Általános konferencia
Tétessetek tökéletessé Őbenne
2022. októberi általános konferencia


Tétessetek tökéletessé Őbenne

A tökéletesítésünk csak Isten kegyelme által lehetséges.

Mennyei Atyánknak és a Szabadítónknak, Jézus Krisztusnak hatalmuk van arra, hogy megszabadítsanak és átváltoztassanak bennünket. Segíthetnek nekünk olyanná válni, mint Ők.

Néhány évvel ezelőtt az egyik kis unokánknak, Aaronnak, gondok támadtak az egészségével. Kimerült lett, tele volt véraláfutásokkal, és nem tűnt egészségesnek. Az orvosi vizsgálatok elvégzését követően súlyos aplasztikus vérszegénységet állapítottak meg nála, egy olyan betegséget, mely során a csontvelője már nem termelt vörösvérsejteket, sem fehérvérsejteket, sem vérlemezkéket. Kezelés – majd pedig gyógymód – nélkül a vére nem tudott volna megfelelően alvadni vagy rendesen leküzdeni a fertőzéseket, így még az apró elesések, sérülések vagy betegségek is hamar életveszélyessé válhattak volna.

Aaron egy ideig rendszeresen kapott vérlemezke- és vérátömlesztést, hogy távol tartsák őt a veszélytől. Az orvosok elmagyarázták, hogy a betegség egyetlen gyógymódja a csontvelő-átültetés lenne, és akkor lenne a legnagyobb esély a sikerre, ha az egyik testvére lenne a donor. Amennyiben az egyik testvére ideális donor lenne, akkor az átültetés kimenetele életmentő lehet. A négy öccsét letesztelték, és az egyikük – Maxwell – esetében tökéletesnek találták az egyezést.

A csontvelő-átültetésnél még egy tökéletes donoregyezés mellett is súlyos a szövődmények kockázata. A folyamat megkövetelte, hogy Aaron saját sejtjeit a beteg csontvelőjében megsemmisítsék egy kombinált kemoterápiás és sugárkezeléssel, mielőtt megkaphatta volna az őssejteket az öccse, Maxwell csontvelőjéből. Ezután a legyengült immunrendszere miatt Aaront több héten át el kellett különíteni a kórházban, majd pedig több hónapon át otthon is, különleges protokollok, korlátozások és gyógyszerek mellett.

Az átültetés remélt kimenetele az volt, hogy Aaron teste nem utasítja el a donorsejteket, Maxwell sejtjei pedig fokozatosan elkezdik termelni a szükséges vörös- és fehérvérsejteket, valamint vérlemezkéket Aaron testében. A sikeres donorátültetés nagyon valós élettani változásokat eredményez. Egy orvos elmagyarázta, hogy bármennyire is meglepő, ha Aaron bűncselekményt követne el és vérnyomokat hagyna a helyszínen, akkor előfordulhatna, hogy a rendőrség az öccsét, Maxwellt tartóztatja le. Ez azért van így, mert Aaron vére Maxwell átültetett sejtjeiből termelődne és Maxwell DNS-ét tartalmazná, és ez így lenne egész hátralevő életében.

Az, hogy Aaront megmentette az öccse vére, számos gondolatot ébresztett bennem Jézus Krisztus engesztelő véréről és az Ő engesztelésének a ránk gyakorolt hatásáról. Ma szeretnék arra a maradandó, életet adó változásra összpontosítani, amely akkor következik be, amikor hagyjuk, hogy az Úr csodákat vigyen véghez bennünk.1

Aaronnak nem állt hatalmában magától legyőzni a betegséget. A teste nem tudta megtermelni az élet fenntartásához szükséges vérsejteket. Akármit is tett meg személyesen, nem tudta meggyógyítani a csontvelőjét. Miként Aaron sem tudta meggyógyítani önmagát, mi sem tudjuk megszabadítani önmagunkat. Nem számít, mennyire vagyunk hozzáértők, iskolázottak, zseniálisak vagy erősek, nem tudjuk magunkat megtisztítani a bűneinktől, halhatatlan állapotúvá változtatni a testünket, vagy felmagasztalni önmagunkat. Ez csakis a Szabadító Jézus Krisztus és az Ő végtelen engesztelése által lehetséges. „[S]emmi más út vagy név nem adatott az ég alatt, amely által az embert meg lehetne szabadítani Isten királyságában.”2 Az Ő engesztelő vére az, amely megtisztít és megszentel minket.3

Bár Aaron nem tudta magát meggyógyítani, hajlandónak kellett lennie arra, hogy megtegye, amit az orvosok kértek tőle ahhoz, hogy az átültetés működjön – még nagyon nehéz és emberpróbáló dolgokat is. Bár nem tudjuk megmenteni magunkat, amikor alávetjük magunkat az Úr akaratának, és megtartjuk a szövetségeinket, az út nyitva áll előttünk a megváltásunk felé.4 Ahhoz a figyelemre méltó folyamathoz hasonlóan, amelyben Aaron vérsejtjeinek a DNS-e megváltozott, a mi szívünk is megváltozhat5, az Ő képmását hordozhatjuk az ábrázatunkon6, és Krisztusban új teremtményekké válhatunk7.

Alma arra a korábbi nemzedékre emlékeztette Zarahemla népét, amely megtért. Atyjáról szólva Alma elmagyarázta, hogy „hite szerint hatalmas változás ment végbe a szívében”8. Majd ezt kérdezte: „Megtapasztaltátok-e ezt a hatalmas változást a szívetekben?”9 Nem az emberek változtatták meg a saját szívüket. Az Úr hajtotta végre magát a változtatást. Alma ezt nagyon egyértelműen elmondta. Így szólt: „Íme, megváltoztatta a szívüket”10. „[M]egalázkodtak, és az igaz, élő Istenbe vetették bizodalmukat. [És]… mindvégig hűségesek voltak, [és] megszabadultak.”11 Az emberek hajlandóak voltak megnyitni a szívüket és hitet gyakorolni, majd az Úr megváltoztatta a szívüket. És micsoda hatalmas változás volt ez! Gondoljatok csak bele, mennyire más volt az élete e két Alma nevű férfinek szívük megváltozása előtt és után.12

Isten gyermekei vagyunk, és fenséges isteni rendeltetésünk van. Megváltozhatunk, hogy olyanná váljunk, mint Ő, és az öröm teljességében legyen részünk.13 Sátán viszont azt szeretné, ha olyan nyomorultak lennénk, mint ő.14 Képesek vagyunk választani, hogy kit kövessünk.15 Amikor Sátánt követjük, hatalmat adunk neki.16 Amikor Istent követjük, akkor Ő ad nekünk hatalmat.

A Szabadító azt tanította, hogy „legy[ünk] tökéletesek”17. Ez nagyon ijesztőnek tűnhet. Tisztán látom a személyes hiányosságaimat, és fájdalmasan tudatában vagyok a köztem és a tökéletesség között lévő távolságnak. Hajlamosak lehetünk azt gondolni, hogy nekünk kell tökéletesíteni magunkat, ez azonban nem lehetséges. Még az sem fogja ezt véghez vinni, ha a világ összes önsegítő könyvének minden egyes javaslatát követjük. Csak egyetlen út és egyetlen név által valósul meg a tökéletesség. „…Jézus, az új szövetség közbenjárója által [tétetünk tökéletessé], aki saját vérének kiontása által véghez vitte ezt a tökéletes engesztelést.”18 A tökéletesítésünk csak Isten kegyelme által lehetséges.

El tudjátok képzelni, milyen nyomasztó lett volna a kis unokánk, Aaron számára azt feltételezni, hogy neki kell megértenie és végrehajtania az átültetéssel kapcsolatos összes orvosi beavatkozást? Nem szabad azt feltételeznünk, hogy nekünk kell megtennünk azt, amire csak a Szabadító képes a tökéletességünk csodás folyamatában.

Moróni a feljegyzése befejezésekor ezt tanította: „Igen, jöjjetek Krisztushoz, és [tétessetek tökéletessé őbenne], …és ha minden istentelenségtől megtartóztatjátok magatokat, és teljes lelketekkel, elmétekkel és erőtökkel szeretitek Istent, akkor elegendő számotokra a kegyelme, hogy kegyelme által tökéletesek lehessetek Krisztusban”19. Mily vigaszt nyújtó és erőteljes igazság ez! Az Ő kegyelme elegendő számomra. Az Ő kegyelme elegendő számotokra. Az Ő kegyelme elegendő mindazok számára, akik „megfáradta[k] és megterheltette[k]”20.

Az Aaronéhoz hasonló orvosi kezeléseknél mindig némi bizonytalanság övezi a kimenetelt. Aaronnak éppenséggel egy második átültetésre is szüksége volt, amikor az elsőnél szövődmények léptek fel. Szerencsére a szívünk lelki változása esetén nem kell azon aggódnunk, hogy ez bekövetkezik-e. Amikor az Ő akarata szerint élünk, „teljesen annak érdemeire támaszkodva, akinek hatalmában áll megszabadítani”21, akkor 100% a garancia arra, hogy megtisztulunk a Szabadító vére által, és végül tökéletessé tétetünk Őbenne. Ő „az igazság Istene…, és nem hazudhat”22.

Nem kérdéses, hogy ez a változási folyamat időt igényel, és csak ezen élet után fog befejeződni – az ígéret azonban biztos. Attól még, hogy Isten ígéreteinek a beteljesedése távolinak tűnik, mi befogadjuk ezeket az ígéreteket, tudván, hogy be fognak teljesedni.23

Az Aaron egészségében bekövetkező csodálatos változás nagy örömet hozott a családunknak. Képzeljétek csak el a nagy örömet a mennyben, amikor hatalmas változások mennek végbe a lelkünkben.

Mennyei Atyánk és a Szabadítónk, Jézus Krisztus szeretnek minket, és Ők kegyesen felajánlották, hogy megváltoztatnak és tökéletesítenek bennünket. Szeretnék ezt megtenni. Ez központi részét képezi az Ő munkájuknak és dicsőségüknek.24 Tanúságomat teszem arról, hogy Nekik hatalmukban áll ezt megtenni, amikor hittel Őhozzájuk jövünk. Jézus Krisztus nevében, ámen.