Az örök élethez vezető út

Néhány hónappal ezelőtt szerte a világon nézők és hallgatók milliói figyelték lélegzetvisszafojtva és türelmetlenül az Apollo 13 veszélyes repülését. Úgy tűnt, mintha az egész világ egy jelentős eredményért imádkozna: ennek a három bátor embernek a biztonságos visszatéréséért.

Amikor egyikük visszafogott aggodalommal bejelentette az ijesztő hírt: „Robbanásunk volt!”, a küldetést irányító egység Houstonban azonnal minden technikailag képzett tudóst mozgósított, akik az évek során minden elképzelhető részletet megterveztek ezzel a repüléssel kapcsolatban.

Ennek a három embernek a biztonsága most két elengedhetetlenül fontos tényezőtől függött: a küldetést irányitó houstoni egység technikusainak a képességeitől és tudásától, valamint az Aquariusban lévő emberek egyetértő engedelmességétől a technikusoktól kapott minden utasítás tekintetében, akik, mivel átlátták az űrhajósok problémáját, jobb helyzetben voltak ahhoz, hogy megtalálják az elengedhetetlenül fontos megoldásokat. A technikusok döntéseinek tökéletesnek kellett lenni, különben az Aquarius többezer kilométerrel elkerülhette volna a Földet.

Ez a drámai esemény bizonyos szempontból párhuzamba állítható azokkal a [zavaros] időkkel, amelyekben élünk. Sokan megijednek, amikor az egész világban hihetetlen történéseket látnak és azokról hallanak – politikai ármánykodásokról, háborúkról és viszályokról mindenhol, szülők idegességéről, akik megpróbálnak szembenézni az otthon szentségét fenyegető társadalmi problémákkal, gyermekek és fiatalok nehéz helyzetéről (aggodalmáról), akik hitük és erkölcseik kihívásaival néznek szembe.

Csak ha ti is hajlandóak vagytok odafigyelni és engedelmeskedni, mint az Aquarius űrhajósai, csak akkor kaphattok ti és egész házanépetek útmutatást az Úr módján a végső biztonságba.

Az Apollo 13-mal történtekből … egy pár pillanatban megpróbálom röviden felvázolni azt a csodálatosan megfogant, engedelmességről szóló tervet, amelytől minden lélek megmentése függ, amint a halandóságon át eljut végső rendeltetéséhez – visszatérvén ahhoz az Istenhez, aki neki életet adott.

A tervet a neve azonosítja, átfogó célját pedig világosan megfogalmazza egy bejelentés, amelyről ennek az evangéliumi sáfárságnak a kezdetén értesült az egyház.

Több mint egy évszázada az Úr kijelentette:

„És ugyancsak elküldtem a világba örök szövetségemet, hogy az legyen fénye a világnak és zászlaja népemnek, és hogy a nemzsidók ahhoz igazodjanak, és hogy hírnököm legyen, és egyengesse az utat előttem” (T&Sz 45:9).

Ez a terv tehát szövetségnek indult, és olyan szerződést tartalmazott, amelyben egynél több személy vesz majd részt. Mértékadója az Úr kiválasztottainak, és az egész világnak, hogy javukra váljon. Célja azt volt, hogy minden ember szükségleteinek eleget tegyen, és felkészítse a világot az Úr második eljövetelére.

A halandóság előtti világban Mennyei Atyánk minden szellemgyermeke részt vett ennek a tervnek a kidolgozásában. Legősibb szentírásaink, Ábrahám és Jeremiás ősi próféták írásai is megerősítik, hogy Isten, vagyis Elohim ott volt; Elsőszülött Fia, Jehova is ott volt, valamint Ábrahám, Jeremiás, és sok más nagyszerű jellem is ott volt.

Ott volt a világ megformálása előtt rendezett minden intelligencia, akikből aztán szellem lett, beleértve ebbe sok nagyszerű és nemes egyént, akiknek tettei és viselkedése ebben a halandóság előtti szférában képesítést adott nekik arra, hogy uralkodók és vezetők legyenek ezen örök terv véghezvitele során.

Az Atya és Jehova irányítása alatt összerendezték és megformálták a Földet és minden ahhoz tartozó dolgot. „Parancsoltak”, „őrködtek” és „előkészítették” a Földet. „Tanácskoztak maguk között”, ami a különböző életformák és minden dolog Földre hozatalát illeti, az embert is beleértve ebbe, és felkészítették azt a terv véghezvitelére, amelyet jogosan egy tervrajzhoz hasonlíthatunk, ami olyan dologban oktatja és képzi Isten gyermekeit, ami „Isten dicsősége” véghezvitele isteni céljának eléréséhez és ahhoz kell, hogy minden lélek lehetőséget kapjon a „halhatatlanság és az örök élet” elnyerésére. Az örök élet örökké tartó életet jelent abban a celesztiális szférában, ahol Isten és Krisztus lakik. Ez úgy nyerhető el, ha minden olyan dolgot megteszünk, amire parancsot kapunk. (Lásd Ábrahám 3:25.)

A terv három jól megkülönböztethető tantételt foglal magában:

Először is, minden léleknek kiváltságában áll majd az, hogy Isten törvényeinek engedelmeskedve „szabadságot és örök életet” válasszon magának, vagy engedetlenség folytán a lelki dolgok tekintetében „rabságot és halált”. (Lásd 2 Nefi 2:27.)

Az élet mellett a szabad akarat Isten legnagyobb ajándéka az emberiségnek, mert ezzel adja meg Isten gyermekeinek a legnagyszerűbb lehetőséget arra, hogy továbblépjenek a halandóság e második választási helyéről. Egy próféta-vezető ezen a kontinensen elmagyarázta ezt fiának, amint azt egy ősi szentírás feljegyzi: az Úr örök céljainak véghezviteléhez ellentéteknek kell lenni; egyrészt csábítani kell minket a jónak, másrészt pedig a rossznak, vagy a szentírások nyelvén szólva: „a tiltott gyümölcs is ellentéte az élet fájának, mert az egyik édes, a másik pedig keserű”. Ez az apa így folytatta a magyarázatot: „Az Úristen megengedte az embernek, hogy önállóan cselekedjék; de az ember nem tudna önállóan cselekedni, ha nem csábítaná az egyik vagy a másik erre vagy arra” (2 Nefi 2:15–16).

Ennek az isteni tervnek a másik jól megkülönböztethető tantétele egy üdvözítő megadásának szükségességét foglalja magában, akinek kiengesztelése által Isten legkedveltebb Fia Üdvözítőnkké válik, mint „a Bárány, … a ki megöletett e világ alapítása óta” (Jel. 13:8), amint az Pátmosz szigetén Jánosnak kinyilatkoztatásra került. [Léhi próféta] elmagyarázta: Isten Fiának az volt a küldetése, hogy „minden emberért közbenjár[jón]; és akik hisznek benne, üdvözül[je]nek” (2 Nefi 2:9).

Egyesek, akiknek látóköre korlátozott, sokat beszélnek annak lehetőségéről, hogy az ember csak kegyelemből üdvözül. Szükség van azonban egy másik próféta magyarázatára ahhoz, hogy megértsük a kegyelem igaz tanát, amint azt ő a következő jelentőségteljes szavakkal elmagyarázta:

„Mi tehát – mondta ez a próféta – szorgalmasan írunk, hogy rábírjuk gyermekeinket és testvéreinket, hogy higgyenek Krisztusban és békéljenek meg Istennel, mert tudjuk, hogy miután mindent megtettünk, csak kegyelemből igazulhatunk meg” (2 Nefi 25:23). Valóban a világ Üdvözítőjének kiengesztelő vére vált meg minket, azonban csak azt követően, hogy mindenki minden tőle telhetőt megtett saját üdvössége kimunkálásáért.

Az üdvözülés tervében a harmadik nagyszerű, jól megkülönböztethető tantétel az a kitétel, hogy „Krisztus engesztelő áldozata révén minden ember üdvözülhet, ha az evangélium törvényeinek [és szertartásainak] engedelmeskedik” (3. hittétel). Világosan meg vannak határozva ezek az alapvető törvények és szertartások, amelyek által az üdvözülést elnyerjük:

Első az Úr Jézus Krisztusba vetett hit.

Második a bűnbánat, amely azt jelenti, hogy az engedetlenségből eredő bűnöktől elfordulva Isten törvényei felé fordulunk, és a korábbiakhoz soha nem térünk vissza. Az Úr világosan beszélt ezt illetően. Azt mondta: „… menjetek utatokra, és többé ne vétkezzetek, de amelyik lélek vétkezik, ahhoz visszatérnek előző bűnei, mondja az Úr, a ti Istenetek” (T&Sz 82:7).

Harmadik a víz és a Szellem általi keresztelés. A Mester azt tanította Nikodémusnak, hogy az ember csak ezen szertartások által láthatja meg Isten királyságát, vagy léphet be oda. (Lásd János 3:4–5.)

Ugyanezt a tanítást mélyítette el a feltámadt Üdvözítő a szentek elméjében ezen a kontinensen. Úgy tűnik, valószínűleg ez volt utolsó üzenete a tanítványaihoz. A Mester arra tanította hithű szentjeit, hogy „semmi tisztátalan dolog nem juthat be az ő birodalmába, azért senki más nem juthat be az ő nyugalmába, csak az, aki véremben ruháját tisztára mossa, vagyis aki hisz, minden bűnét megbánja, és mindvégig hűségesen kitart.

Íme, ezt parancsolom nektek: Bánjátok meg bűneiteket ti mind, a föld egyik végétől a másikig, jöjjetek énhozzám és keresztelkedjetek meg az én nevemben, hogy a Szentlelket elnyerve megszenteltessetek, és majd az utolsó napon tisztán állhassatok énelőttem.

Bizony mondom nektek, ez az én evangéliumom. …” (3 Nefi 27:19–21).

Ha az Úr gyermekei, akik közé mindazok tartoznak, akik ezen a földön vannak, nemzetiségtől, bőrszíntől vagy hitvallástól függetlenül, hallgatnak Jézus Krisztus evangéliuma igaz hírnökének a hívására, amint az Aquarius űrhajósai is hallgattak a veszély órájában a küldetést irányító egység képzett technikusaira, idővel mindegyikük megláthatja az Urat, amint azt az Úr megígérte, és tudhatja, hogy Ő létezik.

A mindvégig hithüekre váró dicsőség ígéretét világosan felvázolta a Mester tékozló fiúról mondott példázata. Annak a fiúnak, aki hithü volt és nem herdálta el születési előjogát, azt ígérte az apa, aki a Mester tanításában a mi Atyánk és Istenünk: „Fiam, te mindenkor én velem vagy, és mindenem a tiéd!” (Lukács 15:31).

Egy mai prófétának adott kinyilatkoztatásban ma azt ígéri az Úr a hithűeknek és az engedelmeseknek: „… minden megadatik neki[k], ami az én Atyámé” (T&Sz 84:38).

Avagy azokhoz a vakmerőkhöz akarunk-e hasonlítani, akik a Niagara-vízesés feletti folyón egyre közelebb kerültek a veszélyes zuhataghoz? A folyami őrség figyelmeztetései ellenére, – hogy még mielőtt túl késő, evezzenek biztonságba – és a figyelmeztetéseket teljesen figyelmen kívül hagyva nevettek, táncoltak, ittak, csúfolódtak és elvesztek.

Ez a sors várt volna az Aquarius három űrhajósára is, ha nem szívlelték volna meg a houstoni irányító központ részletes utasításait. Életük múlott azon, hogy engedelmeskednek-e a világegyetem erői felett uralkodó és azokat irányító alapvető törvényeknek.

Jézus könnyezett, amikor látta a napjaiban őt körülvevő világot, amely észrevehetően megbolondult, és állandóan csúfot űzött arra szólító könyörgéséből, hogy jöjjenek őhozzá a „szoros és keskeny úton”, amely oly pontosan meg van jelölve Isten üdvözülésünkre vonatkozó örök tervében.

Bárcsak ma is hallhatnánk könyörgését, amelynek akkor így adott hangot: „Jeruzsálem, Jeruzsálem! Ki megölöd a prófétákat és megkövezed azokat, a kik te hozzád küldettek, hányszor akartam egybegyűjteni a te fiaidat, miképen a tyúk egybegyűjti kis csirkéit szárnya alá; és te nem akartad” (Máté 23:37).

Bárcsak a jelenéseket feljegyző János egy másik példázatában meglátná a világ a Mester szent alakját, aki ma is éppen úgy hív minket, mint annak idején a jeruzsálembelieket:

A Mester azt mondta: „Ímé az ajtó előtt állok és zörgetek; ha valaki meghallja az én szómat és megnyitja az ajtót, bemegyek ahhoz és vele vacsorálok, és ő én velem.

A ki győz, megadom annak, hogy az én királyiszékembe üljön velem, a mint én is győztem és ültem az én Atyámmal az ő királyi székében” (Jel. 3:20–21).

Itt van tehát az üdvözülés terve, ahogyan azt az igaz egyház tanítja, amely apostolokra és prófétákra épül, és Krisztus, az Úr alkotja annak fő szegletkövét (Efézus. 2:20). Csak ezáltal kaphatunk békességet, nem úgy, ahogyan azt a világ adja, hanem úgy, ahogyan azt csak az Úr adhatja azoknak, akik a Mesterhez hasonlóan legyőzik a világ dolgait.

„És nincsen senkiben másban idvesség: mert nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk” (Ap. csel. 4:12).

Nemrég egy gyűlésen egy fiatal lány szívet melengető tanúbizonyságát hallgattam. Édesapját olyan betegség sújtotta, amelyet az orvosok gyógyíthatatlannak nyilvánítottak. A beteg édesapa egy fájdalmakkal és szenvedéssel teli éjszaka után azt mondta reggel a feleségének, érzelmekkel átszőtt hangon: „Nagyon hálás vagyok ma”. „Miért?” – kérdezte a felesége. Ő azt felelte: „Mert Isten megadta nekem azt a kiváltságot, hogy még egy napot veletek tölthessek”.

Ma teljes szívemből azt kívánom, hogy aki hallja ezt a közvetítést, az köszönje meg hasonlóképpen Istennek ezt a még egy napot! Miért? Mert lehetőséget kaptunk néhány befejezetlen dolog elvégzésére. A bűnbánatra; hibák kijavítására; valamely tévelygő gyermek befolyásolására; olyan valaki elérésére, aki segítséget kér – röviden: arra, hogy megköszönjük Istennek a még egy napot, amelyen felkészülhetünk az Istennel való találkozásra.

Ne próbáljatok a messzi jövőben élni! A ma problémáinak megoldásához keressetek erőt! A Hegyi beszédben arra intett a Mester: „Ne aggodalmaskodjatok tehát a holnap felől; mert a holnap majd aggodalmaskodik a maga dolgai felől. Elég minden napnak a maga baja” (Máté 6:34).

Tegyetek meg minden tőletek telhetőt, a többit pedig bízzátok Istenre, mindannyiunk Atyjára! Nem elég azt mondani, hogy a tőlem telhető legjobban nyújtom, inkább azt kell mondanunk, hogy mindent megteszek, amire képes vagyok, mindent megteszek, amire szükség van.²