Az anyák igazlelkű hatása

A nők itteni törvényes és esküdt férjükkel együtt magukban hordozzák a teremtés hatalmát, és ha az örök házassági kötelékben egymáshoz pecsételték őket, akkor az eljövendő világban is örök gyarapodásban lehet részük. A nő otthonteremtő a saját otthonában, és példát mutat utódainak, akik a következő nemzedékben követik őt. A nő segítőtársa a férjének, és tökéletesebbé teheti őt annál, amilyen a férfi egyébként lenne. A nő befolyása oly mértékben áldhat meg egy közösséget vagy nemzetet, amennyire ő a mennytől kapott ajándékokkal összhangban kifejleszti lelki természetű erőit, amelyekkel természetszerűleg felruháztatott. Évről évre egyre kiszélesítheti nyugtató és jobbá tevő hatásának körét, meggyőződve arról, hogy utódainak lehetősége nyílik lelki és fizikai lényük teljes mértékű kiteljesedésére.⁴

Az anyák teremtik meg az otthon légkörét, és sokat tesznek azért, hogy erős alapot adjanak fiaiknak és leányaiknak, erővel ruházva fel őket addigra, mire elhagyják otthonuk hatósugarát.⁵

Anyák, maradjatok otthon, ahol az utak keresztezik egymást! Valamivel régebben részt vettem egy negyedéves cövekkonferencián. A cövek elnökétől megkérdeztem: … „Van itt olyan édesanya, egy idősebb édesanya, akinek nagy családja van, és akinek része volt abban az örömben, hogy látta, amint családja minden tagja a templomban köt házasságot?”

Kitekintett a közönség soraira, és azt mondta: „Hát, itt van … nőtestvér (Jakab nőtestvémek fogom nevezni), neki tizenegy gyermeke van, és mindannyian a templomban kötöttek házasságot”.

És amint ez a kedves, ősz hajú édesanya ott állt mellettem a mikrofonnál, arra kértem: „Mesélne élete tapasztalatairól, és elmondaná nekünk, mit tett azért, hogy elérje ezt a csodálatraméltó eredményt?”

Mire ő így válaszolt: „Két dolgot javasolnék. Először is, amikor gyermekeim felnőttek, én mindig otthon voltam az utak kereszteződésénél, amikor gyermekeink elmentek vagy hazajöttek. Másodszor pedig: amit tettünk, azt mindig a családdal közösen tettük. Együtt játszottunk, együtt imádkoztunk, együtt dolgoztunk, mindent együtt csináltunk. Ez minden, ami eszembe jut.”

Azt mondtam neki: „Most két nagyszerű prédikációt hallottunk Öntői.”⁶

Otthonotok édesanyját tartsátok otthon, az otthon útjai kereszteződésénél! Nagy veszélyt rejt magában ma az, hogy az otthonok széthullanak, mert mindenféle dolgok arra csábítják az édesanyákat, hogy ne legyenek otthon, amikor a család tagjai hazajönnek vagy elmennek. Nos, tudom, vannak olyan édesanyák, akik rászorulnak arra, hogy megkeressék a család kenyerét. De a segítőegyleti elnököknek és a püspököknek még ezekben az esetekben is oda kell figyelniük arra, hogy minden lehetséges segítséget megadjanak a kisgyermekek édesanyjának, és ha lehet, segítsék őt a munka jellegének és az időbeosztásnak a megtervezésében. Mindez a Segítőegylet működési körébe esik, amely együtt dolgozik az otthonokkal.⁷

Úgy érzem, ma a nők áldozatul esnek a modern életmód tempójának. Az anyai ösztönük erősítése és a gyermekeikkel való csodálatosan szoros kapcsolatuk miatt van az, hogy rá tudnak hangolódni a gyermekek hullámhosszára, és észreveszik a nehézség, a veszély és baj első jeleit, amit időben felismervén meg tudják őket menteni a szerencsétlenségtől.⁸

A minap ismét elolvastam Joseph próféta szent édesanyjának szavait, amelyeket azon az éjszakán írt, amikor Joseph elment a lemezekért. Ezt olvastam:

„[Szeptember 21-ének] éjszakáján nagyon sokáig fennmaradtam. Éjfélig le sem pihentem. Éjfél körül Joseph odajött hozzám, és megkérdezte, van-e egy ládám, aminek van lakatja és kulcsa. Rögtön tudtam, mire kell neki, és mivel nem volt ilyenem, nagyon megrémültem, mert gondoltam, hogy nagy jelentőségű percről van szó. Joseph azonban, felfedezvén aggodalmamat, azt mondta: ,Ne bánd, jelenleg megvagyok nélküle, nyugodj meg, minden rendben van!’

Nem sokkal ezután Joseph felesége kalapjával és lovaglóruhájával átment a szobán, és pár perc múlva együtt elmentek, elvíve Knight úr lovát és kocsiját. Az éjszakát azzal töltöttem, hogy imádkoztam és könyörögtem Istenhez, mert elmém aggódása nem hagyott aludni. …” [Lucy Mack Smith, History of Joseph Smith, szerk. Preston Nibley (1958), 102. o.]

Azt mondom nektek, édesanyák, hogy ha vannak vagy valaha is lesznek olyan fiaitok és leányaitok, akik elvégzik a világban a teendőiket, akkor az nem kis mértékben annak a ténynek az eredménye, hogy gyermekeiteknek van vagy lesz olyan édesanyja, aki sok éjszakát tölt el térden állva imádkozva, azért imádkozva Istenhez, hogy fia vagy leánya ne valljon kudarcot. Emlékszem tizenéves korom bolond éveire, amikor édesanyám ösztönös megérzéssel figyelmeztetésekkel keresett meg engem, amit én félresöpörtem, ahogyan azt a balga tizenévesek teszik: „Ó, anyám, ez bolondság!” – mondtam, aztán egy hónapon belül szembenéztem azzal a kísértéssel, amire édesanyám figyelmeztetett. Soha nem volt bátorságom ahhoz, hogy visszamenjek hozzá, és megmondjam, hogy igaza volt, de észnél voltam, mert valaki figyelmeztetett – az édesanyám.⁹

Nagymamám, édesanyám, és két vagy három fiatalabb gyermek a családomból ott ült a nyitott ajtónál, és figyelte a természet tűzijátékát, mivel heves vihar dúlt annak a hegynek a közelében, ahol otthonunk volt. Egy sorozat villámlást azonnal követett egy hangos mennydörgés, amely azt jelezte, hogy a villám nagyon közel csapott be.

Az ajtóban álltam, amikor hirtelen és minden figyelmeztetés nélkül édesanyám erősen meglökött, minek következtében hátraestem, el az ajtótól. Ebben a pillanatban villám csapott a kéményen át a konyhai tűzhelybe, majd a nyitott ajtón keresztül távozott, és hatalmas sebet ejtett a közvetlenül házunk előtt lévő fába a tetjétől az aljáig. Ha az ajtónál maradtam volna, akkor nem írnám ma ezt a történetet.

Édesanyám soha nem tudott magyarázatot adni a másodperc töredéke alatt meghozott döntésre. Én csak azt tudom, hogy életemet mentette meg pillanatnyi, ösztönös cselekedete.

Évekkel később, amikor láttam a régi családi otthon mellett lévő nagy fán található mély sebet, csak ennyit mondtam alázatos szívvel: Köszönet az Úrnak azért a becses ajándékért, amelyben bőségesen részesült saját édesanyám és még sok hithű édesanya, akik által szükség idején nagyon közel tud lenni a menny.¹⁰

Az anya szíve a gyermek tanterme. Az anya térdén ülve kapott utasítások, a szülői leckék, valamint a tűzhely jámbor és édes emlékei soha nem tűnnek el teljes egészében a lélekből.

Valaki azt mondta, hogy a fegyelmezés legjobb iskolája az otthon, mert a családi élet Isten saját módszere a fiatalok nevelésére, és az otthonok nagy mértékben olyanok, amilyenné az anyák teszik azokat.¹¹

Mi hát az anya szerepe a királyságnak nyújtott nagyszerű szolgálatban? Első és legfontosabb szerepköre az, hogy ne felejtse el az evangéliumot tanítani a családban.¹²

[Szeretnék] az anyának a családja nevelésében betöltött helyére utalni. Az Úr azt mondta:

„De íme, mondom nektek: A kisgyermekek Egyszülöttem által a világ megalapítása óta megváltattak.

Ezért ők nem vétkezhetnek, mert a Sátánnak nem adatott hatalom, hogy kisgyermekeket megkísérthessen, mielőtt felelősek lennének énelőttem.

Mert ez megadatott nekik úgy, ahogy én azt tetszésem szerint akarom, hogy atyáiktól nagy dolgok kívántathassanak meg” (T&Sz 29:46–48).

Mik azok a nagy dolgok, amiket Isten megkíván a gyermekek atyáitól (amely következésképpen az anyákat is jelenti) ebben az életszakaszban, mielőtt gyermekeik felelős korba érnének az Úr előtt? A szülőket arra figyelmeztetik, hogy nyolcéves korban kereszteljék meg a gyermekeket, és tanítsák meg nekik az evangélium alapvető tantételeit. Gyermekeiknek meg kell keresztelkedniük a bűneik bocsánatáért, majd részesülniük kell a kézrátételben. Meg kell nekik tanítani, hogy imádkozzanak és járjanak egyenes derékkal az Úr előtt.

Nagy elvárások állnak az apák és anyák előtt azt megelőzően, hogy a Sátán hatalmat kapna kisgyermekeik megkísértésére. A szülők felelőssége szilárd alapot építeni azzal, hogy példamutatás és tanítás által megtanítják az egyház normáit.

A nőtestvérek számára ez azt jelenti, hogy karriert kell csinálniuk az anyaságból. Nem szabad megengedniük, hogy bármi hatálytalanítsa ezt a karriert.¹³

Nemrég kezembe került egy beszéd, amelyet egyik leányom mondott el egy csoport anyának és leánynak. Mesélt egy, az első fiával kapcsolatos élményről, aki kezdte neki megtanítani, milyen felelősségeket kell anyaként felvállalnia. Azt mondta: „Sok évvel ezelőtt, amikor legidősebb fiam még nagyon kicsi volt, egy meleg nyári estén vacsora után megszállottként igyekeztem azon, hogy befejezzem a gyümölcs eltevését. Biztos vagyok benne, hogy ti, fiatal anyák, el tudjátok képzelni a jelenetet. Minden közbejött aznap, ami megakadályozhat a feladatotok végrehajtásában, de ti be akarjátok fejezni azt. Most, hogy a csecsemő már alszik, és férjetek időben elindult a gyűlésére, kis három- és négyévesetek már majdnem befejezte a pizsamafelvételt és a lefekvéshez való készülődést. Azt gondoljátok magatokban: „Na, most hozzáláthatok ahhoz a gyümölcshöz”.

[Leányom így folytatta:] „Ebben a helyzetben találtam magam ezen az estén, amint hozzákezdtem a gyümölcs hámozásához és magozásához, amikor két kisfiam feltűnt a konyhában, és bejelentette, hogy készen állnak az imádkozásra.” Nem akarván azonban, hogy félbeszakítsák, gyorsan azt mondta fiainak: „ ,Nos, miért nem szaladtok be, és imádkoztok egyedül, míg anya folytatja a dolgát ezzel a gyümölcscsel’ ”. David, a legidősebb, szilárdan megvetette előttem a lábát és nem barátságtalanul, de azt kérdezte: ,De anya, mi a fontosabb, az ima vagy a gyümölcs?’ Fiatal anyaként és elfoglalt feleségként nem sok fogalmam volt arról, hogy életem során még sok ilyen választás áll majd előttem, mközben eleget teszek otthonomban a feleség és az anya szerepkörének.”

Ez a kihívás áll előttetek, amikor anyaként kisgyermekeitek azt szeretnék, hogy álljatok ott mellettük, és segítsetek nekik a növekedésben.

Anyák, amikor gyermekeitek kérdezni kezdenek, legyen szó akár az élet kényes dolgairól, ne utasítsátok vissza őket! Szakítsatok időt arra, hogy gyermeki, majd később, felnővén, idősebb elméjüknek magyarázatot adjatok! Az a sikeres anya, aki soha nem túl fáradt ahhoz, hogy fiai és leányai hozzá jővén megoszthassák vele az örömeiket és a bánataikat.¹⁴

Azért imádkozom, hogy az Úr áldásai pihenjenek meg rajtatok, [szeretett nőtestvéreim]. Nagyobb hatalom van kezetekben ezen egyház jóléte felett, mint aminek tudatában vagytok. Az egyház előrehaladását nagy mértékben az fogja meghatározni, hogy mennyire tesztek eleget anyaként vállalt felelősségeiteknek. Alázatosan azért imádkozom, hogy az Úr segítsen nektek ennek megtételében, és az otthon biztos alapjára építhessetek; és alázatosan tanúbizonyságot teszek arról, hogy Jézus Krisztus egyházában találhatók meg azok a tanítások és tervek, amelyek biztonságban tarthatják az otthonainkat. Erről az Úr Jézus Krisztus nevében teszek tanúbizonyságot.¹⁵