Légy példa a hívőknek

Mindegyikünk úgy érkezett a földre, hogy megadatott nekünk Krisztus világossága. Amint követjük a Szabadító példáját, valamint úgy élünk, ahogyan Ő élt és tanított, akkor ez a világosság fog égni bennünk, és megvilágítja az utat mások számára is.⁴

Pál apostol levelet írt szeretett társának, Timóteusnak, amelyben sugalmazott tanácsot adott, amely éppen úgy vonatkozik rátok és rám is, mint Timóteusra. Figyeljétek meg alaposan a szavait: „Meg ne vesd a kegyelemnek benned való ajándékát”, „hanem légy példa a hívőknek a beszédben, a magaviseletben, a jószívűségben, a lélekben, a hitben, a tisztaságban” [vö. 1 Timótheus 4:14, 12].⁵

A hívők e hat [Pál által felsorolt] tulajdonsága [szerinti életvitel] lehetővé teszi, hogy ragyogjon a világosságunk. Nézzük meg ezeket egyenként.

Az első két tulajdonságot együtt említem – legyünk példák beszédben és magaviseletben. A szavaink felemelhetnek és ösztönözhetnek, vagy árthatnak és lealacsonyíthatnak. A mai világban úton-útfélen a közönségesség kiáradásával találjuk szembe magunkat. Nehéz azt elkerülnünk, hogy halljuk, amint az Istenség neveit félvállról véve vagy meggondolatlanul használják. A durva megnyilvánulások a televízió, a filmek, a könyvek és a zene állandó jellemzői lettek. Sértő megjegyzések és dühös szavak repkednek mindenfelé. Beszéljünk másokkal szeretettel és tisztelettel, mindig tisztán tartva a nyelvezetünket, és kerülve azokat a szavakat vagy megjegyzéseket, amelyek sértőek vagy bántóak lehetnek! Kövessük a Szabadító példáját, aki elnézően és kedvességgel szólt a szolgálattétele során!

A Pál által említett következő tulajdonság a jószívűség, amelyet úgy értelmezünk, hogy az „Krisztus tiszta szeretete” [Moroni 7:47]. Bizonyos vagyok afelől, hogy vannak a környezetünkben olyanok, akik magányosak, betegek vagy elcsüggedtek. A miénk a lehetőség, hogy segítsünk nekik és felemeljük a lelküket. A Szabadító reményt adott a reményvesztetteknek és erőt a gyengéknek. Meggyógyította a betegeket: a bénák lábra álltak, a vakok szeme megnyílt, a süketek pedig újra hallottak. Még a halottakat is feltámasztotta. Egész szolgálattétele során szeretettel nyújtott segítő kezet minden szükséget látónak. Amint utánozzuk az Ő példáját, életeket áldunk meg, köztük a sajátunkat is.

A következő, hogy példának kell lennünk lélekben. Számomra ez azt jelenti, hogy igyekszünk az életünkbe kedvességet, hálát, megbocsátást és jó szándékot vinni. E tulajdonságok révén olyan lelkiségünk lesz, amely megérinti majd a körülöttünk élőket. Az évek során lehetőségem volt számtalan olyan emberrel találkozni, akik ilyen lelkiséggel rendelkeztek. Különleges érzést tapasztalunk, amikor a közelükben vagyunk: olyan érzést, mely vágyat ébreszt bennünk, hogy velük legyünk és kövessük a példájukat. Krisztus világosságát sugározzák, és segítenek, hogy érezzük az Ő irántunk való szeretetét.

Annak a szemléltetésére, hogy az emberek felismerik a tiszta és szerető lélekből áradó világosságot, szeretnék megosztani veletek egy sok évvel ezelőtti élményt.

Akkoriban az egyház vezetői állami tisztviselőkkel tárgyaltak Jeruzsálemben, hogy egy bérleti megállapodást dolgozzanak ki arra a földterületre, amelyen majd felépülne az egyház Jeruzsálemi Központja. A szükséges engedélyek megszerzéséhez az egyháznak bele kellett egyeznie abba, hogy a központban lévő tagjai semmilyen térítő tevékenységet nem fognak folytatni. Miután megkötöttük a megállapodást, az egyik izraeli tisztviselő – aki jól ismerte az egyházat és a tagjait – megjegyezte, hogy tudja: az egyház betartja majd a térítést tiltó megállapodást. „De mit kezdjünk a szemükben ragyogó világossággal?” – kérdezte az ott tanuló diákokra utalva [lásd James E. Faust: A fény a szemükben. Liahóna, 2005. nov. 20.]. Ez a különleges világosság ragyogjon mindig bennünk is, hogy mások felismerjék és értékeljék azt!

Példának lenni a hitben annyit tesz, hogy bízunk az Úrban és az Ő szavában. Azt jelenti, hogy azok a hitelvek, melyeket magunkévá teszünk és ápolunk, fogják vezérelni a gondolatainkat és a tetteinket. Az Úr Jézus Krisztusba és Mennyei Atyánkba vetett hitünk mindenre hatással lesz, amit csak teszünk. Korunk zűrzavarában, lelkiismereti ellentéteiben és mindennapi életünk felfordulásában a megingathatatlan hit válik életünk horgonyává. Emlékezzetek rá, hogy a hit és a kétség nem létezhet egyszerre ugyanabban az elmében, hiszen az egyik szertefoszlatja a másikat! Megerősítem, amit már újra és újra hallottunk: annak érdekében, hogy megszerezzük és megtartsuk a szükséges hitet, elengedhetetlen, hogy olvassuk és tanulmányozzuk a szentírásokat, valamint elgondolkodjunk rajtuk! A Mennyei Atyánkkal való beszélgetés az imán keresztül szintén életbe vágóan fontos. Nem engedhetjük meg magunknak, hogy elhanyagoljuk ezeket, mert a gonosz és az ő seregei fáradhatatlanul igyekeznek rést találni a páncélunkon, egy apró megingást a hithűségünkben. Ezt mondta az Úr: „Kutassatok szorgalmasan, mindig imádkozzatok, és higgyetek, és minden dolog összefog a javatokért” (Tan és szövetségek 90:24).

Kép

a Jeruzsálemi Központban tanuló diák

Végül pedig tisztának kell lennünk, ami azt jelenti, hogy a testünk, az elménk és a lelkünk is mentes a szennytől. Tudjuk, hogy a testünk egy templom, ezért áhítattal és tisztelettel kell bánnunk vele. Az elménket felemelő és nemesítő gondolatoknak kell megtölteniük, és meg kell óvnunk mindentől, ami beszennyezheti. Ahhoz, hogy a Szentlélek állandó társunk lehessen, érdemesnek kell lennünk. Fivérek és nővérek! A tisztaság nyugalmat fog hozni az elménkbe, és alkalmassá tesz minket a Szabadító ígéreteinek az elnyerésére. Ő ezt mondta: „[Áldottak], a kiknek szívök tiszta: mert ők az Istent meglátják” [Máté 5:8].

Miközben példának bizonyulunk a beszédben, a magaviseletben, a jószívűségben, a lélekben, a hitben és a tisztaságban, alkalmassá válunk arra, hogy a világ világossága legyünk.⁶

Elsődleges példaképünk a Szabadítónk, Jézus Krisztus. Születését próféták jövendölték meg; angyali szózat jelentette be földi szolgálattétele kezdetét. „[N]övekedék, és erősödék lélekben, teljesedve bölcsességgel; és az Istennek kegyelme vala ő rajta” [Lukács 2:40].

Megkeresztelve János által a Jordánként ismert folyóban, megkezdte hivatalos szolgálattételét az emberek között. Sátán okoskodásának Jézus hátat fordított. Az Atyja által kijelölt kötelességhez odafordult, szívét szentelte annak, és életét adta érte. És mily bűntelen, önzetlen, nemes és isteni élet volt ez! Jézus munkálkodott. Jézus szeretett. Jézus szolgált. Jézus tanúságot tett. Van-e kiválóbb példa, amelynek az utánzására törekedhetnénk? Kezdjük el most…, hogy így teszünk! Örökre ledobjuk régi énünket, vele együtt pedig a vereséget, a kétségbeesést, a kételyt és a hitetlenséget. Megújult életre jutunk – a hit, remény, bátorság és öröm életére. Nincs feladat, amely túl nagy; nincs felelősség, amely túl nehéz; nincs kötelesség, amely teher. Minden dolog lehetségessé válik.

Sok évvel ezelőtt beszéltem egy olyan emberről, aki a Szabadító példáját követette: aki szilárdan és igazan, erősen és érdemesen állt az élet viharai közepette. Bátran felmagasztalta papsági elhívásait. Mindegyikünk számára példát mutat. Ő volt Thomas Michael Wilson, Willie és Julia Wilson fia az alabamai Lafayette-ből.

Amikor még csak tizenéves volt, és a családjával még nem voltak tagjai az egyháznak, megtámadta a rák, amit fájdalmas sugárkezelés, majd áldott tünetmentesség követett. Ez a betegség ráébresztette a családját, hogy az élet nem csupán értékes, hanem rövid is lehet. Elkezdtek a vallás felé fordulni, hogy átsegítse őket a megpróbáltatások ezen időszakán. Idővel megismerkedtek az egyházzal, és az apa kivételével végül mindenki megkeresztelkedett. Miután elfogadták az evangéliumot, az ifjú Wilson fivér erősen vágyott arra a lehetőségre, hogy misszionárius legyen, bár a misszionáriusi szolgálatot elkezdő fiatal férfiak zöménél idősebb volt. 23 évesen missziós elhívást kapott, hogy a Utah Salt Lake City Misszióban szolgáljon.

Wilson elder misszionárius társai megkérdőjelezhetetlennek, eltéríthetetlennek és rendíthetetlennek nevezték a hitét. Mindenkinek példát mutatott. Ám 11 hónapnyi misszionáriusi szolgálat után a betegség visszatért. A csontrák miatt immár amputálni kellett a karját és a vállát. Mégis kitartott a misszionáriusi munkájában.

Wilson elder bátorsága és az arra irányuló emésztő vágya, hogy a missziójában maradjon, annyira megérintette nem egyháztag édesapját, hogy érdeklődni kezdett az egyház tanításai iránt, és egyháztaggá is vált.

Megtudtam, hogy egy érdeklődő hölgy, akit korábban Wilson elder tanított, megkeresztelkedett, ám azt szerette volna, ha az általa olyannyira tisztelt Wilson elder konfirmálja. Így néhány másik ember társaságában elutazott Wilson elderhez a kórházba, a betegágyához. Ott Wilson elder a megmaradt kezét a nővér fejére helyezve Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjává konfirmálta őt.

Wilson elder hónapról hónapra folytatta becses, ám fájdalmas misszionáriusi szolgálatát. Áldások adattak és imák hangzottak el. Odaadása példája miatt misszionárius társai közelebb éltek Istenhez.

Wilson elder egészsége tovább romlott. A vége felé eljött a hazatérés ideje. Annyit kért, hogy hadd szolgáljon csak még egyetlen hónapot, és a kérése teljesült. Istenbe vetette a hitét, és Ő, akiben Thomas Michael Wilson csendben bízott, megnyitotta a menny ablakait, és bőségesen megáldotta őt. Szülei, Willie és Julia Wilson, valamint a testvére, Tony, Salt Lake Citybe utaztak, hogy segítsenek a fiuknak és fivérüknek hazatérni Alabamába. Csakhogy hátra volt még egy imákba foglalt, erősen vágyott áldás megadása. A család meghívott, hogy menjek el velük a Utah-i Jordan River templomba, ahol elvégezték azokat a szent szertartásokat, amelyek az örökkévalóságra és az időre is egymáshoz kötik a családtagokat.

Búcsút vettem a Wilson családtól. Ma is látom Wilson eldert, ahogy megköszöni, amiért ott voltam vele és a szeretteivel. Azt mondta: „Nem számít, mi történik velünk ebben az életben, mindaddig, amíg rendelkezünk Jézus Krisztus evangéliumával és aszerint élünk. Nem számít, hogy a fátyolnak ezen vagy túlsó oldalán tanítom-e az evangéliumot, csak taníthassam.” Micsoda bátorság! Micsoda magabiztosság! Micsoda szeretet! A Wilson család hazautazott a messzi Lafayette-be, ahol Thomas Michael Wilson elder átszenderült az örökkévalóságba. Úgy temették el, hogy rajta volt a misszionáriusi névtáblája.⁷

Mindannyian tudatában vagyunk annak, hogy olyan időkben élünk, amikor vannak, akik gúnyt űznek az erényből, akik a művészet vagy a kultúra álcája alatt pornográfiával házalnak, akik szándékosan vakok, süketek és kérges szívűek Jézus tanításait és az illendőség szabályait illetően. Fiataljaink közül sokakat rossz irányba vonnak, és arra csábítják őket, hogy vegyenek részt a világ bűneiben. Az ilyen emberek vágyakozva törekszenek azok erejére, akik képesek szilárdan kiállni az igazságért. Képesek vagytok a megmentésre, ha igazlelkű életet éltek, valamint segítő kezet és megértő szívet nyújtotok. Mily nagy lesz akkor az örömötök! Mily örökkévaló lesz az az áldás, amelyben másokat részesítettetek!⁸

[A]hogyan a világ egyre jobban és jobban távolodik azoktól a tantételektől és irányelvektől, amelyeket egy szerető Mennyei Atya adott nekünk, úgy egyre inkább kitűnünk majd a tömegből, mert mások vagyunk. Kitűnünk majd, mert visszafogottan öltözködünk. Különbözünk majd, mert nem mondunk trágárságokat, és mert nem élünk olyan anyagokkal, amelyek károsak lehetnek a szervezetünknek. Különbözünk majd, mert kerüljük az illetlen vicceket és a lealacsonyító megjegyzéseket. Különbözünk majd, amikor úgy döntünk, hogy az elménket nem töltjük meg olyan médiatartalommal, amely közönséges és lealacsonyító, és amely eltávolítja a Lelket az otthonunkból és az életünkből. Biztosan kitűnünk majd, amikor az erkölcsösséggel kapcsolatos döntéseket hozunk – olyan döntéseket, melyek összhangban állnak az evangéliumi tantételekkel és mércékkel. Mindazon dolgok, melyek különbözővé tesznek bennünket a világ nagy részétől, egyúttal biztosítják számunkra azt a világosságot és lelkületet, amely ragyogón fénylik az egyre sötétülő világban.

Gyakran nehéz különbözni és egyedül állni a tömegben. Természetes, hogy tartunk attól, hogy mások esetleg mit gondolnak vagy mondanak. A zsoltár szavai vigaszt nyújtanak: „Az Úr az én világosságom és üdvösségem: kitől féljek? Az Úr az én életemnek erőssége: kitől remegjek?” [Zsoltárok 27:1]. Amikor Krisztust helyezzük életünk középpontjába, akkor félelmeinket felváltja meggyőződéseink bátorsága.⁹

Nem kell valamilyen megrázó, látványos eseményre várnunk a világban, melyben élünk, vagy egy különleges meghívásra ahhoz, hogy példák, követendő minták legyünk. Itt és most megadattak számunkra a lehetőségek. Ezek azonban mulandóak. Valószínűleg az otthonunkban és életünk mindennapi tettei során fogunk rájuk találni.¹⁰

Egyikőnk élete sem tökéletes, az előttünk álló kihívások és nehézségek pedig olykor eluralkodhatnak rajtunk, elhalványítva a világosságunkat. Mennyei Atyánk segítségével azonban, melyhez mások segítsége is társul, képesek vagyunk visszanyerni ezt a világosságot, amely így ismét bevilágítja saját utunkat, és biztosítja a mások számára szükséges világosságot is. […]

Fivéreim és nővéreim! Minden egyes napon körülvesznek minket a lehetőségek, hogy ragyogjunk, bármilyen körülmények közepette is találjuk magunkat. Amennyiben a Szabadító példáját követjük, lehetőségünk nyílik arra, hogy mások életében világosság legyünk – legyenek ezek akár a saját családtagjaink és barátaink, a munkatársaink, futó ismerősök vagy akár teljesen idegenek.

Mindegyikőtöknek azt mondom, hogy Mennyei Atyánk fiai vagy leányai vagytok. Az Ő színe elől érkeztetek, hogy ezen a földön éljetek egy darabig, hogy a Szabadító szeretetét és tanításait tükrözzétek, valamint hogy bátran ragyogjon a világosságotok, hogy mindenki láthassa azt. Amikor időtök a földön lejár, és megtettétek a részeteket, akkor tiétek lesz a dicsőséges áldás, hogy visszatérhettek és Ővele élhettek mindörökké.

Mily bizonyosságot adók a Szabadító szavai: „Én vagyok a világ világossága: a ki engem követ, nem járhat a sötétségben, hanem övé lesz az életnek világossága” [János 8:12]! Őróla teszem tanúságomat. Ő a Szabadítónk és Megváltónk, a Közbenjárónk az Atyánál. Ő a mi Példaképünk és az erősségünk. Ő „a világosság, amely fénylik a sötétségben” [Tan és szövetségek 6:21]. Hogy mindegyikünk… fogadalmat tegyen az Ő követésére, és ezáltal ragyogó világossággá váljon a világ számára, ezért imádkozom.¹¹

Kép

család egy templom előtt

• Monson elnök Pál apostolt idézve kifejtette, milyen módokon legyen mindegyikünk „példa a hívőknek” (1. szakasz). Mit jelent számodra példának lenni „beszédben és magaviseletben”? Milyen hatással volt az életedre valaki, aki a jószívűség példája volt? Hogyan példák a hitben? Miért fontos, hogy példák legyünk a tisztaságban?

• Tekintsd át, milyen sokféleképpen mutatott példát számunkra a Szabadítónk, Jézus Krisztus (lásd 2. szakasz). Hogyan hatott rád a Szabadító példája? Gondold át, milyen módokon követhetnéd még teljesebb mértékben az Ő példáját.

• Miért nehéz néha jó példának lenni és kiállni azért, ami helyes? (Lásd 3. szakasz.) Milyen kihívásokkal találtad magad szemben eddig, amikor ezt tetted? Hogyan fejleszthetjük ki a bátorságot ahhoz, hogy jó példák legyünk? Hogyan áldotta meg az életedet valaki más jó példája?

• Monson elnök tanítása szerint „minden egyes napon körülvesznek minket a lehetőségek, hogy ragyogjunk” (4. szakasz). Milyen módokon lehetünk világosság mások számára? Előfordult-e már veled, hogy valaki más világosság volt számodra? Gondold át, mit tehetsz azért, hogy ragyogó világosság legyél a világ számára.

Máté 5:13–16; 2 Nefi 31:16–17; Alma 17:11; 3 Nefi 18:16; 27:2

„A te példád erőteljes hatással lehet a tanulók hozzáállására… Mind a szavaid, mind a tetteid által mutasd ki, hogy szereted az evangéliumot, és hogy fontos számodra az ő lelki növekedésük” (A Szabadító módján tanítani [2016]. 15.).