Végre biztonságban otthon

Mi az élet célja … ? A szentírásokban, amelyek kinyilatkoztatják, milyen céllal adott életet egyáltalán Isten, csak egy válasz található, és ezt a célt egy olyan kinyilatkoztatás magyarázza el, amely Mózes prófétának adatott: „Ez művem és dicsőségem, hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Ha csak egyetlen pillanatig lélegeznénk a halandó életben, majd elvétetnénk, avagy ha addig élnénk, akár egy fa, Mennyei Atyánk célja mindkét estetben betöltetne, ami a halhatatlanság elnyerését illeti. Az örök életnek nevezett dolog eléréséhez pedig úgy kell élnünk, hogy életünk alapján érdemesek legyünk az örök életre az Atya és a Fiú színe előtt.³

A szellemvilágban az ember az Istenség leszármazottja volt. A mennyekben született szellemek halandó testének lakhelyeként megteremtették és összerendezték a földet, hogy megvizsgáltassanak, vajon „megtesznek-e mindent, amit az Úr, az Istenünk, nekik mindig parancsolni fog” (Lásd Ábrahám 3:25). Istennek ezzel az volt a célja, hogy „létrehozza a … halhatatlanság[ot] és [az] örök élet[et]”, vagyis más szavakkal, halandó életünk sikerének az a következménye, hogy minden lélek feltámadott testtel, amely nincs többé kitéve a halálnak, és ezáltal tökéletes, visszavitetik „ahhoz az Istenhez, aki neki az életét adta”, hogy örökké az Úr, a mi Mesterünk, és mindannyiunk Atyja jelenlétében éljen.⁴

[George F. Richards elnök] mesélte el egy olyan fiatalember történetét, aki nagyon szeretett volna felsőbb iskolákba járni. Szüleinek nem volt pénze, hogy egyetemre küldjék, így hát gyalog járt el a városi egyetemre, és szorgos kérdezősködés után talált egy helyet, [ahol] meg tudta fizetni a szállást és az ételt. Később az egyik egyetemi professzor munkát ajánlott neki, favágással megkereshette a tandíját. Mások, meghallván milyen jó munkát végez, szintén alkalmazták, hogy fát vágjon nekik. Hamarosan azon vette észre magát, hogy nincs ideje egyetemre járni, és megelégedett azzal, hogy sikeres favágó lett belőle.

Ez sokunk helyzetére emlékeztet. Határozott céllal jövünk a földre – azért, hogy kimunkáljuk a saját üdvösségünket, vagy más szavakkal, felkészüljünk az eljövendő, örökké tartó életre. Úgy tűnik, egyesek elfelejtették, milyen cél lebegett egykor szemük előtt, és megelégedtek azzal, hogy az élet nyújtotta gazdagságot és hírnevet hajszolják, vagyis más szavakkal, megelégedtek a puszta „favágással”.⁵

Bárcsak így kiáltanánk fel Atyánkhoz mi, akiknek bizonyságunk van [Jézusról]: „Uram, mit akarsz, hogyan cselekedjem?” (Ap. csel. 9:6.)

És ha valódi őszinteséggel és hittel imádkozunk, akkor a szentírások választ adnak nekünk az imánkban elhangzott kérdésre. Gyakran ismételve, újra és újra megkaptuk már ezt a választ: „mindent úgy tegy[ünk], hogy szem[ünk] csak Isten dicsőségére irányul” (T&Sz 82:19). Mi Isten dicsősége? Az Úr azt mondta Mózesnek:

„Ez művem és dicsőségem, hogy létrehozzam az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39).

Ha mindig előttünk van ez a cél, és látjuk, hogy életünk minden tette, az általunk meghozott minden döntés egy olyan életvitel kialakulását segíti elő, amely lehetővé teszi számunkra azt, hogy belépjünk az Úr, a mi Mennyei Atyánk színe elé, és elnyerjük az örök életet, akkor sokkal több bölcsesség lesz az élet sok dolgában.⁶

A szentírások, az inspirált egyházi vezetők írásai és a tudósok megjegyzései alapján az örök élet meghatározható úgy, mint az élet ezen örök Lények, az Atyaisten és Fia, Jézus Krisztus jelenlétében. E meghatározás lerövidítéseként elmondhatjuk azt, hogy az örök élet Isten élete.

Minden halandó lény soha véget nem érő törekvésének kellene lennie annak, hogy végül elérje ezt a celesztiális tökéletességet.⁷

Mindenkinek … oda kell állnia „Izráel Szentjének ítélőszéke [elé], és … Isten szent ítélete szerint meg kell hogy ítéltessenek” (2 Nefi 9:15). János látomása szerint pedig: „Könyvek nyittatának meg, majd egy más könyv nyittaték meg, a mely az életnek könyve; és megítéltetének a halottak azokból, a mik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint” (Jel. 20:12). Az itt említett „könyvek” a földön vezetett könyvek a cselekedeteinkről. „Amelyiket a mennyben vezetik, az az élet könyve” (T&Sz 128:7). Akik közületek igazlelkű életet éltek, és úgy haltak meg, hogy nem váltak a bün szolgáivá, vagy akik igazán megtértek a bűneiktől, azok „az Úr nyugalmába” lépnek, amely nyugalom „az Úr dicsőségének teljessége” (lásd T&Sz 84:24).⁸

Inspirált írások elmondják nekünk, hogy „saját szavaink, saját cselekedeteink okozzák majd kárhozatunkat (vagy felmagasztosulásunkat, illetve azok emelnek fel minket) …” (lásd Alma 12:14), amikor szemtől szemben állunk mindannyiunk Hatalmas Bírájával, és remélhetőleg elnyerjük a Mester dicséretét: „Jól vagyon jó és hű szolgám” (Máté 25:21). A vallásszakértők általános elképzelésével ellentétben – amely szerint Péter apostol a következő életre nyíló kapu őrzője – mi tudjuk, hogy „a kapu őrzőjé maga Izráel Szentje; és ő nem tart ott szolgát” (2 Nefi 9:41).⁹

Az ember által elszenvedhető legnagyobb pokol a lelkiismeret égetése. A szentírások azt mondják, hogy gondolatai el fogják ítélni őt, mert élénken emlékezni fog az egész életére (lásd Alma 12:14; 11:43). Emlékeztek rá, hogy a szentírások beszélnek a Bárány birtokában lévő élet könyvéről, amely az ember életének feljegyzése, amelyet a mennyben vezetnek. Az emberek az életükről vezetett feljegyzések alapján ítéltetnek meg. (Lásd T&Sz 128:6–7.) Nos, amikor felismerjük, hogy elszalasztottuk a dicsőség legmagasabb fokát, és felismerjük, mit vesztettünk, úgy éget majd minket a lelkiismeretünk, hogy az rosszabb lesz bármilyen fizikai természetű tűznél, amit valaki is elszenvedhet.¹⁰

A halál kapuin áthaladva … Ő így szól majd hozzánk: „Nos, magatokra vettétek a nevem. Mihez kezdtetek a nevemmel? Egyházam tagjaiként szégyent hoztatok-e valaha is az Úr Jézus Krisztus nevére?” Képzeljetek el egy rosszalló tekintetet, képzeljétek el, amint megrázza fejét, elfordul és elmegy! De azt is képzeljétek el, milyen úgy találkozni vele, hogy mosoly ragyog az arcán! Hívó karjait felénk tárva azt mondja nekünk: „Fiam, leányom, hithü voltál a földön. Megtartottad a hitet. Befejezted a munkádat. Most el van készítve az ilyenek számára, mint te, egy korona a királyságomban.” (Lásd 2 Timótheus 4:7–8.) Nem jut eszembe a világ minden öröme közül olyan, amely meghaladná azt, ha így fogadnak minket a Mindenható színe előtt az eljövendő világban!¹¹

Az idő múlásának arányában az Úr adott nekünk még néhány napot, még néhány hetet vagy még néhány évet – nem számít, mennyi időt –, mert a Mindenhatóval történő elszámolás tekintetében a felkészülés minden napja sokat ér. Az egyik próféta így fogalmazta ezt meg: „Mert az ember ebben az életben készüljön fel az Istennel való találkozásra. Igen, az embernek ebben az életben kell munkáját elvégeznie. … Mert ha bűnbánatotok napját halálotokig halasztjátok, … teljesen az ördög hatalmába kerültök” (Alma 34:32, 35).¹²

Nem szabad elfelejtenünk azt, hogy nem számít, fiatalon vagy középkorúan halunk meg, nem az a fontos, hogy mikor halunk meg, hanem az, hogy mennyire vagyunk felkészülve akkor, amikor meghalunk. Ez az Urukkal való találkozásra történő felkészülés napja az embereknek. Mily nagyszerű és irgalmas volt Ő annak tekintetében, hogy lehetővé tette számunkra a próbatétel időszakát, amelynek során az ember feladata a tökéletesedés!¹³

Ma van a napja annak, hogy hozzálássunk lelkünk megvizsgálásához. Felfedeztétek már, hogy melyik parancsolat a legfontosabb ma számotokra? Már ma elkezdtek dolgozni rajta? Vagy addig vártok, amíg majd túl késő lesz? A kisfiú azt mondja: „Hát, majd ha nagyfiú leszek, akkor ezt és ezt teszem.” És mi történik? Mire nagyfiú lesz, … azt mondja: „Majd ha megházasodom, akkor ezt és ezt teszem.” És miután megházasodik, mindez megváltozik: „Hát, ha majd nyugdíjba megyek.” Aztán nyugdíjba megy, hideg szél zúdúl rá, és ő hirtelen – túl későn – felismeri, hogy mindent elvesztett. És már túl késő. Ám egész életében rendelkezésére állt a szükséges idő. Csak nem használta ki. Nos, ma van itt a napja annak, hogy hozzálássunk és tegyünk valamit, mielőtt még túl késő lenne!¹⁴

Egy olyan történet [jut eszembe], amit a Hawaii-szigeteken hallottam múlt nyáron egy kislányról, aki hazavitte magával a barátnőjét. Játszottak, és az idős nagymama, aki otthon volt, ideje nagy részét a Biblia olvasásával töltötte, míg ott voltak. Amikor ez a kis szomszédlány átjött, a nagymama mindig a Bibliát olvasta, és a lány végül megkérdezte az unokától: „Miért van az, hogy a nagymamád olyan sok időt tölt a Biblia olvasásával?” A kis unoka pedig így válaszolt: „Ó, nagymama az utolsó vizsgára magol.”

Hát, nem sokat tévedett. És szerintem mindannyiunknak jót tenne, ha egy kicsit jobban odafigyelnénk arra, hogy magoljunk az utolsó vizsgára!¹⁵

Mióta halogatjátok annak napját, hogy megbánjátok a helytelen cselekedeteiteket? A rátok váró ítéletre az Igazlelkű Bíra előtt kerül majd sor, aki számításba veszi a képességeinket és a korlátáinkat, a lehetőségeinket és a fogyatékosságainkat. Aki bűnt követ el, majd megbánja azt, és céltudatos erőfeszítésekkel tölti meg életét, az nem veszít anynyit az igazlelkű ítélet napján, mint az, aki bár nem követett el súlyos bűnt, nyomorult módon elbukik, mert elmulasztotta annak megtételét, amire képes volt, és amire lehetősége volt, ám ő nem volt hajlandó rá.¹⁶

Amint itt ülünk, és elgondolkozunk az életünkön, tegyük fel, hogy valami történik velünk, amikor elmegyünk, és életünk útja megszakad. Van befejezetlen dolgunk, amit még el kell végezni, mielőtt ez bekövetkezik? Tettetek helytelen dolgokat, amiket helyre kell hozni, mielőtt ez bekövetkezik? Vannak olyan emberek a másik oldalon, akik várnak rátok, és büszkék lesznek arra, hogy találkozhatnak veletek, ha ma elvégeztek bizonyos befejezetlen dolgokat? Készen álltok arra, hogy találkozzatok az ottani emberekkel, mert már minden tőletek telhetőt megtettetek a jövőjük kilátásaiért? Vannak olyan bűneitek, amelyeket meg kell bánnotok, mielőtt hazatérnétek Őhozzá, aki életet adott nektek?¹⁷

Itt és most, a halandóságban, mindannyiunknak lehetősége van arra, hogy megválassza, milyen törvényeknek engedelmeskedik. Vajon celesztiális törvények szerint élünk, és engedelmeskedünk azoknak, amelyek a celesztiális dicsőségre jelölnek minket, vagy terresztriális törvények szerint élünk, amelyek … terresztriális dicsőségre jelölnek, esetleg talán telesztiális törvények szerint? Az örök világokban elfoglalt helyünket az határozza meg, ahogyan a különböző királyságok törvényeinek engedelmeskedtünk, míg itt voltunk a földön, a halandóságban.¹⁸

Hogyan készülünk fel az Úrral való találkozásra? Az Úr azt mondta: „Szenteljétek meg hát magatokat, hogy figyelmetek csak Istenre összpontosuljon és akkor eljönnek a napok, amikor látni fogjátok őt, … az általa meghatározott időben és módon, és az ő akarata szerint” (T&Sz 88:68). Egy nagyszerű kinyilatkoztatásban a következő szavakat szólta: „Bizony, így szól az Úr: Az fog történni, hogy minden lélek, aki elhagyja bűneit, és hozzám jön, és nevemen szólít, és hangomnak engedelmeskedik, és megtartja parancsolataimat, az meg fogja látni arcomat és tudni fogja, hogy én vagyok” (T&Sz 93:1).¹⁹

A menny, ahogyan arra általában gondolunk, az igazlelküek lakhelye, miután eltávoztak ebből a földi életből, valamint az a hely, ahol Isten és Krisztus lakik. Erről a boldog állapotról azt mondta Pál apostol: „A miket szem nem látott, fül nem hallott, és embernek szíve meg se gondolt, a miket Isten készített az őt szeretőknek” (1 Korinthusbeliek 2:9).²⁰

A siker sok mindent jelent a különböző embereknek, ám Isten gyermeke számára végső soron azt jelenti, hogy örökségként az Ő jelenlétében lehet, és jól érzi majd magát vele.²¹

Atyánk munkáját illetően csupán egy célunk van, ez pedig az, hogy végül, miután elvégeztük munkánkat itt a földön, legyen az idő tekintetében rövid vagy hosszú, mi is legyőzzük a világot, és kiérdemeljük annak jogát, hogy helyet kaphassunk a celesztiális királyságban.²²

Aki méltón él arra a tanúbizonyságra, hogy Isten él és Jézus a Krisztus, és aki hajlandó állandó kérdésfeltevés által közeledni Őhozzá, hogy tudja, vajon helyes úton jár-e, az él itt teljes és bőséges életet, és az készül fel a celesztiális világra, amely azt jelenti, hogy örökké Mennyei Atyjával él majd.²³

Hadd emlékeztesselek titeket arra, hogy gondoljátok át, milyen ígéretet adott az Úr mindazoknak, akik hithűek:

„És ha szemetek csak az én dicsőségemre irányul, akkor egész testetek megtelik világossággal és nem lesz bennetek sötétség. Akinek lénye megtelik világossággal, az mindent felfog és mindent megért” (T&Sz 88:67).

Azért imádkozom alázatosan, hogy mindenki, aki erre törekszik, szerezze meg magának azt a rendíthetetlen bizonyságot, amely szilárdan arra az útra helyezi lábát, ami biztosan a halhatatlanság és az örök élet dicsőséges célja felé vezet.²⁴