Bűnbánat: az egyháztagság egyik áldása

Kedves fivéreim, alázattal és tisztelettel töltöm be e tisztséget. Számotokra is ismert okok miatt, soha sem fordult meg a fejemben, hogy ilyen elhívásban fogok részesülni. Amikor egy évvel ezelőtt sor került a támogatásomra, Hinckley elnök az egész egyház számára nyilvánvalóvá tette, hogy nem ő kezdeményezte az elhívásomhoz vezető folyamatot. Később elmondtam neki, hogy valószínűleg én vagyok az egyetlen általános felhatalmazott a történelemben, akit az egyháztagok a próféta cáfolata ellenére támogattak!

Mindazonáltal hálás vagyok a támogatásotokért, és teljes szívemet e nagyszerű ügynek szentelem. Kimondhatatlanul hálás vagyok a családomért, a feleségemért és a gyermekeimért, valamint jó szüleimért. Édesanyám két évvel ezelőtt hunyt el, mindössze két nappal az áprilisi konferencia után. Termetre alacsony volt, mégis minden nap őrá támaszkodom. Befolyása örökké velem marad. Nem tudok kellő tiszteletet adni neki azáltal, amit mondok, csupán azáltal, ahogyan élek.

Nem tudom, mi olyat mondhatnék édesapámról, ami nem hozná őt zavarba, kivéve talán azt, hogy szeretem és támogatom őt. Megkockáztatva azt, hogy túl személyes leszek, elmondom, hogy miközben látom őt egyre idősebbé válni, visszaemlékszem arra az időre, amikor kisgyermekek voltunk, amikor birkózott és játszott velünk a földön, amikor felemelt, megölelt és csiklandozott minket, vagy édesanyámmal együtt beengedett az ágyukba, amikor betegek voltunk, vagy féltünk éjszaka. A róla való emlékeim mindig nevetésről és szeretetről, állhatatosságról, bizonyságról, folytonos kemény munkáról, hitről és hűségről fognak szólni. Ő egy kedves és bölcs ember, és nem csupán azért vagyok mérhetetlenül áldott, mert a halandóság ezen korszakában prófétámként támogathatom, hanem azért is, mert ő lehet az édesapám most és az örökkévalóságon keresztül.

Néhány héttel ezelőtt felkeltette az érdeklődésemet, amikor Douglas L. Callister eldert a Hetvenektől felkérték, hogy adjon egy rövid történelmi beszámolót a nagyapjáról, LeGrand Richardsról. Több érdekesség között a következő történetről számolt be: Mikor Richards elder fiatal püspök volt, meglátogatta a kevésbé tevékeny egyháztagokat. Bátran felkérte őket, hogy mondjanak beszédet az úrvacsoragyűlésen arról, hogy „Mit jelent számomra Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjának lenni”. Rendkívüli módon sokan közülük pozitívan reagáltak, és ez az élmény az egyházban való teljes tevékenység útjára terelte őket.

Ugyanerről a témáról szeretnék ma beszélni. Megkérlek mindannyiótokat, fiatalokat és időseket egyaránt, hogy nyissatok egy kis jegyzetfüzetet ennek a témának. Az első oldal tetejére írjátok fel: „Mit jelent számomra Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjának lenni?” Ezután egy rövid listában foglaljátok össze mindazt, ami eszetekbe jut. Idővel további gondolatok is eszetekbe jutnak majd, melyeket hozzáadhattok a listátokhoz. Hamarosan rendelkezni fogtok egy egyre bővülő könyvecskével, amely hálával és nagyra becsüléssel tölt el benneteket az Úr egyházában való tagságotok iránt. Akár forrásként is használhatjátok majd beszédekhez, melyekre a jövőben felkérnek titeket.

Az én listám már hosszú, és csupán egyetlen dolgot választottam ki, amelyről beszélni szeretnék ma este. A többit más alkalmakra kell megőriznem.

A bűnbánat tantételéről fogok röviden beszélni. Mily hálás vagyok mindazért, amit tudunk e nagyszerű tantételről! Ez nem egy szigorú tantétel, mint ahogyan azt kisfiú koromban gondoltam. Ez egy jóságos és irgalmas tan. A szó héber eredetije azt jelenti, „fordulni”¹, vagy visszafordulni Istenhez. Jehova így könyörgött Izráel gyermekeinek: „Térj[etek] vissza…, és nem bocsátom reátok haragomat, mert kegyelmes vagyok én…, nem haragszom mindörökké. Csakhogy ismerd el a te hamisságodat, hogy hűtlenné lettél az Úrhoz, a te Istenedhez.”²

Amikor beismerjük a bűneinket, valamint megvalljuk és elhagyjuk azokat, és „Istenhez fordulunk”, akkor Ő megbocsát nekünk.

Miközben nemrégiben misszióelnökként szolgáltam, két elderünk megkért, hogy találkozzam az egyik érdeklődőjükkel, akinek a keresztelője a következő napra volt kitűzve. Volt néhány kérdése, melyeket nem tudtak megválaszolni. Elmentünk az otthonába, ahol találkoztam a 20-as éveiben járó, fiatal özvegyasszonnyal és a gyermekével. A férje néhány éve hunyt el egy tragikus balesetben. A kérdései jól meggondoltak voltak, ő pedig fogékony volt. Miután megbeszéltük őket, megkérdeztem, hogy van-e még valami, ami nyugtalanítja. Jelezte, hogy van, és hogy szeretne velem négyszemközt beszélni. Megkértem az eldereket, hogy menjenek ki a házból, és olyan helyen álljanak meg a kertben, ahonnan a nagy ablakon keresztül jól láthatnak minket. Abban a pillanatban, hogy becsukódott mögöttük az ajtó, az asszony elkezdett sírni. Felidézte az egyedül töltött éveit, melyek szívfájdalommal és magánnyal voltak telve. Azokban az években elkövetett néhány súlyos vétket. Tudta, hogy nem helyesek, ám nem volt elég ereje a helyes ösvényt választani, amíg nem találkozott a misszionáriusainkkal. Azokban a hetekben, amikor tanították őt, könyörgött az Úrnak, hogy bocsásson meg neki. Bizonyosságot szeretett volna szerezni tőlem arról, hogy a bűnbánatán, valamint a keresztelés szertartásán és a Szentlélek befogadásán keresztül megtisztulhat, és érdemes lehet arra, hogy az egyház tagja legyen. Tanítottam őt a szentírásokból, és bizonyságot tettem a bűnbánat és az engesztelés tantételéről.

Másnap a feleségemmel együtt részt vettünk az asszony és a kislánya keresztelőjén. A terem megtelt az egyházközségben szerzett barátaival, akik készek voltak, és izgatottan várták, hogy mellette, mint az egyház új tagja mellett állhassanak. Amikor elhagytuk a gyűlést, magával ragadott a hála érzése a bűnbánat nagyszerű tantételéért, valamint az engesztelésért, amely azt lehetővé teszi; a megtérés csodájáért, továbbá e nagyszerű egyházért, annak tagjaiért, és a misszionáriusainkért.

Mit jelent számomra Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyháza tagjának lenni? Ez jelent mindent a számomra. Befolyásol, életre kelt, áthat, valamint célt és értelmet ad minden olyan dolognak az életemben, amely fontos a számomra: az Istennel, Örökkévaló Atyámmal, valamint az Ő Szent Fiával, az Úr Jézus Krisztussal való kapcsolatomnak. Megtanítja nekem, hogy az evangélium tantételeinek és szertartásainak való engedelmességen keresztül békére és boldogságra találok ebben az életben, és Isten jelenlétében élhetek a családommal abban az életben, amely bizonyosan követni fogja a halandóságot, ahol az Ő irgalma eleget tesz az igazság követelményeinek, és biztonságos karjába zár engem és családomat, valamint titeket és a ti családotokat.³ Erről teszek bizonyságot Jézus Krisztus nevében, ámen.