Fivérek és nővérek Krisztusban

Drága barátaim! Csodálatos konferenciai üléseken vehettünk ma részt. Mindannyian éreztük az Úr Lelkét és az Ő szeretetét a vezetőink által megosztott nagyszerű üzeneteken keresztül. Kiváltságnak érzem, hogy ma este ezen ülés utolsó beszélőjeként szólhatok hozzátok. Azért imádkozom, hogy az Úr Lelke továbbra is velünk maradjon, miközben együtt örvendezünk igaz fivérekként és nővérekként Krisztusban.

Drága prófétánk, Russell M. Nelson kijelentette: „[A]rra kérem a tagjainkat mindenhol, hogy járjanak élen az előítéletes hozzáállás és cselekedetek elhagyásában. Azért könyörgök hozzátok, hogy segítsétek elő a tiszteletet Isten minden gyermeke iránt.”¹ Világméretű és egyre növekvő egyházként prófétánk e felhívásának a követése elengedhetetlen előfeltétel a Szabadító királysága felépítéséhez a világ minden nemzetében.

Jézus Krisztus evangéliuma azt tanítja, hogy mindannyian mennyei szülők lélekfiai és lélekleányai vagyunk, akik igazán szeretnek minket,² valamint hogy családként Isten jelenlétében éltünk, mielőtt erre a földre születtünk volna. Az evangélium azt is tanítja, hogy mindannyian Isten képmására és hasonlatosságára lettünk megalkotva,³ egyenlőek vagyunk tehát Őelőtte,⁴ mivel Ő „az egész emberi nemzetséget egy vérből teremtette”⁵. Ezért aztán mindannyian isteni természettel, örökséggel és lehetőségekkel rendelkezünk, mivel „egy az Isten és mindeneknek Atyja, a ki mindeneknek felette van és mindenek által és mindnyáj[unkban]”⁶.

Krisztus tanítványaiként az a feladatunk, hogy erősítsük a lelki testvériségünkbe vetett hitünket és az iránta való szeretetünket oly módon, hogy őszintén egységbe és szeretetbe fonjuk szívünket a különbözőségeinktől függetlenül, ezáltal növelve a képességünket, hogy elősegítsük Isten minden fia és leánya méltóságának a tiszteletben tartását.⁷

Hát nem pontosan ezt az állapotot tapasztalta meg Nefi népe majdnem két évszázadon át Krisztus számukra nyújtott szolgálattételét követően?

„[É]s bizonyos, hogy nem lehetett volna náluk boldogabb nép mindazon emberek között, akiket Isten keze teremtett. […]

[É]s lámániták sem voltak, vagy bármilyen -iták, hanem egyek voltak, Krisztus gyermekei és Isten királyságának örökösei.

És milyen áldottak voltak!”⁸

Nelson elnök még inkább kihangsúlyozta, milyen fontos, hogy az embertársaink iránti méltóság és tiszteletet terjesztői legyünk, amikor ezt mondta: „Mindannyiunk Teremtője azt kéri tőlünk, hagyjunk fel az előítéletes magatartással Isten gyermekeinek bármely csoportjával szemben. Akiben közülünk előítélet van egy másik rasszal szemben, annak bűnbánatot kell tartania! […] Mindannyiunk felelőssége megtenni minden tőlünk telhetőt a saját hatáskörünkben, hogy megőrizzük az Isten minden fiának és leányának kijáró méltóságot és tiszteletet.”⁹ Valójában az emberi méltóság előre feltételezi a különbözőségeink iránti tiszteletet.¹⁰

Figyelembe véve azt a szent köteléket, amely az Ő gyermekeiként egyesít bennünket Istennel, a Nelson elnök által adott ezen prófétai útmutatás kétségtelenül alapvető lépés ahhoz, hogy egymás között a megértés hídjait építsük az előítéletek és az elkülönülés falai helyett.¹¹ Ahogyan azonban Pál is figyelmeztette az epheszosziakat, nekünk is fel kell ismernünk, hogy e cél eléréséhez egyéni és közös erőfeszítésre lesz szükség az egymás iránti szelíd, jámbor és hosszútűrő cselekvéshez.¹²

Van egy történet egy zsidó rabbiról, aki két barátjával élvezte a napfelkeltét. Azt kérdezte: „Honnan tudod, mikor múlt el az éjszaka, és virradt fel az új nap?”

Egyikük így felelt: „Amikor keletre tekintve meg tudod különböztetni a bárányt a kecskétől.”

A másik pedig így felelt: „Amikor a látóhatárra tekintve meg tudod különböztetni az olajfát a fügefától.”

Ezután a bölcs rabbihoz fordultak, és ugyanezt a kérdést tették fel neki. Ő hosszú elmélkedés után így felelt: „Amikor keletre tekintesz, és egy nő vagy egy férfi arcát látva azt tudod mondani: A nővérem ő; a fivérem ő.”¹³

Drága barátaim! Biztosíthatlak benneteket arról, hogy egy új nap fénye ragyogóbb lesz az életünkben, amikor tisztelettel és méltósággal tekintünk embertársainkra, így is bánunk velük, továbbá igaz fivéreknek és nővéreknek tartjuk őket Krisztusban.

Földi szolgálattétele során Jézus oly tökéletesen példázta ezt a tantételt, amikor „széjjeljárt jót tévén”¹⁴ mindenkivel, felkérve őket, hogy jöjjenek Őhozzá és részesüljenek az Ő jóságában, származásuktól, társadalmi osztályuktól vagy kulturális hátterüktől függetlenül! Szolgálattételt nyújtott, gyógyított, mindeközben pedig mindig odafigyelt mindenki szükségleteire, különösen azokéra, akiket a korabeli társadalom másnak tartott, megvetett vagy kitaszított. Nem fordult el senkitől, hanem egyenlően és szeretettel bánt velük, mert fivéreiként és nővéreiként, ugyanazon Atya fiaiként és leányaiként tekintett rájuk.¹⁵

Az egyik legszembetűnőbb alkalom, amikor erre sor került, akkor volt, midőn a Szabadító Galileába utazott, szándékosan a Szamárián át vezető úton haladva.¹⁶ Jézus ezután úgy döntött, hogy Jákób kútja mellé ül pihenni. Míg ott időzött, egy szamaritánus asszony jött, hogy megtöltse a korsóját vízzel. Jézus – mindent tudván – így szólt hozzá: „Adj innom!”¹⁷

Az asszony megdöbbent azon, hogy egy zsidó egy szamaritánus nőtől kér szívességet, ezért meglepve kérdezte: „Hogy kérhetsz inni zsidó létedre én tőlem, a ki samáriai asszony vagyok?! Mert a zsidók nem barátkoznak a samáriaiakkal.”¹⁸

Jézus azonban – elhagyva a szamaritánusok és a zsidók közötti ellenségeskedés régóta fennálló hagyományát – szeretetteljes szolgálattételt nyújtott ennek az asszonynak, segítve neki megérteni, hogy ki is Ő valójában: a Messiás, aki minden dolgot elmond majd, és akinek az eljövetelére vár.¹⁹ E gyengéd szolgálattétel hatására az asszony a városba futott, hogy tudassa az emberekkel a történteket, mondván: „Nem ez-é a Krisztus?”²⁰

Mély könyörülettel vagyok azok iránt, akikkel érzéketlen és meggondolatlan emberek méltánytalanul és lealacsonyítóan bántak vagy akiket üldöztek, hiszen az életem során első kézből tapasztaltam meg, milyen fájdalmat okoz a jó embereknek, ha megítélik vagy elutasítják őket, mert máshogyan beszélnek, néznek ki vagy élnek. Őszinte bánatot érzek a szívemben azok miatt is, akiknek az elméje továbbra is sötét marad, akiknek korlátozott a látása, és akiknek a szívét továbbra is megkeményíti a tőlük eltérő emberek alsóbbrendűségébe vetett hite. A másokról alkotott korlátozott látásmódjuk valójában saját képességüket gátolja, hogy meglássák, kik is ők maguk Isten gyermekeiként.

Amint azt a próféták megjövendölték, a Szabadító második eljöveteléhez vezető veszedelmes napokban élünk.²¹ A világot általánosságban erős megosztottságok szabdalják, melyeket tovább erősítenek faji, politikai és társadalmi-gazdasági határvonalak. Az ilyen megosztottságok időnként végül hatással vannak az emberek gondolkodására és tetteire az embertársaikkal kapcsolatban. Ezért nem ritka, hogy az emberek alsóbbrendűnek minősítik a tőlük eltérő kultúrák, rasszok és nemzetiségek gondolkodását, tetteit és beszédét, előítéletes, téves és gyakran gúnyos elképzelésekkel élnek, ezzel megvetést, közömbösséget, tiszteletlenséget, sőt akár előítéletet váltva ki velük szemben. Az ilyen hozzáállás a kevélységben, a gőgben, az irigységben és a féltékenységben gyökerezik, melyek a testi természet jellemvonásai,²² és teljesen ellentétesek a krisztusi tulajdonságokkal. Ez a viselkedés nem helyénvaló azok számára, akik azon igyekeznek, hogy az Ő igaz tanítványaivá váljanak.²³ Sőt, drága fivéreim és nővéreim, a szentek közösségében egyáltalán nincs helye előítéletes gondolatoknak vagy tetteknek.

A szövetség fiaiként és leányaiként segíthetünk megszüntetni ezt a fajta viselkedést, ha a Szabadító szemével²⁴ tekintünk a közöttünk lévő látszólagos különbségekre, valamint arra alapozunk, ami közös bennünk: az isteni kilétünkre és rokonságunkra. Sőt, arra is törekedhetünk, hogy saját magunkat lássuk tükröződni felebarátunk álmaiban, reményeiben, bánatában és fájdalmaiban. Mindannyian útitársak vagyunk Isten gyermekeiként, egyenlőkként a tökéletlen állapotunkban és a fejlődésre való képességünkben. A feladatunk az, hogy békésen járjunk együtt, szeretettel teli szívvel Isten és minden ember iránt – vagy ahogyan Abraham Lincoln is megjegyezte: „senki felé rosszindulattal; mindenki iránt jószívűséggel”²⁵.

Elgondolkodtatok már azon, hogy az emberi méltóság és egyenlőség tiszteletének a tantétele miként mutatkozik meg az Úr házában viselt öltözetünk egyszerűségében? Mindannyian egységesen, egyetlen céllal jövünk a templomba, és eltölt bennünket a vágy, hogy tiszták és szentek legyünk az Ő szent színe előtt. Fehérbe öltözve az Úr mindannyiunkat befogad az Ő szeretett gyermekeiként, Isten férfiaiként és asszonyaiként, Krisztus leszármazottaiként.²⁶ Kiváltságunk, hogy ugyanazokat a szertartásokat végezzük, ugyanazokat a szövetségeket kössük, elkötelezzük magunkat a magasabb és szentebb életvitel mellett, és ugyanazokat az örök ígéreteket kapjuk. Célunkban egyesülve új szemmel látjuk egymást, és egységesen ünnepeljük Isten mennyei gyermekeiként a különbözőségeinket.

Nemrégiben a Brazíliai Brasília templom nyílt napjai során segédkeztem előkelőségek és kormányzati tisztségviselők vezetésében. Megálltam az öltözőben a brazil alelnökkel, és a fehér ruházatról beszélgettünk, amelyet a templomban mindenki visel. Elmagyaráztam neki, hogy a fehér ruházat ezen egyetemes használata azt jelképezi, hogy mindannyian egyformák vagyunk Istennek, és hogy a templomban nem egy ország alelnökeként vagy egy egyházi vezetőként járunk, hanem az örök kilétünkben, egy szerető Mennyei Atya fiaiként.

Kép

Az Iguaçú-vízesés

Az Iguaçú folyó Brazília déli részén folyik át, és egy fennsíkra ömlik, ahol egy vízesésrendszert alkot, melyet világszerte az Iguaçú-vízesésként ismerünk – ez Isten egyik legszebb és legfenségesebb alkotása a földön, amelyet a világ hét csodája egyikeként tartanak számon. Hatalmas mennyiségű víz áramlik egyetlen folyóba, majd szétválik, páratlan vízesések százait hozva létre. Képletesen szólva a vízesések e rendkívüli rendszere Isten földi családját tükrözi, hiszen ugyanaz a lelki eredetünk és egy anyagból gyúrattunk, mely a mi isteni örökségünkből és rokonságunkból ered. Azonban mindegyikünk más-más kultúrába, etnikumba és nemzetiségbe áramlik, eltérő véleményekkel, élményekkel és érzésekkel. Ennek ellenére Isten gyermekeiként, valamint Krisztus fivéreiként és nővéreiként haladunk előre anélkül, hogy elveszítenénk isteni kapcsolatunkat, mely egyedi néppé és szeretett közösséggé tesz bennünket.²⁷

Drága fivéreim és nővéreim! Igazítsuk szívünket és elménket ahhoz a tudáshoz és bizonysághoz, hogy mindannyian egyenlőek vagyunk Isten előtt, és mindannyian teljes mértékben fel vagyunk ruházva ugyanazzal az örök lehetőséggel és örökséggel. Élvezzük jobban a köztünk lévő lelki rokonságot, és értékeljük a különböző tulajdonságokat és változatos ajándékokat, amelyekkel mindannyian rendelkezünk! Ha így teszünk, megígérem nektek, hogy az Iguaçú-vízesés vizéhez hasonlóan mi is a saját medrünkben haladunk majd anélkül, hogy elveszítenénk azon isteni kapcsolatunkat, amely sajátos népként, „Krisztus gyermekei[ként] és Isten királyságának örökösei[ként]”²⁸ határoz meg bennünket.

Bizonyságomat teszem nektek, hogy amint halandó életünk során továbbra is így áramlunk, egy új nap ragyog majd fel, új világossággal, amely fénybe borítja az életünket, és csodálatos lehetőségeket tár fel, hogy teljesebb mértékben megáldjon minket a sokszínűség, melyet Isten teremtett az Ő gyermekei között, valamint jobban tudjuk értékelni azt.²⁹ Bizonyosan eszközök leszünk majd az Ő kezében, hogy elősegítsük a tiszteletet és méltóságot az Ő minden fia és leánya között. Isten él. Jézus a világ Szabadítója. Nelson elnök Isten prófétája napjainkban. Bizonyságot teszek ezekről az igazságokról, Jézus Krisztus szent nevében, ámen.