2006
Hűen a hithez
2006. Május


Hűen a hithez

Határozzuk el itt és most, hogy követjük azt az egyenes ösvényt, amely haza vezet mindnyájunk Atyjához!

Sok évvel ezelőtt, a gyönyörű Tonga-szigetekre szóló megbízatásom során, kiváltságom volt meglátogatni az egyházi iskolánkat, a Liahóna Középiskolát, ahol a fiatalokat olyan tanárok tanítják, akiket egy hit köt össze velük: hogy képezzék az elmét, és felkészítsenek az életre. Az alkalommal, belépve az osztályterembe, feltűnt, hogy a gyerekek milyen elragadtatottan figyelnek tanítójukra. A tanár és a diákok tankönyvei becsukva feküdtek az íróasztalon. A tanár, kezében egy furcsának látszó csalit tartott, amely egy kerek kőből és nagy tengeri kagylókból készült. Amint megtudtam, ez volt a maka-feke, egy polipcsapda. A poliphús Tongán ízletes csemegének számít.

A tanár elmagyarázta, hogy a tongai halászok lassan végig siklanak egy zátony fölött, egyik kezükkel hajtva evezős kenujukat, másik kezükkel pedig a maka-fekét lóbálják a hajó oldalánál. A polip kiront a sziklák közötti búvóhelyéről, megragadva a csalit, azt gondolván, hogy ízletes eledel. Olyan szívós a polip szorítása és annyira erős az ösztöne, hogy ne engedje él értékes zsákmányát, hogy a halászok be tudják rántani őt a kenuba.

A tanár könnyen el tudta magyarázni a kíváncsi és tágra nyílt szemű fiataloknak, hogy a gonosz – maga Sátán – készített úgynevezett maka-feke csalikat, amelyekkel tőrbe csalja a gyanútlan személyeket, és birtokba veszi sorsukat.

Napjainkban körbevesznek minket a maka-feke csalik, amelyeket a gonosz ott lóbál előttünk, hogy elcsábítson, majd kelepcébe csaljon velük. Ha egyszer ráharaptunk, olyan nehéz – néha pedig szinte lehetetlen – elengednünk ezeket a maka-feke csalikat. Hogy biztonságban legyünk, fel kell ismernünk őket, hogy mik azok, azután pedig rendületlennek kell lennünk abban az elhatározásunkban, hogy elkerüljük őket.

Folyamatosan előttünk van az erkölcstelenség maka-feke csalija. Majdnem bármerre fordulunk, ott vannak azok, akik szeretnék elhitetni velünk, hogy az, amit egykor erkölcstelennek tartottak, most teljesen elfogadható. Eszembe jut a szentírás: „Jaj azoknak, akik a gonoszt jónak mondják, és a jót gonosznak, akik a sötétséget világossággá teszik és a világosságot sötétséggé.”1 Ilyen az erkölcstelenség maka-feke csalija. A Mormon könyvében emlékeztetnek bennünket arra, hogy az erény és a tisztaság mindennél értékesebb.

Amikor kísértések érnek, emlékezzetek Pál apostol bölcs tanácsára, aki kijelentette: „Nem egyéb, hanem csak emberi kísértés esett rajtatok: de hű az Isten, aki nem hágy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek.”2

A gonosz azután meglóbálja előttünk a pornográfia maka-feke csaliját is. El akarja hitetni velünk, hogy a pornográfia nézése igazán senkinek sem árt. Mennyire ideillik Alexander Pope klasszikus költeménye, a Gondolatok az emberről:

A gonosz oly rémes arcú szörnyeteg,

Bárki, ha csak megpillantja, beleremeg;

Ám ha arcát gyakran látod, s megszokod,

Először megtűröd, majd megsajnálod, s végül befogadod.3

Egyes kiadók és nyomdászok áruba bocsátják nyomdáikat, amikor nap mint nap több millió példány pornográf anyagot nyomtatnak. Nem sajnálják a költségeket olyan termékek gyártására, amelyeket biztosan újra és újra meg fognak nézni. Ma a pornográfia egyik leginkább elérhető forrása az internet, ahol az ember csak bekapcsolja a számítógépet, és azonnal megszámlálhatatlanul sok pornográf oldal tárul elé. Gordon B. Hinckley elnök ezt mondta: „Attól félek, talán néhányatok otthonában ez folyik. Ez nagyon ártalmas. Züllött és szennyes. Csábító és szokásformáló. Olyan biztosan pusztulásba dönt [benneteket], mint semmi más ebben a világban. Ocsmány mocsok ez, mely az előállítóit gazdaggá teszi, áldozatait pedig meggyengíti.”4

Azok a filmrendezők, műsorszerkesztők és előadók is romlottak, akik támogatják a pornográfiát. Régen eltűntek a múlt kötöttségei. Az úgynevezett valóságra törekszenek, amelynek eredményeként ma körülvesz bennünket ez a szenny.

Kerüljétek a pornográfia bármilyen látszatát! Elérzéketleníti a lelket és elpusztítja a tudatot. Ezt olvashatjuk a Tan és a szövetségekben: „És ami nem épít, az nem Istentől való, és sötétség.”5 Ilyen a pornográfia.

Következőként a drogok maka-feke csaliját említeném, beleértve az alkoholt is. Ha egyszer megragadják, ettől a maka-feke csalitól, különösen nehéz szabadulni. A drogok és az alkohol elhomályosítják a gondolkodást, megszűntetik a gátlásokat, szétzúzzák a családokat, meghiúsítják az álmokat és megrövidítik az életet. Mindenhol megtalálhatóak, és szándékosan a sebezhető fiatalok útjába helyezik.

Mindannyiunknak van egy teste, amelyet egy szerető Mennyei Atya bízott ránk. Azt a parancsolatot kaptuk, hogy gondoskodjunk róla. Vajon bántalmazhatjuk, vagy okozhatunk-e szándékosan kárt a testünkben anélkül, hogy utána felelősségre vonnának minket? Nem! Pál apostol kijelentette: „Nem tudjátok-é, hogy ti Isten temploma vagytok, és az Isten Lelke lakozik bennetek? …

…[A]z Istennek temploma szent, ezek vagytok ti.”6 Tartsuk testünket – a templomunkat – egészségesen és tisztán, mentesen minden ártalmas szertől, amelyek elpusztítják fizikai, szellemi és lelki jólétünket.

Az utolsó maka-feke, amelyet ma meg szeretnék említeni, olyan, amely lerombolhatja önbecsülésünket, tönkre teheti kapcsolatainkat, és reménytelen körülmények között hagyhat minket. Ez a túlzott adósság maka-feke csapdája. Az ember hajlamos olyan dolgokra vágyni, amelyekkel kitűnhet, és amelyek tekintélyt kölcsönöznek neki. Olyan korban élünk, amikor könnyű felvenni kölcsönt. Majdnem mindent, amire valaha is vágyhatunk, megvehetünk egy hitelkártyával, vagy kölcsön igénylésével. Rendkívül népszerű az ingóságokra felvehető hitel, amellyel az ember az otthonában található berendezések értékével megegyező hitel összeghez juthat. Lehet, hogy nem tűnik fel, hogy az ingóságokra felvehető hitel is csak egy másik jelzáloghitel. El fog jönni az elszámolás napja, hogyha folyamatosan túlköltekeztünk.

Kedves testvéreim, vessétek el azt a filozófiát, hogy a tegnap luxusai a ma szükségleteivé váltak! Ezek nem szükségletek, hacsak mi nem tesszük azzá őket. Sokan hosszú távú adósságot vállalnak fel, hogy aztán ráébredjenek a változásokra: az emberek megbetegszenek, munkaképtelenné válnak, elveszítik munkájukat, cégek csődbe mennek vagy leépítések vannak, vagy természeti katasztrófák következnek be. Sok oka lehet annak, hogy nem tudja valaki tovább fizetni az óriási adósságát. Adósságaink Demoklész kardjaként függnek a fejünk felett, és pusztulással fenyegetnek.

Arra ösztönözlek benneteket, hogy éljetek anyagi korlátaitok között! Az ember nem maradhat fizetőképes, ha többet költ, mint amennyit keres. Megígérem nektek, hogy boldogabbak lesztek, mint ha folyamatosan azon idegeskednétek, hogy hogyan rendezitek majd a következő kiadást, vagy szükségtelen adósságot. A Tan és a szövetségek ezt írja: „Fizesd ki az adósságot, amire… szerződtél! Szabadulj a rabságból!”7

Természetesen számtalan más maka-feke is van, amelyeket a gonosz előttünk lóbál, hogy letérítsen az igazság ösvényéről. Mennyei Atyánk azonban életet adott nekünk, és ezzel együtt a gondolkodás, az érvelés és a szeretet képességét is. Hatalmunkban áll ellenállni bármilyen kísértésnek, és eldönteni, melyik ösvényt választjuk, és melyik irányba fogunk utazni. Isten királysága a célunk. Igyekszünk egyenesen abba az irányba haladni.

Mindazokat, akik az élet ösvényén járnak, Mennyei Atyánk így figyelmezteti: óvakodjatok a kerülő utaktól és a csapdáktól! Ravasz módon helyezik el, és ügyesen álcázzák azokat a maka-feke csalikat, amelyek arra csábítanak, hogy megragadjuk őket, elveszítve ezzel azt, amit a legjobban szeretnénk. Ne engedjétek, hogy megtévesszenek! Álljatok meg és imádkozzatok! Hallgassatok arra a szelíd, halk hangra, amely lelkünk mélyén a Mester gyengéd hívását súgja nekünk: „Jer, kövess engem!”8 Ha így teszünk, elfordulunk a pusztulástól, a haláltól és boldogságra és örök életre lelünk.

Mégis vannak olyanok, akik nem hallanak, akik nem engedelmeskednek, akik a gonosz csábításaira hallgatnak, akik addig kapaszkodnak a maka-feke csaliba, míg végül nem képesek elengedni azt, és minden elvész. Eszembe jut a nagyhatalmú bíboros, Wolsey kardinális. William Shakespeare termékeny tolla leírta azokat a fenséges magaslatokat, a hatalomnak a csúcsát, amelyre Wolsey kardinális emelkedett. Ugyanez a toll mesélte el, hogy a csalfa nagyravágyás, a mohóság, valamint a tekintély és a kiemelkedés utáni vágy hogyan rombolta le az elveket. Ezután következett a tragikus hanyatlása, fájdalmas siránkozása annak, akinek már mindene megvolt, majd mindent elveszített.

Wolsey kardinális így szólt hű szolgájához, Cromwellhez:

Ó, Cromwell, Cromwell!

Ha csak fele ilyen buzgón szolgáltam volna Istenemet,

Ahogyan királyomat, akkor vénségemre

Nem hagyott volna mezítelen, ellenségeim előtt.9

Azt a sugalmazott küldetést, amely Wolsey kardinálist biztonságba vezette volna, megrontotta a hatalom és a csillogás, a gazdagság és a rang utáni hajsza. Mint sokan őelőtte, és még ezt követően sokan mások is, Wolsey kardinális elbukott.

Korábban, egy gonosz király próbára tette Isten szolgáját. A mennyei sugalmazás segítségével Dániel lefordította Belsazár király számára a falon lévő írást. A felkínált jutalommal – a királyi palást és az arany nyaklánccal – kapcsolatban Dániel így szólt: „Ajándékaid tiéid legyenek, és adományaidat másnak adjad.”10

Dárius, egy későbbi király szintén megjutalmazta Dávidot, a legmagasabb pozícióra emelvén őt. A tömeg irigykedése, a hercegek féltékenysége és a becsvágyó férfiak cselszövései követték ezt.

Ármánykodás és hízelgés következtében Dárius király aláírt egy rendeletet, amely előírja, hogy azt, aki a királyon kívül bármilyen istenhez, vagy más emberhez fordul kéréssel, vessék az oroszlánok vermébe. Tilos volt imádkozni. Ilyen ügyekben Dániel nem egy földi királyhoz, hanem a menny és föld királyától, Istenétől kért útmutatást. Rajtakapván őt napi imádsága közben, Dánielt a király elé vitték. Vonakodva bár, de kirótták rá a büntetést. Dánielt az oroszlánok vermébe kellett, hogy vessék.

Szeretem a következő bibliai beszámolót:

„Hajnalban a király azonnal felkele még szürkületkor, és sietve az oroszlánok verméhez méne.

És mikor közel ére a veremhez, szomorú szóval kiálta… Dániel! … a te Istened, a kinek te szüntelen szolgálsz, meg tudott-é szabadítani téged az oroszlánoktól?

Akkor Dániel szóla a királynak:

… Az én Istenem elbocsátá az ő angyalát, és bezárá az oroszlánok száját és nem árthattak nékem;

[…]Akkor a király igen örvende… [K]ivevék Dánielt a veremből, és semmi sérelem nem találtaték ő rajta: mert hitt az ő Istenében.”11

A nagy szükség idején, Dániel döntése, hogy igaz és hű marad, isteni védelmet és biztos menedéket nyújtott számára.

A történelem órája, mint a homokórában lévő szemcsék, jelzi az idő múlását. Új szereplők játszanak az élet színpadán. Napjaink problémái baljóslatúan derengenek előttünk. A modern élet kihívásaival körülvéve, a menny felé tekintünk azért a megbízható útmutatásért, amellyel egy bölcs és helyes útirányt térképezhetünk fel és követhetünk. Mennyei Atyánk nem fogja elutasítani fohászunkat.

Amikor igazlelkű személyekre gondolok, azonnal Gustav és Margarete Wacker neve jut az eszembe. Hadd jellemezzem őket! Először akkor találkoztam Wackerékkel, amikor 1959-ben elhívtak, hogy a kanadai misszió fe-lett elnököljek. Ők Németországból emigráltak a Kanadába, az ontariói Kingstonba.

Wacker testvér borbélyként biztosította a megélhetésüket. Anyagi forrásai korlátozottak voltak, de ő és Wacker nővér egy tizednél mindig többet adtak tizedként. Wacker testvér, a gyülekezet elnökeként elindított egy misszionáriusi alapot, és hónapokig ő volt az egyetlen, aki hozzájárult. Amikor misszionáriusok voltak a városban, a Wacker házaspár etette őket és gondoskodott róluk, és a misszionáriusok soha nem hagyták el úgy Wackerék otthonát, hogy munkájukhoz és jólétükhöz valami kézzelfogható adományt ne kaptak volna.

Gustav és Margarete Wacker otthona maga volt a mennyország. Nem áldattak meg gyermekekkel, de sok egyházi látogatójuknak valódi édesanyja és édesapja voltak. Tanult és kifinomult férfiak és nők keresték fel Istennek eme alázatos és tanulatlan szolgáit, és szerencsésnek mondhatták magukat, ha eltölthettek egy órát a jelenlétükben. Wackerék megjelenése átlagos volt, angoljuk akadozott és kissé nehéz volt megérteni, otthonuk pedig szerény volt. Nem volt autójuk vagy televíziójuk, és semmi olyat nem tettek, amire a világ általában felfigyelne. A hithűek mégis gyakran ellátogattak otthonukba, hogy részesüljenek abban a lélekben, amely ott uralkodott.

1982 márciusában Wacker test- vért és Wacker nővért elhívták a Washington D.C. Templom teljes idejű szertartást végző szolgáivá. 1983. június 29-én, amikor még a Wacker házaspár mindig ebben a templomi elhívásában szolgált, Wacker testvér, szeretett feleségével az oldalán, békésen eltávozott a halandóságból, örök jutalmáért. Ideillenek e szavak: „Aki tiszteli Istent, tiszteli azt az Isten.”12

Kedves fivéreim és nővéreim, határozzuk el itt és most, hogy követjük azt az egyenes ösvényt, amely haza vezet mindnyájunk Atyjához, hogy miénk lehessen az örök élet ajándéka, vagyis a Mennyei Atyánk jelenlétében való élet. Ha vannak olyan dolgok, amelyeken változtatni vagy javítani kell ehhez, arra bíztatlak benneteket, hogy most kezdjetek el foglalkozni velük!

Egy ismerős himnusz szavaival, legyünk örökké

Hűek a hithez, mit szüleink őriztek,

Hűek a hithez, melyért mártírok haltak meg.

Isten Urunk, el nem futunk,

Hitünkért mi bátran kiállunk.13

Hogy mindannyian megtehessük ezt, ezért imádkozom alázatosan, Jézus Krisztus nevében, ámen.

Jegyzetek

  1. 2 Nefi 15:20; lásd még Ésaiás 5:20.

  2. 1 Korinthusbeliek 10:13

  3. John Bartlett, Familiar Quotations, 2. levél, 217–220. sor, 14. kiadás (1968), 409. o.

  4. „Nagy lesz fiaid békessége”, Liahóna, 2001. jan., 61. o.

  5. T&Sz 50:23

  6. 1 Korinthusbeliek 3:16–17

  7. T&Sz 19:35

  8. Lukács 18:22

  9. VIII. Henrik, 3. szín, 2. jelenet, 455–458. sor.

  10. Dániel 5:17

  11. Dániel 6:19–23

  12. Lásd 1 Sámuel 2:30.

  13. „Hűek a hithez”, Hymns, 254. o., szövegét és zenéjét szerezte: Evan Stephens.