Emilio hite

Néhány hónappal ezelőtt Emilio, egyházközségünk egyik diakónusa, hirtelen nagyon megbetegedett. Az orvosok nem tudták diagnosztizálni a betegségét. Ő és az édesanyja mindketten nagyon féltek, mert egyre gyengébb lett, és rohamosan rosszabbodott az állapota. Édesanyja többször is elvitte őt a kórházba, de nem sikerült választ kapniuk.

Édesanyja elvitte Emiliót a gyülekezeti házba, hogy papsági áldást kapjon. Az elderek kvóruma egyik tagjának és nekem jutott a megtiszteltetés, hogy megáldhattuk őt, és régóta most először tudott jól aludni éjszaka.

Néhány nappal később azonban megtudtam, hogy Emilio visszaesést mutatott, és visszakerült a kórházba. Egy másik testvérrel odasiettünk a kórházba. Bemehettünk a szobájába és beszélgethettünk vele. Azt gondolva, hogy Emiliót valószínűleg elcsüggeszti az egészségi állapotának romlása, különösen felvillanyozott, ami ezután történt.

Jézus Krisztusról beszélgettünk, és elmagyaráztam, hogy a Szabadítónak hatalmában áll bármit leküzdeni, akaratához mérten. Emilio válasza mélyen megérintett bennünket: – Püspök úr, ez is csak egy próbatétel. Hiszem, hogy hamarosan vége lesz, mert van hitem Jézus Krisztusban. Kezünket a fejére helyeztük, és ismét adtunk neki egy áldást.

Ezután az éjszaka után Emilio hihetetlen módon, teljesen meggyógyult. Minden gond nélkül tovább végezhette a mindennapi dolgait, és el tudott menni az egyházba.

Emilio gyakorolta az ahhoz szükséges hitet, amire a Szabadítónak szüksége volt, hogy olyan csodát tehessen, mint amilyet akkor tett, amikor itt járt a Földön. Emilio számomra jó példa arra, akikről az Úr azt mondta, hogy „egyeseknek megadatik, hogy legyen hitük a gyógyulásra” (T&Sz 46:19).

Csodálatos kiváltság, hogy gyakorolhatjuk a papságot az életünkben, és hogy tudhatjuk, hogy van egy Mennyei Atyánk, aki szeret minket, és az Ő Fiába vetett hitünk által ezekben az utolsó napokban is megtapasztalhatjuk a csodákat.