Jézus Krisztus a kincs

1907-ben egy gazdag angol, George Herbert – Carnarvon 5. grófja¹ – Egyiptomba költözött, és érdeklődni kezdett a régészet iránt. Felkeresett egy jól ismert egyiptológust, Howard Cartert, és javaslatot tett neki a társulásra. Carter felügyelte a régészeti ásatásaikat, Carnarvon pedig a finanszírozásról gondoskodott.

Közösen számos helyszínt vizsgáltak meg sikeresen. Ezután engedélyt kaptak az ásatásra a Királyok völgyében, a mai Luxor közelében, ahol sok fáraó sírját megtalálták már korábban. Úgy döntöttek, hogy megkeresik Tutanhamon király sírboltját. Tutanhamon több mint 3000 évvel korábban lépett Egyiptom trónjára, és tíz éven át uralkodott váratlan halálát megelőzően.² Köztudott volt, hogy a Királyok völgyében temették el,³ a sírjának helyét azonban nem ismerték.

Carter és Carnarvon öt éven át sikertelenül kutatott Tutanhamon sírja után. Végül Carnarvon közölte Carterrel, hogy befejezi a meddő vállalkozást. Carter még egy ásatási idényért könyörgött, Carnarvon pedig vonakodva ráállt a támogatására.

Carter ráébredt, hogy a Királyok völgyének teljes területét módszeresen feltárták – kivéve a saját alaptáboruk környékét. Néhány nappal azután, hogy ott ásni kezdtek, rátaláltak az első lépcsőkre, amelyek a sírbolthoz vezettek.⁴

Amikor Carter végül bepillantott Tutanhamon sírboltjának előkamrájába, mindenütt aranyat látott. Az előkamra tartalmának három hónapig tartó katalogizálása után, 1923 februárjában – 100 évvel ezelőtt – megnyitották a lepecsételt sírkamrát. Ez volt a XX. század leghíresebb régészeti lelete.

Az eredménytelen kutatások évei alatt Carter és Carnarvon teljesen figyelmen kívül hagyta azt, ami szó szerint a lábuk alatt hevert. Mintegy öt évszázaddal a Szabadító születése előtt, a Mormon könyve-beli Jákób próféta arról beszélt, hogy magától értetődőnek vehetjük vagy alábecsülhetjük azt, ami a közelben van, mintha túltekintenénk a célon. Jákób előre látta, hogy Jeruzsálem népe nem fogja felismerni a megígért Messiást, amikor Ő eljő. Megjövendölte, hogy olyan nép lesznek, akik „megvet[i]k a világos beszéd szavait, …és olyan dolgok után epeked[n]ek, amelyeket nem tud[n]ak megérteni. Vakságuk miatt tehát, mely vakság onnan származ[ik], hogy a célon túl tekinte[n]ek, szükségképpen el kell bukniuk”⁵. Más szavakkal: megbotlanak.

Jákób jóslata pontosnak bizonyult. Jézus halandó szolgálata során sokan túltekintettek a célon, vagyis Őrajta. Elnéztek a világ Szabadítója mellett. Ahelyett, hogy felismerték volna, milyen szerepet játszik Mennyei Atya tervének a betöltésében, megvádolták és keresztre feszítették Őt. Más után kutakodtak, és másra vártak, hogy szabadulást hozzon nekik.

A jeruzsálembeliekhez, valamint Carterhez és Carnarvonhoz hasonlóan mi is hajlamosak lehetünk arra, hogy a célon túl tekintsünk. Óvakodnunk kell ettől a hajlamtól, különben elnézhetünk Jézus Krisztus mellett az életünkben, és nem ismerjük fel a sok áldást, amelyet Ő kínál nekünk. Szükségünk van Őrá. Azt a tanácsot kaptuk, hogy „teljesen annak érdemeire támaszkod[junk], akinek hatalmában áll megszabadítani”⁶.

Ő a cél számunkra. Ha tévesen azt képzeljük, hogy valami olyanra van szükségünk, ami túlmutat azon, amit Ő kínál, akkor megtagadjuk vagy lealacsonyítjuk azt a hatáskört és hatalmat, amelyet Ő képviselhet az életünkben. Igényt tartott az irgalom jogaira, és kiterjeszti ránk ezt az irgalmasságot.⁷ Ő a legfőbb forrás, ahová bűneink bocsánatáért fordulnunk kell.⁸ Ő a mi Szószólónk az Atyánál és pártfogónk abban, amit az Atya mindvégig szeretett volna: hogy örökösökként visszatérhessünk Őhozzá az Ő királyságába. Alma próféta szavaival élve, el kell kezdenünk „hinni Isten Fiában, hogy ő el fog jönni megváltani a népét, és hogy szenvedni fog, és meghal, hogy kiengeszteljen a bűnei[nkért]; és hogy ismét feltámad a halálból, hogy véghez vigye a feltámadást”⁹. Jézus Krisztus a mi kincsünk.

A Szabadító számos lehetőséget biztosított nekünk arra, hogy tudatosan Őrá összpontosítsunk, beleértve a bűnbánat mindennapos lehetőségét is. Olykor alábecsüljük, milyen nagyszerű is ez a felajánlott áldás. Nyolcéves koromban édesapám megkeresztelt. Utána kézen fogva át akartunk kelni egy forgalmas úton. Nem figyeltem oda, és éppen akkor léptem le a járdáról, amikor egy nagy teherautó dübörgött el mellettem. Édesapám visszarántott az úttestről a járdára. Ha nem tette volna, akkor a teherautó elgázolt volna. Ismerve a saját csibész természetemet, azt gondoltam, talán jobb lett volna, ha megöl a teherautó, mert talán soha nem leszek ismét olyan tiszta, mint most, közvetlenül a keresztelőm után.

Nyolcévesként tévesen azt feltételeztem, hogy a keresztelővíz elmossa a bűnöket. Hát nem egészen. A keresztelkedésem óta eltelt években megtudtam, hogy a bűnöket Jézus Krisztus hatalma tisztítja meg az Ő engesztelő áldozata révén, amikor keresztelési szövetséget kötünk és megtartjuk azt.¹⁰ Aztán a bűnbánat ajándéka által tiszták maradhatunk. Azt is megtanultam, hogy az úrvacsora egy hatalommal bíró erényes körforgást indít el az életünkben, lehetővé téve számunkra, hogy megtartsuk bűneink bocsánatát.¹¹

A Carter és Carnarvon lába alatt lévő kincshez hasonlóan az úrvacsora kincsként becsült áldásai is minden egyes alkalommal elérhetővé válnak számunkra, amikor részt veszünk az úrvacsorai gyűlésen. Azt az ígéretet kapjuk, hogy a Szentlélek állandó társunk lesz, ha úgy közelítünk az úrvacsorához, ahogyan egy új megtért közelít a kereszteléshez és a konfirmáláshoz: megtört szívvel és töredelmes lélekkel, valamint eltökélten arra, hogy a keresztelési szövetségnek megfelelően fog élni. A Szentlélek megáld minket az Ő megszentelő hatalmával, hogy hétről hétre megtarthassuk bűneink bocsánatát.¹²

Lelki alapunkat megerősíti a bűnbánat, valamint az, ha lelkiismeretesen felkészülünk az úrvacsorára és érdemesen veszünk belőle. Csak masszív lelki alappal vagyunk képesek kezelni azokat a képletes esőket, szeleket és áradásokat, amelyekkel szembekerülünk az életünkben.¹³ Ezzel ellentétben pedig a lelki alapunk meggyengül, amikor önként kihagyjuk az úrvacsorai gyűlést, vagy amikor az úrvacsora alatt nem a Szabadítóra összpontosítunk. Akaratlanul is „visszahúzód[hatunk] az Úr Lelkétől, így annak nem lesz helye benn[ünk], hogy a bölcsesség ösvényein vezessen benn[ünket], hogy megáldjanak, felvirágoztassanak és megőrizzenek benn[ünket]”¹⁴.

Amikor velünk van a Szentlélek, akkor sugalmazást és útmutatást kapunk arra, hogy további szövetségeket kössünk és tartsunk meg, például azokat, amelyeket a templomokban kötünk. Ez elmélyíti az Istennel való kapcsolatunkat.¹⁵ Talán észrevettétek, hogy az elmúlt években számos új templom került bejelentésre, amelyek egyre közelebb viszik a templomokat az egyháztagokhoz.¹⁶ Ellentmondásos módon, amint a templomok egyre hozzáférhetőbbek lesznek, könnyebben felületesebbé válhat a templomlátogatásunk. Amikor a templom messze van, úgy tervezünk időben és a forrásainkat illetően, hogy elutazzunk a templomba és ott hódoljunk. Ezek az utak előkelő helyen szerepelnek a fontossági sorrendünkben.

A közelben lévő templom esetén az apró dolgok is könnyen az utunkba állnak, és azt mondjuk magunknak, majd elmegyünk máskor. Ha a templom közelében élünk, ez sokkal nagyobb rugalmasságot biztosít a templomban töltött idő ütemezésére, azonban éppen ezen rugalmasság miatt könnyebben tekinthetjük magától értetődőnek azt. Ha ez megtörténik, akkor elnézhetünk a cél mellett, alábecsülve a lehetőséget, hogy az Ő szent házában közelebb kerüljünk a Szabadítóhoz. A templomlátogatás iránti elkötelezettségünknek legalább olyan erősnek kell lennie akkor, amikor a templom a közelben van, mint amikor távol van.

Carter és Carnarvon mindenfelé ástak a Királyok völgyében Tutanhamon sírboltját keresve, amíg fel nem ismerték a tévedésüket. Tőlük eltérően nekünk nem szükséges meddő módon fáradozni ahhoz, hogy kincsre leljünk. Tanácsért sem szükséges különleges forrásokhoz fordulnunk, ezek újszerűségét méltatva, azt feltételezve, hogy a tanácsuk felvilágosultabb lesz, mint az, amelyet Isten egy alázatos prófétájától kaphatunk.

Amint azt az Ószövetségben feljegyezték, amikor Naámán gyógyulást keresett a leprájára, felháborodott a felkérésen, hogy mártózzon meg hétszer a közeli közönséges folyóban. Meggyőzték azonban, hogy kövesse Elizeus próféta tanácsát, ahelyett, hogy a saját, előre kialakított elképzeléseire hagyatkozott volna a csoda bekövetkeztével kapcsolatban. Ennek eredményeként Naámán meggyógyult.¹⁷ Amikor bízunk Isten földi prófétájában, és az ő tanácsa szerint cselekszünk, boldogságra lelünk, valamint mi is meggyógyulhatunk. Nem kell tovább keresnünk.

Fivérek és nővérek! Arra buzdítalak benneteket, hogy mindig emlékezzetek Jézus Krisztusra, és mindig összpontosítsatok Őrá! Ő a mi Szabadítónk és Megváltónk, a cél, akire tekintenünk kell, és a legnagyobb kincsünk. Amikor Őhozzá jöttök, erőt nyertek ahhoz, hogy szembenézzetek az élet kihívásaival; bátorságot, hogy azt tegyétek, ami helyes; valamint képességet, hogy betöltsétek küldetéseteket a halandóságban. Őrizzétek kincsként a bűnbánat lehetőségét, az úrvacsoravétel kiváltságát, a templomi szövetségek megkötésének és megtartásának az áldását, a templomi hódolat boldogságát, valamint az örömöt, hogy élő prófétánk lehet.

Ünnepélyes és biztos tanúbizonyságomat teszem arról, hogy Isten, az Örökkévaló Atya, a mi Mennyei Atyánk, Ő él; Jézus a Krisztus; Ő a mi kedves, bölcs mennyei Barátunk,¹⁸ és ez az Ő visszaállított egyháza. Köszönöm a hiteteket és a hithűségeteket. Azért imádkozom, hogy áldottak legyetek, gyarapodjatok és megőrizzenek benneteket. Jézus Krisztus nevében, ámen.