A szeretet örök tantétele

A szeretet örök tantétele nyilvánul meg a két nagy parancsolat szerinti életben: szeresd Istent teljes szívedből, lelkedből, elmédből és erődből, és a te felebarátodat, mint magadat.¹

Emlékszem az első télre, miután Utah államba költöztem – mindent hó borított. Mivel a Sonora-sivatagból jöttem, az első napokban még élveztem, de néhány nap után rájöttem, hogy előbb kell felkelnem, ha el akarom takarítani a havat a felhajtóról.

Egyik reggel, egy hóvihar kellős közepén épp verejtékezve lapátoltam a havat, amikor megláttam, amint a szomszédom az utca túloldalán kinyitja a garázsát. Mivel idősebb nálam, úgy gondoltam, hogy ha hamar végzek, akkor segíthetek neki. Felemeltem hát a hangom és azt kérdeztem: „Fivérem, szükséged van segítségre?”

Elmosolyodott és így szólt: „Köszönöm, Montoya elder!” Aztán elővett a garázsból egy hómarót, beindította a motorját, és néhány percen belül az összes havat eltávolította a háza előtt. Aztán átjött az utcán a gépével, és azt kérdezte tőlem: „Elder, szükséged van segítségre?”

Mosolyogva így szóltam: „Igen, köszönöm!”

Azért vagyunk hajlandóak segíteni egymásnak, mert szeretjük egymást, és a fivérem szükséglete az én szükségletem lesz, az enyém pedig az övé. Nem számít, milyen nyelvet beszél a fivérem, vagy milyen országból származik: szeretjük egymást, mert fivérek vagyunk, ugyanazon Atya gyermekei.

A szolgálattétel bejelentésekor azt mondta Russell M. Nelson elnök, hogy „egy újabb, szentebb megközelítését fogjuk bevezetni a másokról való gondoskodásnak és a nekik való szolgálattételnek”.² Számomra a szentebb egyénenként személyesebbet, mélyebbet jelent, hasonlóbbat a Szabadító módjához, amely az „egymást szere[ssétek]”³.

Nem elegendő kerülni azt, hogy mások számára botlást okozó kövek legyünk, nem elegendő észrevenni a szükséget szenvedőt az út mentén, majd elmenni mellette. Ragadjunk meg minden lehetőséget a felebarátunk megsegítésére, még akkor is, ha ebben az életben ez az első és egyetlen alkalom, amikor találkozunk vele.

Miért az Isten iránti szeretet az első nagy parancsolat?

Szerintem amiatt, amit Ő számunkra jelent. A gyermekei vagyunk, Ő vigyázza a jóllétünket, Őtőle függünk, és az Ő szeretete óv minket. A tervéhez hozzátartozik az önrendelkezés, vagyis valószínű, hogy el fogunk követni hibákat.

Ő azt is megengedi, hogy próbára tétessünk és megkísértessünk. Azonban akár hibázunk, akár kísértésbe esünk, a terv biztosít számunkra egy Szabadítót, hogy megváltathassunk és visszatérhessünk Isten színe elé.

Az életünkben jelen lévő viszontagságok kételyt ébreszthetnek bennünk a nekünk tett ígéretek beteljesedése felől. Kérlek benneteket, bízzatok a mi Atyánkban! Ő mindig betartja az ígéreteit, mi pedig meg tudjuk tanulni, amit Ő tanítani akar nekünk.

Még amikor azt is tesszük, ami helyes, az életünk körülményei változhatnak jóról rosszra, boldogságról szomorúságra. Isten az Ő végtelen irgalmának és szeretetének megfelelően, és a saját idejében válaszolja meg az imáinkat.

• A patak, amelyből Illés ivott, kiszáradt.⁴

• Nefinek eltört a minőségi acélból készült íja.⁵

• Egy fiatal fiút hátrányos megkülönböztetés ért, és kirúgták az iskolából.

• Egy régóta várt gyermek mindössze napokkal a születése után meghalt.

A körülmények változnak.

Amikor jóról és derűsről rosszra és borúsra változnak a körülmények, attól mi még lehetünk boldogok, mert a boldogság nem a körülményektől függ, hanem a körülményekhez való hozzáállásunktól. Nelson elnök azt mondta, hogy „az örömnek, melyet érzünk, nem sok köze van az életünkben fennálló körülményekhez, ahhoz viszont igen, hogy az életünk során mire összpontosítjuk a figyelmünket”⁶.

Megtehetjük azt is, hogy hátradőlünk, és megvárjuk, hogy maguktól megváltozzanak a körülmények, vagy kereshetünk és előidézhetünk új körülményeket.

• Illés elment Sareptába, ahol egy özvegyasszony ételt és innivalót adott neki.⁷

• Nefi fából íjat készített, és állatokra vadászott élelemért.⁸

• A fiatal fiú leült az ablak előtt, onnan figyelt és jegyzetelt, és mára egy általános iskolában tanít.

• A házaspár nagy hitre tett szert a Szabadítóban, Jézus Krisztusban, és bízik a szabadítás tervében. A régóta várt és hirtelen elhunyt gyermek iránti szeretetük felülmúlja a gyászukat.

Amikor azt a két kérdést hallom, hogy „Mennyei Atyám, ott vagy igazán? Hallod-e és megválaszolod az imám?”⁹, szeretem azt felelni, hogy Ő mindig is ott volt, ott van és ott lesz mellettetek és mellettem. Az Ő fia vagyok, Ő az én Atyám, és még tanulom, hogy olyan jó apa legyek, mint Ő.

A feleségem és én mindig megpróbálunk a gyermekeink mellett állni, minden helyzetben és mindenáron. Mindegyik gyermek egyedi. Az értékük Isten számára nagy, és nem számít, milyen kihívásaik, bűneik és gyengeségeik vannak, Isten szereti őket, ahogyan mi is.

Amikor megkaptam ezt az elhívást általános felhatalmazottként, a Salt Lake-be utazásom előtti utolsó napon az összes gyermekem összegyűlt nálunk a családjával családi estre, ahol kifejezésre juttattuk a szeretetünket és a hálánkat. A lecke után minden egyes gyermekemnek papsági áldást adtam. Mindenki könnyezett. Az áldások után a legidősebb fiam mindenki nevében hálás szavakkal köszönte meg azt a hatalmas szeretetet, amelyet a születésük napjától fogva egészen addig kaptak tőlünk.

Áldjátok meg a gyermekeiteket, legyenek 5 vagy 50 évesek! Legyetek velük, legyetek mellettük! Bár a pénzügyi gondoskodás Isten terve szerint kapott feladat, ne felejtsünk el örömteli időt tölteni a gyermekeinkkel.

Mennyei Atyánk minden egyes gyermeke iránti szeretete valóságos. Ő ott van mindegyikük mellett. Nem tudom, hogyan csinálja, de így van. Ő és az Elsőszülötte egyek abban, hogy végezzék az Atya munkáját és dicsőségét, ami az, „hogy véghez vigy[ék] az ember halhatatlanságát és örök életét”¹⁰. Elküldték nekünk a Szentlelket, hogy vezessen minket, figyelmeztessen minket, és ha szükséges, vigasztaljon bennünket.

Utasításokat adott Szeretett Fiának, hogy teremtse meg ezt a gyönyörű földet. Utasításokat adott Ádámnak és Évának, és megadta nekik az önrendelkezésüket. Hosszú évek óta hírnököket küld, hogy be tudjuk fogadni az Ő szeretetét és parancsolatait.

Ott volt a Szent Ligetben, megválaszolta az ifjú Joseph őszinte kérdését, és a nevén szólította őt. Azt mondta: „Ez az én Szeretett Fiam. Őt hallgasd!”¹¹

Hiszek abban, hogy Isten irántunk való szeretetének a legfőbb megnyilvánulására a Gecsemánéban került sor, ahol az élő Isten Fia így imádkozott: „Atyám! ha lehetséges, múljék el tőlem e pohár; mindazáltal ne úgy legyen a mint én akarom, hanem a mint te.”¹²

Észrevettem, hogy az a kis rész, amelyet meg tudok érteni Jézus Krisztus engeszteléséből, növeli az Atya és az Ő Fia iránti szeretetemet, csökkenti a bűnre és az engedetlenségre irányuló vágyamat, és növeli a hajlandóságomat, hogy jobb legyek és jobban teljesítsek.

Jézus félelem és kétség nélkül ment a Gecsemánéba, bízva az Ő Atyjában, tudva, hogy egyedül kell taposnia a borprést. Minden fájdalmat és minden megaláztatást elviselt. Megvádolták, elítélték és keresztre feszítették. Saját gyötrődése és szenvedése közepette a kereszten Jézus az édesanyja, valamint szeretett tanítványa szükségleteire összpontosított. Felajánlotta az életét.

Harmadnap feltámadt. A sír üres, Ő ott áll az Atyja jobbján. Azt remélik, hogy a szövetségeink megtartása mellett döntünk és visszatérünk a jelenlétükbe. Ez a második állapot nem a végső állapotunk, mi nem ehhez a földi otthonhoz tartozunk, hanem átmeneti tapasztalatokat megélő örök lények vagyunk.

Jézus a Krisztus, az élő Isten Fia. Ő él, és mivel Ő él, Isten valamennyi gyermeke is örökké élni fog. Az Ő engesztelő áldozatának köszönhetően mi mindannyian Ővelük élhetünk majd. Jézus Krisztus nevében, ámen.