Evangélium-megosztó otthon teremtése

Fivéreim és nővéreim, néhány héttel ezelőtt mindkét térdkalácsomat kicserélték műtéti úton. Így nem csupán üres kijelentés, amikor azt mondom, nagyon hálás vagyok, hogy ma itt állhatok előttetek. Lábadozásom során emlékeztettek arra, milyen áldottak vagyunk, hogy tudhatunk az Úr Jézus Krisztus engeszteléséről. Teljesen erőt vesz rajtam, amikor arra a fájdalomra és szenvedésre gondolok, melyen keresztül kellett mennie értünk a Gecsemánéban és a kereszten. Nem tudom felfogni, hogyan tudta elviselni. De megköszönöm Neki, és mélyebben szeretem Őt, mint ahogyan szavakban ki tudnám fejezni.

Szeretném megköszönni Hinckley elnöknek is, hogy abban a kiváltságban volt részem, vele lehessek Joseph Smith próféta szülőhelyén. Joseph Smith által, sok adatott nekünk. Ha nem történt volna meg a visszaállítás, nem ismernénk Isten, a mi Mennyei Atyánk valódi természetét, vagy saját isteni természetünket az Ő gyermekeiként. Nem értenénk létezésünk örökkévaló természetét, és nem tudnánk, hogy a családok örökké együtt lehetnek.

Nem lennénk tudatában, hogy Isten folyamatosan beszél az Ő prófétáihoz napjainkban, kezdve azzal a csodálatos első látomással, amelyben az Atya és a Fiú megjelentek Joseph Smith prófétának. Nem rendelkeznénk azzal a megnyugtató bizonyossággal, hogy egy próféta, Gordon B. Hinckley elnök vezet minket.

A visszaállítás nélkül valószínűleg azt feltételeznénk, hogy a Bibliában található Isten szavának teljessége. Akármilyen értékes és csodálatos is az a könyv, nem tudnánk a Mormon könyvéről, valamint a többi utolsó napi szentírásról, amely olyan örökkévaló igazságokat tanít, mely segít nekünk közelebb kerülni a Mennyei Atyánkhoz és a Szabadítóhoz.

A visszaállítás nélkül nem rendelkeznénk a papsági szertartások áldásaival, melyek érvényesek mind az időre, mind pedig az örökkévalóságra. Nem ismernénk a bűnbánat feltételeit, és nem értenénk a feltámadás valóságát. Nem rendelkeznénk a Szentlélek állandó társaságával.

Amikor megértjük, mily nagy áldás Jézus Krisztus evangéliuma az életünkben, amikor elfogadjuk és felöleljük eme örökkévaló igazságokat, és engedjük, hogy azok mélyen a szívünkbe és a lelkünkbe ivódjanak, akkor „hatalmas változást” tapasztalunk meg a szívünkben (lásd Alma 5:14). Megtelünk szeretettel és hálával. Ahogyan Alma próféta mondta, úgy érezzük, „hogy a megváltó szeretet énekét szeretnénk énekelni” (Alma 5:26) mindazoknak, akik meghallgatják azt.

„Ó, bárcsak angyal lehetnék – mondta Alma – és nékem adnák szívem vágyát, elmehetnék és Isten harsonájával szólhatnék, olyan hanggal, mely megrázza a földet, és bűnbánatot hirdethetnék minden népnek!

Igen, minden léleknek mennydörgés hangjához hasonlóan hirdetném… a megváltás tervét, hogy tartsanak bűnbánatot és jöjjenek Istenünkhöz, hogy az egész föld színén ne legyen több bánat” (Alma 29:1–2).

Nekünk is így kellene éreznünk, fivéreim és nővéreim. Az Úr iránti szeretetünk, valamint az evangélium visszaállítása iránti nagyrabecsülésünk elegendő motiváció ahhoz, hogy megosszuk másokkal azt, ami oly sok örömet és boldogságot hoz számunkra. Ez a világon a legtermészetesebb dolog, amit megtehetünk, mégis közülünk túl sokan haboznak megosztani másokkal a bizonyságukat.

A misszionáriusok világszerte élvezik az evangélium megosztásának e bizonyság-irányította örömét. Sokan közülük a Hirdessétek evangéliumomat! című misszionáriusi kalauz saját és agyonhasznált példányával lépnek be a Misszionáriusképző Központba. Örömmel jelentem, hogy a Hirdessétek evangéliumomat! használatával egyre inkább képesek a saját szavaikkal tanítani a Szentlélek hatalma által, és jobban képesek a leckéiket az általuk tanítottak szükségleteihez igazítani. Ennek eredményeképpen jelentős hatással vannak számos ember életére.

De őszintén szólva, amire most leginkább szükségük van, az még több ember, akit taníthatnak. A tapasztalat azt mutatja, hogy akkor alakulnak ki a legjobb tanítási helyzetek, amikor az egyháztagjaink részt vesznek az érdeklődők keresésében és tanításában. Ez nem újdonság – hallottátok már korábban is. Néhányatoknak talán bűntudata van, amiért nem nagyon segítetek a misszionáriusoknak.

Ma arra kérlek benneteket, hogy lazítsatok, tegyétek félre az aggodalmaitokat, és koncentráljatok inkább az Úr iránti szeretetetekre, az Ő örök valóságáról való bizonyságotokra, valamint a hálátokra mindazért, amit Ő értetek tett. Ha valóban a szeretet, a bizonyság és a hála ösztönöz benneteket, akkor természetes módon megtesztek majd mindent azért, hogy segítsetek az Úrnak véghezvinni Atyánk gyermekeinek halhatatlanságát és örök életét (lásd Mózes 1:39). Sőt, lehetetlen lenne visszatartani benneteket attól, hogy megtegyétek.

Maga a Szabadító mutatta meg számunkra az utat, amikor megkérte tanítványait, hogy jöjjenek és lássák meg „hol lakik; és [ők] nála maradának” (János 1:40). Mit gondoltok, miért tette ezt? A szentírás nem magyarázza meg az indítékát, de egész biztos vagyok benne, hogy semmi köze nem volt a jóléthez vagy a kényelemhez. Tanította őket, ahogyan mindig is tette. És mi lehet jobb módja követői tanításának, mint az, hogy meghívja őket magához, hogy első kézből láthassák és tapasztalhassák meg az ő nagyszerű üzenetét.

Hasonlóképpen a mi otthonaink is evangélium-megosztó otthonokká válhatnak, amikor azok az emberek, akiket ismerünk és szeretünk, eljönnek oda, és első kézből tapasztalják meg az evangéliumot mind szóban, mind pedig cselekedetben. A nélkül is meg tudjuk osztani az evangéliumot, hogy szabályszerű beszélgetést tartanánk. Saját családunk lehet a lecke, az otthonunkból áradó lélek pedig az üzenetünk.

Egy evangélium-megosztó otthon nem csupán azok számára lesz áldás, akik eljönnek az otthonunkba, hanem azok számára is, akik abban élnek. Bizonyságunk megerősödik, az evangéliumról való tudásunk pedig kitágul azáltal, ha egy evangélium-megosztó otthonban élünk. A Tan és a szövetségek azt tanítja, hogy bűneinkre bocsánatot nyerhetünk, amikor segítünk valaki másnak bűnbánatot tartani. (Lásd T&Sz 62:3.) Örömet találunk abban, hogy segítünk másoknak Krisztushoz jönni, és érezzük az Ő szeretete megváltó hatalmát. (Lásd T&Sz 18:14–16.) Családunk áldásban részesül, miközben növekszik mind a szülők, mind pedig a gyermekek bizonysága és hite.

Az evangélium-megosztó otthonokban magunknak iránymutatásért, mások számára pedig fizikai és lelki jólétért imádkozunk. Imádkozunk azokért az emberekért, akiket a misszionáriusok tanítanak, az ismerőseinkért, valamint azokért, akik nem a hitünkhöz tartoznak. Alma idejében, az evangélium-megosztó otthonokban az emberek „össze[jöttek] közös böjtölésre és buzgó imádkozásra azok lelki üdvéért, akik Istent nem ismerték” (Alma 6:6).

Egy evangélium-megosztó otthon teremtése a legegyszerűbb és leghatékonyabb módja annak, hogy megosszuk másokkal az evangéliumot. És itt nem csupán a hagyományos otthonokról beszélünk, ahol a két szülőből és gyermekekből álló család együtt él. Az egyetemi hallgatók is teremthetnek evangélium-megosztó otthont, amikor lakásuk falait lelki, nem pedig világi törekvéseket sugárzó képekkel díszítik. Az idősebb házaspárok, valamint az egyedülálló egyháztagok példát mutathatnak az evangélium-megosztó otthonról, amikor üdvözlik az új szomszédokat, és meghívják őket az egyházi gyűlésekre, illetve a saját otthonukba.

Egy evangélium-megosztó otthon olyan hely, ahol a szomszéd gyermekek szeretnek játszani, természetessé téve azt, hogy meghívják őket és a családjukat az egyházba, családi estre vagy más tevékenységre. Az evangélium-megosztó otthonokba ellátogató tizenévesek bátran tesznek fel kérdéseket, illetve csatlakoznak a családhoz, amikor imádkoznak.

Az evangélium-megosztó otthonok teljesen mindennaposak. Lehet, hogy nem mindig makulátlanul tiszták, a gyermekek pedig nem viselkednek tökéletesen. Ez egy olyan hely azonban, ahol a családtagok őszintén szeretik egymást, és érzik az Úr Lelkét azok, akik ellátogatnak oda.

Miközben az evangélium-megosztó otthonról beszélünk, talán hasznos lenne, ha meghatároznánk, hogy mit nem jelent az evangélium-megosztó otthon.

Az evangélium-megosztó otthon nem egy program. Ez egy életforma. Egy evangélium-megosztó otthon teremtése azt jelenti, hogy meghívjuk a barátainkat és a szomszédokat a családi és egyházi tevékenységek folyamatos áramlásába. Amikor megkérjük a barátainkat, hogy csatlakozzanak hozzánk ezen tevékenységekben, akkor ők is érezni fogják a Lelket.

Egy evangélium-megosztó otthon megteremtése nem jelenti azt, hogy rengeteg időt kell majd arra szánnunk, hogy olyan barátokat szerezzünk, akikkel megoszthatjuk az evangéliumot. Ezek a barátok természetes módon kerülnek majd be az életünkbe; és ha már kezdettől fogva nyíltan beszélünk az egyháztagságunkról, akkor könnyedén bele tudjuk vinni az evangéliumi beszélgetéseket a kapcsolatunkba annak veszélye nélkül, hogy félreértenének minket. A barátaink és az ismerőseink elfogadják, hogy ez hozzánk tartozik, és bátran tesznek majd fel kérdéseket.

Az evangélium-megosztó otthont nem az határozza meg, hogy az emberek csatlakoznak-e az egyházhoz vagy sem a velük való kapcsolatunk hatására. Az a lehetőségünk és kötelességünk, hogy törődjünk velük, hogy megosszuk velük, hogy meghívjuk őket, majd pedig hagyjuk, hogy saját maguk döntsenek. Áldásban részesülünk, amikor a következményektől függetlenül megkérjük őket, hogy gondolkozzanak el a visszaállításon. Legrosszabb esetben kedvező kapcsolatba kerülünk egy másik hithez tartozó személlyel, és tovább élvezhetjük a barátságát.

Egy evangélium-megosztó otthonban nem csupán a világszerte szolgáló misszionáriusaink egészségéért, biztonságáért és sikeréért imádkozunk. Saját misszionáriusi tapasztalatainkért és lehetőségeinkért is imádkozunk, valamint azért, hogy felkészültek legyünk arra, hogy az utunkba kerülő sugalmazások szerint cselekedjünk. Én pedig megígérem nektek – hogy jönni fognak.

Több mint 20 évvel ezelőtt azt állítottam, hogy az egyháztag misszionáriusi munka kulcsa a hit gyakorlása. Az Úrban és az Ő ígéreteiben való hitetek kimutatásának egyik módja az, hogy imádságos lélekkel kitűztök egy dátumot arra, hogy felkészítsetek valakit a misszionáriusokkal való találkozásra. Több száz levelet kaptam olyan egyháztagoktól, akik ilyen egyszerű módon gyakorolták a hitüket. Habár a családok még nem tudták, kivel tudnák megosztani az evangéliumot, kitűztek egy dátumot, imádkoztak, majd pedig még több emberrel beszéltek. Az Úr a Jó Pásztor, és Ő ismeri azokat a juhait, akik felkészültek arra, hogy meghallják a hangját. Ő irányítani fog bennünket, miközben isteni segítségét kérjük az evangéliuma megosztásában.

Egy franciaországi nőtestvértől megkérdezték, hogy mi a sikere titka. Ezt válaszolta: „Egyszerűen megosztom az örömömet. Mindenkivel úgy bánok, mintha már az egyház tagja lenne. Ha sorban állok, és elkezdek valakivel beszélgetni, megosztom vele, mennyire élveztem a vasárnapi egyházi gyűléseimet. Amikor a munkatársaim megkérdezik, hogy »Mit csináltál a hétvégén?«, nem ugrok rögtön a szombat estéről a hétfő reggelre. Megosztom velük, hogy elmentem istentiszteletre, hogy mit hallottam ott, valamint a szentekkel való élményeimet. Beszélek arról, hogy hogyan élek, gondolkodom és érzek.”

Egy evangélium-megosztó otthonban családi tanácsok és beszélgetések témája a személyes misszionáriusi erőfeszítésünk. Az egyik hithű család együtt tanácskozott annak szükségességéről, hogy minden családtag példa legyen. Később a fiuk gimnáziumi edzője, aki nem volt az egyház tagja, adományt küldött az egyháznak. Miért? Mert lenyűgözte e fiatal férfi bátorsága, amikor felszólalt, és arra kérte a csapattársait, hogy ne káromkodjanak. Számtalan élményt meg lehetne osztani arról, amikor az emberek azon lélek és hozzáállás miatt csatlakoztak az egyházhoz, amit az evangélium-megosztó otthonokból származók életében megfigyeltek.

Az egyházi irodalmak vagy DVD-k is új barátokat mutathatnak be az egyháznak. Azt is nagyra értékelik azok, akik nem tagjai az egyháznak, ha meghívjuk őket egy úrvacsoragyűlésre, amikor az egyik családtag beszél, vagy meghívjuk őket egy családtagunk keresztelőjére, vagy esetleg körbevezetjük őket a gyülekezeti házunkban. Akárhogyan is nézzük, a leghatékonyabb dolog, amit tehetünk az, hogy meghívjuk barátainkat, hogy „jöjjenek és lássák” azáltal, hogy csatlakoznak hozzánk az úrvacsoragyűlésen. Túl sokan nem tudják, hogy együtt hódolhatnak velünk.

Természetesen mindannyian támogatjuk az egyházközség vezetőit abban, hogy az egyházközségi missziós terv hatékony legyen. Bármi legyen is az egyházi elhívásunk, segítünk a papsági és a segédszervezeti vezetőknek abban, hogy támogassák a misszionáriusokat, üdvözöljük és bevonjuk az érdeklődőket, valamint barátkozunk az új egyháztagokkal. Megkérhetitek a misszionáriusokat, hogy mutassák meg nektek a zsebnaptárjukat, hogy láthassátok, hogyan tudtok nekik legjobban segíteni a céljaik elérésében. Amint együtt dolgozunk az evangélium-megosztó otthon lelkisége megtölti majd a kápolnáinkat, az osztálytermeinket és a kultúrtermeinket.

Bizonyságomat teszem, hogy ha csak néhányat megteszünk ezen egyszerű dolgok közül, akkor az Úr Mennyei Atyánk gyermekeinek tízezreihez fog elvezetni bennünket, akik készen állnak arra, hogy tanítsák nekik az evangéliumot. Az Úr iránti szeretetünk, az Ő engesztelő áldoza-ta iránti hálánk, és az Ő küldetése, hogy mindenki hozzá jöjjön, meg- adja nekünk mindazt az ösztönzést, amelyre szükségünk van ahhoz, hogy sikeresek legyünk az evangélium megosztásában.

Az Úr áldjon meg benneteket, fivéreim és nővéreim, nagyobb hittel és bizalommal iránta, miközben kinyújtjátok karotokat, hogy Jézus Krisztus evangéliumának visszaállítását megismertessétek az emberekkel világszerte! Ezért imádkozom alázattal, Jézus Krisztus nevében, ámen.