Összefogás a lelkek megmentéséért

Van egy egyházunk, amely felkészít minket az Úr színe előtti elfogadhatóságra. Mi volt az, amit Pál apostol mondott – adott némelyeket apostolokul, prófétákul, pásztorokul, tanítókul, evangélistákul – vagyis más szavakkal megszervezte az egyházat, de miért? „A szentek tökéletesbbítése czéljából szolgálat munkájára, a Krisztus testének építésére: Míg eljutunk mindnyájan az Isten Fiában való hitnek és az Ő megismerésének egységére, érett férfiúságra” (lásd Efézusbeliek 4:11–13). Az Úr tudta, hogy nem vagyunk tökéletesek, és megadta nekünk az egyházat, hogy segítsen nekünk azzá válni.²

Az egyháznak nem csupán az a dolga, hogy egy társadalmi szervezetet állítson fel, vagy hogy bármilyen más dolgot válasszon ki céljaként, mint a lelkek megmentését.³

[Az egyház] célja azok életének tökéletesítése, akik tagjai az egyháznak. Az a célja, hogy képezze a test tagjait, vagyis az egyház tagságát annak tanai és tanításai tekintetében, hogy a tagság eljuthasson a hitnek egységére, valamint Isten Fiának a megismeréséhez, hogy tökéletes emberré váljon. Erről a megismerésről maga a Mester jelentette ki azt az Újszövetségben található ama [emlékezetes] imájában, hogy „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél a Jézus Krisztust” (János 17:3).⁴

Miért foglalkozunk a szervezettel? A szervezet azért van, hogy jobban és könnyebben elvégezzük az Úr munkáját, mert megosztjuk a terheket és kiosztjuk a feladatokat. Szervezetet képezünk és könnyebbé, jobbá tesszük az Úr munkáját azáltal, hogy elfogadjuk és teljesítjük a feladatokat, amelyek vezetőkké teszik az egyháztagokat. Ez hasonlít ahhoz, amit a Mester mondott, amikor csak egy dolgot hagyott meg a tanítványainak: „Kövessetek engem, és azt mívelem, hogy embereket halásszatok” – ami olyan, mintha azt mondanánk ma: „Ha betartjátok a parancsolataimat, akkor emberek vezetőivé teszlek titeket, és vezetőkké népem között.”⁵

Isten egyháza és királysága világméretű egyház, nem korlátozódik egy nemzetre vagy egy népcsoportra. Állandóan azon igyekszünk, hogy a Magasságos minden szentjének, bárhol éljenek is, minden lehetőséget biztosítsunk a fejlődésre és arra, hogy a lehető legteljesebb mértékben kibontakozzanak, hogy szert tegyenek erőre és jóra szolgáló hatalomra a földön, és elnyerjék hithűségük jutalmát.⁶

Hol van ebben az egyházban az első védelmi vonal? Az Elemiben? A Vasárnapi Iskolában? Az Úr nem ezt nyilatkoztatta ki. Olvassátok el újra a Tanok és szövetségek hatvannyolcadik részét! Meglátjátok, hogy az Úr az otthont mint első védelmi vonalat helyezte előre a védelmi vonalakat áttörni igyekvő hatalmak elleni csata mezején (lásd T&Sz 68:25–32).⁷

A papsági programok az otthont támogatva működnek; a segédszervezeti programok értékes segítséget nyújtanak. A bölcs [papsági] vezetés segíthet nekünk abban, hogy kivegyük a részünket Isten mindent felölelő céljából, „hogy létrehozz[a] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Isten kinyilatkoztatásai és az emberek által megtanult dolgok is elmondják nekünk, milyen fontos szerepet játszik az otthon az egyén életélménye egészének formálásában. Tehát amit szervezetileg teszünk, annak nagy része állványozás, amint megpróbáljuk erősíteni az egyént, és az állványozást nem szabad összetévesztenünk a lélekkel.⁸

Az otthon Isten legalapvetőbb és legfontosabb intézménye. Az egész egyeztetési program kulcsát kaptuk meg, amikor az Első Elnökség kijelentette, mi a legalapvetőbb tantétel, amelyre építenünk kell: „Az otthon az igazlelkű élet alapja, és semmilyen más eszköz nem léphet annak helyébe, sem nem töltheti be annak alapvető funkcióit. A legtöbb, amit a segédszervezetek tehetnek, az otthon segítése annak problémáiban, valamint a különleges segítségnyújtás és támogatás ott, ahol arra van szükség.”

Ennek szem előtt tartásával az egyházban minden tevékenységet úgy kell megtervezni, hogy az erősítse a jól megszervezett otthon működését, és ne gyengítse azt. Ha a szülői vezetés gyenge, akkor a papsági házitanítóknak és a segédszervezeteknek kell gondoskodniuk a szükséges útmutatásról. Ez lényegében azt jelenti, hogy minden, egyház által támogatott rendezvényt ennek szem előtt tartásával kell megtervezni, különös hangsúlyt fektetve annak fontosságára, hogy minden családot biztassunk a családi esték hű, hetente történő megtartására, az apákat pedig, akik a szent papságot viselik, arra biztassuk, hogy vállalják fel megfelelő szerepüket a háztartás fejeként, és segítsünk nekik ebben.⁹

Isten soha senkitől nem kéri családja feláldozását azért, hogy egyéb felelősségeinek eleget tehessen a királyságban. Hányszor próbáltunk meg kihangsúlyozni, hogy az Úr munkájának általunk, apák és férjek által valaha is elvégzett legfontosabb része saját otthonunk falain belül lesz! Az apáknak olyan feladatkör jutott, ami alól soha nem mentik fel őket.¹⁰

Amint belegondoltam abba, hogy mit teszünk most, és annak milyen lehetséges következményei vannak, Mikeás próféta szavai jutottak eszembe: „És lészen az utolsó időben az Úr házának hegye a hegyek fölé helyeztetik, és felülemelkedik az a halmokon, és népek özönlenek reá.

Pogányok is sokan mennek, és mondják: Jertek, menjünk fel az Úr hegyére és a Jákob Istenének házához, hogy megtanítson minket az ő útaira, és járjunk az ő ösvényein! Mert Sionból jő ki a törvény, és az Úr beszéde Jeruzsálemből” (Mikeás 4:1–2).

Azt mondom nektek, utolsó napi szent anyák és apák, hogy ha felnőttök annak felelősségéhez, hogy gyermekeiteket tanítsátok otthon – a papsági kvórumok felkészítve az apákat, a Segítőegylet az anyákat –, akkor hamarosan felpirkad annak napja, amikor az egész világ ajtóinkhoz jön és azt mondja: „Mutassátok meg nekünk az utatokat, hogy a ti ösvényeiteken járhassunk!”¹¹

Nagy általánosságban szólva az egyeztetés azt jelenti, … hogy Isten papságát oda helyezzük, ahol az Úr szavai szerint annak lennie kell – Isten egyháza és királysága középpontjába és magjához –, és meggyőződünk arról, hogy az utolsó napi szentek otthonainak is megvan a helye a lelkek megmentésének isteni tervében.¹²

Mostanra az egyházban a papsági szervezetek mellett segédszervezetek is vannak, vagy amint azokra az Újszövetség utal, „gyámolok …, kormányok” a papság mellett (lásd 1 Korinthusbeliek 12:28). E szervezeteket illetően azt mondta Joseph F. Smith elnök: „Segédszervezeteinkre gondolok; mik ezek? Segédletek az egyház alapvető szervezetei számára. Nem függetlenek. El akarom mondani a Fiatal Férfiak és a Fiatal Nők szervezetének, a Segítőegyletnek, az Eleminek, a Vasárnapi Iskolának, a vallási insztitútoknak és a többi szervezetnek az egyházban, hogy egyikük sem független Isten Fiának papságától, és egyikük sem létezhet egy percig sem az Úr jóváhagyásával akkor, ha eltávolodnak azok hangjától és tanácsaitól, akik a papságot viselik és felettük elnökölnek. Az egyház hatalmai és felhatalmazottjai alá tartoznak, és nem függetlenek azoktól. Szervezetükben semmilyen jogot nem gyakorolhatnak, amely független lenne a papságtól és az egyháztól” [Gospel Doctrine, 5. kiad. (1939), 383. o.].¹³

Az egyház kormányzásáról szóló nagyszerű, utolsó napi kinyilatkoztatást a következő kijelentéssel zárja az Úr:

„Íme, így építették fel nekem egyházamat az én apostolaim a régi időkben.

Mindenki tartsa be tehát saját tisztségét és munkálkodjék saját elhívásában. A fej ne mondja a lábnak, hogy nincs rá szüksége, mert hogyan állhat meg a test lábak nélkül?

Hasonlóképen a testnek szüksége van minden tagjára, hogy mind együtt épülhessen, és az egész szervezet tökéletes maradhasson” (T&Sz 84:108–110).

Ha belegondolunk ezekbe a szentírásokba, nyilvánvalóan azért adattak, hogy kihangsúlyozzák a különböző részek, a papsági kvórumok, a segédszervezetek és Isten királysága minden más egysége közötti állandó és folyamatos megbeszélések és egyeztetés szükségét, legalább négy okból:

Először is, hogy minden szervezetnek meglegyen a saját konkrét funkciója, és ne bitorolja a másik terét, ami olyan lenne, mintha a szem azt mondaná a kéznek: „nincs szükségem rád”.

Másodszor, hogy minden rész egyformán fontos az üdvözülés munkájában, ahogyan a fizikai test minden része is nélkülözhetetlen a teljes emberi lény esetében.

Harmadszor, hogy mindannyian együtt épülhessenek, azaz tanulhassanak, majd

negyedszer, hogy a rendszer tökéletes maradhasson, vagyis más szavakkal, az Úr gyermekei üdvözülése érdekében létrehozott szervezete tervének keretén belül az egyház tökéletesen szervezett emberi testként működjön, ahol minden tag rendeltetésszerűen tölti be a szerepét.¹⁴

A múltban időnként olyan sémákba csúsztunk, amelyekről úgy látszott, inkább a programok iránti felelősségre vonhatóságunkat hangsúlyozzák, nem a nyáj irántit. Minden résztvevőt arra biztatunk, … hogy kövesse az egész célját illető alapvető parancsot, „hogy létrehozz[uk] az ember halhatatlanságát és örök életét” (Mózes 1:39). Bármikor, ha mércét szeretnénk, amely által megítélhetjük, mennyire méltó ez vagy az a program, azt kell kérdeznünk: előbbre juttatja az egyént azon cél irányában, hogy örök életet nyerjen az Atya színe előtt? Ha nem, és nincs is kapcsolatban azzal, akkor annak nincs helye az egyházban, akkor arra nem biztatunk.¹⁵