten egyik élő prófétája mutat nekünk irányt – olyasvalaki, aki kapcsolatban van az Úrral, sugalmazást és kinyilatkoztatást kap tőle.¹⁴

• Gondold át Hunter elnök bizonyságát a 1. szakaszban. Miért biztosított Isten prófétákat minden adományozási korszakban? Milyen feladatai vannak a prófétáknak? Hogyan segíthetünk a gyermekeknek bizonyságot nyerni a prófétákról?

• Hogyan áld meg bennünket ma az, hogy van egy élő próféta? (Lásd 2. szakasz.) Miért fontos az, hogy a „kinyilatkoztatás véget nem érő patakja” folyik Istentől az Ő élő prófétáihoz?

• Milyen bizonyítékok vannak arra, hogy a „lelki éhínség” idejét éljük? (Lásd 3. szakasz.) Milyen áldásokat nyertél azáltal, hogy hallgattál az élő próféta szavára?

• Hunter elnök azt tanítja, hogy „csak az egyház elnökének van joga az egész egyházat érintő kinyilatkoztatásokat kapni” (4. szakasz). Miért hasznos ezt tudni? Miért hasznos tudnunk, hogy „nem fogunk eltévedni”, amikor az élő prófétát követjük?

• Gondolkozz el az általános konferencia fontosságáról a saját életedben. (Lásd 5. szakasz.) Mely általános konferenciai tanítások áldottak meg téged? Hogyan teheted az általános konferenciát erőteljesebb befolyássá az életedben és az otthonodban?

Ámós 3:7; Máté 10:41; Lukács 1:68–70; Joseph Smith fordítás, 2 Péter 1:20–21; Móziás 8:15–18; T&Sz 1:14–16, 37–38; 21:1, 4–6; 43:2–6; 107:91–92

Az osztály soroljon fel a táblán néhány olyan kérdést, amelyeket a más hitet valló emberek tehetnek fel a fejezet tárgyával kapcsolatban. Kérd meg az osztály tagjait, hogy tekintsék át a fejezetet, miközben válaszokat keresnek e kérdésekre, majd pedig osszák meg, amit találtak.