„Nem emlékszem bűneitekre többé”

Az én üzenetem egy apáról és egy fiúról szól. Alma, az apa, próféta volt, fia, Koriánton pedig misszionárius.

Alma két fia – Siblon és a legfiatalabb, Koriánton – a zorámitáknál teljesítettek missziós szolgálatot. Alma igen csalódott volt, mikor látta, hogy fia, Koriánton nem misszionáriushoz méltó normák szerinti életet él. Koriánton otthagyta a szolgálatot, és Sziron földjére ment a parázna Izabella után. (Lásd Alma 39:3.)

„Ez nem volt mentség számodra, fiam. Neked azon szolgálattal kellett volna törődnöd, amely rád volt bízva” (Alma 39:4).

Alma megmondta fiának, hogy az ördög vezette félre. (Lásd Alma 39:11.) Az erkölcstelenség „az ártatlan vér ontását vagy a Szentlélek megtagadását kivéve minden bűnnél [utálatosabb]” (Alma 39:5).

„Bárcsak Isten megadta volna, hogy ne légy vétkes ily nagy bűntettben.” Majd ezt mondta: „Nem időznék a bűntetteidnél, hogy felszaggassam a lelkedet, ha ez nem a javadat szolgálná.

De íme, Isten elől nem rejtheted el a bűntetteidet” (Alma 39:7–8).

Szigorúan megparancsolta fiának, hogy fogadja meg idősebb fivérei tanácsát. (Lásd Alma 39:10.)

Alma elmondta neki, hogy bűne azért volt nagy, mert miatta érdeklődők fordultak el: „Amikor látták a viselkedésedet, akkor nem voltak hajlandók hinni a szavaimban.

És most azt mondja nekem az Úr Lelke: Parancsold meg gyermekeidnek, hogy jót tegyenek, különben sok ember szívét vezetik a pusztulásba; Istent félve megparancsolom tehát neked, fiam, hogy tartózkodj a gonoszságaidtól” (Alma 39:11–12).

Ezután a súlyos dorgálás után Almából, a szerető apából, a tanító Alma lett. Tudta, hogy „az ige prédikálása nagy valószínűséggel igazságos dolgok megtételére vitte rá az embereket – igen, erősebb hatással volt az emberek elméjére, mint a kard vagy bármi más” (Alma 31:5). Így Alma tanította Koriántont.

Először Krisztusról beszélt: „Fiam, Krisztus eljövetelét illetően szólnék még hozzád. Íme azt mondom neked, hogy ő az, aki biztosan eljön, hogy elvegye a világ bűneit; igen, eljön, hogy a szabadulás örvendetes híreit hirdesse népének” (Alma 39:15).

Koriánton megkérdezte, hogyan lehetséges ennyire előre tudni Krisztus eljöveteléről.

Alma ezt válaszolta: „A mostani időben nem oly értékes-e egy lélek Istennek, mint amilyen eljövetele idején lesz egy lélek?” (Alma 39:17)

Koriánton nyugtalan volt „a halottak feltámadását illetően” (Alma 40:1).

Alma megkérdezte Istent a feltámadással kapcsolatban, és beszélt Koriántonnak az első és a többi feltámadásról. „Ki van jelölve egy idő, amikor mindenki előjön a halálból” (Alma 40:4).

Azt is kérdezte, hogy „mi lesz az emberek halálának ezen idejétől a feltámadásra kijelölt időig” (Alma 40:7).

Majd ezt mondta Koriántonnak: „Minden ember lelke, legyen az jó vagy gonosz, hazavitetik ahhoz az Istenhez, aki életet adott neki.” (Alma 40:11) Azokat, „akik igazlelkűek, a boldogság állapotába fogadják be” (Alma 40:12), a gonoszokat pedig az ördög akarata vezeti majd (lásd Alma 40:13). „Feltámadásuk idejéig… az igazlelkűek a paradicsomban” maradnak (Alma 40:14).

„Akkor már nem mondhatjátok, amikor ahhoz a rettenetes fordulóponthoz értek, hogy bűnbánatot tartok, hogy visszatérek Istenemhez. Nem, nem tudjátok ezt mondani, mert annak a léleknek, mely az ezen életből való távozáskor birtokolta testeteket, annak a léleknek lesz hatalma testetek birtoklására az örökkévaló világban” (Alma 34:34).

Alma elmondta fiainak, „hogy van egy időszak a test halála és feltámadása között, és a léleknek egy állapota a boldogságban vagy a nyomorúságban addig az időig, melyet Isten kijelölt rá, hogy előjöjjenek a halottak, és újra egyesüljenek, a lélek és a test is, és Isten elé állíttassanak, hogy cselekedeteik szerint megítéltessenek” (Alma 40:21).

„A lélek visszaállíttatik a testhez, és a test a lélekhez” (Alma 40:23). „Ez az a visszaállítás – mondta –, melyekről a próféták szája szólt” (Alma 40:24). Alma azt mondta, hogy „néhányan kiforgatták a szentírásokat, és nagyon eltévelyedtek ezen dolog miatt” (Alma 41:1).

Alma azután ezt mondta: „És most, fiam, úgy látom, hogy van még valami, ami nyugtalanítja az elmédet, amit nem tudsz megérteni – és ez Isten igazságosságát illeti, a bűnös büntetésének tekintetében; mert azt próbálod gondolni, hogy igazságtalanság a bűnöst egy nyomorúságos állapotnak kiszolgáltatni.

Most íme, fiam, el fogom magyarázni neked ezt a dolgot” (Alma 42:1–2).

Beszélt Koriántonnak az Édenkertről, valamint Ádám és Éva bukásáról: „És most ebből látod, hogy első szüleink fizikailag és lelkileg is kivágattak az Úr színe elől; és így látjuk, hogy ki lettek szolgáltatva saját akaratuk követésének” (Alma 42:7).

„Az embernek ki lett jelölve a halál” (Alma 42:6).

Ezután elmagyarázta, hogy miért van feltétlenül szükség a halálra: „Ha nem lett volna a megváltás terve, (ha félre lett volna téve) akkor nyomban halálukkor nyomorulttá lett volna a lelkük, mivel ki lettek volna vágva az Úr színe elől” (Alma 42:11).

Alma tanította Koriántont az igazságosságról és az irgalomról: „Az igazságosság szerint a megváltás terve tehát csak az ember bűnbánatának feltételével valósulhatott meg” (Alma 42:13).

Elmagyarázta, hogy „az irgalom tervét csak egy engesztelés meghozatalával lehetett megvalósítani; Isten tehát maga hoz engesztelést a világ bűneiért, hogy megvalósítsa az irgalom tervét, hogy kielégítse az igazságosság követelményeit, hogy Isten egy tökéletes, igazságos Isten legyen, és irgalmas Isten is” (Alma 42:15).

Tanította Koriántonnak az örökkévaló törvény megingathatatlan szabályát. (Lásd Alma 42:17–25.)

Elég nyíltan elmagyarázta, hogy miért volt szükség a büntetésre: „Most, a bűnbánat nem jöhetne el az emberekhez, ha nem lenne büntetés, amely olyan örökre szóló, mint a lélek élete, és amely ellentétben áll a boldogság tervével, amely akárcsak a lélek élete szintén örökre szóló” (Alma 42:16).

Alma személyesen ismerte a büntetés fájdalmát és a bűnbánat örömét. Egyszer ő maga is óriási csalódást okozott a saját apjának, Koriánton nagyapjának. Fellázadt és el akarta pusztítani az egyházat. (Lásd Alma 36:6.) Egy angyal lesújtott rá, de nem azért, mert megérdemelte, hanem az apja és a többiek imái miatt. (Lásd Móziás 27:14.)

Alma, érezve a bűnösséget és a kínt ezt mondta: „Amint így kínzott a gyötrelem, míg felszaggatott sok bűnöm emléke, íme, arra is emlékeztem, hogy hallottam atyámat a népének prófétálni egy Jézus Krisztusnak, Isten Fiának az eljövetelét illetően, hogy engesztelést hozzon a világ bűneiért.

Most, amint elmém elkapta ezt a gondolatot, így kiáltottam fel a szívemben: Ó Jézus, Isten Fia, irgalmazz nekem, aki a keserűség gubacsában vagyok, és akit a halál örökkévaló láncai vesznek körül!

És most íme, amikor erre gondoltam, már nem voltam képes visszaemlékezni fájdalmaimra; igen, nem szaggatott fel többé bűneim emléke.

És Ó, mily örömet éreztem, és mily csodálatos fényt láttam; igen, lelkemet olyan rendkívüli öröm töltötte el, amilyen a fájdalmam volt.

Igen, azt mondom neked, fiam, semmi nem lehet olyan átható és olyan keserű, amilyenek a fájdalmaim voltak. Igen, és azt is mondom neked, fiam, hogy másrészről semmi nem lehet olyan átható és édes, amilyen az örömöm volt. […]

Igen, és attól az időtől kezdve egészen mostanáig szüntelenül azon fáradoztam, hogy bűnbánatra vezethessek lelkeket, hogy odavihessem őket azon rendkívüli öröm megízlelésére, melyet én is megízleltem; hogy ők is születhessenek Istentől, és elteljenek a Szentlélekkel” (Alma 36:17–21, 24).

Alma megkérdezte Koriántont: „Azt gondolod, hogy az irgalom meglophatja az igazságosságot?” (Alma 42:25) Elmagyarázta, hogy Krisztus engesztelése miatt az örökkévaló törvény mindkettőnek eleget tesz.

„A Szentlélek arra késztet[te]” (T&Sz 121:43; lásd még Alma 39:12), hogy Koriántont élesen megdorgálja. Miután világosan és türelemmel megtanította neki az evangélium eme alapvető tantételeit, szeretettel árasztotta el.

Joseph Smith próféta kinyilatkoztatás által tanulta meg, hogy „semmilyen hatalmat vagy befolyást nem lehet vagy szabad máshogy fenntartani a papság jogán, csakis meggyőzéssel, hosszútűréssel, gyengédséggel és szelídséggel és színleletlen szeretettel;

Kedvességgel és színtiszta tudással, amely nagyon gyarapítja a lelket, képmutatás és álnokság nélkül –

A kellő időben élesen feddve, amikor a Szentlélek arra késztet; azután pedig fokozott szeretet mutatva az iránt, akit megfeddtél, nehogy ellenségednek tartson téged;

Hogy tudhassa, hogy hűséged erősebb a halál kötelékeinél” (T&Sz 121:41–44).

Alma azt mondta: „Ó fiam, szeretném, ha nem tagadnád többé Isten igazságosságát. A legkisebb mértékben se próbáld magad azzal mentegetni bűneid alól, hogy Isten igazságosságát tagadod; hanem inkább engedd, hogy Isten igazságossága, és az ő irgalma, és az ő hosszútűrése teljes befolyást gyakoroljon a szívedben; és engedd, hogy ez porig vigyen le téged az alázatosságban” (Alma 42:30).

Koriánton nagyapja, akit szintén Almának hívtak, a gonosz Noé királyt szolgáló papok közé tartozott. Miután hallotta Abinádi prófétát Krisztusról bizonyságot tenni, megtért. Halálra ítélték, de elmenekült a gonosz királyi udvarból, hogy Krisztusról tanítson. (Lásd Móziás 17:1–4.)

Ez az Alma viszont azzal az apával azonos, aki könyörgött fiának, Koriántonnak, hogy bánja meg a bűneit.

Miután élesen megdorgálta fiát, és türelmesen tanította neki az evangélium tanait, Alma, a szerető édesapa, ezt mondta: „És most fiam, azt szeretném, ha nem engednéd, hogy tovább nyugtalanítsanak téged ezek a dolgok, és csak azt engednéd, hogy a bűneid nyugtalanítsanak, azzal a nyugtalansággal, mely bűnbánathoz visz le téged” (Alma 42:29).

Koriánton kínok között és szégyenkezve porig alázkodott. (Lásd 42:30.)

Alma, Koriánton apja és papsági vezetője is volt, most már elégedett volt Koriánton bűnbánatával. Megszabadította fiát a bűnösség iszonyatos terhétől, és visszaküldte a missziójára: „És most, Ó fiam, arra hívott el téged Isten, hogy az igéd prédikáld ennek a népnek… Menj utadra, prédikáld az igét igaz módon és megfontoltan…, És adja Isten, hogy szavaim szerint történjen veled” (Alma 42:31).

Koriánton csatlakozott fivéreihez, Hélamánhoz és Siblonhoz, akik a papsági vezetők közé tartoztak. Húsz évvel később az északi földön, még mindig hithűen szolgált az evangéliumban. (Lásd Alma 49:30; 63:10.)

Egy nagyon, nagyon gonosz világban élünk, és itt a gyermekeinknek is boldogulniuk kell. Mindenhol ott vannak az olyan kihívások, mint a pornográfia, a nemi hovatartozás, az erkölcstelenség, a gyermekbántalmazás, a kábítószer függőség, és még sorolhatnám. Nem menekülhetünk a hatásaik alól.

Néhány embert a kíváncsiság visz kísértésbe, majd kísérletezésbe, néhányan pedig a függőség csapdájába esnek. Elvesztik a reményt. A gonosz learatja termését és megkötözi őket.

Sátán a csaló, a pusztító, de győzelme csak átmeneti.

Az ördög angyalai néhányakat meggyőznek arról, hogy egy olyan életbe születtek, amiből nem menekülhetnek, ezért bűnben kell élniük. A leggonoszabb hazugság pedig az, hogy nem képesek megváltozni, vagy bűnbánatot tartani, és nem nyernek majd bűnbocsánatot. Ez nem lehet igaz. Megfeledkeztek Krisztus engeszteléséről.

„Mert íme, az Úr, a ti Megváltótok, elszenvedte a halált testben; tehát minden ember fájdalmát elszenvedte, hogy minden ember bűnbánatot tarthasson és hozzá jöhessen” (T&Sz 18:11).

Krisztus a Teremtő, a Gyógyító. Amit Ő készített, meg is tudja javítani. Jézus Krisztus evangéliuma a megbocsátás és a bűnbánat evangéliuma (lásd 2 Nefi 1:13; 2 Nefi 9:45; Jákób 3:11; Alma 26:13–14; Moróni 7:17–19).

„Emlékezzetek, a lelkek értéke nagy Isten szemében” (T&Sz 18:10).

E szerető apának és az ő önfejű fiának története egy példa, egy minta, amely a Mormon könyvéből való, ami egy másik tanúbizonyság Jézus Krisztusról.

Mindannyiunknak van egy szerető Atyja a mennyben. Az Atya megváltó terve által azok, akik megbotlanak és elesnek „nincsenek mindörökre kitaszítva” (A Mormon könyve, címlap).

„És milyen nagy az ő öröme a lélekben, amely bűnbánatot tart!” (T&Sz 18:13)

„Mert én, az Úr, a legcsekélyebb mértékű elnézéssel sem tekinthetek a bűnre; mindazonáltal” (T&Sz 1:31–32), az Úr azt mondta: „Aki megbánta bűneit, annak megbocsáttatik, és én, az Úr, nem emlékszem azokra többé” (T&Sz 58:42).

Találhatunk-e a szentírás e szavainál édesebb, vigasztalóbb vagy reménytelibb szavakat? „Én, az Úr, nem emlékszem [bűneikre] többé” (T&Sz 58:42). Ez a Mormon könyvéről szóló tanúbizonyság, és erről teszem nektek bizonyságomat, Jézus Krisztus nevében, ámen.