2008
ÉREZTEM, HOGY VEZETNEK
2008. március


ÉREZTEM, HOGY VEZETNEK

Amikor fiatal misszionáriusként Norvégiában szolgáltam, a misszió-elnököm összehívta a misszionáriusokat, hogy elmondja, felkértek bennünket, hogy énekeljünk az Anglia London templom 1958-as felszentelésének két ülése alatt. Engem kértek fel zenei kísérőnek.

Amikor megérkeztünk a templomba, meglepetten vettem észre, hogy nem is zongorán kell majd játszanom, hanem orgonán. Nem ismertem ki magam ezen az orgonán, ezért meg kellett kérnem valakit, hogy segítsen beállítani a gombokat. Mennyei Atyám meghallotta kétségbeesett könyörgésemet, végül egy nőtestvér sietett a segítségemre, hogy beállítsa az orgonát a halk előjátékhoz, valamint a kórus kíséretéhez.

Kétségbeesésem közepette egyszer csak a nyugalom érzése árasztott el. Miközben az ismeretlen orgonán játszottam, melyen nem is tudtam előre gyakorolni, éreztem, hogy a Szabadító szeretete vezet engem. A kórus darabja után David O. McKay elnök ránézett a misszió-elnökünkre, és azt mondta: „Szép volt!” Teljesen elérzékenyültem, hogy mennyire áldottak voltunk az előadásunk során. Hibátlanul ment minden.

Jézus Krisztus Isten Fia, az Atya Egyszülötte. Ő a szent Messiás, a békesség Hercege. Ő él, és újra el fog jönni.