Harold B. Lee szolgálata

Harold B. Lee elnök életéről elder Gordon B. Hinckley – akkoriban a Tizenkettek Kvórumának tagja – írta a következő beszámolót, amely az 1972. novemberi Ensignban jelent meg („President Harold B. Lee: An Appreciation”, 2–11. o.). A cikk segített az egyház tagjainak Lee elnök jobb megismerésében, aki akkoriban lett az egyház elnöke.

„Harold B. Lee-nek, az egyház elnökének története néhány körvonalazó mondatban elmondható: 1899. március 28-án született Cliftonban, (Idaho), Samuel Marion és Louisa Emeline Bingham Lee hat gyermekének egyikeként. A helyi iskolába a közeli Prestonban lévő Oneida Akadémiára járt, majd az Albion Cövek Tanítóképző Iskolájába, Idahóba, később pedig a Utah Egyetemre. 17 évesen kezdte el tanítói pályáját, 18 évesen iskola igazgatóként szolgált, később pedig két iskola igazgatójaként Salt Lake megyében, Utah-ban. Fern Lucinda Tannerrel 1923. november 14-én között házasságot. Ő 1962. szeptember 24-én halt meg. 1963. június 17-én feleségül vette Freda Joan Jensent.

1928–1933 között a Foundation Press, Inc. igazgatója. 1933–1937 között Salt Lake City Megbízottjaként szolgált. 1937-ben az egyházi jóléti program ügyvezető igazgatója lett. 1941. április 6-án nevezték ki a Tizenkettek Tanácsa tagjává, 1970. január 23-án a Tizenkettek Tanácsa elnökévé, valamint első tanácsossá az Első Elnökségben, és 1972. július 7-én szentelték fel és választották el az egyház elnökévé.

Ilyen szálak alkotják élete fonalát. Ám ez az élet megérdemli, hogy bővebben meséljünk róla.

Kis- és nagyvárosokhoz mérten Clifton nagyon kicsi, és a főutak is elkerülik. Az évek múlásával azonban ismertebbé válik majd, mert itt született az egyház tizenegyedik elnöke.

Lee elnök édesapja, Samuel Marion, egy másik vidéki községből, Nevada déli részén található Panacából jött Cliftonba. Samuel édesanyja (Lee elnök nagymamája) meghalt, amikor fia még csak nyolc napos volt, és a koraszülött csecsemő olyan pici volt, hogy a kézfején keresztül karjára lehetett húzni egy gyűrűt. Szemcseppentővel kellett etetni. Édesanyja nővére Cliftonban lakott, és a fiú 18 évesen északra költözött, hogy nagynénje családjával éljen.

Itt találkozott a sötét hajú, sötét szemű Louisa Binghammal. A Logan Templomban kötöttek házasságot. Az általuk létrehozott otthon, amelybe aztán hat gyermek született, ,kint volt a dűlő, mintegy öt kilométerre a bolttól’. Mellékesen, a bolt volt a község egyetlen kereskedelmi létesítménye. A dűlő egy földút volt – nyáron poros, télen hó-torlaszolta, tavasszal és ősszel pedig kátyús és sáros.

Itt nőtt fel a vidéki fiúk között a mezitlábas, munkaruhás Harold. A Dudley-ék tavában úszhattak, de nem vasárnaponként. Apja a püspökségben szolgált, anyja a [Fiatal Nők szervezetében], és a vasárnap szent volt. Hasonló tóban, a Bybee-ék farmján került sor arra, hogy Harold B. Lee megkeresztelkedett.

A pénz rettentő szűkén volt azokban a napokban. A farm bőven termett, de kevés pénzt hozott a gabona és a krumpli. Az apa azzal egészítette ki a család bevételét, hogy elszegődött aratási bérmunkára, kútfúrásra és öntözőcsatomák kiépítésére. Ám a Lee gyermekek nem tudták, hogy szegények. Az otthon és az egyház gondoskodott a szórakozási lehetőségekről. A ház gyöngyszeme a zongora volt. Egy skót hölgy, aki tudta, hogyan vágjon rá hamis hang hallatán a kézre, megtanította játszani.

Harold különösen ügyesen zongorázott. Érdekes megjegyezni, hogy azokban a korai napokban elültetett zeneszeretet később kifejezést nyert, amikor az egyházi zenei bizottság elnökeként szolgált.

Egy pónifogat, amelyet általában édesanyjuk hajtott, vitte el a gyermekeket a három kilométerre lévő iskolába és vissza. A kocsi nem sok védelmet adott, amikor a januári északi szél korbácsként csapott, olvadáskor pedig a sár jelentett gondot az úton. Ám ez hozzátartozott az élethez Cliftonban. Amint azt Lee elnök megjegyezte: ,Mindenünk megvolt, ami pénzen nem vehető meg’. És ezek között ott volt néhány hatalmas elégtétel. A levegő tiszta volt, olyan tiszta, mintha majdnem édes lenne. A víz hullámos üveghez volt hasonló, és könnyű volt észrevenni a patak alján fénylő köveket. A csillagok éjszaka égi emberekhez és állatokhoz hasonlítottak – és a fiúk képzelőereje további sejtéseket fűzött ahhoz, amit láttak. A nyári esők sivatagi mannához hasonlítottak, és életet hoztak a földnek. A tavasz hatalmas, zöld szőnyegekkel köszöntött be, ahol az eke, majd a vetőgép megérintette a talajt. A mennydörgő, füstölő gőzmotorok árammal látták el a cséplőgépek hosszú szalagjait, amelyek zsákszámra adták ki magukból a búzát, az árpát és a zabot.

A helyi iskola osztályainak elvégzése után a fiúk ,elmentek otthonról’, hogy az Oneida Akadémiára járjanak, az egyház által működtetett középiskolába, a 24 kilométernyire lévő Prestonban. Harold 13 éves volt ekkor, és itt találkozott először Ezra Taft Bensonnal [aki később az egyház tizenharmadik elnöke lett]. Ezt az Albion Cövek Tanárképző Iskolája követte, Idaho másik oldalán. Itt szerezte meg Harold B. Lee 17 évesen a tanári diplomáját. Büszke nap volt ez neki és családjának. A kerületi oktatásügyi testület tanítói állást ajánlott neki a kis, egy tantermes Silver Star iskolában, Dayton és Weston között, a dűlőn lejjebb Cliftontól. A fizetés havi hatvan dollár volt. A 16 kilométert hétvégenként lóháton tette meg.

Következő évben a testület az Oxford iskola igazgatójává nevezte ki, amelynek négy terme volt. Nagyszerű lehetőség volt ez egy 18 éves fiúnak. A hat kilométert oda és hatot vissza naponta tette meg lóháton, esőben és napsütésben, jó és rossz időben. Kiművelt zenei tehetséggel és kosárlabdai készséggel szabadidejében részt vett a közösség tevékenységeiben. Ezekben a napokban került sor arra, míg apja püspök volt, hogy Harold először bepillantást nyert az egyház jóléti programjába, ahogyan az később ismertté vált. Akkor is, akárcsak most, a püspök volt felelős a szűkölködők ellátásáért. Lee püspök saját tárháza felett őrködött, az árucikkek saját éléskamrájából kerültek elő. Éjszaka láthatta a családja, amint ki tudja hova, elvisz egy zsák lisztet, mert szigorúan titokban tartották azt, hogy kik vannak bajban, különben még szégyen érte volna azokat, akiknek segítségre volt szüksége.

Akkor is, akárcsak most, a püspök kiváltsága és felelőssége volt az, hogy misszióra javasoljon fiatal férfiakat. Harold mostanra 21 éves volt, és négy éve tanított. Elhívást kapott Heber J. Grant elnöktől, hogy a Nyugati Államok Misszióban szolgáljon.

Az egyház Misszionáriusi Részlegének elzárt kartotékaiban található egy, az Első Elnökségnek szóló jelentés elder Lee-ről. 1922. december 30-án íródott, és John M. Knight elnök írta alá. Megnevezi szolgálatának időtartamát: 1920. november 11-től 1922. december 18-ig. Aztán számos kérdésre ad választ: ,Minősítések – Beszélőként: „Nagyon Jó”. Elnöklő hivatalnokként: „Jó”. Alapos tudással rendelkezik az evangéliumot illetően? „Nagyon”. Energikus? „Nagyon”. Tapintatos és jó hatással van másokra? „Igen”. Megjegyzések: „Elder Lee kiválóan elnökölt a Denver Kerület felett, 1921. - augusztus 8-a és 1922. december 18-a között. Kivételesen jó misszionárius.”’

Ebben a misszióban, ugyanekkor lakott egy fiatal hölgy, Salt Lake City-ből, Fern Lucinda Tanner. Társai éles eszű, csodaszép, rendkívüli képességekkel rendelkező szentírás-ismerőnek tartották. Amikor elder Lee-t felmentették, csak rövid időre tért vissza Cliftonba, majd Salt Lake City-be jött, hogy megtalálja és udvaroljon a lánynak, akit távolból csodált a misszióban. A Salt Lake Templomban kötöttek házasságot, körülbelül tizenegy hónappal visszatérése után.

A házaspárnak két csodaszép leánya született, Helen [később L. Brent Goates felesége] és Maurine [később Ernest J. Wilkins felesége]. A Lee család otthona gyülekezőhelye volt a környék fiataljainak. Lee nőtestvér gyengéd modora és a nehéz helyzetek ügyes kezelésének képessége mindazok elismerését kivívta magának, akik ismerték őt. Egy alkalommal a következő szavakkal hallgattatott el két előkelő férfit, akik egyik társát kritizálták: ,Míg megpróbálnak igazságosak lenni, ne felejtsenek el kedvesnek lenni’.

Ismét elismerést nyertek azok a tulajdonságok, amelyek 18 éves korára két iskola igazgatójának tették meg [Harold B. Lee-t]. A Utah Egyetemen folytatva tanulmányait ismét kinevezték igazgatónak, először a Whittier iskolában, majd a Woodrow Wilson iskolában, Salt Lake megyében.

Házasságkötése után a Pionír Cövekben lakott, ahol egyik egyházi feladata a másikat követte. Aztán 1929-ben tanácsossá nevezték ki a cövekelnökségben. A következő évben elhívták cövekelnöknek. Akkor 31 éves volt, és a legfiatalabb cövekelnök az egyházban.

Gazdasági válság sújtotta a nemzetet és a világot. A kötvények dominókként dőltek. Kiapadt a hitel forrása. Bankok zártak be, és megtakarított dollárok milliói vesztek el. Katasztrofális méreteket öltve növekedett a munkanélküliség. Évek munkájának megsemmisülését látva öngyilkosok lettek az emberek. Leves-konyhák voltak és kenyér-sorok. Csalódottság volt és tragédia. A Pionír Cövekben az egyháztagok több mint fele munka nélkül volt.

A fiatal cövekelnök előtt kihívás állt, ijesztő kihívás. Aggódott, könnyezett, imádkozott, amikor olyan pontra látta süllyedni az egykor büszke és tehetős embereket, ahol nem tudtak ételt adni a családjuknak. Akkor inspirációt kapott egy tárház létrehozására, ahol öszszegyüjthetik az ételt és az árucikkeket, és ahonnan szétoszthatják azt a szűkölködőknek. Munkatervek indultak, nemcsak a közösség felvirágoztatása, hanem ami még annál is fontosabb volt, annak a lehetőségnek a biztosítása érdekében, hogy az emberek megdolgozzanak azért, amit kapnak. Lebontottak egy régi üzletépületet, és az anyagokat egy cövek-tornaterem építésére használták, ahol társasági rendezvényeket tartottak és helyet biztosítottak az embereknek a mozgásra és felüdülésre.

A többi cövek is hasonló tervekbe kezdett; ezeket 1936 áprilisában összehangolták, és létrehozták azt, amit Heber J. Grant elnök először az egyház biztonsági programjának nevezett, most pedig az egyház jóléti programja néven ismert.

Harold B. Lee-t, a Pionír Cövek fiatal vezetőjét hívták el az újonnan vízre bocsátott bárka e kétségbeesett és próbára tevő napok zavaros vizein át történő kormányzására. A gondok óriásiak voltak. Már azon farm-ingatlanok összegyűjtése is elég nehéz volt, ahol élelmet termelhettek, és létrehozhatták a feldolgozó és tároló üzemeket. Még ennél is nehezebb volt kezelni azok viselkedését, akik kritizálták az egyház tevékenységét, és úgy érezték, hogy a jóléti intézkedések kizárólag a kormány hatáskörébe tartoznak.

Imával és meggyőzéssel, izzadtsággal és könnyekkel, valamint annak áldásával, akit prófétaként tisztelt, bejárta Sión cövekjeit, és a program alakulni kezdett, bővült és virágzott.

A mai jóléti program bőséges forrásai – jól termő farmok tucatjai, feldolgozó üzemek és konzervgyárak, gabonatárak és malmok, valamint Amerika nagy részén megtalálható többi tervek – mind e korai erőfeszítések kiterjedt és hatásos következményei. Míg a kormány segélyprogramjait állandó támadások érik, az egyház programja folyamatosan, világszerte elnyeri az emberek elismerését. Az adófizetők dollármilliókat spóroltak már meg azon, hogy ezeket a jóléti terheket felvállalja az egyház. Férfiak és nők ezrei találtak jövedelmező munkahelyet, beleértve ebbe sok fogyatékost is, akik lehetőséget kaptak arra, hogy megkeressék, amire szükségük van. Akik e program haszonélvezőiként részt vettek abban, megmenekültek ,a semmittevés átkától és a segélyek rossz hatásától’. Megmaradt a méltóságuk és az önbizalmuk. Azon férfiak és nők seregei pedig, akik nem közvetlen haszonélvezők voltak, hanem az élelem megtermelésében, feldolgozásában és tucatnyi azzal kapcsolatos vállalkozásban vettek részt, azok bizonyságot tesznek arról, milyen öröm rejlik a másoknak nyújtott önzetlen szolgálatban.

Aki tanúja ennek a nagy hatókörű és óriási következményekkel járó programnak, az, ha hallgat az eszére, nem kételkedik a kinyilatkoztatás szellemében, amely ezt létrehozta, majd gyakorlati, jóra szolgáló erejét kiterjesztette. Inspirált útmutatásáért tisztelet illeti Harold B. Lee elnököt, a program első ügyvezető igazgatóját, és az Egyházi Jóléti Bizottság régóta szolgáló elnökét. Szerénységében tagadná ezt, méghozzá helyesen, mert helyénvaló, hogy az Úr javára írja ezt. Az Úr, szolgája naggyá tételében elismerte az ő odaadását és hitét.

Miután az egyházi jóléti program ezen embert próbáló pionír napjaiban kiállta a próbát, elder Lee-t Heber J. Grant hívta el apostolnak, és 1941. április 6-án támogatták a Tizenkettek Tanácsának tagjaként.

E kinevezés alkalmával elder John A. Widtsoe a következőképpen írt új kollégájáról: ,Telve van az Úrba vetett hittel; bővelkedik az embertársai iránti szeretetben; hűséges az egyházhoz és az államhoz; elfelejtkezik magáról, és el van kötelezve az evangélium mellett; intelligenciával, energiával és kezdeményezőkészséggel ruháztatott fel; és megkapta azon ékesszóló hatalom ajándékát, hogy tanítsa Isten szavát és akaratát. Az Úr, akihez segítségért fordul, hatalmas eszközzé teszi majd őt az emberi üdvösség örök tervének előbbre vitelében. Számára még ismeretlen erőt kap majd, amint az emberek érte mondott imái felérnek az Úrhoz’ (Improvement Era, 1941. május, 288. o.).

Őszinte elismerés szavai ezek, és a jövendölés szavai.

Története … hűséget tükröz az apostolnak adott hatalmas szent bizalomhoz, akinek elhívása az, hogy különleges tanúja legyen ,Krisztus nevének … az egész világon’ (T&Sz 107:23).

Ennek a felelősségnek eleget téve a világ sok tájára elment az Első Elnökség utasításai szerint, ékesszólóan emelve fel hangját, hirdetve az emberiség Megváltójának isteni voltát.

Gyakran idézte Pál korinthusbelieknek mondott szavait: ,Mert ha a trombita bizonytalan zengést tészen, kicsoda készül a harczra?’ (1 Kor. 14:8.) Harold B. Lee üzenetében semmi bizonytalan nem volt. Kétértelműség nélkül, biztos meggyőződésből eredő bizonyossággal tett bizonyságot a világ előkelőségeinek és szegényeinek. Soha nem rettent vissza Isten szolgájaként kapott felelősségétől, hogy bizonyságot tegyen az igazságról. A misszionáriusokat őszintébb erőfeszítésekre motiválta, az egyház tagjaiban növelte az evangélium szerinti élet melletti elkötelezettséget, az érdeklődőknek megérintett valamit a szívében, amikor hangot adott bizonyságának. Nem kímélte magát, egészsége kockáztatásával is fenntartotta szigorú napirendjét. A közelében lévők tudták, hogy sok hónap eltelt úgy, hogy ne szűnt volna meg testében a fájdalom. A betegséggel való kapcsolata élesebbé tette fogékonyságát mások szenvedése iránt. Közel s távol utazott azért, hogy biztassa és megáldja a szenteket. Sok országban vannak olyanok, akik tisztelettel tesznek bizonyságot a papság ama csodás hatalmáról, amelyet az ő érdekükben gyakorolt az Úr ezen szolgája.

Hasonlóképpen érzékeny volt a magányra, a félelemre, azokra a kihívásokra, amelyekkel a katonaságban szembesül az ember. A második világháború, a koreai háború, valamint a [vietnami] háború alatt az egyház katonaságban szolgáló tagjainak programja élén állt. Állandóan szót emelt testvérei körében azért, hogy a katonai szolgálatot teljesítők számára is biztosítani kell az egyház teljes programját, az abból eredő áldások és lehetőségek mindegyikével. Szárazföldet és tengert is bejárt azért, hogy találkozzon az egyház katonai szolgálatot teljesítő tagjaival. 1955-ben ellátogatott Koreába, amikor az még nagyrészt harcra kész tábor volt, gyakorlóruhába öltözött emberekkel. Akikkel találkozott, soha nem felejtik el a kedvességét, a törődését, vagy bizonyságát Isten mindent felülmúló hatalmáról, ami az emberek ügyeit illeti. Megvigasztalta őket, megerősítette őket, sokakat megmentett attól, hogy tragikus helyzetbe kerüljenek.

Megvigasztalta a gyászolókat. Személyes tapasztalatból ismeri a szerettek elvesztésének fájdalmát. Salt Lake City-től távol, egy cövekkonferencián volt, amikor szeretett társa élet és halál között lebegett. Éjszaka utazva hazasietett az ágyához, és éppen akkor érkezett, amikor felesége eltávozott. Akik közel voltak hozzá a felesége halálát követő sötét napokban, kis mértékben megérezték, milyen mély bánat ösvényein járt. Ez 1962-ben volt. 1965-ben szeretett lányát, Maurine-t vitte el a halál, míg elder Lee éppen egyházi feladatnak tett eleget Hawaii-on. Leánya négy gyermeket hagyott itt.

Ezek a fájdalmas, nehezen viselhető élmények csak fokozták érzékenységét mások terhei iránt. Akik hasonló veszteségeket szenvédték el, megértő barátra és olyan valakire találtak benne, akinek saját, próbára tett hite az erő forrását jelentette számukra.

1963-ban feleségül vette Freda Joan Jensent, aki figyelemreméltó módon egészítette ki életét. Művelt és finom modorú emberként a legjobb társaságban is otthon van. A saját jogán szokatlan eredményeket elérő asszony ő. Végzettsége pedagógus, tanított iskolában, majd különböző adminisztratív feladatokat látott el, és az általános iskolák felügyelőjeként szolgált Salt Lake megye Jordan iskolai kerületében. Emellett szolgált az Elemi általános testületében. Az általa létrehozott otthon a béke kikötője volt férje számára, és az örömteli vendéglátás helye azok számára, akiknek kiváltságában állt belépni oda.

David O. McKay elnök, felismerve elder Lee alapos ismeretét az egyház programjai terén, valamint bizonyított adminisztratív képességeit, az egyházi tananyag egészét egyeztető bizottság elnökévé nevezte ki őt. Ebből eredt a sok éven át használt tananyag részletekbe menő felülvizsgálata, valamint az összes tanítási szervezet és eszköz elemzése. Az irányítása alatt kifejtett hatalmas erőfeszítés egységes tananyagot eredményezett, amelynek célja a tudásnak és a tanoknak az egyházi tevékenység minden fázisában történő átadása, valamint a lelkiség szintjének emelése az egyháztagság körében. Vezetésének ereje nyilvánvalóvá vált ebben a vállalkozásban. Keze szilárd volt, céljai világosan meghatározottak. Az egész egyháznak javára vált az általa végzett szolgálat.

McKay elnök halálával, és az elnökségben őt követő Joseph Fielding Smith-tel elder Lee lett a Tizenkettek Tanácsának elnöke, és Smith elnök őt választotta első tanácsosának. Míg ez szükségessé tette néhány korábbi tevékenységben végzett elnöklése alóli felmentését, általános vezetése alatt a célok megmaradtak. Olyan programokat vezettek be, amelyek a tanárok jártasságának szintjét növelték egyházszerte. Beindították a püspökök képzésének programját. Megerősödött az egész világra kiterjedő misszionáriusi program.

Amikor Joseph Fielding Smith 1972. július 2-ájának estéjén csendben eltávozott az életből, nem volt kétség a Tizenkettek Tanácsának tagjaiban afelől, hogy ki kövesse őt az egyház elnökeként. Péntek reggel, július 7-én, összegyűltek a Salt Lake Templom megszentelt falai közöt. Ezen a csendes és szent helyen lecsendesedett szívvel várták a Szellem sugalmazásait. Minden szív egyként fogadta ezeket a sugalmazásokat. Harold Bingham Lee-t, az Úr kiválasztottját, aki gyermekkorától fogva a visszaállított evangéliumban iskoláztatott, akit az apostoli szolgálat harmincegy éve finomított és fényesített, nevezték ki Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza elnökévé, valamint prófétává, látnokká és kinyilatkoztatóvá. Minden jelenlévő a fejére tette kezét, és az Úr felkentjeként felszentelték magas és semmihez sem hasonlítható elhívásába.

A szerte a világban élő szentek hite és imája által támogatva elnöklő főpapként áll Isten földi királyságában.”

Harold B. Lee elnök 17 hónapon és 19 napon át szolgált az Úr prófétájaként. A változások és bővítések ezen időszaka alatt Lee elnök felügyelte az első chilei cövek létrehozását, valamint az első ázsiai cövek létrehozását Koreában. Elnökölt az első, Mexikóvárosban, Mexikóban, valamint Münchenben, Németországban tartott területi konferenciák felett. Az egész világra kiterjesztette az egyház jóléti szolgáltatásainak programját. 1973. december 26-án halt meg, 74 évesen.