Készségesen

Amikor bizonytalanná válik a hitetek, a családotok vagy a jövőtök – amikor azon gondolkodtok, miért olyan nehéz az élet, pedig minden tőletek telhetőt megtesztek, hogy az evangélium szerint éljetek –, emlékezzetek rá, azt mondta nekünk az Úr, hogy számítsunk gondokra. A gondok részét képezik a tervnek, és nem jelentik azt, hogy elhagyattatok; részét képezik annak, hogy mit jelent az Övének lenni.⁶ Hiszen Ő a „fájdalmak férfia és betegség ismerője”⁷ volt.

Egyre inkább rájövök, hogy Mennyei Atyát jobban érdekli a fejlődésem Jézus Krisztus tanítványaként, mint a kényelmem. Nem feltétlenül szeretném mindig azt, hogy így legyen, de ez van.

A kényelmes élet nem hoz hatalmat. Az erő, amelyre szükségünk van, hogy kiálljuk napjaink hőségét, az Úr ereje, és az Ő ereje a Vele kötött szövetségeinken keresztül áramlik.⁸ Hittel nekivágni, amikor erős szembeszéllel találkozunk: vagyis mindennap őszintén törekedni arra, hogy megtegyük azt, aminek a megtételére szövetséget kötöttünk a Szabadítóval, még akkor is, és különösen akkor, amikor fáradtak és gondterheltek vagyunk, vagy nyugtalanító témákkal és kérdésekkel küzdünk – ez vezet el oda, hogy fokozatosan elnyerjük az Ő világosságát, erejét, szeretetét, Lelkét és békességét.

A szövetség ösvényén való járás célja az, hogy a Szabadító elé járuljunk. Ő a cél, nem a saját tökéletes fejlődésünk. Ez nem verseny, és nem szabad másokéhoz hasonlítanunk az utunkat. Még ha meg is botlunk, Ő ott van.

Jézus Krisztus tanítványaiként tudjuk, hogy az Őbelé vetett hit cselekvést követel – különösen a nehéz időkben.⁹

Sok évvel ezelőtt a szüleim úgy döntöttek, hogy kicserélik a padlószőnyeget a házunkban. Az új szőnyeg érkezése előtti estén anyukám megkérte a testvéreimet, hogy vigyék ki a bútorokat a hálókból, és szedjék fel a régi szőnyeget, hogy az újat a helyére lehessen tenni. A hétéves húgom, Emily, már aludt. Amíg ő aludt, csendben kivitték a szobájából az összes bútort, kivéve az ágyat, majd felszedték a szőnyeget. Nos, idősebb tesókhoz illően úgy döntöttek, megviccelik. A gardróbból kipakolták a ruháit, a falról pedig leszedték a dolgait, egy teljesen üres szobát hagyva hátra. Azután írtak egy üzenetet, és kirakták a falára: „Drága Emily! Elköltöztünk. Néhány nap múlva írunk, és elmondjuk, hol vagyunk. Szeretettel: a családod.”

Másnap reggel, amikor Emily nem jött le reggelizni, a tesóim felmentek ránézni – ott volt, szomorúan és magányosan, a csukott ajtó mögött. Emily később erre az élményre visszagondolva azt mondta: „Teljesen összetörtem. De mi történt volna, ha egyszerűen kinyitom az ajtót? Mit hallottam volna? Milyen illatokat éreztem volna? Tudtam volna, hogy nem vagyok egyedül. Tudtam volna, hogy valójában szeretnek. Eszembe sem jutott, hogy akár tehetnék is valamit a helyzetemmel kapcsolatban. Egyszerűen feladtam, és a szobámban maradva sírdogáltam. Pedig egyszerűen csak kinyithattam volna az ajtót.”¹⁰

A húgom arra alapozta feltételézését, amit látott, de ez nem tükrözte azt, ahogy a dolgok valójában voltak. Hát nem érdekes, hogy Emilyhez hasonlóan minket is annyira elkeseríthet a szomorúság, a fájdalom, a csüggedés, az aggodalom, a magány, a harag vagy a bosszúság, hogy eszünkbe sem jut egyszerűen csak tenni valamit, kinyitni az ajtót, Jézus Krisztusba vetett hittel cselekedni?

A szentírások tele vannak olyan férfiak és nők – Krisztus tanítványai – példáival, akik a lehetetlennel szembenézve egyszerűen csak cselekedtek – akik hittel felkeltek és jártak.¹¹

A gyógyulásért folyamodó leprásokhoz így szólt Krisztus: „Elmenvén, mutassátok meg magatokat a papoknak. És lőn, hogy míg odamenének, megtisztulának.”¹²

Elmentek, hogy megmutassák magukat a papoknak, mintha már meggyógyultak volna, és a cselekvés során meg is gyógyultak.

Azt is el szeretném mondani, hogy ha lehetetlennek tűnik a gondolat, hogy a fájdalom közepette cselekedjetek, kérlek, legyen az első cselekvésetek a segítségkérés: forduljatok egy baráthoz, egy családtaghoz, egy egyházi vezetőhöz vagy egy szakemberhez. Ez lehet az első lépés a remény felé.

Amikor nehéz idők járnak, igyekszem emlékezni arra, hogy Krisztus követése mellett döntöttem, mielőtt a földre jöttem volna, és hogy a hitemet, az egészségemet és a kitartásomat érő kihívások mind részét képezik annak, amiért itt vagyok. És bizonyára soha nem kellene azt gondolnom, hogy a mai nap próbatétele miatt meg kellene kérdőjeleznem Isten irántam való szeretetét, vagy engednem, hogy az kétkedésre váltsa az Őbelé vetett hitemet. A megpróbáltatások nem azt jelentik, hogy a terv kudarcot vallott, hanem részét képezik annak a tervnek, amelyik segít Istent keresnem. Hasonlóbbá válok Őhozzá, amikor türelmesen kitartok, és remélhetőleg Hozzá hasonlóan, a kínok között buzgóbban imádkozom.¹⁴

Jézus Krisztus tökéletes példa volt arra, hogyan szeressük az Atyánkat teljes szívünkkel – hogy megtegyük az Ő akaratát, bármi is legyen az ára.¹⁵ Szeretném az Ő példáját követni azáltal, hogy én is így teszek.

Megérint annak az özvegyasszonynak a készséges és odaadó tanítványsága, aki bedobta a két fillérjét a templom perselyébe. Mindenét odaadta.¹⁶

Jézus Krisztus felismerte az asszony mindenének a nagyságát ott, ahol mások csekélységet láttak. Ez ugyanúgy igaz ránk is. Ő nem kudarcként tekint a hiányosságunkra, hanem inkább a hit gyakorlásának és a növekedésnek a lehetőségeként.

Tanítványtársaim Jézus Krisztusban! Teljes szívemből azt választom, hogy az Úr mellé állok. Azt választom, hogy az Ő kiválasztott szolgái – Russell M. Nelson elnök és apostoltársai – mellett fogok állni, mert ők az Ő nevében szólnak, és azon szertartások és szövetségek sáfárai, amelyek a Szabadítóhoz kötnek engem.

Amikor megbotlom, újra és újra felállok, Jézus Krisztus kegyelmére és képessé tevő hatalmára támaszkodva. Megmaradok a Vele kötött szövetségemben, és átküzdöm magam a kérdéseimen Isten szavának a tanulmányozása, hit, valamint a Szentlélek segítségével, akinek bízom az útmutatásában. Mindennap keresni fogom az Ő Lelkét azáltal, hogy megteszem a kis és egyszerű dolgokat.

Ez az én tanítványságom ösvénye.

És egészen addig a napig, amíg a halandóság mindennapos sebei be nem gyógyulnak, az Úrra fogok várni, és bízni fogok Őbenne – az Ő időzítésében, az Ő bölcsességében, az Ő tervében.¹⁷

Veletek karöltve örökre mellette akarok állni. Készségesen. Tudván, hogy amikor teljes szívünkkel szeretjük Jézus Krisztust, Ő viszonzásképp mindent megad nekünk.¹⁸ Jézus Krisztus nevében, ámen.