Szövetséges kapcsolatban járva Krisztussal

Jó barátom, Ilan mesélt nekem egy gyalogútról Izraelben. „Jézus-ösvénynek hívják – mondta –, mert sokan úgy vélik, ezen az úton haladt végig Jézus Názáretből Kapernaumba.” Azonnal eldöntöttem, hogy végig szeretnék menni az ösvényen, így elkezdtem megszervezni az izraeli utazásomat.

Hat héttel az út előtt eltörtem a bokámat. A férjem a sérülés miatt aggódott; én leginkább amiatt voltam kétségbeesve, hogy miképpen fogom egy hónappal később végigjárni a Jézus-ösvényt. Makacs természetű vagyok, így nem mondtam le a repülőjegyeket.

Emlékszem arra, amikor az izraeli túravezetőnkkel találkoztam azon a gyönyörű júniusi reggelen. Kiugrottam a kisbuszból, majd előhúztam két mankót és egy kerekes térdjárót. Mya, a vezetőnk, egyetlen pillantást vetett a gipszemre, és azt mondta: „Ööö… nem hiszem, hogy ilyen állapotban végig tud menni az ösvényen.”

„Talán nem – feleltem –, de semmi sem akadályoz meg abban, hogy megpróbáljam.” Bólintott egyet, majd elindultunk. Hálás vagyok neki azért, hogy hitt abban: megtörten is képes vagyok rá.

Egy ideig segítség nélkül másztam a meredek ösvényen a sziklákat kerülgetve. Aztán Mya – az elkötelezettségem őszinteségétől meghatódva – elővett egy vékony kötelet, a térdjáróm kormányára kötötte, és elkezdett húzni. Felhúzott engem a dombokra, keresztül a citromültetvényeken, a Galileai-tenger partja mentén. Az út végén hálámat fejeztem ki drága vezetőmért, aki segített valami olyasmit véghez vinnem, ami egyedül soha nem sikerült volna.

Amikor az Úr elhívta Énókot, hogy járja be a vidéket és tegyen bizonyságot Őróla, Énók habozott.¹ Hiszen csak egy lassú beszédű fiú volt. Hogyan is járhatná be ezt az utat az ő állapotában? Megtörtsége elvakította. Az Úr válasza eme akadályra egyszerű és azonnali volt: „járj… énvelem”². Énókhoz hasonlóan emlékeznünk kell arra, hogy Ő az, akit miattunk sebeztek és törtek meg³, és bár engedni fogja, hogy a halandóság elvégezze bennünk, amit kell, de nem kéri tőlünk azt, hogy egyedül nézzünk szembe ezekkel a kihívásokkal.⁴ Nem számít, mennyire bonyolult a történetünk vagy merre tart jelenleg az utunk, Ő hív minket, hogy járjunk Ővele.⁵

Gondoljatok a bajba jutott fiatalemberre, aki a pusztában találkozott az Úrral. Jákób messzire vándorolt az otthonától. Az éjszaka sötétjében álmot látott – nem csupán egy lajtorjáról, hanem jelentős szövetséges ígéretekről, köztük arról, amelyet én az ötujjas ígéretnek szoktam nevezni.⁶ Azon az estén az Úr Jákób mellett állt, Jákób atyjának az Isteneként mutatkozott be, majd a következő ígéretet tette:

• Veled vagyok.

• Megőrizlek téged.

• Ismét hazaviszlek.

• Nem hagylak el.

• Be fogom tartani a neked tett ígéretemet.⁷

Jákóbnak döntenie kellett. Választhatott egy olyan életet, melyben csupán csak megismerkedik atyja Istenével, vagy pedig egy olyat, melyben elkötelezett, szövetséges kapcsolatra lép Vele. Évekkel később Jákób bizonyságot tett az Úr szövetséges ígéretei szerinti életről: „Isten… meghallgatott engem az én nyomorúságom napján, és velem volt az úton, a melyen jártam.”⁸ Ahogyan Jákóbbal is tette, az Úr mindegyikünknek válaszolni fog a nyomorúságunk idején, ha úgy döntünk, hogy az Ő életéhez kötjük a miénket. Megígérte, hogy velünk fog járni az úton.

Úgy nevezzük ezt, hogy a szövetség ösvényén járunk – azon az ösvényen, amely a keresztelés szövetségével kezdődik, és mélyebb szövetségekhez vezet, amelyeket a templomban kötünk. Amikor ezt halljátok, előfordulhat, hogy kipipálandó tételekre gondoltok. Lehet, hogy csak egy követelményekkel teli ösvényt láttok. Ha azonban közelebbről megnézitek, valami sokkal lenyűgözőbb tárul elétek. A szövetség nem csupán egy szerződés, bár az is fontos. Ez egy kapcsolat. Russell M. Nelson elnök ezt tanította: „A szövetség ösvénye teljes egészében az Istennel való kapcsolatunkról szól”⁹.

Gondoljatok egy házassági szövetségre. Fontos az esküvő dátuma, de ugyanilyen fontos az a kapcsolat, amelyet az utána együtt leélt élet kovácsol egybe. Ugyanez igaz az Istennel fennálló szövetséges kapcsolatra is. Feltételek vannak szabva, és lesznek elvárások az út során. Ő mégis mindegyikünket hív, hogy jöjjünk úgy, ahogyan képesek vagyunk rá, szívünk minden szándékával, és Ővele az oldalunkon „töreked[jünk] előre”¹⁰, abba vetett bizalommal, hogy a megígért áldásai meg fognak érkezni. A szentírások arra emlékeztetnek minket, hogy ezek az áldások gyakran az Ő idejében és az Ő módján érkeznek: 38 év múltán¹¹, 12 év múltán¹², azonnal¹³. Az út során felmerülő szükségletek szerint segít meg titeket.¹⁴

Az Ő küldetése a leereszkedés küldetése. Jézus Krisztus ott és úgy fog találkozni velünk, ahol és ahogy vagyunk. Ez a kert, a kereszt és a sírbolt miértje. A Szabadító azért küldetett, hogy segítsen nekünk felülkerekedni.¹⁵ Azonban ha ott maradunk, ahol vagyunk, az nem hozza el a szabadulást, amelyre törekszünk. Ahogy Jákóbot sem hagyta a pusztában, az Úr egyikünket sem szándékozik ott hagyni, ahol vagyunk.

Az Ő küldetése a felemelkedés küldetése is. Munkálkodni fog bennünk¹⁶, hogy felemeljen minket oda, ahol Ő van, s közben képessé tesz bennünket arra, hogy olyanná váljunk, mint Ő. Jézus Krisztus azért jött, hogy felemeljen minket.¹⁷ Segíteni szeretne azzá válnunk, akivé válhatunk. Ez a templom miértje.

Ne feledjük: nem az út fog önmagában felmagasztalni bennünket, hanem a társunk – a Szabadítónk. És ez a szövetséges kapcsolat miértje.

Amikor Izraelben jártam, ellátogattam a Siratófalhoz. A zsidók számára ez Izrael legszentebb helye. Ez minden, ami megmaradt a templomukból. A legtöbben a legszebb ruhájukat öltik magukra, amikor ellátogatnak e szent helyre; öltözetük megválasztása az Istennel való kapcsolatuk iránti odaadásuk jelképe. Ellátogatnak a falhoz, hogy szentírást olvassanak, hódoljanak és imádkozzanak. A templomért való könyörgés, a szövetség háza utáni vágyakozás felemészti a mindennapjaikat és minden imájukat. Csodálom az odaadásukat.

Amikor hazatértem Izraelből, jobban odafigyeltem a szövetségekről folyó beszélgetésekre körülöttem. Hallottam embereket azt kérdezni: Miért járjak a szövetség ösvényén? Be kell lépnem egy házba a szövetségek megkötéséhez? Miért viselem a szent alsóruhát? Meg kellene dolgoznom az Úrral való szövetséges kapcsolatért? A válasz ezekre a jó és fontos kérdésekre egyszerű: minden attól függ, milyen fokú kapcsolatot szeretnétek megtapasztalni Jézus Krisztussal.¹⁸ Mindegyikünknek saját válaszokra kell lelnie ezekre a mélyen személyes kérdésekre.

Íme az enyém: „Mennyei szülők szeretett leánya[ként]”¹⁹ járok eme ösvényen. Isten ismer²⁰ és mélyen bízik²¹ bennem. A szövetség gyermekeként jogosult vagyok elnyerni a megígért²² áldásokat. Azt választottam²³, hogy az Úrral fogok járni. Elhívtak²⁴, hogy Krisztus tanújaként álljak. Amikor az út túl megterhelőnek tűnik, a képessé tévő kegyelem megerősít²⁵ engem. Minden alkalommal, amikor átlépem a háza küszöbét, mélyebb szövetséges kapcsolatot tapasztalok meg Ővele. Megszentelt²⁶ a Lelkével, felruházott²⁷ a hatalmával, és elválasztott²⁸, hogy építsem a királyságát. A mindennapos bűnbánat és a hetenkénti úrvacsoravétel által megtanulok állhatatossá²⁹ válni, hogy jótetteket³⁰ vigyek véghez. Jézus Krisztussal járok ezen az ösvényen, és várakozással tekintek a megígért napra, amikor újra eljön. Akkor pecsételés révén az Övé leszek³¹, és felemeltetem Isten szent³² leányaként.

Ezért járok a szövetség ösvényén.

Ezért ragaszkodom a szövetség ígéreteihez.

Ezért lépek be az Ő szövetséges házába.

Ezért viselem állandó emlékeztetőként a szent alsóruhát.

Mert elkötelezett szövetséges kapcsolatban akarok élni Ővele.

Talán ti is. Kezdjétek el ott, ahol vagytok!³³ Ne hagyjátok, hogy az állapototok hátráltasson benneteket. Ne feledjétek: az, hogy milyen tempót diktálunk, vagy éppen hol tartunk az ösvényen, nem annyira fontos, mint az, hogy haladjunk rajta.³⁴ Kérjetek meg valakit, akiben megbíztok – aki a szövetség ösvényén jár –, hogy mutasson be titeket a Szabadítónak, akit megismert. Tudjatok meg többet Őróla. Dolgozzatok meg a kapcsolatért azáltal, hogy szövetségre léptek Ővele. Nem számít a korotok vagy az állapototok. Képesek vagytok együtt járni Ővele.

Miután végigjártuk a Jézus-ösvényt, Mya nem kérte vissza a kötelét. Otthagyta, a térdjárómhoz kötve. A következő néhány napban a tizenéves unokaöcséim és a barátjuk felváltva húztak végig Jeruzsálem utcáin.³⁵ Gondoskodtak arról, hogy ne maradjak le Jézus történeteiről. Emlékeztettek ezzel a felnövekvő nemzedék erejére. Tanulhatunk tőletek. Őszinte vágyatok van arra, hogy megismerjétek a vezetőt, Jézus Krisztust. Bíztok ama kötél erejében, amely Őhozzá erősít minket. Különös tehetségetek van ahhoz, hogy másokat Őhozzá gyűjtsetek.³⁶

Szerencsére ezen az ösvényen közösen járunk, az út során bátorításokat kiáltva egymásnak.³⁷ Miközben megosztjuk a személyes élményeinket Krisztussal, megerősítjük a személyes elköteleződésünket. Erről teszem tanúságomat Jézus Krisztus nevében, ámen.