Gyengéd szívek és segítőkész kezek

Tegnap este Burton nővérrel kínai ételt fogyasztottunk. A szerencsesütim belsejében a következő üzenetet találtam: „A feszültség, amelyben részed van, hamarosan feloldódik.” Ez egy igaz történet.

Egy nap Joseph Smith egy csoport emberrel beszélgetett éppen, amikor jött a hír, hogy felgyújtották egy szegény testvér házát, aki kicsit messzebb lakott a várostól. Mindenki bánkódott a történtek miatt. A próféta egy ideig hallgatott, aztán „a zsebébe nyúlt, kivett öt dollárt, majd így szólt: »Én öt dollár erejéig sajnálom ezt a testvért, hát ti mennyire sajnáljátok?«”¹ A próféta azonnali reakciója rendkívüli jelentőségű. Tavaly milliónyian reagáltatok anyagi javaitokkal, gyengéd szívetekkel, és segítő kezeitekkel a másokat ért csapásokra. Köszönöm nektek a csodálatos nagylelkűségeteket!

A mások iránti könyörület mindig is alapvető jellemvonása volt Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjainak. Alma próféta ezt mondta:

„[S]zeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek; Igen, és hajlandóak vagytok gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak”².

A Szabadító arra kér minket: „segítsd a gyengéket, emeld fel a lecsüggesztett kezeket, és erősítsd meg az ellankadt térdeket”³.

Saját szememmel láttam az utolsó napi szentek és más, nem a mi egyházunkhoz tartozók elkötelezettségét, akiknek gyengéd szíve és segítőkész kezei vannak, akik „[hordozzák] egymás terheit”⁴. Mélyen bánkódtam, amikor láttam a súlyos pusztítást és meglátogattam a reményvesztett áldozatokat.

Az utóbbi években az anyatermészet szokatlan és erőteljes módokon nyilvánította ki haragját és fölényét. 2004 decemberének vége szörnyű földrengést hozott Indonézia távoli partvidékére, halálos szökőárt idézve elő, amely ezreket pusztított el, és összetörte azok életét, akik életben maradtak. A helyi papsági vezetők és a felnőtt misszionárius házaspárok irányítása alatt azonnal sürgős segítségére indultak az indonéz, Srí Lanka-i, indiai és thaiföldi kórházaknak, elsősegélyt nyújtóknak, és közösségeknek.

Rövid időn belül számos egyháztag utazott el az egyik legjobban sújtott területre, az észak-szumátriai Aceh területére. A Fiatal Nők kerületi elnöke, Bertha Suranto nőtestvér, az indiai Jakartából, két társával olyan szükséges cikkekkel megtöltött teherautókat vezetett, amelyek életeket menthettek, és vigasztalást nyújthattak azoknak, akik oly sok mindent elveszítettek.

„Minden alkalommal, amikor egy faluba érkeztünk – mondta Bertha –, az emberek körülálltak bennünket és ételt ajánlottak fel, hogy osszuk szét, még akkor is, ha csak egy kevés rizsük volt, vagy néhány haluk, amelyet a tengerből fogtak ki. A közösség vezetői a mecsetekben kihirdették, hogy a Jézus-egyházból újabb adományok érkeztek.”

Az azonnali szükségletek kielégítése után, nekiláttak a hosszabb távú terveknek. Olyan terveket dolgoztak ki, amelyekkel több mint ezer állandó lakóház építésében, és kórházak valamint iskolák felújításában működnek közre. A falubelieknek segítettek pótolni a halászhajókat és hálókat. Szövőszékeket és varrógépeket osztottak szét, hogy segítsenek a családoknak újra önellátónak lenni.

Az elmúlt száz év legerősebb földrengése a területen belül Észak-Pakisztánban és Indiában sújtott le, mely során több ezren haltak meg és rengetegen maradtak fedél nélkül. E terület szélsőséges téli időjárása miatt, nem csak a sebesültek miatt aggódtak, hanem a menedék nélkül maradtakért is.

A földrengés után négy nappal, az Iszlám Segélyszolgálat egy Boeing 747-es teherszállító gépet biztosított számunkra, amelyeket a püspökök tárházából takarókkal, sátrakkal, higiéniai és orvosi eszközökkel, hálózsákokkal, kabátokkal és ponyvával raktunk meg. Hatalmas konténerekben még több felszerelést és több mint 75 000 embernek elegendő sátrat szállítottak el légi, földi és vízi úton.

Amikor Közép-Amerikát árvizek sújtották, megnyitották a gyülekezeti házakat, hogy átmeneti menedéket nyújtson a kitelepített emberek számára. Azokon a területeken, ahol nem lehetett járművel közlekedni, az egyháztagok a hátukon cipelték a szállítmányokat, és a megáradt patakokon és veszélyes terepeken gyalog keltek át, hogy enyhítsenek a bajbajutottak szükségletein.

Egy szudáni polgári zavargást követően több mint egymillió ember menekült el otthonából és a falvakból, biztonságot keresve. Sok menekült több száz mérföldet gyalogolt veszélyes területeken, míg elérkezett a menekülttáborokba, hogy újra megtalálja családját és visszanyerje egészségét.

Atmitról gondoskodtak, amely egy vitaminokkal dúsított zabkása, és amely hatékonynak bizonyult az éhező gyermekek és idősek életének megmentésében. Biztosítottak orvosi felszereléseket, valamint több ezer higiéniai csomagot és újszülöttek ellátásához szükséges készleteket is.

Az egyház más kiemelkedő jótékonysági szervezettekkel összefogott, hogy egy kampány keretében afrikai gyerekek millióit segítsen beoltani a kanyaró ellen. Kétezer hithű afrikai egyháztag jelentkezett önkéntesen, hogy segítsen a kihirdetésben, a gyermekek összegyűjtésében és az oltások beadásánál.

A 2005-ös hurrikán-időszak a jelentések szerint az Egyesült Államok déli részében és a nyugat-karibi területeken volt a legköltségesebb és a legpusztítóbb. Egymást követték a viharok, lerombolva az otthonokat és irodaépületeket Hondurastól Floridáig. Minden egyes hurrikán után, a papság irányítása alatt önkéntesek ezrei gondoskodtak életmentő felszerelésekről. Higiéniai és tisztítószer csomagok, élelmiszer, víz, konyhai felszerelések, ágynemű és más alkalmatosságok segítettek az otthonok kitakarításában és az átmeneti háztartás fenntartásában.

Michael Kagle testvér a saját cégéből hozott felszerelésekkel megrakott teherautó-konvojt vezetett el Mississippibe. Sok alkalmazott, aki nem a mi egyházunkból való, önként vállalta, hogy minden hétvégén elkíséri őt, hogy segítsen a viharverte területeken. Adó-vevőkön beszéltek egymással útközben. Mike főpapi csoportvezetője aki kisteherautójával velük utazott, azt mondta, hogy elállt a szívverése a gyors sebesség miatt. Megpróbálta lelassítani a konvojt, ezért beleszólt az adó-vevőjébe, mondván: „Uraim, észrevették, hogy 130 km/h sebességgel haladunk?” Az egyik teherautó vezetője bejelentkezett, és így válaszolt: „Nos, értse meg, hogy ezek a teherautók csak ennyire képesek. Nem tudunk ennél gyorsabban haladni.”

Több száz köszönőlevél érkezett. Egy ápolónő Mississippiből, ezt írta: „Meg sem tudtam szólalni. Isten valóban ilyen gyorsan válaszolt volna az imámra? Azonnal könnyek csordultak le az arcomon, amikor védősisakot és csizmát viselő férfiak tűntek fel különböző formájú és méretű láncfűrészekkel a romok között. Ez abszolút egyértelműen az egyik legnagyobb áldozat volt, amelyet valaha is személyesen átéltem.”

Hadd köszönjem meg a sok fürge ujjnak, amelyekkel sok ezer gyönyörű takarót állítottak elő, és külön köszönöm a nem annyira fürge ujjú idősebb nőtestvéreinknek, akik szintén részt vettek az oly szükséges takarók elkészítésében. Egy 92 éves dédnagymama több száz takarót készített el. Az ő esetében mind a készítő, mind pedig az, aki kapta, áldásban részesült. Amikor a fia megdicsérte kézimunkáját, megkérdezte: „gondolod, hogy valaha is hasznát veszi majd valaki a takaróimnak?” Louisianából egy fiatal anyuka levele válasz erre a kérdésre:

„Louisianában élek és egy helyi egészségügyi kirendeltségbe járok a gyerekeimmel. Mikor ott voltam, ruhákat, pelenkákat, törlőkendőket és két gyönyörű babapokrócot kaptam. Az egyik takarót sárga alapon, láb- és kéznyomok, a másik takarót pedig zebrák díszítik. Gyönyörűek! A négyéves gyermekem a zebrásat szereti, és persze a hét hónaposnak nincs túl sok választása. Csak meg szerettem volna köszönni önnek, és egyháza tagjainak a nagylelkűségét. Isten áldja meg önt és családját!”

A nemrégi, Fülöp-szigeteki földcsuszamlások alkalmával, a területen élő szentek higiéniai csomagokat és élelmiszerdobozokat állítottak össze, és takarókkal együtt szétosztották a szükségben lévőknek.

A munka és az önellátás jóléti elvét továbbra is fenntartják és tanítják miközben világszerte segítséget nyújtanak. A 2005-ös év során sok falu jutott tiszta vízhez, az új kutak segítségével. A falubelieket megtanították kutat fúrni, szivattyút telepíteni, és elvégezni a szükséges javításokat.

Helyi önkéntesek és odaadó misszionárius házaspárok biztosították a képzést és a felszereléseket, amelyek lehetővé teszik a családok számára, hogy étrendjüket otthon termesztett, tápláló ételekkel egészítsék ki.

Rengeteg kerekes széket osztottak szét, melyek segítségével a rokkantak is önellátóak lehetnek. Több ezer egészségügyi dolgozó részesült képzésben, hogy életben tudják tartani az újszülötteket. A szakorvosok szürkehályog-műtéteket végeztek, visszaadva ezzel sokak látását. Az UNSZ Családsegítő szolgálat tapintatos tanácsadást nyújtott világszerte.

A megértés és a tisztelet hídjai épültek fel sok országban azáltal, hogy együttműködünk más kiépített és megbízható szervezetekkel.

Dr. Simbi Mubako, az Egyesült Államok volt afrikai nagykövete azt mondta: „Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza munkája a leglenyűgözőbb, mert nem csak az egyház tagjaira korlátozódik, hanem kiterjed a különböző kultúrák és vallások minden emberi lényére, mert ők minden emberben Jézus Krisztus képmását látják.”

Szeretett Gordon B. Hinckley elnökünk nagy szerepet játszott ennek a hatalmas emberbaráti munkának a kidolgozásában. „Karunkat ki kell nyújtanunk az egész emberiség felé – mondta. – Ők mindannyian Istenünk, Örökkévaló Atyánk fiai és lányai, és Ő felelősségre von majd bennünket azért, amit értük teszünk… Hozzunk áldást az emberiségre mindenki felé kitárt karunkkal, felemelve az eltiportakat és elnyomottakat, táplálva és ruházva az éhezőket és a szükséget látókat, szeretetet nyújtva mindazoknak körülöttünk, akik nem részei ennek az egyháznak!”⁵

Ez a modernkori emberbaráti erőfeszítés csodálatos megnyilvánulása a jószívűségnek, amely azok lelkében ég, akik gyengéd szívűek és segítőkész kezűek. Ez az önzetlen szolgálat valóban megmutatja Krisztus tiszta szeretetét.

A Szabadító nagyszerű áldásokat ígér azoknak, akik adnak önmagukból: „Adjatok, néktek is adatik… Mert azzal a mértékkel mérnek néktek, a melylyel ti mértek.”⁶

Azok a dolgok, amelyekről ma beszéltem, századrészét sem tükrözik annak, ami a falvakban és az országokban világszerte történik. Bárhová utazom, hálatelt köszönetnyilvánításokat látok. Az Első Elnökség, a Tizenkettek Kvóruma és az Egyházi Jóléti Végrehajtó Bizottság nevében, akiknek az a feladata, hogy irányítsák ezt a munkát, hadd fejezzem ki mindnyájatoknak mélyről jövő hálánkat és nagyrabecsülésünket!

Lehetetlen számomra, hogy megfelelő szavakat találjak a lelkemben égő szent érzésekre. Az egyszerű köszönöm majdnem elcsépeltnek tűnik. Mindnyájatok, akiknek gyengéd szíve és segítőkész kezei könnyítettek sokak terhén, kérlek benneteket, fogadjátok szívből jövő hálámat! Arra kérem az Urat, hogy legcsodásabb áldásait adja rátok és családjaitokra, miközben továbbra is emlékeztek a bánatos szívűekre és lecsüggesztett kezűekre, Jézus Krisztus nevében, ámen.