A pecsételő hatalom

Már legalább Ésaiás idejétől fogva próféciák¹ szólnak arról, hogy az utolsó napokban az Úr ősi szövetséges népét, Izráel házát „begyűjtik… hosszú szétszórtságukból, a tenger szigeteiről és a föld négy részéből”², és „visszaállíttatnak… örökségük földjeire”³. Russell M. Nelson elnök sokszor és erőteljesen szólt már az egybegyűjtést illetően, úgy utalva rá, mint „a legfontosabb dolog, ami ma a földön zajlik”⁴.

Mi a célja ennek az egybegyűjtésnek?

Joseph Smith prófétának adott kinyilatkoztatásban az Úr a szövetséges nép megóvását nevezte meg az egyik célnak. Ő ezt mondta: „[A] Sion földjére és cövekjeibe történő összegyűjtés védelemmé le[sz], és menedékké a zivatar elől, valamint a harag elől, amikor az elegyítetlenül kiömlik az egész földre.”⁵ Ebben az értelemben a harag úgy is érthető, mint az Isten törvényei és parancsolatai iránti, széleskörűen elterjedt engedetlenség természetes következménye.

Az egybegyűjtés legfőbb célja azonban a szabadítás és felmagasztosítás áldásának az eljuttatása azokhoz, akik befogadják majd azokat. Ily módon töltetnek be az Ábrahámnak adott szövetséges ígéretek. Az Úr azt mondta Ábrahámnak, hogy magja és papsága által „áldatik majd meg a föld minden családja, méghozzá az evangélium áldásaival, amelyek a szabadítás, méghozzá az örök élet áldásai”⁶. Nelson elnök ezt így fejezte ki: „Amikor befogadjuk az evangéliumot és megkeresztelkedünk, magunkra vesszük Jézus Krisztus szent nevét. A keresztelkedés az ahhoz vezető kapu, hogy örököstársaivá váljunk az Úr minden olyan ígéretének, melyet Ábrahámnak, Izsáknak, Jákóbnak és utódaiknak tett az ősi időkben.”⁷

1836-ban Mózes megjelent Joseph Smith prófétának a Kirtland templomban és „átadta… Izráelnek a föld négy részéből történő egybegyűjtésének… a kulcsait.”⁸ Ugyanezen alkalommal jelent meg Éliás, és „átadta Ábrahám evangéliumának adományozási korszakát, mondván, hogy bennünk és a mi magunkban minden utánunk következő nemzedék megáldatik”⁹. Ezzel a felhatalmazással visszük el Jézus Krisztus evangéliumát – az Őáltala érkező megváltás örömhírét – a föld minden része és népe számára, és egybegyűjtünk mindenkit, aki hajlandó evangéliumi szövetségre lépni. Ők „Ábrahám magjává válnak, Isten egyházává és királyságává és kiválasztottaivᔹ⁰.

Ugyanezen alkalommal a Kirtland templomban egy harmadik mennyei hírnök is jelen volt, aki megjelent Joseph Smithnek és Oliver Cowderynek. Illés prófétára gondolok; ma pedig arról a felhatalmazásról és azokról a kulcsokról szeretnék szólni, amelyeket ő állított vissza.¹¹ A hatalom, mely minden papsági szertartást érvényesít, valamint kötelező érvényűvé teszi azokat a földön és a mennyben is – vagyis a pecsételő hatalom –, elengedhetetlen egy szövetséges nép egybegyűjtéséhez és felkészítéséhez a fátyol mindkét oldalán.

Évekkel korábban Moróni világossá tette Joseph Smith számára, hogy Illés nélkülözhetetlen papsági felhatalmazást hoz majd neki: „[K]i fogom nyilatkoztatni nektek a papságot, Illés próféta keze által”¹². Joseph Smith később ezt mondta: „Miért Illést küldte? Mert ő viseli a felhatalmazás kulcsait a papság minden szertartásának a kiszolgáltatásához; és [hacsak] a felhatalmazás át nem adatik, a szertartásokat nem lehetne igaz módon kiszolgáltatni”¹³ – más szóval, a szertartások nem lennének érvényesek az időre és az örökkévalóságra.¹⁴

A Tan és szövetségekben mostanra szentírásként jóváhagyott egyik tanításban a próféta ezt mondta: „Talán némelyeknek nagyon merész tannak tűnik az, amiről beszélünk – egy olyan hatalom, amely feljegyez, illetve megköt a földön és megköt a mennyben. Mindazonáltal a világ minden korszakában, amikor az Úr valós kinyilatkoztatás által valamely férfinak vagy férfiak valamely csoportjának megadta a papság egy adományozási korszakát, akkor ez a hatalom is mindig megadatott. Ebből következően amit ezek az emberek felhatalmazás által, az Úr nevében tettek, és igazán és hűen tették azt, és helyénvaló és hű feljegyzést vezettek arról, az törvénnyé vált a földön és a mennyben, és nem lehetett semmissé tenni, a nagy Jehova rendelései szerint.”¹⁵

Hajlamosak vagyunk azt gondolni, hogy a pecsételő hatalom csak bizonyos templomi szertartásokra vonatkozik, ez a hatalom azonban elengedhetetlen bármely szertartás érvényességéhez és kötelező érvényéhez a halál után.¹⁶ A pecsételő hatalom a törvényesség pecsétjével látja el például a kereszteléseteket, hogy az elismert legyen itt és a mennyben is. Végső soron minden papsági szertartást az egyház elnökének a kulcsai alatt végeznek, és ahogy azt Joseph Fielding Smith elnök elmagyarázta: „Ő [– az egyház elnöke –] adott nekünk felhatalmazást, ő egészítette ki papságunkat a pecsételő hatalommal, mert nála vannak a kulcsok.”¹⁷

Van egy másik létfontosságú célja Izráel egybegyűjtésének, mely különleges jelentéssel bír, amikor a földi és mennybéli pecsételésről beszélünk, és ez nem más, mint a templomok építése és működtetése. Amint azt Joseph Smith próféta magyarázta: „Mi volt Isten népe… egybegyűjtésének a célja a világ bármely korában? […] A fő célja az volt, hogy építsenek az Úrnak egy házat, ahonnan kinyilatkoztathatja népének háza szertartásait és királyságának dicsőségeit, és megtaníthatja népének a szabadulás útját; mert vannak bizonyos szertartások és tantételek, amelyeket, ha tanítják és gyakorolják őket, egy arra a célra felépített helyen vagy házban kell elvégezni.”¹⁸

Az érvényesség, melyet a pecsételő hatalom ad a papsági szertartásoknak, kiterjed természetesen a helyettesítő szertartásokra is, melyek az Úr által kijelölt helyen – az Ő templomában – kerülnek elvégzésre. Itt látjuk a pecsételő hatalom fenségét és szentségét – egyetemesen elérhetővé teszi Isten gyermekei számára az egyéni szabadulást és a családi felmagasztosulást függetlenül attól, hogy hol és mikor éltek a földön. Nincs más hitrendszer, filozófia vagy felhatalmazás, mely fogható lenne egy ilyen, mindenkit magában foglaló lehetőséghez. A pecsételő hatalom tökéletes megnyilvánulása Isten igazságosságának, kegyelmének és szeretetének.

A pecsételő hatalomhoz hozzáférve a szívünk természetes módon az elődeink felé fordul. Az utolsó napi szövetségbe gyűjtés átnyúlik a fátyolon túlra. Isten tökéletes rendjében az élők nem tapasztalhatják meg az örök élet teljességét anélkül, hogy tartós köteléket ne fonnának atyáikkal, az őseinkkel. Ehhez hasonlóan azoknak a fejlődése sem teljes, akik a pecsételések áldása nélkül már a fátyol túloldalán vannak, vagy most haladnak át a fátyolon – egészen addig, amíg helyettes általi szertartások hozzánk, az ő leszármazottaikhoz nem kötik őket és bennünket őhozzájuk az isteni rend szerint.¹⁹ Az egymás fátyolon átnyúló segítésére vállalt kötelezettség szövetséges ígéretnek tekinthető, mely az új és örök szövetség része. Joseph Smith szavaival élve, szeretnénk „megpecsétel[ni] halottainkat, hogy előjöjjenek [velünk] az első feltámadásnál”²⁰.

A pecsételő hatalom legmagasabb és legszentebb megnyilvánulása a férfi és a nő örök egyesülése a házasságban és az emberiség összekapcsolása minden nemzedéken át. Mivel az e szertartások végzéséhez szükséges felhatalmazás oly szentséges, az egyház elnöke személyesen felügyeli azt, amikor mások részesülnek benne. Gordon B. Hinckley elnök egyszer így fogalmazott: „Számos alkalommal elmondtam már, hogy ha a visszaállítás minden bánata, vajúdása és fájdalma semmi mást nem eredményezett volna, csupán a szent papság családokat örökre egymáshoz kötő pecsételő hatalmát, már akkor is megérte volna mindazt, amibe került.”²¹

A pecsételések nélkül, melyek örök családokat hoznak létre és nemzedékeket kötnek össze itt és ezután, magunkra maradnánk az örökkévalóságban, gyökerek és ágak, azaz ősök és utódok nélkül. Az egyik oldalról az egyéneknek ez a magában lebegő, egymástól elszakadt állapota, míg másik oldalról az Isten által kijelölt házassággal és családi kapcsolatokkal dacoló kötődések²² pont a föld teremtésének a célját hiúsítanák meg. Amennyiben ez válna általánossá, akkor az semmiben sem különbözne attól, mintha a földet átok sújtaná vagy „teljesen elpusztulna” az Úr eljövetelekor.²³

Láthatjuk, hogy miért rendelte el Isten a férfi és a nő közötti házasságot, és miért játszik központi szerepet a család a Teremtőnek a gyermekei örök rendeltetésére vonatkozó tervében.²⁴ Ugyanakkor elismerjük azt, hogy a tökéletlen jelenben egyesek számára ez nem a valóság, sőt még csak nem is életszerű lehetőség. Azonban reményünk van Krisztusban. Miközben az Úrra várunk, M. Russell Ballard elnök erre emlékeztet minket: „A szentírások és az utolsó napi próféták is megerősítik, hogy mindenkinek, aki hűen megtartja az evangéliumi szövetségeket, lehetősége lesz a felmagasztosulásra.”²⁵

Néhányan a boldogtalan és egészségtelen családi környezetben szerzett tapasztalatok miatt csekély vágyat éreznek egy örök családi kötelékre. David A. Bednar a következőkre mutatott rá: „Azt mondom nektek, akik megtapasztaltátok családotokban a válással járó szívfájdalmat vagy a bizalom elvesztésének gyötrelmét, kérlek, emlékezzetek arra, hogy [Isten családokra vonatkozó mintája] megint csak… veletek kezdődik! Talán megtört a nemzedékeitek láncolatának egyik láncszeme, de a többi igazlelkű láncszem és a lánc többi része attól még örökkévalóan fontos. Megerősíthetitek a láncotokat, sőt, talán még a széttört láncszemek helyreállítását is elősegíthetitek. Ez a munka egyénről egyénre lesz elvégezve.”²⁶

Jeffrey R. Holland elder feleségének, Pat Holland nővérnek az idei év júliusában tartott temetésén Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „Idővel Patricia és Jeffrey újra együtt lesznek. Később csatlakoznak majd hozzájuk a gyermekeik és a szövetséget megtartó utódaik, hogy átéljék annak az örömnek a teljességét, amelyet Isten tartogat az Ő hithű gyermekei számára. Ezt tudva értjük meg, hogy Patricia életében nem a születése vagy a halála időpontja volt a legfontosabb dátum. A számára legfontosabb dátum 1963. június 7-e volt, amikor Jeffel egymáshoz pecsételték őket a St. George templomban… Miért olyan fontos ez? Azért, mert a föld teremtésének a kifejezett célja az volt, hogy családok jöhessenek létre és egymáshoz pecsételhessék őket. A szabadítás egyéni ügy, a felmagasztosulás azonban családi ügy. Senki nem magasztosulhat fel egyedül.”

Nemrégiben a feleségemmel csatlakoztunk egy kedves barátunkhoz a Utah-i Bountiful templom pecsételőszobájában. Még akkor ismertem meg ezt a barátomat, amikor gyermek volt Argentínában, Córdoba városában. Misszionáriusként a társammal a misszióirodától pár sarokra lévő környéken kopogtattunk, és amikor az otthonához értünk, ő nyitott ajtót. Idővel csatlakozott az egyházhoz az édesanyjával és a testvéreivel, és hithű egyháztagok maradtak. Mára csodás nő lett belőle, és azért mentünk azon a napon a templomba, hogy egymáshoz pecsételjük az elhunyt szüleit, őt pedig hozzájuk.

Egy házaspár, akikkel szoros barátságot alakított ki az évek során, képviselte a szüleit az oltárnál. Érzelmekkel teli pillanat volt ez, melyet még inkább megédesített, amikor argentin barátunkat a szüleihez pecsételték. Mindössze hatan voltunk jelen egy csendes délutánon, távol a világtól, mégis sor került arra, ami az egyike a földön valaha zajló legfontosabb eseményeknek. Hálával töltött el, hogy a szerepem és a vele való kapcsolatom egy teljes kört írt le onnantól, hogy fiatal misszionáriusként bekopogtattam az ajtaján, egészen mostanáig, amikor sok évvel később elvégeztem a pecsételő szertartást, mely a szüleihez és korábbi nemzedékekhez kötötte őt.

Ez a jelenet játszódik le folyamatosan világszerte a templomokban. Ez az utolsó lépés a szövetséges nép egybegyűjtésében. Ez a legnagyobb kiváltság Jézus Krisztus egyházának a tagjaként. Megígérem nektek, hogy ha hithűen törekedtek erre a kiváltságra, akkor az az időben vagy az örökkévalóságban biztosan a tiétek lesz.

Tanúsítom, hogy a pecsételő hatalom és felhatalmazás, mely Joseph Smith által lett visszaállítva a földre, valóságos, így ami megköttetik a földön, az valóban megköttetik a mennyben is. Tanúsítom, hogy Russell M. Nelson elnök, mint az egyház elnöke, az egyetlen olyan ember a földön ma, aki a kulcsai által irányítja e felsőbb hatalom használatát. Tanúsítom, hogy Jézus Krisztus engesztelése igazzá tette a halhatatlanságot, és valósággá a felmagasztosult családi kapcsolatok lehetőségét. Jézus Krisztus nevében, ámen.