Szakíts időt arra, hogy szent legyél!

Mindegyikünkben ott lakik egy szellem, amely tökéletes mása a felnőtt fizikai testeteknek. Bizonyos időközönként, gyakran gondoskodnotok kell ételről és italról ahhoz, hogy életerős és egészséges maradjon a fizikai testetek. Testetek minden őssejtjének idegi összeköttetéssel kell rendelkeznie ahhoz, hogy az életfenntartó folyamatok működjenek. Ha az idegi összeköttetés nincs karbantartva, illetve ha nem adjuk meg a szükséges táplálékokat, az a fizikai test hanyatlásához, stagnálásához, betegségéhez és végül halálához vezet.

Szellemi testeteknek is szüksége van bizonyos időközönként – gyakran – a táplálékra ahhoz, hogy erős és élettel telt maradjon. A földtől kapott étel nem elégíti ki ezt a szükségletet. A lelki szükségleteket kielégítő tápláléknak lelki forrásokból kell származnia. Az örök igazság evangéliumban található tantételeire, valamint a lelki tevékenységekben történő részvétel gyakorlataira van szükség lelki önmagunk éhségének csillapításához. A szellem létfontosságú folyamatait hasonlóképpen csak az igazság lelki forrásaival való intelligens kapcsolattartás tarthatja működésben. A lelki betegség és a halál, amely a lelki világosság forrásától való távollétet jelent, biztos következményei annak, ha leváltok a lelki idegközpontról, Jézus Krisztus egyházáról.²

Gyakorlatozás által fejlesztjük ki lelki valónkat. Ha teljes mértékű fejlettségre vágyunk, akkor lelki valónkat is ugyanolyan gonddal kell képeznünk, ahogyan fizikai testünket képezzük. Naponta gyakorlatoztatni kell a szellemünket ima, mindennapos jó cselekedetek és másokkal való osztozás által. Naponta táplálni kell a szellemünket a szentírások mindennapos tanulmányozása, a [családi esték], a gyűlések látogatása és az úrvacsoravétel által. Kerülnünk kell a káros hatású mérgeket, amelyek akkor jutnak el hozzánk, ha megszegjük Isten valamelyik parancsolatát. Ez olyan, akár a méreg a szellemi testünknek.

Lelki értelemben akkor megyünk orvoshoz, amikor szemtől szemben állunk Isten lelki orvosaival – püspökünkkel, cövekelnökünkkel és időnként általános felhatalmazottakkal, és ők elbeszélgetnek velünk, aminek mindig az a célja, hogy segítsen nekünk a lelki előrelépésre való felkészülésben. Időnként ezen beszélgetések eredményeként szükség van súlyos műtétekre a lelki valónkon.³

Ami Isten akaratával ellenkezik, az méreg a lelki életetek számára, és éppen úgy kerülnötök kell, ahogyan otthon az orvosságos szekrényben lévő címkézett mérgeket kerülitek.⁴

Az igazlelkű ember önmaga fejlesztésére törekszik, tudván, hogy nap mint nap szüksége van rossz tetteinek vagy hanyagságának a megbánására. Nem annyira azzal törődik, hogy mit tud megszerezni, inkább azzal, hogy mennyit adhat másoknak, tudván, hogy csak ily módon lelhet igaz boldogságra. Igyekszik minden napot mesterművé tenni, hogy az éj közeledtével lelkében és Istene előtt tanúsíthassa, hogy ami aznap a kezébe került, azzal a tőle telhető legjobbat tette.⁵

A vasárnap többet jelent egy olyan napnál, amin megpihenünk a hét általános elfoglaltságaitól. Nem szabad csupán a henyélés, a tunyaság, a semmittevés vagy a fizikai élvezetek napjának tekinteni. A szellemi testünk ünnepnapja ez. A lelki lakomázás helye az imádat házában van. Itt azokkal együtt tisztelhetitek Istent, akik hozzátok hasonlóan lelki táplálékot keresnek. Együtt énekeltek, imádkoztok és hódoltok a Magasságosnak. Vesztek a szent úrvacsorából, amely emlékeztet titeket kötelességeitekre, Isten fiaként vagy leányaként itt a halandóságban, felidézi az Üdvözítő által hozott kiengesztelést, és lehetőséget ad arra, hogy ismét hűséget esküdjetek az ő nevének.

Legyetek otthon vagy az egyházban, gondolataitok és viselkedésetek mindig maradjon összhangban a sabbat szellemével és céljával! Bár a szórakozóhelyekre és a kikapcsolódást nyújtó helyekre megfelelő időben szükség lehet, ezek nem segítik a lelki növekedést, és az ilyen helyek nem őriznek meg „szeplőtlennek a világtól”, hanem inkább megtagadják tőletek „a földnek teljességét”, amelynek ígéretét azok kapták meg, akik eleget tesznek a sabbat törvényének. (Lásd T&Sz 59:9, 16.) Akiknek szokásává válik a sabbat megszegése, és nem szentelik meg azt, azok örömmel telt lelket veszítenek el egy gyűszűnyi élvezetért. Túl sok figyelmet szentelnek testi vágyaiknak, és ez lelki egészségük rovására megy. A sabbat megszegője esetében korán megmutatkoznak a hit gyengülésének jelei: elhanyagolja a mindennapos családi imákat, hibát keres, nem fizeti a tizedét és a felajánlásait; és az ilyen ember elméje kezd elsötétülni, mert a lelki éheztetés hamarosan olyan kételyeket és félelmeket szül, amelyek képtelenné teszik őt a lelki természetű tanulásra, vagy az igazlelküségben történő továbblépésre. Ezek a lelki leépülés és a lelki betegség jelei, és csakis megfelelő lelki táplálás útján gyógyithatók.

Vajon remélhetjük, hogy az Úr napján imádattal telt tevékenységeink mellett minimálisra csökkentjük az otthoni munkák mennyiségét, az otthonon kívül pedig csak a halaszthatatlan dolgokat végezzük el? Tegyétek ezt a napot olyanná, amikor imádságos lélekkel, elgondolkozva tanulmányozzátok a szentírásokat és más, jó könyveket! Míg eltölt a sabbat öröme, írjatok levelet a kedveseteknek, egyik távol lévő szeretteteknek, avagy egy olyan barátnak, akinek szüksége lehet a lelki erőtökre! Tegyétek otthonotokat olyan hellyé, ahol a nap szellemével összhangban lévő csodás dalokat énekeltek és játszotok! Az este közeledtével, amikor összegyűltök családotokkal vagy barátaitokkal együtt a tűzhelynél, beszélgessetek az evangélium becses igazságairól, és fejezzétek be ezt egy családi imával! Tapasztalatból tudom, hogy a hithű egyháztag lelkiismeretének késztetése a legbiztosabb jelzése annak, hogy mi ellenkezik az imádat szellemével a sabbat napján.

Ám ne feltételezzétek, hogy a sabbat törvényének szigorú betartása önmagában is elég ahhoz, hogy jó egészségnek örvendjen a szellemi testetek! A hét minden napján táplálnotok kell lelki lényeteket! A családi és az egyéni imák, a szentírások olvasása, az otthon uralkodó szeretet és a másokért végzett önzetlen szolgálat mennyből érkező manna, amely táplálja a lelketeket. A hetente megtartott családi esték is forrását jelentik az otthoni igazlelkűségnek.

Arra kérlek tehát titeket, hogy ne fosszátok meg a sabbat napjának megszegése által szellemi testeteket annak elengedhetetlenül fontos erejétől, és arra biztatlak titeket, hogy inkább éljetek mindennap úgy, hogy a világosság forrásától megkaphassátok azt a táplálékot és erőt, amire nap mint nap szükségetek van!⁶

Feltettem magamnak a kérdést: „Mi a böjt törvénye?”, és rátaláltam Joseph F. Smith elnök szavaira, amelyek meghatározzák ezt és szerintem kiváló értelmezést adnak:

„Ezért hát minden utolsó napi szent vállán ott nyugszik annak felelőssége, hogy a böjt napján püspökének odaadja azt az ételt, amit családja az adott napon elfogyasztott volna, hogy azt a szegényeknek lehessen adni, az ő javukra és megáldásukra; illetve az étel helyett adhatják az értékének megfelelő pénzösszeget, vagy ha az illető gazdag, akkor nagylelkű felajánlást, amely pénzt aztán félretehetnek és a szegényeknek szentelhetnek” [Gospel Doctrine, 5. kiad. (1939), 243. o.].

Aztán ezt kérdeztem magamtól: „Milyen áldásokat ígér meg nekünk az Úr abból eredően, hogy böjtölünk és böjti felajánlásokat fizetünk?” [Heber J.] Grant elnök egy feljegyzett szövegben a következő válaszokat adta nekem: először is, pénzügyi áldást, aztán pedig lelkit. A pénzügyi áldásokat illetően azt mondta:

„Hadd ígérjem meg nektek ma azt, hogy ha a mai naptól fogva az utolsó napi szentek mint nép, becsületesen és lelkiismeretesen betartják a havonkénti böjtöt, püspökük kezébe pedig kifizetik az annak megfelelő összeget, amit kifizettek volna azért a két étkezésért, amit kihagytak, … akkor teljes mértékben elég lenne a pénzünk ahhoz, hogy gondoskodjunk a tétlenekről és a szegényekről” [Gospel Standards, szerk. G. Homer Durham (1941), 123. o.].

A lelki áldásokról azt mondta:

„Minden élő léleknek az utolsó napi szentek között, aki havonta két étkezésen át böjtöl, az lelkileg javára válik, és megerősödik az Úr Jézus Krisztus evangéliumába vetett hite – lelkileg csodálatosképpen fog gyarapodni” [Gospel Standards, 123. o.].

Ezt a megállapítást olvasva eszembe jutott, mit mondott Ésaiás próféta azon áldásokról, amelyeket a böjtölők és a kenyerüket szegényeknek adók kapnak majd. Itt négy pompás lelki ígéretet tesz az Úr azoknak, akik böjtölnek és az éhezőknek adják kenyerüket. Ésaiás írásai szerint így hangzik az első ígéret:

„Akkor felhasad, mint hajnal a te világosságod, és meggyógyulásod gyorsan kivirágzik, és igazságod előtted jár; az Úr dicsősége követ.”

Aztán azt ígéri az Úr:

„Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok.”

Ismételten az Úr megígéri:

„Ha odaadod utolsó falatodat az éhezőnek, és az elepedt lelkűt megelégíted: feltámad a setétségben világosságod, és homályosságod olyan lesz, mint a dél.”

Végül a következő ígéret:

„És vezérel téged az Úr szüntelen, megelégíti lelkedet nagy szárazságban is, és csontjaidat megerősíti, és olyan leszel, mint a megöntözött kert, és mint vízforrás, a melynek vize el nem fogy” (Ésaiás 58:8–11).

Ezeket az áldásokat, az élet helyzeteire és problémáira lefordítva elég jól illusztrálja egy olyan eset, amelyről egyik misszióelnökünk mesélt néhány éve az általános felhatalmazottaknak. Míg a háború alatt a kétség napjait éltük, ez az apa a következő esetet mesélte el:

Böjti nap volt. Korán reggel felkelt, ellátta a farm teendőit, majd néhány percet eltöltött kint a mezőn, mielőtt eljött volna az ideje annak, hogy elmenjen a kora délelőtti papsági gyűlésre.

Ezen a reggelen a mezőn járva nem kifejezetten az a két fia járt eszében, akik a harcmezőn voltak, ám hirtelen megállította őt egy szörnyű benyomás, amely szerint valami nincs rendben ezen fiúk egyikével. Megfordult, hogy visszamenjen a házba. Azt mondta: „Nem sétáltam, hanem futottam, lehívtam családomat a nappaliba, és azt mondtam nekik: ,Azt akarom, hogy ma a családomból senki ne egyen egy falatot sem, azt akarom, hogy böjtöljetek, és azt akarom, hogy imádkozzatok. Most pedig térdeljetek le velem, és mondjunk egy családi imát, mert az a benyomásom támadt, hogy valami nincs rendben a fiunkkal a háborúban.’ ”

Így hát összegyűltek és elmondták reggeli imájukat. Böjtöltek, aztán nem szakították meg a böjtöt, hanem a nap végeztével is folytatták. Tíz napi aggódás után a Vöröskereszten keresztül hírt kaptak, amely szerint azon a reggelen (és amikor az időkülönbséget is figyelembe vették, kiderült: pontosan abban a pillanatban, amikor édesapjuknak az a benyomása támadt), a fiú bajtársával együtt ráesett egy taposóaknára, bajtársa szó szerint darabokra szakadt a robbanástól, ő pedig rettenetesen megcsonkult és a halál torkában feküdt.

Böjt és ima – „Akkor kiáltasz, és az Úr meghallgat, jajgatsz, és ő azt mondja: Ímé, itt vagyok.”⁷

[David O.] McKay elnök azt mondta: „Nem szakítunk elég időt az elmélkedésre”. Én korán reggel … öt órakor felkelek, amikor elmém és szellemem tiszta és pihent. Aztán elmélkedem. Közelebb kerülhettek az Úrhoz annál, mint amit elképzeltek, ha megtanultok elmélkedni. Engedjétek, hogy a Szellem tanítsa a szellemeteket!⁸

A Tizenkettek nem fogják hamar elfelejteni David O. McKay elnök intését, amelyet egy reggeli tanácsülésünkön mondott el, amikor kifejezésre juttatta annak lényegi fontosságát, hogy időt szakítsunk az elmélkedésre, és ezáltal lelkileg megfelelő hullámhosszon maradjunk. „Nagyszerű dolog fogékonynak lenni a Szellem suttogására, és tudjuk, hogy amikor ezek a suttogások elérnek hozzánk, akkor ajándék és kiváltság meghallani azokat. Akkor érkeznek el hozzánk ezek, amikor pihentek vagyunk, és nem tornyosulnak előttünk megbeszélt időpontok.”

Az elnök aztán sort kerített egy John Wells püspök életéből származó történet elmondására, aki korábban az Elnöklő Püspökség tagja volt. Wells püspök egyik fia meghalt az Emigration-szurdokban, egy vasúti pályán. A fiút egy tehervonat ütötte el. Wells nőtestvér vigasztalhatatlan volt. A temetés előtt három napig sirt, a temetésen sem nyert vigaszt, és nagyon kimerült volt az idegállapota. Saját elmondása szerint egy napon, nem sokkal a temetés után, míg az ágyán fekve pihent, még mindig gyászolva, megjelent neki a fia és azt mondta: „Anyám, ne gyászolj! Ne sírj! Jól vagyok.” Ő elmondta fiának, hogy nem érti, miért történt ez a baleset. A fiú elmagyarázta, hogy jelt adott a mozdonyvezetőnek a továbbhaladásra, majd szokásos módon megpróbálta elkapni a tehervonat rácsozatát, de a lába beakadt egy gyökérbe, ezért nem érte el a rácsot, és a vonat alá esett. Nyilvánvalóan baleset volt. Elmondta, hogy amit felismerte, hogy más környezetben van, megpróbálta meglátogatni az édesapját, de nem tudta felvenni vele a kapcsolatot. Apját annyira lefoglalták a hivatali dolgai, hogy nem válaszolt szólongató szavára; anyjához jött tehát és azt mondta neki: „Mondd el te apának, hogy minden rendben van velem. Nem akarom, hogy tovább gyászoljatok!”

Aztán McKay elnök azt mondta, ezzel arra akart utalni, hogy amikor saját szobánkban pihenünk, akkor sokkal fogékonyabbak vagyunk az ilyen dolgokra, és az ő esetében a legjobb gondolatok eddig akkor jöttek, amikor reggel kipihenten felkelt és átgondolta a nap tennivalóit. A benyomások ilyenkor olyan tisztán érkeznek, mintha hangot hallana, és ezek a benyomások helyénvalóak. Ha valami aggaszt minket és fel vannak kavarodva az érzelmeink, akkor nem kapunk inspirációt. Ha úgy élünk, hogy elménk mentes az aggodalomtól, lelkiismeretünk tiszta, érzéseink pedig helyén vannak egymás iránt, akkor az Úr Szellemének szellemünkre gyakorolt hatása olyan valóságos, mintha felvennénk a telefont. Ám amikor ezek a hatások megérkeznek, és ezt jegyezzétek meg, elég bátornak kell lennünk ahhoz, hogy a javasolt módon cselekedjünk.

Legyen ez olyan valami, amit nem felejtünk el – ti is tegyetek hasonlóképpen! Szakítsatok időt az elmélkedésre! Sokszor olyan problémákkal fogtok küszködni, amelyek megoldása lelki sikon ismerhető fel.⁹

Ne váljatok olyan elfogultakká, hogy ne legyen időtök az elmélkedésre! Szakítsatok időt! A legfontosabb bizonyságot nem a látás adja, hanem a belső tanúságtétel. Lehet, hogy Krisztus közelebb van, mint tudjuk. „Közöttetek vagyok, de ti nem láthatok engem. A Szentlélek tesz biztos tanúságot. Rajtatok van a szemem. Eljön a nap, amikor tudni fogjátok, hogy én vagyok.” (Lásd T&Sz 38:7–8.)¹⁰