A házasság isteni célja

Vegyük az első olyan házasságot, amelyet a föld megformálása után kötöttek! A vadak, a madarak és minden földön élő lény mellett sor került Ádámnak, az első embernek a megteremtésére. A feljegyzésben rábukkanunk a következőkre: „És mondá az Úr Isten: Nem jó az embernek egyedül lenni; szerzek néki segítő társat, hozzá illőt”. És az Úr megformálta Évát, „és vivé az emberhez. És monda az ember: Ez már csontomból való csont, és testemből való test: ez asszonyembernek neveztessék, mert emberből vétetett. Annakokáért elhagyja a férfiú az ő atyját és az ő anyját, és ragaszkodik feleségéhez: és lesznek egy testté” (1 Mózes 2:18, 22–24). A házasságkötést követően az Úr megparancsolta nekik: „Szaporodjatok és sokasodjatok, és töltsétek be a földet és hajtsátok birodalmatok alá” (1 Mózes 1:28).

Itt az Úr két halhatatlan lény házasságkötését végezte el, mert testük addig nem volt kitéve a halálnak, amíg a bűn be nem köszöntött a világra. Eggyé tette őket, nemcsak a földi életre, nem valamely meghatározott időszakra, hanem az örök korokon át kellett egynek lenniük. A halál számukra nem jelentett válást; csak időszakos elkülönülést. A halhatatlanságra történő feltámadás azt jelentette számukra, hogy újra találkoznak, és soha többé nem kerül sor az örök kötelék szétválasztására. „Mert a miképen Ádámban mindnyájan meghalnak, azonképen a Krisztusban is mindnyájan megeleveníttetnek” (1 Korinthusbeliek 15:22).

Ha odafigyeltetek a magyarázatra, amely ehhez az első házassághoz kapcsolódik, akkor készen álltok annak a kinyilatkoztatásnak a megértésére, amely a következő szavak formájában adatott át korunkban az egyháznak:

„Ha valaki feleséget vesz az én igém, vagyis az én törvényem szerint, az új, örök szövetség szerint, amit az ígéret Szent Szelleme megpecsétel rajtuk, annak a keze által, aki felkenetett és akire ezt a hatalmat és ennek a papságnak a kulcsait rábíztam … , akkor minden megadatik nekik, minden időkre és az örökkévalóságra, amit szolgám megígért nekik, és amikor a világból elköltöznek, szövetségük érvényben lesz. És a mennyben elhaladnak az ott álló angyalok és istenek előtt, és mindenben elnyerik a fejükön megpecsételt teljes megdicsőülést” (T&Sz 132:19).

Az időre és örökkévalóságra szóló házasság az a szoros kapu és keskeny út (a szentírások szerint), „amely az életek megdicsőüléséhez és folytatásához vezet, kevesen vannak, akik megtalálják”, de „tágas a kapu és széles az út, amely a hal[álok]hoz vezet, és sokan vannak, akik oda mennek be” (T&Sz 132:22, 25). Ha a Sátán és seregei rá tudnak titeket venni a világi házasság széles útjának követésére, amely halállal végződik, akkor győzedelmeskedtek rajtatok, és elvették tőletek annak lehetőségét, hogy az örökkévalóságon át tartó házasság és gyarapodás által az örök boldogság legmagasabb fokát nyerjétek el. Mostanra nyilvánvalónak kell lennie számotokra, miért jelentette ki az Úr, hogy a celesztiális dicsőség legmagasabb fokának elnyeréséhez meg kell kötnünk a házasság új és örökkévaló szövetségét. Aki ezt nem teszi, az nem érheti el a legmagasabb fokozatot. (T&Sz 131:1–3.)²

Akik érdemessé teszik magukat, és az időre és az örökkévalóságra megkötik a templomban a házasság örökkévaló szövetségét, azok a celesztiális királyságban leteszik az örök család első szegletkövét, amely mindörökre megmarad. Jutalmuk az, hogy „sokszoros dicsőségben le[sz részük] örökkön-örökké” (lásd Ábrahám 3:26).³

Ha [a fiataljaink] házasságuk első percétől fogva elhatároznák, hogy attól kezdve minden tőlük telhetőt megtéve minden olyan dologban, ami helyes, egymás kedvében járnak, akár saját örömük, saját kívánságaik, saját vágyaik feláldozása árán is, akkor a házastársi problémák maguktól megoldódnának, és otthonuk valóban boldog otthon lenne. A hatalmas szeretet hatalmas áldozathozatalra épül, és amelyik otthonban mindennap kifejezésre kerül az egymás jólétéért hozott áldozat tantétele, abban az otthonban hatalmas szeretet lakik.⁴

Még nagyobb örömök és igen, nagyobb aggodalmak várnak rátok, mint eddig, mert ne felejtsétek el, hogy a hatalmas szeretet hatalmas áldozathozatalra épül, és hogy a helyes dolgokat illetően az egymás kedvében járás mindennapos elhatározása a boldog otthon biztos alapját építi. Az egymás jólétét kereső eltökéltségnek mindkét félben meg kell lennie, és nem szabad egyoldalúnak vagy önzőnek lennie. A férjnek és a feleségnek egyenlő mértékben felelősnek és kötelesnek kell éreznie magát egymás tanításáért. Két dolog támadja a mai otthonok biztonságát: a fiatal férjek nem érzékelik, hogy teljes mértékben kötelességük a család eltartása, a fiatal feleségek pedig kerülik annak felelősségét, hogy megállapodva komolyan hozzálássanak a családnevelés és az otthonteremtés feladatához.⁵

A házasság tele van a legnagyobb örömökkel, ám a legkomolyabb felelősségek is kísérik, amelyeket a halandóságban férfi és nő kaphat. Alkotónk szent célból, szentnek szánta azt a minden igazi férfiban és nőben meglévő késztetést, amely társaságot keres az ellenkező nemmel – nemcsak puszta biológiai késztetésnek, vagy a test esetleges kapcsolatokban kielégülő vágyának, hanem a szent házasság kötelékén belüli igaz szeretet kifejezésének.⁶

Sokszor elmondtam már a fiatal pároknak a házasságkötés oltáránál: Soha ne hagyjátok gyeplő nélkül, szabadon futni házaséletetek gyengéd intimitásait! Gondolataitok legyenek olyan ragyogóak, akár a napfény! Szavaitok legyenek építőek, egymás társasága pedig legyen inspiráló és felemelő, ha házasságotok során életben szeretnétek tartani a románc szellemét!⁷

Időnként amint egyházszerte utazunk, odajön hozzánk egy-egy férj és feleség, akik a templomban kötöttek házasságot, és megkérdezik tőlünk, hogy mivel nem illenek egymáshoz, nem lenne-e jobb, ha szabadulnának egymástól, és hozzájuk jobban illő partnert keresnének. Mindezeknek azt mondjuk: amikor egy olyan házaspár, aki a templomban kötött házasságot, azt mondja, hogy megunták egymást, ez annak bizonyítéka, hogy egyikük – vagy akár mindketten – nem bizonyul hűnek a templomi szövetségeihez. A templomban házasságot kötött pár, amely hűnek bizonyul szövetségeihez, egyre kedvesebb lesz egymás szemében, és a szeretet mélyebb értelmet nyer az aranylakodalmukon, mint azon a napon, amikor az Úr házában házasságot kötöttek. Ezt ne értsétek félre!⁸

Akik szeretettel a szívükben járulnak a házasságkötés oltárához, azoknak valóban elmondhatjuk, hogy ha hűnek bizonyulnak a templomban kötött szövetségekhez, akkor ötven évi házasság után azt mondhatják egymásnak: „Minden bizonnyal nem tudtuk, milyen az igazi szeretet, amikor házasságot kötöttünk, mert szerintünk most sokkal többre tartjuk egymást!” És ez így is lesz, amennyiben követik vezetőik tanácsát, és betartják a templomi szertartás során kapott szent utasításokat; akkor egyre tökéletesebb lesz a szeretetük, míg ki nem teljesedik, magának az Úrnak a jelenlétében.⁹

A hibák, a hiányosságok és a puszta testi vonzalom felszínessége semmi a nagyszerű jellem nemességéhez képest, amely az évek múlásával megmarad és egyre szebbé válik. Ti is élhettek boldog otthonotok bűvkörében, jóval a fiatalság virágának elmúlása után is, ha azt a tiszta gyémánt minőséget próbáljátok egymásban megtalálni, amelynek csak a siker és a kudarc, a nehézségek és a boldogság általi csiszolásra van szüksége ahhoz, hogy olyan ragyogást és csillogást eredményezzen, amely még a legsötétebb éjen át is ragyogóan világít.¹⁰

Néhányatoknak nincs most otthon társa. Vannak közöttetek olyanok, akik elvesztették feleségüket vagy férjüket, illetve még nem találtak társat. Soraitokban megtalálhatók az egyház legnemesebb tagjai – hithű, bátor emberek, akik igyekeznek az Úr parancsolatai szerint élni, segíteni a királyság felépítésében a földön, és szolgálni az embertársainkat.

Az élet oly sok mindent tartogat még számotokra! Merítsetek erőt abból, hogy szembenéztek a kihívásaitokkal! Oly sokféleképpen kiteljesíthetitek magatokat – azok szolgálatában, akik kedvesek számotokra; a munkahelyeteken vagy otthon előttetek álló feladatok jó teljesítésében. Az egyház nagyon sok lehetőséget kínál nektek, amely által – saját lelketekkel kezdve – segíthettek a lelkeknek az örök élet örömének megtalálásában.

Ne hagyjátok, hogy az önsajnálat vagy a kétségbeesés letérítsen benneteket az útról, amelyről tudjátok, hogy helyes! Fordítsátok gondolataitokat mások megsegítésére! Számotokra különös jelentéssel bírnak a Mester szavai: „A ki megtalálja az ő életét, elveszti azt; és a ki elveszti az ő életét én érettem, megtalálja azt” (Máté 10:39).¹¹

Az Úr nemcsak tetteink alapján ítél meg minket, hanem szívünk szándéka szerint is. Így hát ha azok a [nők], akiktől ebben az életben megvonatott a feleségi mivolt vagy az anyaság áldása, azt mondják szívükben: ha lehetőségem lett volna, megtettem volna, vagy adnék, ha lenne, de nem adhatok, mert nincs – az Úr oly módon áld majd meg titeket, mintha megtettétek volna, amire nem volt lehetőségetek, és az eljövendő világban kárpótolja majd azokat, akik olyan igazlelkű áldásokra vágytak a szívükben, ami önhibájukon kívül nem lehetett az övék.¹²

Ti, feleségek, akik szeretnétek, ha férjetek aktív lenne az egyházban, azt kívánjátok, bárcsak itt lennének ma, és nem keserűséget őriznének a szívükben, és azon gondolkoztok, mit lehet tenni azért, hogy egy napon … ott legyenek veletek Istenünk templomában. És ti, férjek, akik azt kívánjátok, bárcsak veletek lenne a feleségetek. Azt mondjuk nektek, hogy ha hűnek bizonyultok a belétek vetett bizalomhoz, ha szeretitek a férjeteket és szeretitek a feleségeteket, ha állandóan, reggel és este is imádkoztok, akkor a Szentlélek hatalma által olyan erő árad majd belétek az egyház tagjaiként, amelyre megkeresztelt és hithű tagokként jogosultak vagytok. Az ily módon forgatható erő képessé tehet titeket arra, hogy megtörjétek társaitokban az ellenállást, és közelebb vezessétek őket a hithez.¹³

Néhányan közületek esetleg úgy döntenek, hogy az egyházon kívül házasodnak, annak titkos reményével, hogy saját vallási nézeteitekre térítitek majd a társatokat. A házasélet boldogságára sokkal nagyobb esélyetek van akkor, ha ez az áttérés már a házasság előtt megtörténik.¹⁴

Az utolsó napi szent otthonok hatékonysága természetesen azon múlik, milyen házasság köttetett abban az otthonban. A csak mostanra, erre az életre vonatkozó házasság természetes módon elsősorban ezzel a világgal törődik. Az örökkévalóságra kötött házasság teljesen más szempontból szemlél és más alapra épít.

Természetesen felismerjük, hogy ha megfelelő felkészülés nélkül egyszerűen csak elmegyünk a templomba, az önmagában még nem eredményezi az áldásokat, amelyekre vágyunk. Az örökkévaló házasság azon az érettségen és elkötelezettségen múlik, amely a felruházással és a szertartásokkal együtt megnyithatja a mennyek kapuit, és sok áldás áradhat ránk.

A templomi házasság fogalma többet jelent a szertartás elvégzésének helyénél; az élethez, a házassághoz és az otthonhoz való hozzáállás egészéről van itt szó. Annak betetőzése ez, ahogyan az egyházról, az erkölcsösségről és Istenhez fűződő személyes kapcsolatunkról – valamint sok más dologról vélekedünk. Így hát nem elég az, ha csupán prédikáljuk a templomi házasságot. Családi estéinknek, szemináriumainknak, insztitútjainknak mind erre a célra kell összpontosítani – nemcsak a biztatás eszközével, hanem – annak megmutatásával, hogy a templomi házassághoz kapcsolódó hitelvek és hozzáállások azok, amelyek olyan életet eredményezhetnek itt és az örökkévalóságban, amelyre a legtöbb emberi lény valójában vágyik. Ha ezt megfelelően tesszük, megmutathatjuk a különbséget „a szent és köz között” (Ezékiel 44:23), hogy az anyaság erős természetes ösztönei döntőek legyenek a fiatal nő esetében, aki ingadozik e szent ösztönök és az élvhajhászat ösvénye között. Valós ítélőképességgel és egyesített oktatási (nevelési) erőfeszítések segítségével megmutathatjuk a fiatal férfiaknak, hogy a világ útja – tűnjön az bármilyen elbűvölőnek, és tűnjenek bármilyen okosnak a Casanovái – a szomorúság útja, amelyen haladva végül csalódást okozunk azoknak a belső sóvárgásoknak, amelyek tűzhelyre, otthonra és az apaság örömeire vágynak.¹⁵

Bár az élet nem minden problémáját oldja meg a templomi házasság, az mégis biztos, hogy akik arra érdemesen kötik meg azt, azok számára a biztonság kikötőjévé és a lélek horgonyává válik, amikor az élet viharai hevesen tombolnak.

Gazdag élménytáram van, mert majdnem húsz éve látogatok el hétvégeken az egyház legsikeresebb otthonaiba, ezzel szemben pedig majdnem hetente betekinthetek néhány boldogtalan otthonba. E tapasztalatok alapján jutottam elmémben néhány végső következtetésre: Először is, azok a legboldogabb otthonaink, ahol a szülők a templomban kötöttek házasságot. Másodszor, a templomi házasság akkor sikeres, ha a férj és a feleség tiszta testtel, elmével és szívvel kötötte meg a templom szent szertartásait. Harmadszor, a templomi házasság akkor igazán szent, ha mindkét fél bölcs oktatásban részesült a szent felruházás célját és azt illetően, hogy a férjnek és a feleségnek a templomban kapott utasítások értelmében ezt követően milyen kötelességei vannak. Negyedszer, azok a szülők, akik könnyedén veszik a templomi szövetségeiket, rossz példájuk folytán nem várhatnak annál sokkal többet a gyermekeiktől sem.

Napjainkban a világ divatja, álsága, színlelése és csillogása csúnyán eltorzította az otthon és a házasság szent fogalmát, sőt, magát a házassági szertartást is. Áldott az a bölcs édesanya, aki élénk képet fest lányának annak a mennyei pecsételő szobának a szent színhelyéről, ahol a csodaszép fiatal menyasszony és vőlegény minden világiasságtól elzárva, szülők és a család közeli barátai jelenlétében kézen fogja egymást a szent oltár felett. Köszönet Istennek azért az édesanyáért, aki megmutatja leányának, hogy ott, ahol legközelebb van a mennyhez a föld, a szív a szívhez beszél, és kölcsönös szeretetben kezdődik el az egység, amely dacol a pusztítani igyekvő nehézségek, szívfájdalmak és csalódások rombolásával, és leginkább serkent az élet legfőbb eredményeinek elérésére!¹⁶

Adja Isten, hogy áldott legyen az utolsó napi szentek otthona, hogy boldogság költözzön oda most, és megalapozzák a celesztiális királyságban történő felmagasztosulást az eljövendő világban!¹⁷