Könyvek és leckék
12. fejezet: Az engesztelés

12. fejezet

Az engesztelés

Kép
Jesus Christ depicted leaning on a rock in the Garden of Gethsemane. The image depicts the Atonement of Christ.

Az engesztelés elengedhetetlen a szabadulásunkhoz

  • Miért szükséges az engesztelés a szabadulásunkhoz?

Jézus Krisztus „eljött a világra, …hogy keresztre feszítsék a világért, és viselje a világ bűneit, és megszentelje a világot, és minden hamislelkűségtől megtisztítsa azt” (T&Sz 76:41–42). A Szabadító hatalmas áldozatát, melyet azért hozott, hogy megfizessen a bűneinkért és legyőzze a halált, engesztelésnek nevezzük. Ez az emberiség történelmének legfontosabb eseménye: „Mert szükséges, hogy legyen engesztelés; mert az Örökkévaló Isten nagy terve szerint kell hogy legyen egy engesztelés, különben az egész emberiségnek elkerülhetetlenül el kell vesznie… igen, mind elbukottak és elvesztek, és el kell pusztulniuk, ha nem történik meg ez a szükséges engesztelés” (Alma 34:9).

Ádám bukása két fajta halált hozott a világra: a fizikai halált és a lelki halált. A fizikai halál a test és a lélek különválása. A lelki halál az Istentől való elválás. Ha Jézus Krisztus engesztelése nem győzte volna le ezt a két fajta halált, annak két súlyos következménye lett volna: egyrészt testünk és lelkünk örökre különválnának egymástól, másrészt nem lenne meg a lehetőségünk arra, hogy újra együtt élhessünk Mennyei Atyánkkal (lásd 2 Nefi 9:7–9).

Mennyei Atyánk az Ő csodálatos bölcsességében azonban készített számunkra egy tervet, mely megmutatja irántunk érzett irgalmát. A terv által megmenekülhetünk a fizikai és a lelki haláltól. A tervében szerepel egy Szabadító, aki eljön a földre, hogy megmentsen (megváltson) bennünket a bűneinktől és a haláltól. Bűneink és halandó testünk gyengesége miatt mi nem tudtuk volna önmagunkat megváltani (lásd Alma 34:10–12). Csakis az válhatott Szabadítónkká, aki bűntelen, és aki hatalommal bír a halál felett.

Jézus Krisztus volt az egyetlen, aki engesztelést hozhatott a bűneinkért

  • Miért Jézus Krisztus volt az egyetlen, aki engesztelést hozhatott a bűneinkért?

Jézus Krisztus volt az egyetlen, aki a Szabadítónk lehetett. Ennek több oka is van. Egyrészt Mennyei Atyánk Őt választotta Szabadítónak. Ő volt Isten Egyszülött Fia, ezért hatalommal bírt a halál felett. Jézus ezt így magyarázta el: „…mert én leteszem az életemet, hogy újra felvegyem azt. Senki sem veszi azt el én tőlem, hanem én teszem le azt én magamtól. Van hatalmam letenni azt, és van hatalmam ismét felvenni azt” (János 10:17–18).

Másrészt Jézus volt az egyetlen ember a földön, aki sohasem követett el bűnt. Így válhatott áldozata méltóvá arra, hogy fizetségként szolgáljon mások bűneiért.

Krisztus szenvedett és meghalt, hogy engesztelést hozzon bűneinkért

  • Miközben ezt a részt olvasod, képzeld magadat a Gecsemáné kertjébe, vagy hogy ott állsz a keresztnél, mint Jézus Krisztus szenvedésének szemtanúja!

A Szabadító engesztelést hozott a bűneinkért azáltal, hogy szenvedett a Gecsemáné kertjében, és életét adta a kereszten. Soha nem leszünk képesek teljesen megérteni, hogy mennyi szenvedést állt ki a mi bűneink miatt. A Gecsemáné kertjében bűneink súlya miatt olyan kínokat élt át, hogy minden pórusából vérzett (lásd T&Sz 19:18–19). Később, amikor a kereszten függött, Jézus az ember által ismert egyik legkegyetlenebb és legfájdalmasabb halált szenvedte el.

Mily csodálatos Jézus irántunk érzett szeretete, hogy hajlandó volt ekkora lelki és fizikai gyötrelmet elszenvedni értünk! És mily végtelen Mennyei Atyánk szeretete, hogy elküldte Egyszülött Fiát, hogy szenvedjen és meghaljon a többi gyermekéért! „Mert úgy szerette Isten e világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta, hogy valaki hiszen ő benne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen” (János 3:16).

A Szabadító engesztelése és feltámadása mindenki számára elhozza a feltámadást

A keresztre feszítése utáni harmadik napon Krisztus újra felvette testét. Ő lett az első ember, aki feltámadt. Amikor barátai keresni kezdték, a sírkamráját őrző angyal azt mondta nekik: „Nincsen itt, mert feltámadott, a mint megmondotta volt” (Máté 28:6). Lelke visszatért a testébe, hogy attól soha többé külön ne váljon.

Így győzte le Krisztus a fizikai halált. Az engesztelésnek köszönhetően minden ember, aki erre a földre születik, fel fog támadni (lásd 1 Korinthusbeliek 15:21–22). Jézus feltámadásához hasonlóan lelkünk újra egyesül majd testünkkel, „így soha többé meg nem halhatnak; …soha többé ne[m] vála[sztják] el azokat” (Alma 11:45). Ezt az állapotot hívjuk halhatatlanságnak. Mindenki fel fog támadni: öreg és fiatal, szolga és szabad, férfi és nő, gonosz és igazlelkű egyaránt (lásd Alma 11:44).

  • Hogyan volt már segítségedre a feltámadásról szerzett tudásod?

Az engesztelés által azok, akik hisznek Krisztusban, megszabadulhatnak bűneiktől

  • Gondolkozz el azon, hogyan segít megérteni az engesztelést a fejezet e részében található példázat! Kiket képviselnek életünkben a példázatban szereplő emberek?

A Szabadító engesztelése lehetővé teszi számunkra, hogy legyőzzük a lelki halált. Noha minden ember feltámad, csak azok szabadulnak meg a lelki haláltól, akik elfogadják az engesztelést (lásd Hittételek 1:3).

Azáltal fogadjuk el Krisztus engesztelését, hogy hiszünk Benne. Ez a hit vezet el minket oda, hogy megbánjuk bűneinket és megkeresztelkedünk, valamint ez által kapjuk meg a Szentlelket és engedelmeskedünk az Úr parancsolatainak. Így Jézus Krisztus hithű tanítványaivá válunk. Megbocsátást nyerünk, megtisztulunk bűneinktől, és felkészülünk arra, hogy visszatérjünk Mennyei Atyánkhoz, és örökké Vele éljünk.

A Szabadító így szól hozzánk: „Mert íme, én, Isten, mindenkiért elszenvedtem ezeket a dolgokat, hogy… ne szenvedjenek… ahogyan nekem [kellett]” (T&Sz 19:16–17). Krisztus megtette az Ő részét azzal, hogy engesztelést hozott a bűneinkért. Ahhoz, hogy engesztelése teljessé váljon az életünkben, törekednünk kell az iránta való engedelmességre és bűneink megbánására.

Boyd K. Packer elnök, a Tizenkettek Tanácsából, a következő példával szemléltette, hogy Krisztus engesztelése által miként tudunk megszabadulni a bűneinktől, ha megtesszük a mi részünket.

„Hadd mondjak el egy történetet, vagyis inkább egy példázatot.

Volt egyszer egy ember, aki nagyon vágyott valamire. Ez a valami fontosabbnak tűnt számára minden másnál az életében. Annak érdekében, hogy megszerezhesse, amire vágyott, nagy adósságot vett magára.

Figyelmeztették, hogy ne vállaljon akkora adósságot, különösen ne annál a hitelezőnél. Számára azonban felettébb fontosnak tűnt, hogy rögtön megtegye, amit véghez akart vinni, és birtokába kerüljön az, amire már oly nagyon vágyott. Biztos volt abban, hogy ki tudja majd fizetni a tartozását.

Így hát aláírta a szerződést. Úgy gondolta, hogy valamikor a későbbiekben visszatéríti a kölcsönt. Nem aggódott túl sokat emiatt. A fizetés esedékességének napja nagyon távolinak tűnt. Megszerezte, amit akart, és csak ez számított.

Tartozásának gondolata mindig ott motoszkált a fejében, és olykor-olykor vissza is fizetett egy csekélyke összeget, de valójában azt gondolta, hogy az elszámolás napja soha nem fog eljönni.

De ahogy az lenni szokott, végül elérkezett a szerződés teljesítésének napja. Mivel az adósság nem lett teljes mértékben rendezve, megjelent a hitelezője, és követelte a fennmaradó összeget.

Csak ekkor döbbent rá, hogy hitelezőjének nemcsak arra van hatalma, hogy elkobozza mindenét, hanem arra is, hogy börtönbe vesse.

»Nem tudok fizetni« – vallotta be.

»Akkor – mondta a hitelező – érvénybe lép a szerződés: lefoglaljuk tulajdonaidat, és börtönbe kerülsz. Annak idején beleegyeztél ebbe. Te döntöttél így. Aláírtad a szerződést, amelyet most érvényre kell juttatni.«

»Nem tudod meghosszabbítani az időt, vagy eltörölni az adósságot? – könyörgött az adós. – Találj valamilyen módot arra, hogy megtarthassam, ami az enyém, és ne kelljen börtönbe mennem. Bizonyára te is hiszel az irgalomban. Nem tanúsítanál irgalmat?«

A hitelező így válaszolt: »Az irgalom mindig egyoldalú. Csak a te javadat szolgálná. Ha irgalommal lennék irántad, akkor soha nem kapnám vissza a pénzemet. Én az igazsághoz ragaszkodom. Hiszel az igazságosságban?«

»Hittem az igazságosságban, amikor aláírtam a szerződést – mondta az adós. – Akkor az én oldalamon állt, és bíztam a védelmében. Nem volt szükségem az irgalomra, és nem is gondoltam arra, hogy valaha is szükségem lesz rá. Úgy véltem, az igazságosság mindkettőnket egyformán jól fogja szolgálni.«

»Az igazságosság követeli meg, hogy megfizesd a szerződésben foglaltakat, vagy pedig elszenvedd a büntetést – válaszolta a hitelező. – Ez a törvény. Beleegyeztél, és ennek így kell lennie. Az irgalom nem lophatja meg az igazságosságot.«

Ez volt hát a helyzet: Az egyik igazságot akart szolgáltatni, a másik pedig irgalomért könyörgött. Egyik sem érhette el célját, csakis a másik rovására.

»Ha nem engeded el az adósságot, nem lesz irgalom« – könyörgött az adós.

»Ha megteszem, nem lesz igazságosság« – jött a válasz.

Úgy tűnt, mindkét törvénynek egyszerre nem lehetett eleget tenni. Ez két olyan örökkévaló elv, amely első látásra szemben áll egymással. Nincs rá mód, hogy az igazságosság és az irgalom egyszerre jusson érvényre?

Van rá egy mód! Teljes mértékben eleget lehet tenni az igazságosság törvényének, egyúttal teljes mértékben irgalmat lehet gyakorolni, ehhez azonban szükség van valaki másra. Itt is ez történt.

Az adósnak volt egy barátja, aki eljött, hogy segítsen rajta. Jól ismerte az adóst. Tudta jól, hogy milyen megfontolatlan. Bolondnak tartotta, amiért ilyen helyzetbe keveredett. Mégis segíteni akart neki, mert szerette. Kettejük közé állt, és a hitelezőhöz fordulva ezt az ajánlatot tette:

»Kifizetem az adósságát, ha felmented a szerződés kötelezettségei alól. Engedd, hogy megtarthassa tulajdonát, és ne hurcold börtönbe.

Miközben a hitelező az ajánlatot fontolgatta, a közbenjáró barát hozzátette: – Igazságosságot követeltél. Mivel ő nem tud fizetni neked, én fogom ezt megtenni. Igazságosan járunk el veled szemben, és ennél többet nem kérhetsz. Az már nem lenne igazságos.«

És a hitelező beleegyezett.

A közbenjáró az adóshoz fordult. »Ha kifizetem a tartozásodat, elfogadsz hiteleződnek?«

»Ó, igen! – kiáltotta az adós. – Hiszen megmentesz a börtöntől, és irgalmas vagy hozzám.«

»Akkor – mondta a jótevő – most már nekem kell megfizetned az adósságot, és én szabom meg a feltételeket is. Nem lesz könnyű, de nem is lesz lehetetlen. Elkészítem hozzá az utat. Nem kell börtönbe menned.«

Így történt, hogy a hitelező visszakapta a teljes összeget. Igazságosan jártak el vele szemben. Nem történt szerződésszegés.

Az adós pedig irgalomban részesült. Mindkét törvénynek eleget tettek. Mivel volt egy közbenjáró, az igazság megkapta teljes jussát, és az irgalom is teljes mértékben kielégíttetett” (in Conference Report, Apr. 1977, 79–80; vagy Ensign, May 1977, 54–55).

A bűneink jelentik lelki adósságainkat. Jézus Krisztus nélkül, aki a mi Szabadítónk és Közbenjárónk, a lelki halál elszenvedésével mindannyiunknak meg kellene fizetnünk a bűneinkért. Neki köszönhetően, ha betartjuk feltételeit, vagyis ha megbánjuk a bűneinket, és engedelmeskedünk a parancsolatainak, akkor visszatérhetünk Mennyei Atyánkhoz, hogy Vele élhessünk.

Oly csodálatos az, hogy Krisztus biztosított számunkra egy utat, amely által gyógyírt találhatunk bűneinkre! Így szólt:

„Íme, én azért jöttem a világra, …hogy megszabadítsam a világot a bűntől.

Aki tehát bűnbánatot tart, és úgy jön hozzám, mint egy kisgyermek, azt befogadom, mert az olyanoké Isten királysága. Íme, az olyanokért tettem le az én életemet, és vettem azt fel újra; tartsatok hát bűnbánatot, és jöjjetek hozzám ti földnek szélei, és legyetek megszabadítva” (3 Nefi 9:21–22).

  • Gondolkozz el azon, hogyan fejezhetnéd ki háládat az engesztelés ajándékáért!

További szentírások