Az Úrral társulva

A házasságunk első néhány hónapjában drága feleségem kifejezte azon vágyát, hogy zenét tanuljon. Örömöt akartam szerezni neki, ezért úgy döntöttem, hogy egy hatalmas, szívből jövő meglepetést szervezek a kedvesemnek. Elmentem egy hangszerboltba, és vettem neki egy zongorát ajándékba. Izgatottan betettem a blokkot egy gyönyörű szalaggal átkötött dobozba, és átadtam neki, arra számítva, hogy a mindent elsöprő hála jelét váltom ki belőle az ő rendkívül szerető és figyelmes férje iránt.

Amikor kinyitotta a kis dobozt, és meglátta a tartalmát, szeretetteljesen rám nézett, majd azt mondta: „Ó, drágám, csodálatos vagy! De hadd tegyek fel egy kérdést: ez ajándék vagy adósság?” Miután közösen tanácskoztunk a meglepetésről, úgy döntöttünk, hogy töröljük a vásárlást. Diákjövedelemből éltünk, ahogyan sok más fiatal, friss házas is. Ez az élmény segített felismernem, milyen fontos a teljes partneri viszony tantétele a házastársi kapcsolatban, valamint hogy az alkalmazása miként segíthet a feleségemnek és nekem abban, hogy egy szív és egy elme legyünk.¹

Jézus Krisztus visszaállított evangéliuma a nő és a férfi közötti teljes partneri viszony tantételét hirdeti, a halandó életben és az örökkévalóságban egyaránt. Bár mindkét fél meghatározott tulajdonságokkal és Isten által kijelölt feladatokkal rendelkezik, a nő és a férfi egyformán lényeges és elengedhetetlen szerepet tölt be Isten gyermekeinek készített boldogságtervében.² Ez már a kezdetektől nyilvánvaló volt, amikor az Úr kijelentette, hogy „nem jó [a férfinak] egyedül lenni; alkotok tehát neki egy segítőtársat”³.

Az Úr tervében a segítőtárs olyan társ volt, aki vállvetve, teljes együttműködésben jár Ádám mellett.⁴ Sőt, Éva mennyei áldás volt Ádám életében. Isteni természete és lelki tulajdonságai révén Éva arra ihlette Ádámot, hogy együttműködjön vele Isten boldogságtervének a megvalósításán az egész emberiség számára.⁵

Gondoljunk át két alapvető tantételt, amelyek megerősítik a férfi és a nő közötti partneri viszonyt. Az első tantétel az, hogy mindannyian egyformák vagyunk Istennek.⁶ Az evangélium tana szerint a nő és a férfi közötti különbség nem írja felül azokat az örökkévaló ígéreteket, amelyeket Isten a fiai és leányai számára tart fenn. Egyiküknek sincs a másiknál nagyobb lehetősége a celesztiális dicsőségre az örökkévalóságban.⁷ Maga a Szabadító hív mindannyiunkat, Isten gyermekeit, „hogy jöjj[ünk] hozzá és részesülj[ünk] a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön”⁸. Ebben a tekintetben tehát mindannyian egyenlőnek számítunk Őelőtte.

Amikor a házastársak megértik és beépítik az életükbe ezt a tantételt, akkor nem tartják magukat a családjuk elnökének vagy alelnökének. A házassági kapcsolatban nincs felsőbbrendűség vagy alsóbbrendűség, és egyik fél sem jár a másik előtt vagy mögött. Egymás mellett járnak, egyenlőkként, Isten mennyei leszármazottaiként. Eggyé válnak gondolatban, vágyban és célkitűzésben Mennyei Atyánkkal és Jézus Krisztussal,⁹ együtt vezetve és irányítva a családi egységet.

Az egyenlő partneri viszonyban „a szeretet nem birtoklás, hanem részvétel, …része annak a közös teremtésnek, amely emberi elhívásunk”¹⁰. „Valódi részvétel esetén a férj és a feleség egybeolvad az »örökké[való uralom]« együttműködő egységében, mely »kényszerítő eszközök nélkül« áraszt majd lelki életet rájuk és utódaikra »örökkön örökké«.”¹¹

A második idevonatkozó tantétel az aranyszabály, melyet a Szabadító a hegyi beszédben tanított: „És a mint akarjátok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, ti is akképen cselekedjetek azokkal.”¹² Ez a tantétel a kölcsönösség, az egység és az egymásra utaltság hozzáállását jelzi, és a második nagy parancsolaton alapszik: „Szeresd felebarátodat, mint magadat.”¹³ Egybeolvad más keresztény jellemvonásokkal is, például a hosszútűréssel, a gyengédséggel, a szelídséggel és a kedvességgel.

E tantétel alkalmazásának a jobb megértéséhez megnézhetjük, milyen szent és örökkévaló köteléket hozott létre Isten az első szüleink, Ádám és Éva között. Egy testté váltak,¹⁴ az egység egy olyan formáját teremtve meg, amely lehetővé tette számukra, hogy tisztelettel, hálával és szeretettel járjanak együtt, megfeledkezve önmagukról, és egymás jóllétét keresve az örökkévalóságba vezető útjukon.

Ugyanezekre a jellemvonásokra törekszünk ma is egy egységes házasságban. A templomi pecsételés által a nő és a férfi belép a házasság szent rendjébe az új és örök szövetségben. A papság e rendje által örök áldásokat és isteni hatalmat kapnak családi ügyeik irányításához, miközben a megkötött szövetségeik szerint élnek. Innentől kezdve egymásra utalva és az Úrral teljes mértékben együttműködve haladnak előre, különösen a családjuk gondozására és az elnöklésre vonatkozó, Isten által kijelölt feladataik mindegyikét illetően.¹⁵ A gondozás és az elnöklés egymással összefüggő és egymást átfedő feladatok, ami azt jelenti, hogy az anyáknak és apáknak „kötelességük, hogy egyenlő partnerekként segítsék egymást”¹⁶ és osztozzanak otthonuk kiegyensúlyozott vezetésén.

A gondozás a családtagok „táplálás[á]t, tanítás[á]t és támogatás[á]t jelent[i]”, ami azzal jár, hogy szeretetteljes környezetben segítünk nekik „az evangéliumi igazságok megismerésében, valamint a Mennyei Atyába és Jézus Krisztusba vetett hit kifejlesztésében”. Az elnöklés azt jelenti, hogy „segít[ünk] a családtagok visszavezetésében Istenhez, hogy az Ő jelenlétében lakhassanak. Ez gyengéd, szelíd és tiszta szeretetből fakadó szolgálat és tanítás révén valósul meg.” „A családban történő elnökléshez tartozik [továbbá] a családtagok vezetése a rendszeres imában, az evangélium tanulmányozásában, valamint a hódolat más vonatkozásaiban.” „Jézus Krisztus példáját követve… a szülők egységben munkálkodnak e [két nagyszerű] feladat… teljesítésén”¹⁷.

Fontos megfigyelni, hogy a család kormányzása a pátriárkai mintát követi, néhány tekintetben eltérve az egyházban való papsági vezetéstől.¹⁸ A pátriárkai minta magában foglalja, hogy a feleség és a férj közvetlenül Istennek tartoznak felelősséggel a családdal kapcsolatos szent kötelességeik teljesítéséért. Teljes partneri viszonyra szólít – az igazlelkűség és a felelősségre vonhatóság minden tantételének a készséges betartására –, valamint lehetőséget ad a fejlődésre a szeretet és a kölcsönös segítőkészség környezetében.¹⁹ Ezek a különleges felelősségek nem jelentik azt, hogy az egyik fél fontosabb a másiknál, és teljes mértékben kizárják a bántalmazás bármilyen formáját vagy a hatalommal való visszaélést.

Ádám és Éva tapasztalata, miután elhagyták az Éden kertjét, gyönyörűen szemlélteti az anya és az apa közötti egymásra utaltság fogalmát a családjuk gondozásában és a család feletti elnöklésben. Amint azt Mózes könyve tanítja, együtt dolgoztak és homlokuk verejtékével művelték a földet, hogy gondoskodni tudjanak családjuk fizikai jóllétéről;²⁰ gyermekeket hoztak a világra;²¹ együtt szólították az Úr nevét, és hallották az Ő hangját „az Éden kertjének irányából”;²² elfogadták az Úr által adott parancsolatokat, és igyekeztek, hogy engedelmeskedjenek nekik.²³ Ezután „minden dolgot tudattak fiaikkal és leányaikkal”²⁴, és közösen, szükségleteik szerint „nem szűnt[ek] meg Istent szólítani”²⁵.

Drága fivéreim és nővéreim! A gondozás és az elnöklés lehetőségek, nem pedig kizárólagos korlátok. Elképzelhető, hogy valaki felelős valamiért, azonban nem ő az egyetlen, aki ezen a téren munkát végez. Amikor a szerető szülők megfelelően értik ezt a két fő felelősséget, akkor közösen igyekeznek majd óvni és gondozni gyermekeik fizikai és érzelmi jóllétét. Továbbá segítenek nekik szembenézni napjaink lelki veszélyeivel azáltal, hogy az Úrnak a prófétái által kinyilatkoztatott jó szavával táplálják őket.

Bár a férj és a feleség támogatják egymást az Isten által kijelölt feladataikban, „cselekvőképtelenség, halál vagy más körülmények szükségessé tehetik ezen szerepek egyéni átalakítását”²⁶. Néha az egyik házastársnak vagy a másiknak egyszerre felelőssége eljárni mindkét szerepkörben, akár ideiglenesen, akár tartósan.

Nemrégiben találkoztam egy nővérrel és egy fivérrel, akik mindketten ilyen körülmények között élnek. Egyedülálló szülőkként mindketten – a családi körükön belül és az Úrral társulva – úgy döntöttek, hogy gyermekeik lelki és fizikai gondozásának szentelik az életüket. Válásuk ellenére sem veszítették szem elől az Úrral kötött templomi szövetségeiket és az Ő örök ígéreteit. Mindketten az Úr segítségét kérték minden dologban, miközben folyamatosan igyekeznek elviselni a kihívásaikat és a szövetség ösvényén járni. Bíznak abban, hogy az Úr nemcsak ebben az életben, hanem az örökkévalóságon át is gondoskodni fog a szükségleteikről. Mindketten úgy gondozzák a gyermekeiket, hogy gyengéden, szelíden és tiszta szeretettel tanítják őket, még akkor is, amikor nehéz körülményeket tapasztalnak az életben. Amennyire én tudom, ez a két egyedülálló szülő nem Istent hibáztatja a csapásaikért. Ehelyett tökéletesen ragyogó reménységgel és magabiztossággal várják azokat az áldásokat, melyet az Úr számukra tartogat.²⁷

Fivérek és nővérek! A Szabadító tökéletes példát mutatott az egységre, valamint a Mennyei Atyánkkal célban és tanban lévő összhangra. E szavakkal imádkozott tanítványaiért: „Hogy mindnyájan egyek legyenek; a mint te én bennem, Atyám, és én te benned, hogy ők is egyek legyenek mi bennünk; …hogy egyek legyenek, a miképen mi egy vagyunk”²⁸.

Bizonyságot teszek nektek arról, hogy ha mi – nők és férfiak – igaz és egyenlő partneri viszonyban dolgozunk együtt, akkor élvezni fogjuk a Szabadító által tanított egységet, miközben eleget teszünk a házassági kapcsolataink isteni felelősségeinek. Krisztus nevében megígérem nektek, hogy a szívek „egységbe és szeretetbe …fonódnak [majd össze] egymás iránt”²⁹, több örömre fogunk lelni az örök élethez vezető utunkon, és jelentősen megsokszorozódik majd az a képességünk, hogy egymást és egymással szolgáljunk.³⁰ Bizonyságomat teszem ezekről az igazságokról a Szabadító Jézus Krisztus szent nevében, ámen.