Az evangélium tanítása otthon

Otthonainknak nemcsak szentélyeknek kell lenniük, hanem a felkészülés helyeinek is, ahonnan fiataljaink magabiztosan elindulhatnak, hogy szembenézzenek a kavargó világgal, és vezessék azt. Mindannyian tudjuk, hogy az otthon tanultak bámulatos módon velünk maradnak; az otthon látott és tapasztalt dolgok vagy segítik, vagy kísértetként üldözik fiataljainkat az elkövetkezendő években. Otthonaink az egész emberiség számára példaképek lehetnének, ám sokkal komolyabban kell vennünk az egyházi vezetők ebben a témában adott tanácsait, mint eddig. Ez mindig is különleges kihívást jelentett, de most még inkább így van, mert korunkban általános hanyatlás tapasztalható az otthonokban. A gyermekek „érezhetik és láthatják” otthon az evangélium alkalmazását. Első kézből látják annak helyes voltát és hatalmát; látják, hogyan elégíti ki az egyén szükségleteit.²

Újra és újra elhangzik az a kijelentés, hogy az otthon az igazlelkű élet alapja. Isten kinyilatkoztatásai és az emberek által megtanult dolgok is elmondják nekünk, milyen fontos szerepet játszik az otthon az egyén életélménye egészének formálásában.³

Egyre nyilvánvalóbbá válik, hogy az otthon és a család a kulcsa az egyház jövőjének. Az a gyermek, akit nem szeretnek, aki nem ismeri a fegyelmet, a munkát vagy a felelősséget, gyakran enged a sátáni boldogság-pótló dolgoknak – kábítószereknek, szexuális kísérletezéseknek és lázadásnak, legyen az intellektuális vagy viselkedésbeli.

Nincs az otthonnál jobb hely, ahol a házasságról, a szerelemről és a szexről, valamint ezek megszentelt, templomi házasságban létrejövő összetételéről való tanítást és tanulást illeti. Nincs jobb hely, ahol eloszlathatjuk fiataljaink arról való kételyeit, hogy hol van a szeretet – otthon. A szeretet megnyithatja fiataljaink előtt az utat arra, hogy hallgassanak azokra, akikről tudhatják, hogy bizhatnak bennük.

Vajon megszeretheti a gyermek a felebarátját, ha ő maga nem ismerte meg a szeretetet? Vajon megtanulhat bízni az a fiatal, akiben soha nem bíztak meg? Vajon a munkát vagy felelősséget soha nem ismerő fiú képes belátni, mennyire fontos jellemvonásokra van szükség társadalmunk egészének összetartásához? Vajon az a lány, akinek otthonában soha nem volt része őszinte, nyílt beszélgetésekben az evangélium tantételeiről, képes szembenézni a világ kritikájával és a vallását érő intellektuális támadásokkal? Ha nem tapasztaljuk meg valamely evangéliumi tantétel alkalmazását, akkor sokkal nehezebb hinni abban a tantételben.

Egy olyan korban, melyről elmondták nekünk, hogy nagy mértékben hasonlít Noé napjaira, segítenünk kell fiataljainknak annak megtanulásában, hogy miként hozzanak helyes döntéseket, hogyan növekedjen az önbizalmuk, különösen akkor, amikor közvetlenül egy olyan otthon hatása alatt állhatnak, ahol a családi szeretet lehetségessé teszi és jelentéssel tölti meg a bünbánatot. Fiataljaink otthonon és egyházon kívüli környezete gyakran vagy üres lesz, ami az értékeket illeti, vagy olyan elképzelésekkel telített, amelyek ellentmondanak az evangélium tantételeinek.⁴

Nagy felelősség nyugszik otthon a szülők, valamint az egyház vállán, hogy úgy tanítsák meg az evangélium igazságait, hogy azok minden lélek számára horgonyt jelentsenek. Ilyen horgony nélkül olyan lenne az ember, mint akit „ide s tova hány a hab és hajt a … szél”, minden olyan bizonytalan eredetű tan szele, amely zűrzavart kelt gondolkozásában azt illetően, hogy mi helytelen Isten szemében (lásd Efézusbeliek 4:14; Jakab 1:6). Ha hallgatunk az Úr parancsaira, akkor nekünk kell a legképzettebb embereknek lenni a föld színén.

Ha fiataljaink így erősödnek meg, akkor nem zavarják majd meg őket vallásukban és hitükben, amikor kapcsolatba kerülnek az evangélium igazságaival ellentmondó, hamis elképzelésekkel az oktatásban. Fel vannak vértezve a rágalmazás és a képmutatás mérges nyilai ellen.

Ha a fiatal férfiak gondolkozását az igazság „kőszikla alapja” irányítja, akkor a gyengeség óvatlan pillanatában nem engednek a kísértésnek, amely egész életükön ott hagyná az erkölcsi penész nyomát.

Ha a házassághoz közelítő szerelmespárokat az evangéliumi igazságok által közvetített gondolatok irányítják, akkor megszentelik magukat a celesztiális házasság törvényének betartása által, és örök boldogságot nyernek.⁵

Az Úr azt mondta, hogy a Sátánnak nem adatott hatalom kisgyermekek megkisértésére, „mielőtt felelősek lennének énelőttem” (T&Sz 29:47). Ez a nagyon is figyelemreméltó kijelentés így folytatódik: „atyáiktól nagy dolgok kívánta[tnak] meg” (T&Sz 29:48). Nos, ez a szülőket jelenti. Miért van az, hogy az Úr nem engedi meg a Sátánnak a kisgyermek megkísértését mindaddig, amíg az felelős korba nem ér? Azért, hogy megadja a szülőknek annak értékes lehetőségét, hogy a kisgyermekek szívébe elültethessék ezeket az alapvető fontosságú dolgokat. Ha ezt nem teszik meg, a felelős kor elérésekor már túl késő lesz.⁶

Ránk, apákra, tanítókra, anyákra hárul a hatalmas feladat, hogy emberi lelkeket építsünk. Igaz, hogy a Sátán a felelős kor elérése előtt nem képes a kisgyermekek megkísértésére, ám úgy okoz pusztulást, hogy azokat próbálja hanyaggá tenni közülünk, akikre a kicsinyek gondozását és nevelését bízták. Rá akar venni minket arra, hogy engedjük kialakulni bennük azokat a kis szokásokat, amelyek tévútra viszik őket, és képtelenné teszik őket azon hatalmas feladatokra, amelyeket a Sátánnal vivott harcban kell ellátniuk, így aztán, mire felelős korba érnek, vértezet nélkül indulnak a harcba.⁷

Minden apával meg kell értetnünk, hogy felelősségre lesz vonva családja örök jólétéért. Ez jelenti az egyházba jövetelt a családjával, jelenti az úrvacsorai gyűlésekre járást a családjával, jelenti a családi esték megtartását, hogy ép maradjon a családja, jelenti a felkészülést, hogy a templomba vihesse őket, és ott felkészülhessenek azon lépések megtételére, amelyek örök családi otthont hoznak létre.⁸

Ó ti, édesanyák, ti édesapák, könyörgöm nektek, térjetek vissza az értékes lelkek iránti teljes felelősség átérzéséhez! Ha ti nem készítitek fel őket az eljövendő napra, akkor ki fogja megtenni azt? Arra a napra, amikor [az Úr] úgy jön el, mint tolvaj az éjszakában – vajon felkészítitek őket arra, hogy megálljanak a színe előtt? Amikor kint vannak a harcmezőn, amikor veszéllyel néznek szembe és kísértéssel, akkor anyai szeretetetek vajon átnyúlik-e majd a kilométerek ezrein, és rendíthetetlenné teszi-e azt a fiút vagy leányt?⁹

Enosz próféta írt apja tanításairól. Azt mondta: „Én, Enosz tudtam, hogy atyám igazságos ember volt, mert megtanított az ő nyelvére, és mindig az Úr tanításai és intelmei szerint nevelt – legyen áldott érte Istenem neve” (Enosz 1:1). Belegondoltam ebbe a kijelentésbe: „Atyám … az Úr tanításai szerint nevelt”. Ez mit jelent? A nevelés az erkölcsi nevelés és fegyelmezés folyamatára utal. „Atyám erkölcsi nevelést adva tanított és fegyelmezett engem.” És mit jelent az „intelmei szerint”? Gyengéd vagy barátságos feddést, figyelmeztetéseket vagy emlékeztetőket. Legyen áldott Isten neve azért az apáért és anyáért, aki az Úr tanításai és intelmei szerint nevel!¹⁰

Az Úr maga is egyértelműen szólt erről a felkészülésről, amely a fiatalokat elpusztítani akaró veszélyes csapdáktól való védelmére szolgál. Komoly feladatot bízott ennek a földnek az otthonaira. Szavai így hangzanak:

„Továbbá amennyiben a szülőknek gyermekeik vannak Sionban, vagy bármelyik megszervezett cövekben, és nem tanítják nekik, hogy megértsék a bűnbánat tanát, Jézus Krisztusba, az élő Isten Fiába vetett hitet, a keresztséget és a Szentlélek adományozását kézrátétel által, amikor nyolcévesek, akkor e bűn szálljon a szülők fejére.

És imádkozásra is tanítsák gyermekeiket és arra, hogy igaz úton járjanak az Úr előtt” (T&Sz 68:25, 28).¹¹

A mai világ gonoszságai ellen kezünkben lévő leghatásosabb fegyver, legyen szó bármilyen gonoszságról, a megdönthetetlen bizonyságunk Urunkról és Üdvözítőnkről, Jézus Krisztusról. Még a térdeteken tanítsátok a gyermekeiteket, és akkor felnővén rendíthetetlenek lesznek! Lehet, hogy eltévelyednek, de szeretetetek és hitetek vissza fogja hozni őket.¹²

A szülőknek minden tekintetben hithűen kell végezni a dolgaikat, és meg kell győződniük arról, hogy nem semmittevők, hogy gyermekeik nem gonoszságban nőnek fel, hanem megtanulják őszintén keresni az örökkévalóság kincseit, hogy szemük nem irigységgel van tele (lásd T&Sz 68:30–31). Nos, ez a felelősség nyugszik az apán és az anyán. Az Úr elsősorban a szülőkre bízza a családok tanításának felelősségét.¹³

Minden gyermeknek meg kell tanítani, hogy isteni szülők leszármazottja, és minden gyermeknek feladata megtanulni Isten fiaként vagy leányaként viselkedni, tudni azt, hogy szükség esetén imádkozhat, és jogot formálhat a hithű gyermeknek kijáró jóindulat elnyerésére.

Minden gyermeknek meg kell tanítani, hogy teste Isten temploma, és aki Isten templomát beszennyezi, azt Isten el fogja pusztítani (lásd 1 Korinthusbeliek 3:16–17).

Minden gyermeknek meg kell tanulnia, hogy a tökéletességhez szükséges hit csak áldozathozatal által fejleszthető ki, és ha nem tanulja meg az evangélium törvényeinek engedelmeskedve feláldozni a kívánságait és a testi vágyait, akkor nem szenteltethetik meg és nem válhat szentté az Úr előtt.

Minden gyermeknek meg kell tanítani, hogy tisztelje a szent dolgok szimbólumait, és tisztelje az otthon, az egyházban és a közösségben található vezetőket.

Minden gyermeknek megfelelő képzésben kell részesülnie kezei és feje használatát illetően, és meg kell értetni vele, hogy minden érzelem istenadta, és ha féken tartják, akkor jó célt szolgál.

Minden gyermeknek meg kell tanítani, hogy hasznosan használja fel a szabadidejét, és hogy a játék nem öncélú. A játék csak próbája annak a szerepnek, amelyet felnőtt életében fog játszani.

Minden gyermeknek elég tapasztalatot kell biztosítani annak megtanulásához, hogy az önzetlen szolgálat örömet okoz, és hogy az a munka eredményezi a legnagyobb boldogságot, amiért nem fizetik meg az embert.¹⁴

Gyermekeinknek az otthon falain belül hallaniuk kell szüleik tanúbizonyságát. Mily bölcs az olyan apa vagy nagyapa, aki alkalmat teremt arra, hogy személyesen és egyenként bizonyságot tegyen minden gyermekének!¹⁵

Az általunk családi estének nevezett program még nagyobb hangsúlyt fektet a gyermekek szülők általi, otthon történő tanítására. Ez nem új keletű dolog. … Az utolsó olyan levélben, amelyet Brigham Young elnök és tanácsosai írtak az egyháznak, arra biztatnak, hogy a szülők gyakran gyűjtsék maguk köré gyermekeiket és tanítsák nekik otthon az evangéliumot. A családi estére tehát már azóta biztatnak minket, mióta az egyház ebben a sáfárságban megalakult.¹⁶

Ha itt elhanyagoljuk a családunkat azáltal, hogy nem tartunk családi estéket, és itt kudarcot vallunk a felelősségeink terén, akkor vajon hogyan néz majd ki a menny, ha saját hanyagságunk miatt veszítünk el néhányat a sajátjaink közül? A menny addig nem lesz menny, míg minden tőlünk telhetőt meg nem teszünk azok megmentéséért, akiket a mi leszármazási águnkon küldött le az Úr. Így hát most rögtön gyermekeik felé kell fordulnia az apák és az anyák szívének, ha velük van Illés szelleme, és nem szabad azt gondolniuk, hogy ez csak azokra vonatkozik, akik a fátyolon túl vannak. Forduljon gyermekeitek felé a szívetek, és tanítsátok a gyermekeiteket! Ám akkor kell ezt megtennetek, amikor még elég fiatalok ahhoz, hogy oktatni lehessen őket. Ha elhanyagoljátok a családi estéiteket, akkor Illés küldetésének kezdetét hanyagoljátok el éppen úgy, mintha elhanyagolnátok a genealógiai kutatások végzését.¹⁷

Állandóan együtt dolgozunk-e gyermekeinkkel és unokáinkkal a saját otthonunk körein belül? Vajon megkeressük-e saját elveszett bárányainkat, akik ki vannak téve annak veszélyének, hogy eltávolodnak a pásztortól vagy az akoltól? Tanítjuk-e a családjainkat a családi estéken? Mi magunk tartunk-e családi estéket, vagy azt mondjuk: „Hát, ezek a leckék nem vonatkoznak ránk, és anya meg én egyedül vagyunk, ez csak azoknak való, akiknek kisgyermekeik vannak”?¹⁸

Most hadd tegyek fel nektek egy kérdést! Ha tudnátok, hogy gyógyíthatatlan betegségben szenvedtek, ez korlátok közé szorítja a földön eltöltött időtöket, és kisgyermekeitek vannak a családotokban, akik számítanak a tanácsaitokra, az útmutatásotokra, a vezetésetekre, akkor mit tennétek annak érdekében, hogy felkészitsétek őket a távozásotokra? Megálltatok már valaha is azért, hogy feltegyétek magatoknak ezt a kijózanító kérdést?

Hadd olvassak fel nektek … [egy édesanya] leveléből: „Abban az időben, amikor az egyházhoz csatlakoztam, szokásom volt elgondolkozni arról, hogy milyen otthont szeretnék majd egy napon. Elmém olyan képet festett elém, ami számomra a legszebb, legkielégitőbb helyzetnek tűnt, amit csak el tudtam képzelni. Férjem és én akkor öntjük formába ezt a képzetet, amikor magunk köré gyűjtjük a gyermekeinket, és az evangéliumot tanítjuk nekik. Volt valami, ami meglepett minket és örömet okozott nekünk, és ez annak ténye volt, hogy gyermekeink kivétel nélkül megszerették a családi estéket. Egyre inkább kezdtem felismerni, milyen gyorsan nőnek a gyermekeink, és szülőkként milyen kevés idő áll rendelkezésünkre a tanításukhoz.

Múlt ősszel nagyon beteg voltam. Remélem, nem tűnik dicsekvésnek, amit mondok, de először akkor ismertem fel, milyen fontos vagyok a saját gyermekeim számára. Amint ott feküdtem, nem voltam képes szükségleteik kielégítésére, és tudtam, hogy ha Mennyei Atyám nem lép közbe, akkor hamarosan véget ér az ebben az életben rájuk gyakorolt hatásom, ó, milyen kívánatosnak és értékesnek tűntek az előttem lévő hetek, hónapok és évek órái!

Sok dolgot elhatároztam akkor azzal kapcsolatban, hogy miként használom majd ezt az időt, ha megadatik nekem. Az egyik az volt, hogy egy kis mennyországot hozok létre a földön, hogy esténként időt szakítok arra, hogy olvassak a gyermekeimnek és beszélgessek velük. A többi dolog mellett, ami érdekelte őket, a Mormon könyvének nagy részét elolvastam nekik a gyermekek számára készült kötetből. Nem kétlem, hogy ez jelentéssel bír számukra, mert hallom, amint nyolcéves gyermekem imáiban köszönetet mond a feljegyzéseket vezető prófétákért, vagy ötéves fiam megköszöni, hogy Nefi biztonságban beért a vadonba a hithűekkel, amikor Lámán és Lémuel a megölésére törekedtek. Azt tapasztaltuk, hogy amikor csak lehetőségünk nyílik gyermekeinknek segítséget nyújtani a fejlődésre az evangélium iránti szeretetük és annak megértése terén, azzal együtt az egymás iránt érzett szeretetünk is növekszik, és ez jelentős mértékben hatással van családunk összetartására. A családi esték ezért mindenek feletti fontossággal bírnak számunkra.”¹⁹

Kérlek titeket, hogy otthonaitokban mondjátok azt, amit az ősi Józsué: „Én azonban és az én házam az Úrnak szolgálunk” (Józsué 24:15)! Tanítsátok családotokat a családi estéken; tanítsátok meg nekik Isten parancsolatainak a betartását, mert korunkban csakis ebben rejlik a biztonságunk. Ha ezt megteszik, akkor mennyből jövő harmatként száll majd le rájuk a Mindenható hatalma, és övék lesz a Szentlélek.²⁰