A dicsőség királyságai

Újkori kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy a földön élő összes ember végső sorsa nem abból a téves elképzelésből áll, miszerint az igazlelkűek a mennybe, míg a többiek a pokol örök szenvedésére jutnak. Istennek a gyermekei számára alkotott szeretetteljes terve magában foglalja ezt a valóságot, amelyet Szabadítónk, Jézus Krisztus tanított: „sok lakóhely van az én Atyám házában”¹.

A visszaállított egyház, Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza kinyilatkoztatott tana értelmében Isten minden gyermeke – néhány igen korlátozott kivételtől eltekintve – végül a dicsőség három királyságának az egyikét örökli majd, melyek közül még a legalacsonyabb dicsősége is „minden értelmet meghalad”². Egy időszakot követően, amely során az engedetlenek szenvednek a bűneik miatt – amely szenvedés felkészíti őket arra, ami következik –, mindenki fel fog támadni, és továbblép az Úr Jézus Krisztus előtti végső ítéletre. Szerető Szabadítónk – akiről azt tanuljuk, hogy „dicsőíti az Atyát, és kezének minden alkotását megszabadítja”³ – ott Isten minden gyermekét elirányítja majd a dicsőség e királyságai egyikébe azon vágyak alapján, amelyeket választásaik révén kinyilvánítottak.

A visszaállított egyház másik egyedülálló tanát és gyakorlatát azok a kinyilatkoztatott parancsolatok és szövetségek jelentik, amelyek Isten minden gyermekének felkínálják a szent kiváltságot, hogy jogosulttá váljanak a dicsőség legmagasabb fokozatára a celesztiális királyságban. E legmagasabb végcél – a celesztiális királyságban való felmagasztosulás – áll Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza középpontjában.

Az utolsó napi szentek újkori kinyilatkoztatásból rendelkeznek ezen egyedülálló tudással Istennek a gyermekei boldogságára irányuló tervéről. Ez a terv a születésünket megelőző, lélekként való életünkkel kezdődik, és felfedi a választott utazásunk rendeltetését és feltételeit a halandóságban, valamint a vágyott végcélunkat azt követően.

Újkori kinyilatkoztatásból tudjuk, hogy „minden királyságnak adatott törvény”⁴, és hogy a végső ítéletkor a dicsőség általunk elnyert királyságát azon törvények határozzák majd meg, amelyek követése mellett a halandó utazásunk során döntünk. E szeretetteljes terv értelmében több királyság (több „lakóhely”) létezik, hogy Isten minden gyermeke örökségül kaphassa a dicsőség azon királyságát, amelynek a törvényeiben kényelmesen képes „megmaradni”.

Amikor az Atya tervében szereplő e három királyság mindegyikének a természetét és követelményeit jellemezzük, a legmagasabb szintűvel kezdjük, amely azon isteni parancsolatok és szövetségek középpontjában áll, amelyeket Isten Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházán keresztül kinyilatkoztatott. A celesztiális dicsőségben⁵ három fokozat⁶ van, melyek között a legmagasabb a celesztiális királyságban való felmagasztosulás. Ez azoknak a lakóhelye, akik „kaptak az ő teljességéből és az ő dicsőségéből”, így „istenek ők, méghozzá Isten fiai [és leányai]”⁷, és „laknak majd Isten és az ő Krisztusa színe előtt örökkön örökké”⁸. Kinyilatkoztatáson keresztül Isten felfedte az örök törvényeket, szertartásokat és szövetségeket, amelyeknek engedelmeskedni kell ahhoz, hogy kifejlesszük az ezen isteni lehetőség elnyeréséhez szükséges isteni tulajdonságokat. Ez áll Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza középpontjában, mivel e visszaállított egyház rendeltetése az, hogy felkészítse Isten gyermekeit a celesztiális dicsőségben való szabadításra, különösképpen pedig az annak a legmagasabb fokán elérhető felmagasztosulásra.

Isten örök igazságokon alapuló terve megköveteli, hogy a felmagasztosulást kizárólag a szent templomban egy férfi és egy nő között kötött örökkévaló házasság szövetségeihez való hűségen keresztül érhessük el,⁹ amely házasság végül minden hithű személy számára elérhető lesz. Emiatt tanítjuk azt, hogy „az ember neme alapvető jellemvonása az egyén halandóság előtti, halandó és örök kilétének és céljának”¹⁰.

A felmagasztosulásra való felkészülésünkhöz segítségképpen páratlanul értékes tanítást kaptunk az 1995-ben kiadott családkiáltványban.¹¹ Kijelentései tisztázzák a követelményeket, amelyek felkészítenek minket, hogy az Atyaistennel és az Ő Fiával, Jézus Krisztussal éljünk. Akik nem értik teljes mértékben az Atyának a gyermekei számára készített szeretetteljes tervét, a családkiáltványt talán nem tartják többnek, mint egy eljárásrendet tartalmazó, módosítható nyilatkozatnak. Ezzel szemben mi megerősítjük, hogy a visszavonhatatlan tanra épülő családkiáltvány meghatározza a halandó családi kapcsolatot, amelyben örök fejlődésünk legjelentősebb része megvalósulhat.

Pál apostol leírja a dicsőség három fokozatát, a nap, a hold és a csillagok dicsőségéhez hasonlítva azokat.¹² A legmagasabbat celesztiálisnak [vagy „éginek”], a másodikat pedig terresztriálisnak [vagy „földinek”] nevezi.¹³ A legalacsonyabb szintűt nem nevezi meg, de egy Joseph Smithnek adott kinyilatkoztatás kijelentette a nevét: telesztiális¹⁴. Egy másik kinyilatkoztatás jellemzést ad azon emberek természetéről is, akik az egyes királyságokba lesznek kijelölve. Akik nem azt választják, hogy „megmarad[nak] a celesztiális királyság törvényében”¹⁵, a dicsőség egy másik királyságát öröklik majd, amely alacsonyabb a celesztiálisnál, de megfelel a törvényeknek, amelyeket választottak és amelyekben kényelmesen meg tudnak maradni. A megmaradni szó igen gyakran szerepel a szentírásokban, és tartós állapotokra utal.¹⁶ Például a terresztriális királyságban lévők – mely a közkeletű mennyországképhez hasonlítható – „azok, akik elnyerik a Fiú jelenlétét, de nem az Atya teljességét”¹⁷. Ők „a föld tiszteletreméltó emberei, akiket elvakított az emberek csalárdsága”¹⁸, de „nem hősiesek a Jézusról való bizonyságban”¹⁹.

A sokatmondó leírás szerint azok, akiket a dicsőség királyságainak a legalacsonyabbikába, a telesztiálisba jelölnek majd ki, „nem tud[nak] megmaradni egy terresztriális dicsőségben”²⁰. Ez azokat jellemzi, akik elutasítják a Szabadítót, és a viselkedésükben nem törődnek isteni korlátokkal. Ebben a királyságban élnek a bűnösök, miután szenvedtek a bűneikért. Az újkori kinyilatkoztatás így írja le őket: „akik nem fogadták be Krisztus evangéliumát, sem a Jézusról való tanúságot. […]

Ők azok, akik hazugok és szemfényvesztők és házasságtörők és paráznák, és akik szeretik és megalkotják a hazugságot.”²¹

A dicsőség három királyságáról szólva prófétai látószögéből Russell M. Nelson elnök nemrégiben ezt írta: „A halandó élet épp csak egy nanoszekundum az örökkévalósághoz képest. Azonban micsoda döntő fontosságú nanoszekundum…! Figyelmesen gondoljátok át, hogyan is működik ez: Ebben az életben eldönthetjük, hogy mely törvényeknek vagyunk hajlandóak engedelmeskedni – a celesztiális, a terresztriális vagy a telesztiális királyságénak –, valamint ebből adódóan azt is, hogy a dicsőség mely királyságában fogunk örökké élni. Micsoda terv! Olyan terv ez, amely tökéletesen tiszteletben tartja a ti önrendelkezéseteket.”²²

Pál apostol azt tanította, hogy az Úr tanításai és parancsolatai azért adattak, hogy mind eljussunk „a Krisztus teljességével ékeskedő kornak mértékére”²³. Ez a folyamat sokkal többet kíván a tudás puszta megszerzésénél. Még csak az evangéliumról való meggyőződés sem elég; úgy kell cselekednünk és gondolkodnunk, hogy általa megtérjünk. Más hitelvekkel ellentétben, amelyek arra tanítanak, hogy tudjunk valamit, Jézus Krisztus evangéliuma azt a kihívást támasztja elénk, hogy váljunk valamivé.

Az ilyen tanításokból arra a következtetésre jutunk, hogy a végső ítélet nem csupán a jó és a gonosz cselekedetek végösszegének – a tetteinknek – a kiértékelése. Tetteink és gondolataink végső hatásának az elismerése ez – azé, akivé váltunk. Az örök életre a megtérés folyamata révén válunk jogosulttá. Ez a sok jelentéssel bíró szó ebben az értelemben mélyreható természetbeli változást jelez. Senki esetében nem elég a dolgok puszta elvégzése. Az evangélium parancsolatai, szertartásai és szövetségei nem befizetések listáját alkotják, melyekre szükség van valamely mennyei számlán. Jézus Krisztus evangéliuma olyan terv, mely megmutatja nekünk, hogyan váljunk azzá, akivé Mennyei Atyánk szeretné, hogy váljunk.²⁴

Amikor kudarcot vallunk ebben az életben, Jézus Krisztusnak és az Ő engesztelésének köszönhetően bűnbánatot tarthatunk, és újra ráléphetünk a szövetség ösvényére, amely ahhoz vezet minket, amit Mennyei Atya számunkra kíván.

A Mormon könyve azt tanítja, hogy számunkra „ez az élet a felkészülés ideje az Istennel való találkozásra”²⁵. Az „ez az élet” kihívást jelentő behatárolása azonban reményteljes megvilágításba került (legalábbis bizonyos szinten néhány ember számára) azáltal, amit az Úr kinyilatkoztatott Joseph F. Smith elnöknek, és a Tan és szövetségek 138. szakaszában került feljegyzésre. „Láttam – írta a próféta –, hogy ezen adományozási korszak hűséges elderei, amikor eltávoznak a halandó életből, folytatják munkájukat a bűnbánat és – az Isten Egyszülött Fiának áldozata általi – megváltás evangéliumának prédikálásában azok között, akik sötétségben és a bűn rabsága alatt vannak a halottak lelkének hatalmas világában.

A halottak, akik bűnbánatot tartanak, meg lesznek váltva, Isten házának szertartásai iránti engedelmesség által.

És miután megfizették vétkeikért a büntetést, és tisztára lettek mosva, jutalmat kapnak cselekedeteik szerint, mert örökösei a szabadításnak.”²⁶

Ezenfelül tudjuk, hogy a millennium – vagyis a Szabadító második eljövetelét követő ezer év – lesz az ideje annak, hogy elvégezzük a megkövetelt szertartásokat azokért, akik halandó életük során nem részesültek bennük.²⁷

Sok minden van, amit nem tudunk a szabadítás tervének három nagy szakaszáról és ezek egymáshoz fűződő kapcsolatáról, vagyis 1.) a halandóság előtti lélekvilágról, 2.) a halandóságról és 3.) a következő életről. Ismerjük azonban ezeket az örökkévaló igazságokat: „a szabadulás egyéni ügy; [ám] a felmagasztosulás családi ügy”²⁸. Van egy szerető Mennyei Atyánk, aki gondoskodni fog arról, hogy elnyerjünk minden áldást és előnyt, amelyet a saját vágyaink és választásaink lehetővé tesznek. Azt is tudjuk, hogy Ő senkit sem fog megpecsételő kapcsolatba kényszeríteni az illető akarata ellenére. A megpecsételt kapcsolat áldásai biztosítottak mindazok számára, akik megtartják a szövetségeiket, de sosem egy megpecsételt kapcsolat olyan személyre kényszerítése árán, aki nem érdemes vagy nem hajlandó arra.

Kedves fivéreim és nővéreim! Bizonyságot teszek e dolgok igazságáról. Bizonyságot teszek Urunkról, Jézus Krisztusról, „aki hitü[n]k szerzője és beteljesítője”²⁹, akinek az engesztelése Mennyei Atyánk terve keretében mindezt lehetővé teszi. Jézus Krisztus nevében, ámen.