Elnökök tanításai
11. Fejezet: A szent templom felbecsülhetetlen kincsei


11. Fejezet

A szent templom felbecsülhetetlen kincsei

Hogyan készülhetünk fel jobban a templom áldásainak elnyerésére és arra, hogy másokat is részesítsünk ezekben az áldásokban ?

Bevezetés

1956 márciusában, a kaliforniai Los Angeles Templom felszentelésén Harold B. Lee elnök felidézett egy apa által a fiáról mesélt történetet, aki a háború alatt veszélyes légi küldetések elvégzésének feladatát kapta.

„[Az] apa azt kérdezte: – Fiam, hogyan tudtál visszatérni biztonságban arra a támaszpontra, ahonnan elindultál … ? A fiú azt mondta: – Ó, ez könnyű, apa, csak követem a rádiójeleket. Ám az apa tovább kérdezősködött, mondván: – Tegyük fel, hogy elveszíted a rádióhullámokat, és valami elromlik a készülékedben, ami egyébként segítene a repülés útjának meghatározásában. Ó – mondta –, akkor az iránytűmet használom. Hát, tegyük fel, hogy egy lövés tönkretette az iránytűt, akkor mi történik?

A fiú alaposan átgondolta a dolgot, majd azt mondta: – Apa, akkor egyre magasabbra viszem a gépemet, felül emelkedvén a füstön, a ködön és a föld porán, felmegyek oda, ahol látom a csillagokat, és miután ilyen magasra felrepültem, a csillagok alapján meghatározom az útvonalat. Ez még soha nem vallott kudarcot, és mindig is képes voltam arra, hogy hazataláljak.”

Lee elnök így folytatta: „Itt lent a földön, az Ő szent jelenlététől távol vannak olyan dolgok, amelyek pénzen megvásárolhatók, vannak olyan dolgok, amiket az emberek által kifejezett tiszteletnek hívunk, illetve olyan dolgok, amikre törekszünk, és amiket nagyon fontosnak tartunk. Ám [a templom] az a hely, ahol magasabbra mehetünk e földi dolgok füstjénél és ködénél, és megtanulhatjuk leolvasni Isten örök csillagairól, hogy milyen út visz minket haza biztonságban.”1

Harold B. Lee tanításai

Milyen áldásokat kaphatunk az Úr házában?

Ahogy én látom, igazából azért jövünk a templomba, hogy elnyerjük a papság áldásainak teljességét.

Azért jövünk el ide, ebbe a Szent Házba, hogy tanuljunk, hogy a maga valóságában megismerjük Istent, és megtudjuk, mi magunk hogyan nyerhetjük el a felmagasztosulást az Ő színe előtt.

Itt látunk hozzá az örök mennyei otthon alapköveinek lefektetéséhez, mert ebben az egyházban található meg az a hatalom, amely ha valamit megköt a földön, az a mennyben is kötve lészen.2

Valahogyan meg kell értetnünk népünkkel, fiatalokkal és idősekkel egyaránt azt, hogy szent templomainkban a szent felruházás biztos utat mutat nekik az itteni boldogsághoz, aztán pedig az eljövendő világban való örök élethez.3

Amikor a szent templomba lépünk, ezzel együtt elnyerjük a szentek társaságát Isten örök királyságában, ahol nincs többé idő. Istenetek templomaiban nem a világi kincsek gazdag örökségét ruházzák rátok, hanem az örök javak gazdag tárát, amelyek felbecsülhetetlen értékkel bírnak.

A templomi szertartásokat egy bölcs Mennyei Atya tervezte meg, aki ezekben az utolsó napokban kinyilatkoztatta nekünk azokat, hogy utat mutassanak és védelmet nyújtsanak nekünk életünk során, hogy ti és én ne valljunk kudarcot és kiérdemeljük a felmagasztosulást a celesztiális királyságban, ahol Isten és Krisztus lakik.

Igyekezzünk szorgalmasan, és nyerjük el az ahhoz szükséges irányítást, hogy felkészüljünk e felbecsülhetetlen kincseknek az Úr házában történő elnyerésére!4

Két fajta kinyilatkoztatás van: Vannak olyan kinyilatkoztatások, amelyek mondhatók nyilvános kinyilatkoztatásoknak. Ilyenek azok, amiket megtalálhatunk a Tanok és szövetségekben, valamint máshol, és ezek átadhatók a világnak. Aztán vannak olyanok, amikről mondhatjuk azt, hogy zárt körű kinyilatkoztatások. Ezek csak szent helyeken tehetők közzé és adhatók át, amelyek az ároni és melkisédeki papsághoz tartozó legmagasabb szertartások kinyilatkoztatására vannak előkészítve, és ezek a szertartások az Úr házában találhatók meg.5

Az Úr már 1841-ben kinyilatkoztatta Joseph Smith-nek, hogy „nincs a földön egy hely, ahová eljöhetne, hogy visszaállítsa azt, ami elveszett nektek, vagy amit ő elvett tőletek, vagyis a papság teljességét.

Mert úgy tetszik nekem, hogy kinyilatkoztassak egyházamnak olyan dolgokat, amelyek már a világ teremtése előtt rejtve voltak, olyan dolgokat, amelyek az idők teljességének sáfárságához tartoznak” (T&Sz 124:28, 41).

Ezek a kinyilatkoztatások, amelyek csak a hithű egyháztagoknak vannak fenntartva, és csak nekik taníthatóak a szent templomokban, képezik az isteniség úgynevezett rejtelmeit. Az Úr azt mondta, megadta Joseph-nek „a titkok és lepecsételt kinyilatkoztatások kulcsait”(T&Sz 28:7). A hithűeknek adott jutalomként azt ígérte az Úr: „És őnekik kinyilatkoztatok minden titkot, igen, országom minden rejtett titkát a legrégebbi időktől kezdve …” (T&Sz 76:7).

Joseph Smith próféta írásaiban elmagyarázza ezeket az úgynevezett titkokat, amelyek részben abban rejlenek, amit a próféta szent felruházásnak nevez. Többek között azt mondja:

„A bolt felső részében töltöttem a napot, vagyis magánirodámban, … [számos korai vezetőt nevez meg]-kel tanácskozva, és a papság tantételeire, valamint rendjére tanítva őket, ami a mosásokat, felkenéseket, felruházásokat és az ároni papsághoz tartozó kulcsok átadását illeti, így tovább a melkisédeki papság legmagasabb rendjéig, amely meghatározza az Idők Vénjéhez tartozó rendet. Megtanítottam nekik mindazokat a terveket és tantételeket, amelyek által elnyerhetjük azon áldások teljességét, amelyek az Elsőszülött egyháza számára vannak elkészítve, hogy felmehessünk és Elohim jelenlétében élhessünk az örök világokban” (Teachings of the Prophet Joseph Smith, 237. o.).

Brigham Young a Salt Lake Templom szegletkőletételénél ezt azzal egészítette ki, hogy mit jelent a felruházás, és mi az ahhoz kapcsolódó templomépítés célja:

„Felruházásotok mindazoknak a szertartásoknak az elnyerését jelenti az Úr házában, melyekre szükségetek van ahhoz, hogy ebből az életből eltávozva az őrt álló angyalok mellett elhaladva visszamehessetek az Atya jelenlétébe, … majd a földdel és a pokollal dacolva elnyerjétek örök felmagasztosulásotokat” [Discourses of Brigham Young, vál. John A. Widtsoe (1954), 416. o.].6

Hogyan szolgálhatjuk a halottakat úgy, mint „szabadítók … Sion hegyén”?

Ha az ember örök lelkének jóléte szempontjából elengedhetetlen az evangélium elfogadása, akkor feltehetitek a kérdést, hogy mi vár azok millióira, akik az evangéliumnak, vagyis az Úr tervének az ismerete nélkül haltak meg, amely által kiengesztelése teljes mértékben kifejtheti hatását. Ha a misszionáriusi munka csak a halandóságra korlátozódna, akkor sok lélek kerülne ítélet alá anélkül, hogy hallott volna az evangéliumról. A kiengesztelés révén mindenki feltámad, legyen jó vagy rossz, mert „a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Kor. 15:22). De csak a bünbánatot tartók és bűneik bocsánatáért megkeresztelkedők formálhatnak teljes mértékben jogot kiengesztelésének megváltó vérére. A bűnök bocsánatára történő keresztelés földi szertartás, az egyetlen olyan mód, amely által az ember befogadhatja az evangéliumot, így hát az üdvözülés tervében Atyánk – minden gyermekével törődve – egyháza és földi királysága minden tagja számára lehetőséget adott arra, hogy „szabadítok” legyenek „Sion hegyén”. Erre úgy kerül sor, hogy helyettesként munkát végeznek a szellemek világában, a „fogházban” lévőkért, olyan munkát, amit ők önmagukért nem képesek elvégezni.

Ez, az egyház tagjai által szent templomokban elvégzett munka valójában az azt elvégzőket „szabadítóivá” teszi azoknak, akik az evangélium ismerete nélkül haltak meg, mert ez által tarthatnak igényt az Üdvözítő ajándékának teljességére, amelyet kiengesztelése által az egész emberiségnek megígért. A szellemvilágban lévőkért végzett szolgálatra Pál apostol is utalt, akinek napjaiban minden bizonnyal végeztek a szentek olyan szolgálatot, amit most mi saját halottainkért végzünk. A feltámadás bizonyítékairól beszélve érvként hozza fel ezt. Azt mondja: „Különben mit cselekszenek azok, a kik a halottakért keresztelkednek meg, ha a halottak teljességgel nem támadnak fel?” (1 Korinthusbeliek 15:29). Korunkban épültek olyan templomok, amelyekben ismét elvégezhető ez a munka, mely elengedhetetlen az üdvözülés munkájához.7

[Az Úr] azt mondta, hogy a pokol kapui nem győzedelmeskednek Krisztus egyházán (Máté 16:18). Nos, a pokol kapui győzedelmeskedtek volna az Úr munkáján, ha nem lennének a halottak üdvözüléséhez kapcsolódó szertartások. Emberek milliói éltek – és közöttük sok hithű lélek volt – azokban a korokban, amikor nem volt a földön az evangélium üdvözítő szertartásainak végzéséhez szükséges papság. Ha nem lenne módja annak, hogy az evangélium üdvözítő szertartásait elvégezzük azokért, akik az evangélium ismerete nélkül haltak meg, akkor a pokol kapui győzedelmeskednének Atyánk üdvözülésünkre vonatkozó terve felett.8

[Genealógiai kutatásunkban] addig nem nyit meg ajtókat az Úr, amíg nem jutunk el addig, ameddig magunktól tudunk. El kell indulnunk az üres fal felé, majd elég hittel kell rendelkeznünk ahhoz, hogy megkérjük az Urat: segítsen rést találni, amelyen át megtehetjük a következő lépést. És olyan forrásokból kaphattok információkat, amelyek felfedik annak tényét, hogy nincs messze egymástól a menny és a föld.

Sokan közületek olyan kort éltek meg, hogy láttátok, amint szeretteitek továbblépnek. Időnként biztosak voltatok azok közelségében, akik nagyon közel álltak hozzátok. Időnként pedig olyan információkkal szolgáltak nektek, ami másképpen nem juthatott volna el hozzátok.9

Egy kis tapasztalat szülte meggyőződésem alapján bizonyságot tehetek arról, hogy vannak olyan erők ezen az életen túl, amelyek velünk dolgoznak.

Egyszerű hitem van abban, hogy ha minden tőlünk telhetőt megteszünk, és minden lehetőséget kihasználva kutatunk, akkor az Úr segíteni fog nekünk olyan ajtók megnyitásában, amelyek továbbvisznek minket a genealógiai kutatásunkban, és biztos vagyok benne, hogy a menny közre fog működni.10

Ha összefognánk a templomi munka és a genealógiai kutatás munkája terén, akkor nem elégednénk meg a jelenlegi templomainkkal, hanem az eljövendő templomoknak is munkát adnánk, megnyitván a lehetőség ajtaját azok előtt, akik már elmentek, de rokonaink, és így szabadíatókká válnánk Sion hegyén. Ha nem tudunk összefogni, akkor nem állandósítjuk családunk otthonát az örökkévalóságban.11

Hogyan készíthetjük fel magunkat jobban, hogy részünk legyen a templom áldásaiban?

Vannak közöttünk olyanok, akik szabadítók Sion hegyén, és elvégzik ezt a helyettes általi munkát a halottakért. Nos, az Úr azt akarja, hogy amennyire csak lehetséges, azok végezzék ezt, akik szégyenfolt nélkül valók. Éppen úgy, ahogy azt akarta, hogy az állatáldozat hibátlan állatok feláldozása legyen, azt akarja, hogy tisztán és a munka helyettes általi elvégzésére érdemesen jöjjünk ide mint szabadítók Sion hegyén.

Így hát azt a tanácsot adtuk püspökeinknek és cövekelnökeinknek, hogy fordítsanak aprólékos figyelmet népük arra történő felkészítésére, hogy készen álljanak az ajánlás elnyerésére, és ne engedjék idejönni azokat, akik nem bánták meg a bűneiket, akik hibákat követtek el. Ha ők bűneiket meg nem bánva jönnek el, akkor beszennyezik ezt a szent házat. Szerintem nem lehet rosszabb földi pokol annál, mint amikor valaki ilyen közel jön Atyánk színe elé, és furdalja a lelkiismeret, és még mindig tisztátalanság ül az illetőn. Ez pusztító, romba döntő élmény lenne.12

A földön a mennyet szentségben talán leginkább megközelítő hely a templomunk, mert ide tisztán megyünk, mert püspökeink és cövekelnökeink gondosan megvizsgálnak mindenkit, aki ajánlásért folyamodik, hogy amennyire csak lehetséges, meggyőződjenek arról, hogy bizonyos normák szerint élnek, és így [nem jönnek] ide olyan tisztátalansággal, amely meggyalázza a szellemet, amelyről reméljük, hogy itt van.

Ezt most véssétek eszetekbe! Emlékezzetek szent feladatainkra, és reménységünkre, hogy mi magunk is elkezdhessünk meggyőződni arról, hogy amikor megyünk, tiszta kézzel és tiszta szívvel megyünk! Ezt másoknak is tanítsuk meg! (Lásd Zsoltárok 24:3–4.)13

Számos olyan ember van, aki a keresztelője után hamarosan el akar menni a templomba. Van egy régóta fennálló szabály, … amely kimondja, hogy legalább egy évet várniuk kell. Annak reményében szabjuk meg a legalább egy év kitételt, hogy a püspökök és a cövekelnökök elég körültekintően készítenek majd interjút, és meggyőződnek arról, hogy ezek az emberek már elég régóta vannak az egyházban ahhoz, hogy megvessék a lábukat, hogy ismerjék az evangélium alapvető tanait, mielőtt magasabb szertartások, a templomi szertartások megértését várjuk el tőlük. A templomba készülők esetében a kérdés tehát nemcsak az érdemesség, hanem az is, hogy készen állnak-e a templom szertartásainak elnyerésére.14

A felruházás elnyerésével együtt jár olyan kötelezettségek szövetségben történő vállalása, amelyek a valóságban azokat a szövetségeket foglalják magukban vagy fedik fel, amelyeket kereszteléskor már mindenki magára vett, amint azt Alma próféta elmagyarázta: „ha tehát szeretnétek Isten nyájához tartozni és az ő népének neveztetni, és ha készek vagytok egymás terheit is viselni és egymáson könnyíteni, vagyis ha készek vagytok a gyászolókkal gyászolni, ha készek vagytok a vigasztalásra szorulóknak vigasztalást nyújtani, és mindenkor mindenben és mindenütt, bárhol legyetek is életetek végéig Istenről bizonyságot tenni” (Móziás 18:8–9). Mindazok, akik készen állnak azon kötelezettségek felvállalására, amelyeket Alma leírt, és „akik megalázkodnak Isten előtt és … megtört szívvel és bűnbánó lélekkel az egyház elé állnak és … készek Krisztus nevét magukra venni azzal az elhatározással, hogy őt mindvégig szolgálják” (T&Sz 20:37), azoknak nem kell habozniuk, hogy elmenjenek-e a szent templomba, és a megkötött szövetségekkel együtt olyan hatalmas áldások ígéretét kapják meg, amelyek a szövetségek teljesítésétől függnek.15

Hogyan készüljünk fel [a templomba jövetelre]? Egy szobrász véste fel az albertai CardstonTemplom bejáratához az egykori elder Orson F. Whitney azon beismerését és gondolatát, amelyet mindannyiunknak szem előtt kell tartani. Azt írta:

„Legyen tiszta a szív, amely e falak közé lép,

Hol ünnepi termek számára ismeretlen lakomát néz.

Szabadon vehet, mert szabadon adta Isten,

Megízlelheti a mennyről árulkodó szent örömöket.

Itt tanulni Róla, ki egykor legyőzte a sírt,

Embereknek adván a kulcsokat, a királyságot;

Egyesülve itt a jelent és jövőt összekötő hatalmakkal,

És tökéletességre lel az élő, s a halott.”

Joseph F. Smith elnök megragadta ennek a tökéletességnek a titkát, amikor azt mondta: „Nem könnyű az embereknek feladni a hiábavalóságaikat, legyőzni a már kialakult szokásokat, és szívük-lelkük alávetni Isten akaratának, amely mindig magasabb az övékénél. Vissza kell fordulniuk a férfiaknak és a nőknek, amikor észreveszik, hogy mély vízbe értek, ahol nem állnak biztosan, mert biztosak lehetnek abban, hogy az út, amin járnak, egyre távolabb viszi őket az ösvénytől, amelyre nem könnyű visszatérni. Az utolsó napi szentek legfőbb őre a szív vallása, az Istennel fenntartott természetes és egyszerű kapcsolat” (Gospel Doctrine, 9. o.).

Ebbe belegondolva … úgy érzem, bizonyságot szeretnék tenni egy élményem elmesélésével. Mindössze négy héttel ezelőtt, egy kora reggeli órában csodálatos álomban volt részem. Ebben az álomban úgy tűnt, testvérek társaságában vagyok, és az egyház elnöke tanít minket. Bár mások is voltak ott, úgy tűnt, mintha minden, amit mond, csak nekem szólna. Ez az álom ma visszatért hozzám – lenyűgöző élénkséggel, mert az üzenet ez volt: „Ha meg akarod tanulni Istent szeretni, akkor meg kell tanulnod szeretni a gyermekeit, és szeretned kell szolgálni a gyermekeit. Senki nem szereti Istent, ha nem szereti a szolgálatot, és ha nem szereti Mennyei Atyánk gyermekeit.”

Aztán úgy tűnt, hogy miután az elnök megtanította ezt a leckét, amely olyan erős benyomást tett az elmémre, azt mondta: „Testvérek, térdeljünk le imádkozni!” Miután imádkozott, felébredtem, olyan mennyei érzéssel, amelyben szerintem azelőtt soha nem volt részem, és elgondolkoztam rajta, vajon képes vagyok-e a továbbhaladásra, míg el nem érem a szolgálat és az Úr gyermekei iránti szeretet azon fokát, amelyre ez az álom felhívta a figyelmemet.16

Köszönet Istennek a Szentlélek hatalma által érkező kinyilatkoztatásokért, amelyek tanúbizonyságot tesznek a lelkemnek, és teljes lelkemmel tudom, hogy [az Úr] él, hogy Ő a világ Üdvözítője. Tudom, hogy [a templom] megszentelt hely, ahol az ott lévő szentség folytán Ő nyugovóra hajthatja a fejét. Akik ide jöttök, jöjjetek megszentelt szívvel, egyedül Istenre tekintő szemmel, elmével és szívvel, hogy érezhessétek az Ő jelenlétét!17

Javaslatok a tanulmányozáshoz és a beszélgetéshez

  • Milyen tekintetben jelentett számodra „útmutatást és védelmet” a templom?

  • Hogyan vetnéd össze a világi kincseket a templomban kapott örök javak gazdagságával?

  • Miért elengedhetetlenül fontos az, hogy lehetőségeink szerint minél gyakrabban részt vegyünk a templomi imádatban?

  • Milyen áldásokat kaptál annak eredményeként, hogy templomi és családtörténeti munkát végeztél?

  • Miért kell tiszta kézzel és tiszta szívvel jönnünk az Úr házába? Az érdemesség mellett még milyen módon készülhetünk fel a templomlátogatásra?

  • Miért fontos a templomi áldásokban való részesülésre történő felkészülés során az, hogy megtanuljuk szeretni és szolgálni a többieket?

Jegyzetek

  1. The Teachings of Harold B. Lee, szerk. Clyde J. Williams (1996), 573. o.

  2. A Los Angeles, Kalifornia Templom felszentelési gyűlése, 1956. március, a Történelmi Részleg archívumai, Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza, 159–161. o.

  3. The Teachings of Harold B. Lee, 578. o.

  4. The Teachings of Harold B. Lee, 582. o.

  5. The Teachings of Harold B. Lee, 577–578. o.

  6. Ye Are the Light of the World (1974), 210–211 .o.

  7. Decisions for Successful Living (1973), 118–119. o.; bekezdésekre osztás hozzáadva.

  8. The Teachings of Harold B. Lee, 570. o.

  9. The Teachings of Harold B. Lee, 584. o.

  10. The Teachings of Harold B. Lee, 585. o.

  11. The Teachings of Harold B. Lee, 584. o.

  12. The Teachings of Harold B. Lee, 581. o.

  13. The Teachings of Harold B. Lee, 581. o.

  14. The Teachings of Harold B. Lee, 578–579. o.

  15. The Teachings of Harold B. Lee, 574. o.

  16. Los Angeles, Kalifornia Templom felszentelési gyűlése, 161–163. o.

  17. The Teachings of Harold B. Lee, 580. o.