Boldogság a házasságban

A legbecsesebb barátunk a társunk a házasságban. Ez a vén világ sokkal jobban nézne ki ma, ha napi szinten kedvességben és alkalmazkodásban tükröződne a feleségünk, férjünk iránt táplált hálánk.⁴

Bővelkedik a boldogság, amikor őszinte tisztelet van egymás iránt. A feleségek közelebb kerülnek a férjükhöz, és a férjek jobban értékelik a feleségüket, és a gyermekek boldogok, amilyennek a gyermekeknek lenniük kell.⁵

Azoknak az embereknek, akik egy végleges társkapcsolat kialakításának a reményében kötnek házasságot, rendelkezniük kell bizonyos készségekkel és bizonyos beállítottsággal. Ügyesnek kell lenniük az egymáshoz való alkalmazkodásban. Szükségük van a közös gondok megoldásának a képességére. Hajlandónak kell lenniük adni és kapni az összhang keresése közben. A legnemesebb fajta önzetlenségre van szükségük, amely során az embernek a társa körül forgó gondolatai veszik át az önmagára irányuló vágy helyét.⁶

Howard W. Hunter elnök a következőket mondta a házasságról: „A boldog és sikeres házasság általában nem igazán attól függ, hogy a megfelelő emberrel kötünk-e házasságot, hanem inkább attól, hogy mi magunk megfelelőek vagyunk-e.” Ez tetszik. „[A] sikert legjobban elősegítő alkotóelem az arra irányuló tudatos erőfeszítés, hogy az ember teljes mértékben megtegye a saját részét” [lásd Az egyház elnökeinek tanításai: Howard W. Hunter (2015). 220.].⁷

Mindig emlékezni fogok egy alkalomra, amikor ellátogattam [az Első Elnökség tagja,] Hugh B. Brown elnök otthonába. Éppen a diplomaosztó napja volt a Brigham Young Egyetemen. Neki a programot kellett levezetnie, nekem pedig szólnom kellett a végzősökhöz. Elautóztam Brown elnök házához, és kikísértem a kocsimhoz. Mielőtt azonban elhajtottunk volna, így szólt hozzám: „Várj még néhány percet! A feleségem, Zina, oda fog jönni az utcai ablakhoz.”

Az ablakra pillantva észrevettem, hogy a függöny kettévált, és láttam, ahogy Zina Brown a kerekesszékében ülve szeretettel integet mosolygó férje felé egy kis fehér zsebkendővel. Brown elnök benyúlt a zakója zsebébe, elővett egy fehér zsebkendőt, és gyengéden integetni kezdett, felesége legnagyobb örömére. Aztán lassan arrébb gurultunk a járdától, és elindultunk Provo felé.

„Mit jelent ez az integetés a fehér zsebkendővel?” – kérdeztem.

Így felelt: „Zinával már a házasságunk kezdete óta követjük ezt a szokást. Bizonyos értelemben azt jelképezi kettőnk számára, hogy minden rendben lesz a nap folyamán, míg végül este újra együtt nem leszünk.”⁸

Fivérek, bánjunk méltósággal és tisztelettel a feleségünkkel! Ők a mi örökkévaló társaink. Nővérek, tiszteljétek a férjeteket! Szükségük van arra, hogy jó szót halljanak. Szükségük van egy barátságos mosolyra. Szükségük van az igaz szeretet szívélyes kifejeződésére.⁹

Mindig is szerettem a David O. McKay elnök által gyakran idézett szavakat…: „A nőt kivették a férfiból – nem a lábából, hogy lábbal tapossák, hanem az oldalából, hogy egyenlő legyen vele, a karja alól, hogy óvják, és a szíve közeléből, hogy szeressék.”

Van azonban egy egyszerű és bölcs tanács, amely minden alkalommal felkavarja a lelkemet: „A férfiak ügyeljenek arra, hogy ne ríkassák meg a nőket, mert Isten számolja a könnyeiket.”¹⁰

A házasságban nincs magasabb vagy alacsonyabb rendű társ. Egymás mellett jártok Isten fiaként és leányaként.¹¹

Kép

fiatalok a templom előtt

Ha bármelyikőtöknek nehézségei adódnak a házasságában, kérlek, sürgősen lássatok neki megjavítani bármit, ami javításra szorul, hogy olyan boldogok lehessetek, mint kezdetben. Mi, akik az Úr házában esküdtünk meg, az időre és az örökkévalóságra tettük azt, ezért meg kell tennünk minden ahhoz szükséges erőfeszítést, hogy ez így is maradjon. Tisztában vagyok vele, hogy vannak olyan helyzetek, mikor egy házasság menthetetlen, de erősen érzem, hogy a legtöbb esetben meg lehetne és meg is kellene menteni. Ne hagyjátok, hogy a kapcsolatotok egy olyan pontra süllyedjen, ahol már veszélyben van.¹²

Sok évvel ezelőtt az egyházközségben, mely felett püspökként elnököltem, élt egy házaspár, akik közt gyakran nagyon komoly és indulatos nézeteltérések támadtak. És most valódi nézeteltérésekre gondolok. Mindkettő biztos volt a maga igazában. Egyik sem engedett a másiknak. Amikor épp nem vitatkoztak, akkor olyan állapotot tartottak fenn, amelyet én ingatag tűzszünetnek neveznék.

Egy alkalommal ez a házaspár hajnali 2-kor felhívott. Beszélni akartak velem, mégpedig azonnal. Kikászálódtam az ágyból, felöltöztem, és átmentem hozzájuk. A szoba két átellenes felében ültek, egymáshoz sem szólva. A feleség rajtam keresztül beszélt a férjével. A férj pedig rajtam keresztül válaszolt a feleségének. Azt gondoltam: „Hogy a csudába fogjuk ezt a párt összebékíteni?”

Sugalmazásért imádkoztam, mire az a gondolatom támadt, hogy feltegyek nekik egy kérdést. „Mikor voltatok utoljára a templomban, hogy lássatok egy templomi pecsételést?” – kérdeztem. Bevallották, hogy bizony nagyon régen. Pedig egyébként érdemes emberek voltak, akik rendelkeztek templomi ajánlással, és jártak is a templomba, hogy szertartásokat végezzenek másokért.

Így szóltam hát hozzájuk: „Eljönnétek velem a templomba szerdán reggel nyolc órakor? Megnézünk egy pecsételési szertartást.”

„Kiknek a szertartását?” – kérdezték egyszerre.

„Nem tudom – válaszoltam. – Akik aznap reggel éppen házasságot kötnek.”

A következő szerda reggelén a megadott időben találkoztunk a Salt Lake templomban. Mindhárman besétáltunk a gyönyörű pecsételőszobák egyikébe, anélkül, hogy egyetlen lelket is ismertünk volna a szobában, kivéve ElRay L. Christiansen eldert, aki akkor a Tizenkettek Kvórumának a segédje volt. Akkoriban még volt ilyen általános felhatalmazotti tisztség. Aznap reggel Christiansen elder volt beütemezve ahhoz a szobához, hogy elvégezze egy menyasszony és egy vőlegény pecsételési szertartását. Meggyőződésem, hogy a menyasszony és családja azt gondolta: ezek biztos a vőlegény ismerősei, a vőlegény családja pedig azt: ezek biztos a mennyasszony barátai. Az én házaspárom mintegy fél méterre ült le egymástól egy kis padra.

Christiansen elder azzal kezdett, hogy tanácsokkal látta el a házasulandó párt, méghozzá gyönyörű módon. Megemlítette, hogy a férjnek mennyire szeretnie kell a feleségét, milyen tisztelettel és udvariasan kell majd bánnia vele, elismerve őt a család szíveként. Ezután a menyasszonyhoz fordult, és elmondta neki, hogy tisztelje a férjét a család fejeként, és mindenben nyújtson neki támogatást.

Észrevettem, hogy miközben Christiansen elder a menyasszonyhoz és a vőlegényhez beszélt, az én házaspárom is közelebb húzódott egymáshoz. Hamarosan szorosan egymás mellett ültek. Aminek a legjobban örültem, hogy mindketten körülbelül ugyanannyit mozdultak el a másik felé. A szertartás végére a házaspárom olyan szorosan ült egymás mellett, mintha ők lennének az ifjú pár. Mindketten mosolyogtak.

Úgy léptünk ki aznap a templomból, hogy senki nem tudta meg, kik voltunk és miért jöttünk, de a barátaim egymás kezét fogva sétáltak ki a kapun. Nézeteltéréseiket félretették. Egyetlen szót sem kellett szólnom. Tudjátok, visszaemlékeztek a saját házasságkötésük napjára, és azokra a szövetségekre, melyeket Isten házában kötöttek. Elkötelezték magukat, hogy újrakezdik, és ezúttal majd jobban próbálkoznak.¹³

Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjaiként szent szövetségeket kell tiszteletben tartanunk, és a hozzájuk való hűség a boldogság egyik követelménye. Igen, a keresztelés szövetségéről, a papság szövetségéről és a házasság szövetségéről beszélek.¹⁴

Kép

Olaszországi Róma templom pecsételőszobája

Kisfiúként nagy örömmel jártam át nagymamám házába… Salt Lake Cityben. Nagymama mindig nagyon boldog volt, hogy láthatott és magához ölelhetett minket. Az ölében ülve hallgattuk, amikor olvasott nekünk.

Nagymamám halála után a legkisebb fia, Ray bácsikám lakott ugyanabban a házban a feleségével. Amikor… közvetlenül a halála előtt meglátogattam Ray bácsikámat, észrevettem, hogy a járdán álló tűzcsap kisebbnek tűnik ahhoz képest, mint amikor hosszú évekkel korábban megmásztam fenséges magaslatait. A barátságos tornác ugyanaz volt; a csendes, békés légkör nem változott. A konyha falán bekeretezve lógott egy mondat, melyet nagynéném sok évvel azelőtt hímzett. A gyakorlatban igen sokrétűen alkalmazható üzenet így szólt: »Válaszd, akit szeretsz – szeresd a választottadat!« Ehhez gyakran kell engedni, megbocsátani, esetleg bocsánatot is kérni. Mindig elkötelezettnek kell lennünk a házasságunk sikere mellett.¹⁵

Úgy hiszem, minden héten a legszomorúbb és leglehangolóbb feladatom a pecsételések érvénytelenítésének az intézése. Mindegyiket egy örömteli házasságkötés előzte meg az Úr házában, amikor egy szerelmes pár elkezdte közös életét, izgalommal várva, hogy az egész örökkévalóságot egymással tölthessék. Majd teltek-múltak a hónapok és az évek, és valamiért kihunyt ez a szeretet. Eredményezhetnek ilyet a pénzügyi gondok, a beszélgetés hiánya, a gyenge önuralom, a másik fél rokonainak a beleszólása, vagy a bűnbe keveredés. Számtalan oka lehet. Pedig legtöbbször nem kellene, hogy válás legyen a vége. […]

Gondosan és imádságosan válasszatok társat; és amikor már házasok vagytok, legyetek hevesen hűek egymáshoz! […] Az elkötelezettség teljességgel nélkülözhetetlen egy házasságban.¹⁶

Ne csüggesszen el minket… a társak közti ellentétekről – néha kegyetlenkedésről – szóló sok beszámoló, és ne feltételezzük, hogy megszűnt az erény és nem ragyog már a szeretet lámpása! Két legkedvesebb barátom rossz egészségi állapotban van és magatehetetlen. Nincsenek magukra hagyva. Hű társaik gyengéd szeretetben szolgálnak nekik. Pres barátom, aki ritkán lép el a felesége mellől, ezt mondta róla: „Christine legyengült, de még mindig gyönyörű. Annyira szeretem őt!” Mily nemes tiszteletadás ez a hűség, a szeretet és a házasság előtt!¹⁷

[N]em láthattok előre minden kihívást, mely felmerülhet, de egyben biztosak lehettek: szinte bármit meg lehet oldani, ha találékonyak vagytok, és elkötelezettek, hogy működőképessé tegyétek a házasságotokat. […] Ha elkötelezitek magatokat a házasságotok sikere mellett, akkor nincs semmi ebben az életben, ami nagyobb boldogságot hoz majd.¹⁸

• Monson elnök kijelentette, hogy a házasságban „bővelkedik a boldogság, amikor őszinte tisztelet van egymás iránt” (1. szakasz). Mit taníthat nekünk Brown elnök és felesége története? Többek között mik a kulcsai annak, hogy a férj és a feleség megtanuljon alkalmazkodni egymáshoz? És ahhoz, hogy megtanuljuk, miként oldjuk meg a gondokat? Miért van szükség a házasságban a „legnemesebb fajta önzetlenségre”?

• Monson elnök ezt tanította: „A házasságban nincs magasabb vagy alacsonyabb rendű társ” (2. szakasz). Hogyan alkalmazhatják a házastársak ezt a tantételt a házasságukban? Milyen következményei vannak annak, ha egy házastárs magasabb vagy alacsonyabb rendűnek érzi magát? Ha van házastársad, gondold át, mit tehetnél azért, hogy még teljesebben juttasd kifejezésre az iránta való szeretetedet.

• Hogyan segíthet Monson elnök 3. szakaszban található tanácsa a házastársi feszültségek idején? Hogyan erősíti meg a házasságot a házassági szövetségek megkötése, betartása és az azokon való elmélkedés? Milyen egyéb módokon erősíthetjük meg a házasságot?

• Hogyan tanúsíthat egymás iránti hűséget a férj és a feleség? (Lásd 4. szakasz.) Hogyan javíthatnak a kommunikációjukon? Mit tudtál meg, hogyan lelhet együtt még nagyobb boldogságra egy férj és egy feleség?

1 Mózes 2:21–24; Máté 19:3–6; 1 Korinthusbeliek 11:11; Tan és szövetségek 42:22; 49:15–16; 132:18–19

„Az evangélium tanulása akkor a legeredményesebb, amikor a Szentlélek tanít téged. Az evangélium tanulását mindig azzal kezdd, hogy a Szentlélekért imádkozol, hogy segítsen tanulni!” (vö. Prédikáljátok evangéliumomat! [2004]. 18.).