Mint egy kisgyermek

Isten prófétái előre látták napjainkat. Pál apostol ezt írta Timótheusnak: „Azt pedig tudd meg, hogy az utolsó napokban nehéz idők állanak be.”¹ Mindenki, aki szemével látta az idők jeleit és fülével hallotta a próféták szavait, tudja, hogy nagy a veszély. Ez a veszély a gonoszság erőiből fakad. Ezek az erők pedig egyre növekednek. Ezért egyre nehezebb, és nem pedig könnyebb lesz megtartanunk azokat a szövetségeket, amelyeket meg kell kötnünk, hogy Jézus Krisztus evangéliuma szerint éljünk.

Számunkra, akik ilyen jövő miatt aggódunk saját magunkért vagy azokért, akiket szeretünk – a családjainkban, kvórumainkban és osztálytermeinkben –, reményt ad az Úr nekünk adott ígérete egy olyan helyről, ami biztonságot nyújt a közelgő viharok idején. Leírom, hogyan néz ki ez a hely. Már olvastatok róla a szentírásokban. Az élő próféták is már számtalanszor beszéltek róla. Egy szerető apa így írta ezt le fiainak, mikor megpróbálta megerősíteni őket a kísértés viharaitól:

„És most fiaim, emlékezzetek, emlékezzetek rá, hogy Megváltónk sziklájára, aki Krisztus, Isten Fia, arra kell építenetek az alapotokat; hogy amikor az ördög elküldi erős szeleit, igen, nyilait a forgószélben, igen, amikor minden jégesője és hatalmas zivatara benneteket ver majd, akkor nem lesz hatalma felettetek, hogy lehurcoljon a nyomorúság és a végtelen jaj szakadékába, mert a szikla melyre építettetek … biztos alap…, melyről nem bukhat le az ember, ha arra épít.”²

Soha nem volt még annyira fontos, mint most megérteni azt, hogy hogyan építsünk arra a biztos alapra. Szerintem ezt legjobban Benjámin király a Mormon könyvében is feljegyzett példabeszédében lehet látni. Legtöbben nemrég újra olvastuk ezt a részt, és már többször elgondolkodtunk rajta. Benjámin király látott minket és az utódainkat. Prófétai ereje által tudta, hogy mivel állunk szemben. Saját tapasztalataiból ismerte a háború borzalmait. A csatában Isten erejére támaszkodva védte meg népét. Tisztán látta Lucifer szörnyű erejét, mellyel meg akar kísérteni minket, és le akar győzni minket.

[Benjámin] nagyszerű és szent ember volt. Az Úr bármely másik prófétájához hasonlóan tudta, hogyan kell az embereket ösztönözni, hogy a biztonság e sziklájára építsenek.

Beszédét ott kezdte el, ahol nekünk is el kell kezdenünk, mikor segítünk az embereknek elkerülni a lelki csapásokat. Az embereknek hinniük kell, hogy a veszély valós, és hogy biztonságot kell találniuk. Félniük kell a veszély figyelmen kívül hagyásából adódó következménytől. Azért magyarázta el, hogy milyen veszélyekkel nézünk szembe, mert szabadon választhatunk a jó és a gonosz között, és mert nem kerülhetjük el e döntések következményét. Azért beszélt nyíltan és éles szavakkal, mert tudta, hogy milyen fájdalom vár azokra, akik esetleg nem hallják, vagy fogadják meg figyelmeztetéseit.

Így írta le a döntésünket követő következményeket, attól függően, hogy Krisztus Lelkének sugalmazásait követtük, vagy azokat a gonosz üzeneteket, melyek Sátántól jönnek, akinek az a célja, hogy megkísértsen és a bűn csapdájába ejtsen minket:

„Mert íme, kijelentették, hogy jaj annak, aki ezen [gonosz] léleknek akar engedelmeskedni; mert ha neki akar engedelmeskedni, és a bűneiben megmaradva azokban hal meg, az kárhozatot iszik a saját lelkére; mert zsoldjaként örök büntetést kap, mivel saját tudásának ellentmondva áthágta Isten törvényét. […]

Ezért ha az ilyen ember nem tart bűnbánatot, hanem Isten ellensége marad, és úgy is hal meg, az isteni igazságosság követelése saját bűnének tudatára ébreszti halhatatlan lelkét, mely visszarettenti őt az Úr színe elől, és olyan bűntudattal, és fájdalommal és kínnal tölti meg mellkasát, mely a kiolthatatlan tűzhöz hasonló, melynek lángja örökkön-örökké felfelé száll.”

Benjámin király így folytatta: „Ó, mind ti idős emberek, és ti is, fiatal emberek, és ti is kisgyermekek, akik meg tudják érteni a szavaimat, hiszen világosan szóltam hozzátok, hogy megérthessétek, imádkozom, hogy ráébredjetek azok rettenetes helyzetére, akik vétekbe estek.”³

Számomra ennek a figyelmeztetésnek az ereje abban a képben rejlik, amely a fejemben megjelenik arról az időről, amikor mostani életünk után mindannyian a Szabadító előtt állunk, hogy megítéltessünk. Félelemmel tölti el szívemet, mikor Benjámin király az Úr színe elől való visszarettenésről szól hozzám. Látom magamat, amint az ítélet napján ott állok a megdicsőült és feltámadt Szabadító előtt. Teljes szívemből azt akarom, hogy ne rettenjek vissza, hanem inkább felnézzek rá, és lássam, mikor azt mondja: „Jól vagyon jó és hű szolgám. [Jöjj be!]”⁴

Benjámin király elmagyarázza, hogy csak akkor reménykedhetünk abban, hogy ezeket a szavakat halljuk, ha módot találunk arra ebben az életben, hogy Jézus Krisztus engesztelése által megváltozzon természetünk. Kizárólag így építhetünk a biztos alapra, és általa így állhatunk erősen az igazlelkűségben a kísértés viharai közepette.

Benjámin király ezt a változást egy olyan gyönyörű hasonlattal írja le, melyet az Úr maga, és a próféták évezredeken keresztül használtak. Ez pedig a következő: Olyanná tudunk, és kell is válnunk, mint egy gyermek – egy kisgyermek.

Néhány ember számára ezt nem lesz könnyű megérteni vagy elfogadni. Legtöbbünk erős akar lenni. Jóllehet, úgy látjuk, hogy gyermeknek lenni azt jelenti, hogy gyengék vagyunk. A legtöbb szülővel előfordult, hogy néha azt akarta, hogy gyermekeik kevésbé legyenek gyerekesek. Még Pál apostol is ezeket a szavakat használta, mikor arra ösztönzött minket, hogy a jószívűséget, Krisztus igaz szeretetét ültessük be életünkbe: „Mikor gyermek valék, úgy szóltam, mint gyermek, úgy gondolkodtam, mint gyermek, úgy értettem, mint gyermek: minekutána pedig férfiúvá lettem, elhagytam a gyermekhez illő dolgokat.”⁵

Benjámin király azonban, aki bármely más földi halandóhoz hasonlóan megértette, mit jelent erős és bátor embernek lenni, elmagyarázza azt, hogy gyermeknek lenni nem azt jelenti, hogy gyerekesen viselkedünk. Azt jelenti, hogy olyanok vagyunk, mint a Szabadító, aki Atyjához erőért imádkozott, hogy képes legyen az Ő akaratát követni, majd meg is tette azt. Ahhoz, hogy gyermekké válhassunk, és szert tegyünk arra az erőre, ami a biztonságunkhoz szükséges a veszély idején, természetünknek meg kell változnia.

Benjámin király így írta le azt, hogy mit jelent ez a gyermekké válás, és hogy hogyan történik:

„Mert a természetes ember ellensége Istennek; az volt Ádám bukása óta, és az is lesz örökkön-örökké, hacsak nem enged a Szent Lélek hívásainak, és nem vetkőzi le a természetes embert és válik szentté az Úr, Krisztus engesztelése által, és lesz olyan, mint egy gyermek, engedékeny, szelíd, alázatos, türelmes, telve szeretettel, aki mindazon dolgoknak hajlandó alávetni magát, melyet az Úr jónak lát kiszabni rá, éppen úgy, ahogy egy gyermek veti alá magát az atyjának.”⁶

Biztos sziklán vagyunk, ami pedig maga a Szabadító, amikor a belé ve-tett hit által meghajoltunk előtte, elég sokáig és elég hűségesen engedelmeskedtünk a Szentlélek útmutatásának, hogy az engesztelés ereje megváltoztatta a szívünket. Amikor ezen élmény által, képességeinkhez mérten szerető és engedelmes gyermekké váltunk, biztos alapon állunk.

Benjámin királytól megtanulhatjuk, hogy mit tudunk azért tenni, hogy arra a biztonságos helyre jussunk. Ne feledjük azonban: amiket teszünk, azok csupán eszközök, nem pedig a végcél annak elérésére, amire törekszünk. Amit teszünk, lehetővé teszi, hogy Jézus Krisztus engesztelése azzá változtasson minket, akivé válnunk kell. Jézus Krisztusba vetett hitünk bűnbánatra késztet, és arra, hogy betartsuk az Ő parancsolatait. A Szentlélek jelzéseit követve engedelmeskedünk és ellenállunk a kísértésnek. Idővel meg fog változni a természetünk. Olyanok leszünk, mint egy gyermek, aki jobban szereti Istent és engedelmeskedik neki. Ez a változás, amennyiben mindent megteszünk, hogy maradandó legyen, feljogosít majd minket arra, hogy a Szentlelken keresztül jövő ajándékokat élvezhessük. Akkor pedig majd biztonságban leszünk az egyetlen biztos sziklán.

Hozzátok hasonlóan én is éreztem, mire gondolt Benjámin király, mikor azt mondta, hogy Isten előtt kisgyermekké válhatunk. Én is, akárcsak ti, imádkoztam, hogy megtudjam, mit tegyek, mikor egy olyan döntéssel kerültem szembe, melynek örökkévaló következményei lehetnek. A sok év alatt egy ismétlődő mintát fedeztem fel azokra az időkre vonatkozólag, amikor az ilyen imákra a legtisztábban érkeztek a válaszok.

Egyszer például, egész éjszaka imádkoztam, hogy tudjam, milyen döntést kell majd reggel hoznom. Tudtam, hogy semmilyen más döntés nem lett volna nagyobb hatással mások életére és a sajátomra sem. Tudtam, hogy számomra melyik döntés lenne a legkényelmesebb. Tudtam, hogy milyen végeredményt szerettem volna. A jövőt azonban nem láttam. Nem láttam, hogy melyik döntés, milyen végkifejlettel járna. Így annak kockázata, hogy rossz döntést hozok, túl nagy volt számomra.

Imádkoztam, de órákig úgy tűnt, hogy nem kapok választ. Nem sokkal hajnal előtt egy érzés lett úrrá rajtam. Erősebben jött, mint valaha, egészen gyermekkorom óta, amikor hasonlót éreztem. Szívem és elmém elcsendesülni látszott. Békesség volt ebben a belső nyugalomban.

Némiképp meglepődtem, hogy azon kaptam magam, hogy így imádkozom: „Mennyei Atyám! Nem számít, hogy én mit akarok. Nem érdekel már, amit én akarok. Csupán azt akarom, hogy legyen meg a Te akaratod! Csakis ezt akarom. Kérlek, mondd meg, mit tegyek!”

Abban a pillanatban legbelül nagyobb csendet éreztem, mint valaha. Az üzenet pedig jött, és biztos voltam abban, hogy kitől. Tisztán tudtam, mit kellett tennem. Nem kaptam semmiféle ígéretet a végkifejletre vonatkozólag. Annyi bizonyosságom volt csupán, hogy olyan gyermek voltam, akinek megmondták, hogy melyik út vezet ahhoz, amit Ő akart nekem.

Ezen élmény által, és azóta számtalan alkalommal megtanultam, hogy a szelíd, halk hang, amivel a Szentlelket leírják, valós. Ez költői, de mégsem költészet. Csak akkor hallottam tisztán a szívemben és az elmémben a Lélek hangját, amikor szívem nyugodt és csendes volt, és egy kisgyermekhez hasonlóan megalázkodott.

Benjámin király megtanította nekünk, hogy azokat a szükségszerűen jövő pillanatokat hogyan élhetjük át gyakrabban, mikor veszélyekkel nézünk szembe. Megmondta, melyek azok a dolgok, melyeket tenni tudunk, és tennünk kell annak érdekében, hogy ennek a változásnak az áldásait meghívjuk egy gyermeki szívbe.

Mindegyik dolog azzal kapcsolatos, hogy mi szükséges a Jézus Krisztusba vetett hit növeléséhez, feljogosítva minket a Szentlélek segítségére. Benjámin király megmondta, hogy miért van ez így:

„Továbbá pedig azt mondom nektek, hogy nem adatik más név, sem valamely más út vagy mód, mely által szabadulás jöhetne az emberek gyermekeihez, csakis Krisztus, a Mindenható Úr nevében és azáltal.”⁷

Arra van szükségünk, hogy higgyünk benne és szeressük Őt. Tudnunk kell, hogy Ő él, és hogy ki Ő. Mikor ezt tudjuk, szeretni fogjuk Őt. Gyakran hallottátok már, amikor Benjámin király a következő szavakkal javaslatot tett arra, hogy hogyan ismerjük meg Őt:

„Mert hogyan ismerné az ember azt a mestert, akit nem szolgált, és aki idegen neki, és aki messze áll szíve gondolataitól és szándékától?”⁸

Szeretni fogjuk azokat, akiknek szolgálunk. Ha úgy döntünk, hogy akár csak egy szikrányi hit által a Mestert kezdjük el szolgálni, elkezdjük megismerni Őt. Megismerjük az Ő céljait azokra az emberekre vonatkozólag, akiket Őérte szolgálunk. Még ha nem is fogadják el felajánlásunkat, hogy szolgáljuk őket, ha kitartóan tesszük, érezni fogjuk az Ő nagyrabecsülését.

Ahogy ezt tovább folytatjuk, érezni fogjuk a Szentlélek befolyásának szükségességét, mert a feladatunk látszólag meg fogja haladni képességeinket. Mennyei Atyánkhoz intézett aláza- tos imánkra válasz fog érkezni. A Szentléleknek hatalmas szerepe van annak tanúsításában, hogy Jézus a Krisztus. Amint segítségért imádkozunk, hogy szolgálhassuk Őt, a Szentlélek el fog jönni, hogy megerősítse hitünket. A Szabadítóba vetett hitünk növekedni fog. És ahogy továbbra is szolgáljuk, meg fogjuk Őt szeretni. A szolgálatra való hívás arra szólít minket, hogy szeressük a Mestert, akit szolgálunk. Ez egy felszólítás, hogy változzon meg a természetünk.

Ahhoz, hogy meg is tartsuk e változás áldásait a szívünkben, elhatározásra, erőfeszítésre és hitre van szükségünk. Benjámin Király tanított pár dologról, amit ez követelni fog tőlünk. Azt mondta, hogy a bűneink bocsánatának megtartása érdekében táplálnunk kell az éheseket, fel kell ruháznunk a mezíteleneket, meg kell látogatnunk a betegeket, valamint segítenünk kell az embereket lelkileg és fizikailag is.⁹ Figyelmeztetett, hogy vigyázzunk, nehogy viszálykodások támadjanak szívünkben.¹⁰ Elmagyarázta, hogy a hatalmas változás, mely az engesztelés által megy végbe bennünk, csökkenhet, ha nem állunk őrt a bűnnel szemben. Az Úr így figyelmeztetett: „Vigyázzon tehát az egyház, és mindig imádkozzon, nehogy kísértésbe essen! Igen, még azok is vigyázzanak, akik megszenteltettek!”¹¹

A bűn által elveszíthetjük az ajándékot. Benjámin király azt tanította, hogy felelősek vagyunk azért, hogy mennyi erősfeszítést teszünk, hogy ellenálljunk a kísértésnek. Figyelmeztette népét bizonyos kísértésekkel kapcsolatban. A figyelmeztetések után azonban kötelezettségeket is adott nekik. Amikor azért imádkozunk, hogy el tudjuk kerülni a kísértést, és hogy a gonosztól megszabaduljunk, mindig felelősek vagyunk magunkért. Amikor a következőket mondta, az nem tőle, hanem Istentől jött:

„És végül, nem tudom nektek mindazon dolgokat elmondani, mely által bűnt követhettek el; mert különféle utak és módok vannak, méghozzá olyan sok, hogy nem tudom őket megszámolni.

De annyit elmondhatok nektek, hogy ha nem ügyeltek magatokra, és a gondolataitokra, és a szavaitokra, és a cselekedeteitekre, és nem tartjátok be Isten parancsolatait, és nem maradtok meg, méghozzá életetek végéig, annak hitében, amit Urunk eljöveteléről hallottatok, akkor kell vesznetek. És most, Ó ember, emlékezz, és el ne vessz!”¹²

A Szentlélek segítségével tudunk magunkra vigyázni. Imádkozhatunk, hogy felismerjük és elutasítsuk a bűn első gondolatait. Imádkozhatunk azért, hogy felismerjük figyelmeztetést, hogy ne mondjunk ki olyan szavakat, amelyek másokat megsebeznének, vagy megkísértenének. Továbbá pedig imádkoznunk kell alázatosságért és hitért a bűnbánathoz.

Azok között, akik hangomat hallják biztosan lesz olyan, akinek ez fordul meg a fejében: „De a kísértések túl nagyok nekem. Ellenálltam, amíg csak tudtam. A parancsolatok számomra túl nehezek. A norma túl magas.”

Ez nem így van. A Szabadító a mi Közbenjárónk az Atyánál. Ismeri gyengeségeinket. Tudja, hogyan segítsen azokon, akiket megkísértettek.¹³

Bizonyságomat teszem nektek arról, hogy a Szabadító él, és hogy ő a biztos alap. Tudom, hogy a belé vetett hit által cselekedve megtisztulhatunk és megváltozhatunk, hogy olyan tisztává és erőssé váljunk, akár egy kisgyermek. Tanúbizonyságomat teszem, hogy a Szentlélek a bűntől el-, az igazsághoz pedig odavezet.

Joseph Smith látta a Mennyei Atyát és az Ő Szeretett Fiát. A Mormon könyve Isten szava és tanúbizonyság Jézus Krisztusról, mint Szabadítónkról. Ez az igaz egyház. Tudom, hogy bármilyen veszélyes idők legyenek is, mi az örök élet megígért boldogságát tudjuk választani.

Jézus Krisztus nevében, ámen.