Készséges engedelmesség az Úrnak

Isten parancsolatai nem a bosszantásunkra adattak, vagy hogy a boldogságunk útjába álljanak. Épp ellenkezőleg. Ő, aki bennünket teremtett, és aki oly tökéletesen szeret minket, pontosan tudja, hogyan kell élnünk ahhoz, hogy a lehető legnagyobb boldogságra tehessünk szert. Olyan irányelvekkel látott el minket, amelyek – ha követjük őket – biztonságban átvezetnek minket ezen a gyakran vészterhes halandó utazáson. Emlékszünk az ismerős himnusz szavaira: „Tartsd meg a törvényt… Mert lelki nyugalmat és békét ez ad” [Tartsd meg a törvényt. Himnuszok, 193. sz.].

Mennyei Atyánk eléggé szeret bennünket ahhoz, hogy azt mondja: Ne hazudj, ne lopj, ne kövess el házasságtörést, szeresd felebarátodat, mint magadat, és így tovább [lásd 2 Mózes 20:1–17; Máté 22:39]. […] Tisztában van vele, hogy amikor betartjuk a parancsolatokat, akkor az életünk boldogabb, kielégítőbb és kevésbé bonyolult lesz. Kihívásainkat és gondjainkat könnyebben viseljük majd, és elnyerjük az Ő megígért áldásait. Míg azonban törvényeket és parancsolatokat ad nekünk, lehetőséget is nyújt arra, hogy megválasszuk, vajon elfogadjuk vagy elvetjük-e azokat. Az e téren hozott döntéseink sorsdöntőek lesznek.²

Kép

Mózes, kezében a tízparancsolattal

Az idők során a férfiak és nők mindig is igyekeztek megismerni és megérteni ezt a halandó létet, az abban betöltött helyüket és szerepüket, valamint a békességhez és boldogsághoz vezető utat. Mindegyikünk ezt kutatja.

Ez az ismeret és tudás az egész emberiség számára elérhető. Olyan igazságok tartalmazzák, melyek örökkévalóak. […] Egy kinyilatkoztatásban, melyet Joseph Smith próféta 1833 májusában kapott az ohiói Kirtlandben, az Úr kijelentette:

„[A]z igazság a dolgok ismerete úgy, ahogy azok vannak, és ahogy azok voltak, és ahogy azok el fognak jönni…

Az igazság Lelke Istentől való. […]

És senki nem kap teljességet, csak ha betartja a parancsolatait.

Aki betartja [Isten] parancsolatait, igazságot és világosságot kap, mígnem megdicsőül az igazságban és minden dolgot tud” (Tan és szövetségek 93:24–28).

Mily dicsőséges ígéret! „Aki betartja [Isten] parancsolatait, igazságot és világosságot kap, mígnem megdicsőül az igazságban és minden dolgot tud.”

Ebben a felvilágosult korban, mikor az evangélium teljessége visszaállíttatott, sem nektek, sem nekem nincs szükségünk arra, hogy feltérképezetlen tengerek felé hajózva vagy jelöletlen ösvényekre lépve induljunk az igazság keresésére. A szerető Mennyei Atya már kijelölte az útvonalunkat, és gondoskodott egy csalhatatlan iránymutatóról – ez pedig az engedelmesség. Az igazságról való tudásra, valamint a legnagyobb kérdésekre adott válaszokra akkor teszünk szert, amikor engedelmeskedünk Isten parancsolatainak. […]

A szabályok és törvények azért vannak, hogy segítsenek gondoskodni a fizikai biztonságunkról. Hasonlóképpen az Úr is biztosított számunkra irányelveket és parancsolatokat, ezzel segítve gondoskodni lelki biztonságunkról, hogy… végezetül visszatérhessünk Mennyei Atyánkhoz.³

Ha azoktól tanulunk, akik bíztak Istenben és követték a tanításait, az azt súgja a lelkünknek: „Csendesedjetek és [tudjátok], hogy én vagyok az Isten!” [Zsoltárok 46:11]. Mialatt ők eltökélten betartották a parancsolatait és bíztak Őbenne, áldottak voltak. Amikor követjük a példájukat, mi is hasonlóképpen áldottak leszünk a mi napjainkban. Mindegyikük követendő példává válik. […]

Noé próféta „igaz, tökéletes férfiú vala a vele egykorúak között”, aki „Istennel jár vala” [1 Mózes 6:9]. […] Noé hallgatott Isten azon parancsára, hogy építsen bárkát, hogy ő és a családja megmenekülhessen a pusztulástól. Követte Isten arra vonatkozó utasításait, hogy minden élő teremtményből kettőt vagy többet gyűjtsön a bárkába, hogy ők is megmenekülhessenek a vízözöntől. […]

Spencer W. Kimball elnök (1895–1985) több mint fél évszázaddal ezelőtt ezt tanította általános konferencián: „Akkor még semmi jele nem volt az esőnek és az özönvíznek. […] [Noé] figyelmeztetéseit alaptalannak találták. […] Milyen bolondság bárkát építeni a szárazföldön, amikor süt a nap, és minden a megszokott kerékvágásban zajlik! De elfogyott az idő. […] Megérkezett a vízözön. Az engedetlenek… vízbe fúltak. A bárka jelentette csoda az építésében megnyilvánuló hit után következett” [in Conference Report, Oct. 1952, 48].

Noénak megingathatatlan hite volt Isten parancsolatainak a követéséhez. Tegyünk mi is mindig így! Emlékezzünk arra, hogy Isten bölcsessége gyakran bolondságnak tűnhet az emberek előtt, azonban a lehető legnagyobb lecke, amelyet a halandóságban megtanulhatunk, az, hogy amikor Isten szól, mi pedig engedelmeskedünk, azt mindig helyesen tesszük.⁴

Az összes próféta – ősi és újkori egyaránt – tudta, hogy az engedelmesség elengedhetetlen a szabadulásunkhoz. […] Ábrahám és Izsák története is az engedelmesség lélekbe markoló példája. Milyen fájdalmasan nehéz lehetett Ábrahámnak Isten parancsolatának engedelmeskedve elvinni szeretett fiát, Izsákot, Móriá földjére, hogy áldozatul felajánlja! El tudjuk-e képzelni, hogy milyen hatalmas teher nehezedett Ábrahám szívére, miközben a kijelölt hely felé haladtak? Bizonyára fájdalom szaggatta a testét és kínozta az elméjét, miközben Izsákot megkötözte, felfektette az oltárra, majd fogta a kést, hogy megölje őt. Megingathatatlan hittel és feltétel nélküli bizalommal volt az Úr iránt, engedelmeskedve az Úr parancsának. Mily dicsőséges volt a kijelentés, és mily ámulattal teli a fogadtatása: „Ne nyujtsd ki a te kezedet a gyermekre, és ne bántsd őt: mert most már tudom, hogy istenfélő vagy, és nem kedvezél a te fiadnak, a te egyetlenegyednek én érettem” [1 Mózes 22:12]!

Ábrahám próbára tétetett, hithűsége és engedelmessége miatt pedig az Úr egy dicsőséges ígéretet adott számára: „[M]egáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei, mivelhogy engedtél az én beszédemnek” [1 Mózes 22:18].

Habár tőlünk nem kívánják, hogy engedelmességünket ily döbbenetes és szívbemarkoló módon bizonyítsuk, az engedelmesség tőlünk is megköveteltetik.

Joseph F. Smith elnök 1873 októberében kijelentette: „Az engedelmesség a menny első törvénye” [“Discourse,” Deseret News, Nov. 12, 1873, 644].

Gordon B. Hinckley elnök ezt mondta: „Az utolsó napi szentek boldogsága, az utolsó napi szentek békessége, az utolsó napi szentek fejlődése, az utolsó napi szentek boldogulása, és e nép örökkévaló szabadulása és felmagasztosulása abban rejlik, hogy Isten… tanácsainak engedelmeskedve járnak” [“If Ye Be Willing and Obedient,” Ensign, Dec. 1971, 125].⁵

A prófétákat engedelmesség fémjelzi; ez minden idők során erőt és tudást adott nekik. Elengedhetetlen számunkra felismerni azt, hogy nekünk is megadatott az erő és tudás eme forrása. Mindegyikünknek rendelkezésére áll ma, amikor engedelmeskedünk Isten parancsolatainak.⁶

Az évek során számtalan olyan emberrel találkoztam, aki különösen hithű és engedelmes volt. Az ő példamutatásuk megáldott és ösztönöz engem. Hadd osszak meg veletek egy történetet két ilyen emberről.

Walter Krause az egyház állhatatos tagja volt, aki a családjával együtt a második világháború után [a Német Demokratikus Köztársaság] területén élt. Az ország azon részén akkoriban fennálló korlátozott szabadság okozta nehézségek ellenére Krause fivér olyan ember volt, aki szerette és szolgálta az Urat. Hithűen és lelkiismeretesen teljesített minden rábízott feladatot.

A másik férfit Denndörfer Jánosnak hívták. Ő Magyarországon született, de Németországban tért meg az egyházhoz, és 1911-ben, 17 évesen keresztelkedett meg ott. Nem sokkal ezután visszatért Magyarországra. A második világháború után gyakorlatilag a saját hazája foglyává vált Debrecenben. A szabadság a magyar néptől is elvétetett.

Walter Krause fivér, aki nem ismerte Denndörfer fivért, azt a feladatot kapta, hogy legyen a házitanítója, és rendszeresen látogassa meg. Krause fivér felhívta a házitanítótársát, és azt mondta neki: „Azt a feladatot kaptuk, hogy látogassuk meg Denndörfer János fivért. El tudnál velem jönni ezen a héten, hogy meglátogassuk, és átadjunk neki egy evangéliumi üzenetet?” Majd hozzátette: „Denndörfer fivér Magyarországon él.”

Meghökkent társa kérdéssel felelt: „Mikor indulunk?”

„Holnap” – jött a válasz Krause fivértől.

„És mikor fogunk hazajönni?” – kérdezte a társa.

Krause fivér így válaszolt: „Ó, úgy egy hét múlva – már ha egyáltalán visszajövünk.”

A két házitanító elindult tehát meglátogatni Denndörfer fivért, vonattal és busszal utazva Németország északkeleti részéből egészen Debrecenig, ami egy elég hosszú út volt. Denndörfer fivérnek utoljára a háború előtt voltak házitanítói. Most, amikor meglátta az Úr eme szolgáit, szíve túlcsordult a hálától. Először kezet sem akart fogni velük, hanem besietett a hálószobájába, és egy kis szekrényből elővett egy dobozt, amelyben évekig a tizedét gyűjtögette. Átadta a tizedet a házitanítóinak, majd ezt mondta: „Na, most már elszámoltam az Úrral. Most már érdemes vagyok arra, hogy kezet fogjak az Úr szolgáival.” Krause fivér később elmondta nekem, milyen elmondhatatlanul meghatotta a gondolat, hogy ez a hithű fivér, akinek már hosszú évek óta nem volt kapcsolata az egyházzal, engedelmesen és következetesen félretette szerény keresete 10 százalékát, hogy majd befizethesse a tizedét. Úgy tette félre, hogy azt sem tudta, mikor fizetheti majd be, vagy hogy egyáltalán lesz-e lehetősége rá.

[Walter Krause fivér] egész élete során hithűen és engedelmesen szolgált, és ösztönzően hatott rám, valamint mindenkire, aki ismerte. Amikor valamilyen feladat elvégzésére kérték, ő soha nem kétkedett, soha nem zúgolódott, és soha nem állt elő semmilyen kifogással.

Kép

Thomas S. Monson keletnémet szentekkel

Drága fivéreim és nővéreim, ezen élet nagy próbatétele az engedelmesség. „És próbára tesszük őket ezzel – mondta az Úr –, hogy meglássuk, vajon megtesznek-e minden olyan dolgot, amelyet az Úr, az ő Istenük megparancsol nekik” [Ábrahám 3:25].

A Szabadító kijelentette: „Mert mindazoknak, akik áldást kívánnak kezemtől, meg kell maradniuk abban a törvényben, amely az adott áldásra kijelöltetett, és annak kitételeiben, amint azok már a világ megalapítása előtt meg lettek alapítva” [Tan és szövetségek 132:5].⁷

Az engedelmesség lelkületére van szükség, ha szeretnénk érdemesek lenni áldásokra ma. Nem elég egyszerűen azt mondani, hogy „holnap majd jobban fogom csinálni”. Az Úr elvárja tőlünk, hogy már ma jobban csináljuk. […] Remélem, hogy mindegyikünk hagyománnyá teszi az engedelmességet az életében, mert Isten minden áldása a parancsolatok iránti engedelmességen alapszik. Amikor a parancsolatok szerint élünk, válaszokat találunk az imáinkra, és útmutatást kapunk az életünkben.⁸

A tudás, melyet keresünk; a válaszok, melyeket hőn óhajtunk; valamint az erő, melyre ma vágyunk, hogy legyőzhessük e bonyolult és változó világ kihívásait, a miénk lehet, ha készségesen engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak. Újra csak az Úr szavait idézem: „Aki betartja [Isten] parancsolatait, igazságot és világosságot kap, mígnem megdicsőül az igazságban, és minden dolgot tud” [Tan és szövetségek 93:28].⁹

[T]ökéletes példát kaptunk, melyet követhetünk – méghozzá Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus példáját –, és utasítást is kaptunk arra, hogy kövessük azt a példát. Maga a Szabadító mondta: „…jer, kövess engem” [Lukács 18:22]. „[A]zokat a cselekedeteket, melyeket engem tenni láttatok, nektek is azokat kell megtennetek” [3 Nefi 27:21]. Feltette a kérdést: „Milyen embereknek kell hát lennetek?” Majd pedig megválaszolta: „Bizony mondom nektek, hogy éppen olyannak, amilyen én vagyok” [3 Nefi 27:27]. „Kijelölte ösvényünket, fénye előttünk jár” [Mily nagy Isten szeretete. Himnuszok, 118. sz.].

Amikor Jézust tekintjük a Példaképünknek és az Ő nyomdokain járunk, akkor biztonságban visszatérhetünk Mennyei Atyánkhoz, hogy örökké Ővele éljünk. Nefi próféta azt mondta: „…ha az ember nem tart ki mindvégig az élő Isten Fia példájának a követésében, akkor nem lehet megszabadítani” [2 Nephi 31:16]. […]

A Példabeszédekben ezt az intést olvassuk: „Egyengesd el lábaid ösvényit” [Példabeszédek 4:26]. Ha ezt tesszük, akkor meglesz bennünk az ahhoz szükséges hit és vágyakozás, hogy azon az ösvényen járjunk, amelyen Jézus járt. Nem lesz kétségünk afelől, hogy azon az ösvényen vagyunk, melynek a követését Atyánk szeretné tőlünk. A Szabadítónk példája adja meg mindannak a keretét, amit teszünk, és az Ő szavai csalhatatlan iránymutatóul szolgálnak. Az Ő ösvénye biztonságban hazavisz minket.¹⁰

A Szabadítónál senki nem példázta jobban az engedelmességet. Pál a következőket jegyezte meg:

„Ámbár Fiú, megtanulta azokból, a miket szenvedett, az engedelmességet;

És tökéletességre jutván, örök idvesség szerzője lett mindazokra nézve, a kik neki engedelmeskednek” [Zsidók 5:8–9].

A Szabadító azáltal mutatta meg Isten iránti valódi szeretetét, hogy tökéletes életet élt, és tiszteletben tartotta saját szent küldetését. Soha nem volt gőgös. Soha nem fuvalkodott fel a kevélységtől. Soha nem volt hűtlen. Mindig alázatos volt. Mindig őszinte volt. Mindig engedelmes volt.

Habár az ördög, a megtévesztés mestere megkísértette, és bár testben teljesen legyengült a 40 napon és éjen át tartó böjtöléstől, és éhezett, még amikor a gonosz a legvonzóbb és legcsábítóbb ígéretekkel is környékezte meg Jézust, Ő isteni példát mutatott nekünk az engedelmességből azáltal, hogy nem hagyta magát eltéríteni attól, amiről tudta, hogy helyes [lásd Máté 4:1–11].

Amikor szembesült a Gecsemáné gyötrelmével – ahol oly nagy fájdalmat kellett elviselnie, hogy verejtéke hatalmas vércseppekként hullott a földre [lásd Lukács 22:44] –, az engedelmes Fiú példájaként így szólt: „Atyám, ha akarod, távoztasd el tőlem e pohárt; mindazáltal ne az én akaratom, hanem a tiéd legyen!” [Lukács 22:42].

A Szabadító azt az utasítást adja nekünk, melyet ősi apostolainak is adott: „…kövess engem!” [János 21:22]. Hajlandóak vagyunk engedelmeskedni?¹¹

Jézussal együtt járhatunk az engedelmesség ösvényén. Nem lesz mindig könnyű, de legyen a Sámueltől kapott örökség a jelmondatunk: „Ímé, jobb az engedelmesség a véres áldozatnál és a szófogadás a kosok kövérénél!” [1 Sámuel 15:22]. Ne feledjük el, hogy az engedetlenség végkövetkezménye a fogság és a halál, míg az engedelmesség jutalma a szabadság és az örök élet.¹²

Vajon ne lennénk elég bölcsek ahhoz, hogy engedelmeskedjünk annak, aki már a kezdetektől fogva ismeri a véget – a mi Urunknak…? Az Ő példája mutatja az utat. Amikor kísértéssel nézett szembe, elkerülte azt. Amikor felajánlották neki a világot, visszautasította. Amikor az életét kérték, odaadta!

Most van itt az idő, hogy mi meghozzuk ezt a döntést. Kövessük hát Őt!¹³

• Tekintsd át, milyen megígért áldásokat kaphatunk, amikor engedelmeskedünk a parancsolatoknak (lásd 1. szakasz). Hogyan óv meg minket a parancsolatok betartása? Neked hogyan hozott békességet az engedelmesség? Hogyan segített neked az engedelmesség boldogabbnak lenni? Hogyan segített neked elnyerni az „igazságot és világosságot”?

• Mit tanulhatunk az engedelmességről a Monson elnök által a 2. szakaszban említett példákból? Hogyan fejleszthetünk ki szilárdabb bizalmat Mennyei Atyában?

• Monson elnök azt tanította, hogy „ezen élet nagy próbatétele az engedelmesség” (3. szakasz). Milyen benyomásaid támadnak Walter Krause és Denndörfer János példáit olvasva? Gondolj vissza azokra, akikkel kapcsolatban tanúja voltál annak, hogy engedelmesek a nehéz körülmények közepette. Hogyan segítettek neked a példáik?

• Monson elnök kihangsúlyozta a Szabadító engedelmességre mutatott példáját, és azt a felhívását, hogy kövessük Őt (lásd 4. szakasz). Milyen módokon tudjuk még teljesebb mértékben elfogadni a Szabadító azon hívását, hogy kövessük Őt?

Józsué 24:14–15; Máté 7:21; János 7:17; 14:15; 1 Nefi 17:3; 2 Nefi 1:20; Móziás 2:41; Tan és szövetségek 130:20–21

„Mivel Jézus Krisztus tökéletesen engedelmes volt és alávetette magát Atyja akaratának, »gyarapodék bölcsességben és testének állapotjában, és az Isten és emberek előtt való kedvességben« [Lukács 2:52]. Rendelkezünk-e az eltökéltséggel, hogy hasonlóképp cselekedjünk? Csakúgy, ahogyan Jézus is »kegyelemért kapott kegyelmet« [Tan és szövetségek 93:12], nekünk is türelmesen és kitartóan kell az Istentől jövő világosságra és tudásra törekednünk az evangélium tanulására irányuló erőfeszítésünk során” (Thomas S. Monson: „Tanuljatok tőlem!” Első elnökségi üzenet, 2016. március).