Tanúságot teszünk Jézus Krisztusról

Jézus valóban az Ószövetség nagy Jehovája volt, aki elhagyta Atyja odafönt lévő királyi udvarát, és leszállt, hogy gyermekként a legszerényebb körülmények között megszületve eljöjjön a földre. Születését századokkal előbb megjövendölte Ésaiás, aki prófétaként kijelentette: „Mert egy gyermek születik nékünk, fiú adatik nékünk, és az uralom az ő vállán lészen, és hívják nevét: csodálatosnak, tanácsosnak, erős Istennek, örökkévalóság atyjának, békesség fejedelmének!” (Ésaiás 9:6)

Ez a Jézus Krisztus – akiről mi ünnepélyesen bizonyságot teszünk –, mint ahogy azt János, a Kinyilatkoztató kijelentette, „a hű tanúbizonyság, a halottak közül az elsőszülött, és a föld királyainak fejedelme”. Ő „minket szeretett, és megmosott bennünket a mi bűneinkből az ő vére által, és tett minket királyokká és papokká az ő Istenének és Atyjának: annak dicsőség és hatalom mind örökkön örökké” (Jelenések könyve 1:5–6).

Ő volt és ma is Ő a Mindenható Fia. Ő volt az egyetlen tökéletes ember, aki a földön járt. Meggyógyította a betegeket, és Ő volt az, aki miatt a béna járt, a vak látott és a süket hallott. Feltámasztotta a halottakat. Mégis elviselte, hogy az engesztelés részeként elvegyék életét, melynek fontossága meghaladja értelmünket.

Lukács feljegyzése szerint ez a kínszenvedés olyan nagy volt, hogy „az ő verítéke olyan vala, mint a nagy vércseppek, melyek a földre hullanak” (Lukács 22:44), és ez a fizikai megnyilvánulás a Mormon könyvében és a Tan és a szövetségekben is megerősítésre került (lásd Móziás 3:7; T&Sz 19:18). A Gecsemáné kertjében és a Gecsemáné kertjétől csupán néhány száz méterre lévő Kálvária keresztjén való szenvedés magában foglalt mind testi, mind pedig lelki „kísértéseket, …fájdalmat, …éhséget, szomjúságot és kimerültséget, méghozzá többet, mint amit ember el tud szenvedni – mondja Benjámin király –, hacsak meg nem hal” (Móziás 3:7).

A Gecsemánéban elszenvedett gyötrelmek után került sor letartóztatására, tárgyalásaira és elítélésére, majd kereszthalálának kimondhatatlan fájdalmára, amit József sírjába való temetése, és a feltámadásban való dicsőséges eljövetele követett. Ő, a betlehemi alázatos kisgyermek, aki két évezreddel ezelőtt Palesztina poros útjait járta, Mindenható Úr lett, királyok Királya, s aki mindenki számára elhozta a szabadulást. Senki sem tudja teljesen felfogni életének nagyságát, halálának méltóságát, az emberiségnek adott ajándéka egyetemességét. Határozottan jelentjük ki a századossal együtt, aki Jézus halálakor ezt mondta: „Bizony, ez az ember Isten Fia vala” (Márk 15:39).

Ekként tesz tanúságot az Óvilág testamentuma, a Szent Biblia. Van azonban egy másik hang is, az Újvilág testamentumának hangja, a Mormon könyve hangja. Ebben a következőképpen mutatta be feltámadott Fiát: „Íme, ez az én Szeretett Fiam, akiben én gyönyörködöm, akiben megdicsőítettem a nevemet” (3 Nefi 11:7). Ez az isteni bemutatás nyitja meg azt a beszámolót, amely a Szabadító szolgálatáról szól, melyet jeruzsálemi mennybemenetele után a „más juh[ok]” (János 10:16) között végzett. A Mormon könyve teljes terjedelmének üzenete Jézus Krisztus isteni mivoltáról szól, és azokról az örökkévaló áldásokról, amelyeket az Ő megváltó szeretetén keresztül Isten minden fia és leánya élvezhet. Az egyik Mormon könyvében szereplő próféta szavaival:

„Mert szorgalmasan dolgozunk, hogy írjunk, hogy meggyőzzük gyermekeinket, és testvéreinket is, hogy higgyenek Krisztusban, és békéljenek meg Istennel; mert tudjuk, hogy kegyelem által szabadítanak meg minket, mindaz után, amit meg tudunk tenni. […]

És Krisztusról beszélünk, Krisztusban örvendezünk, Krisztusról prédikálunk, Krisztusról prófétálunk, és próféciáink szerint írunk, hogy gyermekeink tudhassák, milyen forráshoz forduljanak bűneik bocsánatáért” (2 Nefi 25:23, 26).

Ehhez még hozzáadódnak a modern próféták kijelentései is: „És most, a sok tanúbizonyság után, amely őróla adatott, ez a legutolsó tanúbizonyság, amelyet mi adunk róla: Hogy ő él!” (T&Sz 76:22) A Tan és a szövetségekben világosan tanúbizonyságot tesz saját isteni szerepéről: „Én vagyok az Alfa és az Omega, Krisztus, az Úr; igen, bizony én vagyok ő, a kezdet és a vég, a világ Megváltója” (T&Sz 19:1).

Benne nem csupán a Mesterünket és Jó Pásztorunkat látjuk, hanem a nagy Példaképünket is, aki azt kéri tőlünk: „Ha tökéletes akarsz lenni, …jer és kövess engem” (Máté 19:21).

Ő a fő szegletköve annak az egyháznak, amely az Ő nevét viseli, vagyis Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházának. Nem adatott más név az embereknek, amely által megszabadulhatunk (lásd Cselekedetek 4:12). Ő szabadulásunk Szerzője, az örökkévaló élet Adományozója (lásd Zsidókhoz 5:9). Nincs Hozzá hasonló ember. Nem volt a múltban, és a jövőben sem lesz. Adjunk hálát Istennek az Ő Egyszülött Fiáért, aki éltét adta, hogy mi élhessünk, és aki hitünk és az Ő egyházának fő és megingathatatlan szegletköve.

Nem tudjuk, mi minden vár ránk a jövőben. Bizonytalan világban élünk. Vannak, akikre nagy sikerek várnak. Másokra csalódások. Néhányunkra sok örvendezés és boldogság, jó egészség és kellemes élet vár. Másokra talán betegség és bánat. Nem tudjuk. Egy dolgot azonban biztosan tudunk. Mint a Sarkcsillag az égen – bármit is hozzon a jövő –, úgy áll a világ Megváltója, az Isten Fia halhatatlan életünk biztos és csalhatatlan horgonyaként. Ő szabadulásunk sziklája, erőnk, vigaszunk, hitünk valódi középpontja.

Napsütésben és borúban Rá tekintünk, Ő pedig ott van, hogy biztonságot adjon és ránk mosolyogjon.

Ő áll hódolatunk középpontjában. Ő az élő Isten Fia, az Atya Elsőszülöttje, és test szerinti Egyszülöttje. Ő „feltámadott a halottak közül, zsengéjök lőn azoknak, kik elaludtak” (1Korinthusbeliek 15:20). Ő az Úr, aki újra eljön, „hogy népe felett uralkodjon a földön” (T&Sz 76:63; lásd még Mikeás 4:7; Jelenések 11:15).

Nála nagyobb soha nem járt a földön. Senki más nem hozott ehhez fogható áldozatot vagy adott ehhez fogható áldást. Ő a világ Szabadítója és Megváltója. Én hiszek Benne. Mindenféle kertelés és kompromisszumok nélkül kijelentem isteni voltát. Én szeretem Őt. Én Jézus Krisztus nevében tisztelettel és csodálattal szólok. Ő a mi Királyunk, a mi Urunk, a mi Mesterünk, az élő Krisztus, aki Atyjának jobbján áll. Ő él! Ő él – mégpedig ragyogóan és csodálatosan –, az élő Isten élő Fia!