Az evangélium első tantételei és szertartásai

A vallásra vonatkoztatott hit egy alap tantétel, és bizony minden igazlelkűség forrása, amely utat mutat az embernek, amikor az erőfeszítéseket tesz az eljövendő világban megvalósuló örök élet elnyerésére. Istenre összpontosít, akit hit által elismerünk minden hatalom és minden bölcsesség forrásaként a világegyetemben, és aki „minden bölcsességét megjelenítő látható vagy láthatatlan dolgot” irányító Intelligencia. Ezek szerint az Istenbe vetett hit által ti is … ráhangolódhattok a Végtelenre, és Mennyei Atyátoktól szerzett hatalommal és bölcsességgel hámba foghatjátok a világegyetem hatalmait, hogy azok titeket szolgáljanak a szükség órájában, amikor olyan problémákat kell megoldanotok, amelyek meghaladják emberi erőtöket vagy intelligenciátokat.

Hogyan tehet[ünk] szert erre a hitre? A válasz: tanulmányozás, munka és ima által. Pál apostol a következő kérdést tette fel: „Mimódon hisznek pedig abban, a ki felől nem hallottak? Mimódon hallanának pedig prédikáló nélkül?” (Rómabeliek 10:14). Azt kell válaszolnunk, hogy ez nem lehetséges számukra. Tehát csak úgy kaphatunk hitet, ha az igazság hirdetőitől halljuk Isten szavát. Az Istent és az ő céljait illető igazságok hirdetését hasonlították már magvetéshez, amikor, ha jó magról van szó, az a következő feltételek mellett elkezd kihajtani és növekedni a szívetekben: Először is, az őszinteség és az igazi vágy tápanyagokban gazdag, termékeny talajába kell ültetni; másodszor, szorgalmas tanulással és kutatással kell táplálni; harmadszor pedig bőséges lelki „harmattal” kell öntözni, és az alázatos imából érkező inspiráció sugaraival kell melengetni. Az ilyen ültetést követő aratásban csak annak az egyénnek van része, aki a megtanult igazságokkal összhangban cselekszik, változtat bűnös életén, és értelmes tettekkel tölti meg napjait, betartva annak az Istennek a parancsolatait, akiben hisz, valamint szolgálva embertársait.³

A Sinai hegyén kapott tízparancsolat hit által lett merő filozófiai mondásokból magasból jövő felhatalmazással bíró mennydörgő hanggá, a próféták tanításai pedig Isten kinyilatkoztatott szavává váltak, amelyek utat mutatnak nekünk celesztiális otthonunkhoz. Hit által értjük meg, hogy ami az életben közelebb visz minket Jézus normájához: „Legyetek azért ti tökéletesek, miként a ti mennyei Atyátok tökéletes” (Máté 5:48), az jót tesz nekünk és javunkra válik, még akkor is, ha a formázás folyamatába belevegyül egy minden tekintetben bölcs Isten szigorú dorgálása, „Mert a kit szeret az Úr, megdorgálja, megostoroz pedig mindent, a kit fiává fogad” (Zsidók 12:6)⁴.

Minden gyermeknek meg kell tanulni, hogy a tökéletességhez szükséges hit csak áldozathozatal által fejleszthető ki, és ha nem tanulja meg az evangélium törvényeinek engedelmeskedve feláldozni a kívánságait és a [testi] vágyait, akkor nem szenteltethetik meg és nem válhat szentté az Úr előtt.⁵

Állandóan gondozni és edzeni kell a jót ahhoz, hogy virágba boruljon, a valódi igazlelkűséghez pedig szükség van jellemünk gonosz kinövéseinek mindennapos metszésére azáltal, hogy naponta bűnbánatot tartunk.

Nos, milyen lépéseket kell megtennünk a bűnbánat felfelé vezető útjának megmászásán ahhoz, hogy a Mester engesztelő áldozatának megváltása által kiérdemeljük Isten bocsánatát, és az eljövendő világban elnyerjük az örök élet kiváltságait? A minden tekintetben bölcs Atya, előre látván, hogy néhányan bűnbe fognak esni, és mindenkinek szüksége lesz a bűnbánatra, rendelkezésünkre bocsátotta evangéliumának tanításait, valamint egyháza által az üdvözülés tervét, amely meghatározza a bűnbánathoz vezető áttekinthető utat.

Először is, a bűn elkövetőinek be kell ismerniük azokat. „Ebből tudhatjátok, hogy egy ember megbánta-e bűneit – íme, beismeri és elhagyja azokat” (T&Sz 58:43). Ezt a beismerést először annak kell elmondanunk, akinek a legnagyobb kárt okozták a tetteink. Az őszinte beismerés nem azt jelenti, hogy egyszerűen elismerjük vétkességünk, miután az már bizonyítottá vált. Ha „nyilvánosan sértett[él] meg valaki[ke]t”, akkor nyilvánosan kell elismerned ezt, és azok előtt, akiket megsértettél, hogy megmutasd szégyenedet és alázatosságodat, valamint azt, hogy készen állsz a kiérdemelt dorgálás elfogadására. Ha tetted titokban volt, és csak magadnak okoztál vele kárt, akkor titokban legyen beismerésed, hogy Mennyei Atyád, aki titkon is hall, nyilvánosan megjutalmazhasson téged. Azokat a tetteket, amelyek hatással lehetnek egyházi hírnevedre, illetve az egyházban kapott kiváltságokra vagy előrehaladásra, azonnal be kell ismerni a püspöknek, akit az Úr pásztornak nevezett ki a nyáj felett, és azzal bízta meg, hogy a közösség bírája legyen Izráelben. Ezeket a beismeréseket titkon is meghallgathatja, és cselekedhet igazságosan, irgalmasan, ahogyan azt az egyes esetek megkövetelik. A beismerést követően a bűn elkövetőjének a rosszat ellensúlyozó jócselekedetekkel kell nyilvánosságra hoznia a bűnbánat gyümölcseit. Megfelelő jóvátételt kell tennie, amennyire az hatalmában áll, visszaadva az elvettet, illetve helyrehozva az általa tett kárt. Aki ily módon megbánja bűneit, és teljes mértékben hátat fordít azoknak, soha nem térvén vissza és ismételve meg őket, az, ha nem követte el a megbocsáthatatlan bűnt, akkor jogot formál bűnei bocsánatának ígéretére, amint azt Ésaiás próféta kijelentette: „Ha bűneitek skarlátpirosak, hófehérek lesznek, és ha vérszínűek, mint a karmazsin, olyanok lesznek, mint a gyapjú” (Ésaiás 1:18)⁶.

Nézzünk szembe ezzel! Mindannyian tettünk olyan dolgot, amit nem kellett volna megtennünk, vagy elhanyagoltunk valamit, amit meg kellett volna tennünk. Mindannyian követtünk el hibákat, és mindannyiunknak szüksége van a bűnbánatra. Az ősi időktől létező ördög elhitetné veletek, hogy ha elkövettetek egy hibát, akkor akár folytathatjátok is a további hibák elkövetését. Ilyenkor a Sátán próbálja elhitetni veletek azt, hogy nincs esélyetek a visszatérésre. Ám a felkelő nap felé kell fordítanotok az arcotokat, és bűnbánat által el kell fordulnotok attól a helytelen dologtól, amit tettetek, soha nem térvén vissza ahhoz. Az Úr azt mondta: „… menjetek utatokra, és többé ne vétkezzetek, de amelyik lélek [ismételten] vétkezik, ahhoz visszatérnek előző bűnei, mondja az Úr, a ti Istenetek” (T&Sz 82:7).⁷

Nos, ha követtetek el hibákat, akkor legyen a mai nap az, amikor elkezditek megváltoztatni az életeteket! Fordítsatok hátat annak, amit eddig tettetek, és helytelen volt! Isten összes parancsolatai közül az a legfontosabb, melynek betartása ma a legnagyobb nehézséget okozza nektek! Legyen szó tisztességtelenségről, erkölcstelenségről, hamisításról, az igazság elhallgatásáról, ma van itt a napja annak, hogy addig dolgozzatok ezen, amíg le nem győzitek az adott gyengeséget! Javítsatok azon a dolgon, majd kezdjetek hozzá a következőhöz, melynek betartása leginkább nehézséget okoz nektek! Ily módon szentelhetitek meg magatokat Isten parancsolatainak betartása által.⁸

Amikor a keresztelés vizébe lépünk, szövetséget kötünk Istennel, hogy minden tőlünk telhetőt megteszünk Isten parancsolatainak a betartása érdekében, megértve azt, hogy megadatnak nekünk az Úr ígéretei, egyre többet kapunk majd az Ő dicsőségéből, és azt, hogy életünket annak szem előtt tartásával kell igazgatnunk, hogy mindhalálig, mindenhol Isten tanújaként álljunk. (Lásd Móziás 18:8–10.) Ezt a szövetséget kötöttük meg akkor, amikor ezen egyház tagjaiként megkeresztelkedtünk.⁹

A bűnök bocsánatára történő keresztelés … azok számára, akik elérték a felelősségre vonhatóság korát, szükséges felkészülés az Istenünkkel történő találkozásra. Ily módon válunk Isten gyermekeivé, „a Krisztus Jézusban való hit által. Mert a kik Krisztusba keresztelkedtetek meg, Krisztust öltöztétek fel” (Galátziabeliek 3:26–27), vagyis más szavakkal, a keresztelés által kaptuk meg annak hatalmát, hogy Isten fiaivá és leányaivá váljunk. (Lásd Móziás 5:7.) Ezen keresztül vonatkoztathatjuk magunkra Krisztus kiengesztelő vérét, nyerhetünk bocsánatot a bűneinkre, és tisztulhat meg a szívünk. (Lásd Móziás 4:2.) Ahhoz, hogy a keresztelkedés után kiérdemeljük ezt a megbocsátást, meg kell alázkodnunk, naponta szólítanunk kell az Urat, és kitartóan evangéliuma tanításainak a fényében kell járnunk.

Csak a bűnbánatot tartók és bűneik bocsánatáért megkeresztelkedők formálhatnak teljes mértékben jogot kiengesztelésének megváltó vérére.¹⁰

Maga az Üdvözítő is megkeresztelkedett – Keresztelő János által –, az általa elmondottak szerint azért, hogy „minden igazságot” betöltsön (Máté 3:15). Ha ez így volt az Ő esetében, akkor velünk mi a helyzet? Nikodémusnak azt mondta: „Ha valaki nem születik víztől és Lélektől, nem mehet be az Isten országába” (János 3:5). A Mester nem hagyott kétséget afelől, hogy miért kell elvégezni az általa tanított keresztelést.

„És mivel semmi tisztátalan dolog nem juthat be az ő birodalmába, azért senki más nem juthat be az ő nyugalmába, csak az, aki véremben ruháját tisztára mossa, vagyis aki hisz, minden bűnét megbánja, és mindvégig hűségesen kitart” (3 Nefi 27:19).

Ezért intette Péter hallgatóságát: „Térjetek meg és keresztelkedjetek meg mindnyájan a Jézus Krisztusnak nevében a bűnöknek bocsánatjára; és veszitek a Szent Lélek ajándékát” (Ap. csel. 2:38). Mert a felhatalmazott által végzett keresztelő útján a keresztelésben részesülő jelképesen megmossa ruházatát Isten Fiának vérében, aki mindazok bűneiért kiengesztelt, akik befogadják Őt és keresztelés által belépnek a karám ajtaján. „De ha nem bánják meg bűneiket – jelenti ki egyértelműen az Üdvözítő –, akkor úgy kell szenvedniük, mint ahogy én szenvedtem” (T&Sz 19:17).¹¹

Minden megkeresztelkedett egyháztagnak fejére tették kezeiket az elderek, és miután az egyház tagjává konfirmálták, azt mondták neki, „fogadd be a Szentlelket”. Aztán esetleg megismételték a Mester tanítványainak mondott szavait, amikor a Vigasztalóról vagy a Szentlélekről szólt nekik, amely el fog jönni: Minden dolgot az emlékezetetekbe idéz. Mindenre megtanít titeket. Megmutatja nektek az eljövendő dolgokat. (Lásd János 14:26; 16:13.) Így hát, ha az egyház tagjaivá konfirmálnálak titeket, rátok ruháznám a Szentlélek ajándékát, amely lámpása lesz a lábatoknak és utat mutat nektek, mindenre megtanít titeket, mindent az emlékezetekbe idéz, és megmutatja nektek az eljövendő dolgokat.¹²

Az Úr azt mondja: „És az én evangéliumom ez: bűnbánat és vízben való keresztség, és azután következik a tűzzel és a Szentlélekkel, magával a Vigasztalóval való keresztség, azzal, aki minden dolgot megmutat és az ország békés dolgait tanítja” (T&Sz 39:6).

Ha valaki rendelkezik a Szentlélek ajándékával, akkor rendelkezésére áll az, amire szüksége van, hogy az üdvözülésnek a földön az emberekre vonatkozó minden tantétele és szertartása kinyilatkoztasson neki.¹³

Ideális képet fest, ha azt mondjuk, hogy amikor valaki víz által megkeresztelkedik és kézrátétel által elnyeri a Szellem áldásait, akkor ez egy újjászületés számára. Újjászületés, mert a lelki halálból az Istenség egyik tagjának, méghozzá a Szentléleknek a színe elé vitetik. Ezért mondják nekünk, hogy „fogadd be a Szentlelket”, amikor konfirmálnak minket. Ez az ajándék annak a hívőnek adatik meg, aki hithű, és úgy él, hogy jogot formál erre az áldásra, annak kiváltságára, hogy e lelki halált legyőzve kapcsolatba lépjen az Istenség egyik tagjával.¹⁴

Az alámerítéssel történő keresztelés a bűn emberének halálát és eltemetését jelképezi; a vízből történő kijövetele pedig az új lelki életre történő feltámadását. Keresztelés után kezeket helyeznek a megkeresztelt hívő fejére, és megáldják, hogy fogadja be a Szentlelket. Így kapja meg a megkeresztelt a Szentlélek ígéretét vagy ajándékát, vagyis annak kiváltságát, hogy visszavitessen az Istenség egyik tagjának színe elé; az ily módon megáldott engedelmessége és hithűsége által elnyerheti mindennapjai során a Szentlélek irányítását és útmutatását, hasonlóan ahhoz, ahogyan Ádám Istenével, az ő Mennyei Atyjával járt és beszélt az Éden kertjében. A Szentlélektől kapott ilyen útmutatás és irányítás elnyerése a lelki újjászületés.¹⁵

Az evangélium alapvető tantételeiben – hit, bűnbánat, keresztelkedés és a Szentlélek elnyerése, amely hatalom által minden kinyilatkoztatásra kerülhet – kezdjük el megérteni, vajon mire gondolt Joseph Smith próféta, amikor egyszer arra a kérdésre, hogy miért más ez az egyház, mint az összes többi, azt mondta: mert mi rendelkezünk a Szentlélekkel. (Lásd History of the Church, 4:42. o.) Miután rendelkezünk azzal a hatalommal, amely által minden kinyilatkoztatásra kerülhet, sor kerülhet Jézus Krisztus evangéliuma teljességének megalapozására.¹⁶

Milyen törvények által, miként nyerjük el [a celesztiális dicsőség áldásait]? Nos, rendelkezésünkre állnak az evangélium első tantételei és szertartásai – hit, bűnbánat, keresztelkedés és a Szentlélek; és Isten királyságában vannak bizonyos törvények, amelyek megismertetik velünk a tökéletességhez vezető utat. Az egyház minden olyan tagja, aki azt tanulja, hogyan éljen tökéletesen a királyság egyes törvényei szerint, azt tanulja éppen, hogyan váljon tökéletessé. Nincs olyan tagja ennek az egyháznak, aki ne tudna a törvény szerint élni, tökéletesen az evangélium minden törvénye szerint. Mindannyian megtanulhatunk imában beszélgetni Istennel. Mindannyian megtanulhatunk tökéletesen a Bölcsesség szava szerint élni. Mindannyian megtanulhatjuk tökéletesen megszentelni a Sabbat napját. Mindannyian megtanulhatjuk, hogyan tartsuk be tökéletesen a böjt törvényét. Tudjuk, hogyan tartsuk be tökéletesen az erkölcsi tisztaság törvényét. Most, amikor e törvények egyikének tökéletes betartását tanuljuk, a tökéletességhez vezető úton járunk.¹⁷

Feltehetitek a kérdést, hogyan szentelhetjük meg magunkat, és hogyan válhatunk szentté, hogy készen álljunk az Úr színe elé lépni? Az Úr azt mondja: „Ismét bizony, mondom nektek: Amit törvény kormányoz, azt fenntartja, tökéletesíti és megszenteli a törvény” (T&Sz 88:34). Milyen törvény? Az Úr törvényei, amint azok Jézus Krisztus evangéliumában megtalálhatóak, amely törvények és szertartások betartása által tisztulunk és szenteltetünk meg. Az Úr által adott törvények betartása mindig egy lépéssel közelebb visz minket ahhoz, hogy egy napon majd jogunkban álljon az Úr színe elé lépni.

Egy másik kinyilatkoztatásban megnevezte annak módját, ahogyan az évek múlásával felkészülhetünk. „Bizony, így szól az Úr: Az fog történni, hogy minden lélek, aki elhagyja bűneit, és hozzám jön, és nevemen szólít, és hangomnak engedelmeskedik, és megtartja parancsolataimat, az meg fogja látni arcomat és tudni fogja, hogy én vagyok” (T&Sz 93:1). Egyszerű, nem? Ám figyeljetek ide ismét! Csak annyi a tennivalónk, hogy elhagyjuk bűneinket, Őhozzá jövünk, nevét szólítjuk, engedelmeskedünk a hangjának és betartjuk a parancsolatait, és akkor meglátjuk az arcát, és tudni fogjuk, hogy Ő létezik.¹⁸

Ez az Úr munkája, és amikor parancsolatot ad az emberek gyermekeinek, akkor gondoskodik annak módjáról is, hogy ez a parancsolat megvalósítható legyen. Ha gyermekei minden tőlük telhetőt megtéve segítenek magukon, akkor az Úr meg fogja áldani az erőfeszítéseiket.

Az Úr elvárja tőlünk, hogy minden tőlünk telhetőt megtegyünk saját magunk üdvözítéséért, és … miután már mindent megtettünk az üdvözülésünkért, támaszkodhatunk Mennyei Atyánk irgalmára és kegyelmére. Ő a Fiát adta, hogy az evangélium törvényei és szertartásai iránti engedelmesség által üdvözülést nyerhessünk, de csak azt követően, hogy már minden tőlünk telhetőt megtettünk magunkért.¹⁹

Az Úr mindannyiunknak ad egy lámpást, ám hogy van-e olaj a lámpásunkban, az kizárólag csak rajtunk múlik. Egyénileg tőlünk függ az, hogy betartjuk-e a parancsolatokat, és gondoskodunk-e az ahhoz szükséges olajról, hogy megvilágítsuk az utunkat, és a lámpás utat mutathasson nekünk. Az egyháztagoktól nem kérhetünk kölcsön. Előkelő származásunktól nem kérhetünk kölcsön. Ismétlem, teljes mértékben tőlünk függ az, hogy van-e olaj a lámpásunkban, vagy nincs; attól függ, hogy hithűek vagyunk-e az Élő Isten parancsolatainak megtartásában.²⁰

Az evangélium tantételei és az evangélium szertartásai mind arra hívnak meg minket, hogy tanításainak alkalmazása által tanuljuk meg az evangéliumot. Csupán erre szolgálnak – felszólítanak, hogy jöjjünk és ültessük át őket a gyakorlatba, hogy tudhassuk azokat. Nyilvánvalónak tűnik számomra, hogy azt is mondhatjuk, valójában soha nem ismerjük meg az evangélium tanításait addig, amíg egyesével azok szerint nem élünk, és ily módon meg nem tapasztaljuk azokat. Más szavakkal, úgy tanuljuk meg az evangéliumot, hogy a szerint élünk.²¹

Az a legnagyszerűbb üzenet, amely ebből a hivatalból az egyház tagságának adható, hogy tartsák be Isten parancsolatait, mert ebben rejlik az egyház biztonsága és az egyén biztonsága. Tartsuk be a parancsolatokat! Semmi mást nem mondhatok, aminek ma hatásosabb vagy fontosabb üzenete lehetne.²²