Gyógyír a világnak

Kedves testvérek! Ebben a dicsőséges húsvéti időszakban rendkívül áldottak vagyunk, amiért találkozhatunk, és tanácsokat és útmutatást kaphatunk Isten szolgáitól.

Mennyei Atyánk szent útmutatása és tanításai segítenek nekünk eligazodni ezekben a vészterhes időkben. Amint azt megjövendölték, „tüzek… és viharok…”, „háborúk…, háborúk hírei… és földrengések… különböző helyeken”, „és mindenféle utálatosságok”¹, „csapás[ok]”², „éhségek és döghalálok”³ pusztítják a családokat, a közösségeket, sőt még a nemzeteket is.

Egy másik veszedelem is végigsöpör a földön: támadások a ti és az én vallásszabadságom ellen. Ez az egyre erősödő felfogás igyekszik eltávolítani a vallást és az Istenbe vetett hitet a közéletből, az iskolákból, a közösségi normákból és a közbeszédből. A vallásszabadság ellenzői igyekeznek korlátozásokat kiszabni a szívből jövő meggyőződés megnyilvánulásaira. Még a felekezeti hagyományokat is bírálják és gúnyolják.

Az ilyen hozzáállás kirekeszti az embereket, lebecsüli a személyes elveket, az igazságosságot, a tiszteletet, a lelkiséget és a lelkiismeret békességét.

Mi a vallásszabadság?

A hódolat szabadsága annak minden formájában: a gyülekezés szabadsága, a szólásszabadság, a személyes meggyőződések szerinti cselekvés szabadsága, valamint a szabadság mások számára is, hogy ugyanígy tegyenek. A vallásszabadság lehetővé teszi mindegyikünk számára, hogy saját magunk döntsük el, miben hiszünk, hogyan élünk és cselekszünk a hitünk szerint, illetve mit vár el tőlünk Isten.

Az ilyen vallásszabadság korlátozására irányuló erőfeszítések nem új keletűek. A történelem során a hívők rengeteg, mások okozta szenvedést álltak már ki. Ez alól Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza tagjai sem kivételek.

Az Istent keresők közül sokan a kezdeteinktől fogva vonzódtak ehhez az egyházhoz az isteni tan tanításai miatt, beleértve a Jézus Krisztusba és az Ő engesztelésébe vetett hitet, a bűnbánatot, a boldogság tervét, valamint Urunk második eljövetelét.

Ellenállás, üldöztetés és erőszak sújtotta az első utolsó napi prófétánkat, Joseph Smitht és követőit.

Az 1842-es zűrzavar közepette Joseph kiadta a növekvő egyház 13 alapvető tanát, köztük ezt is: „Igényt tartunk arra a kiváltságra, hogy saját lelkiismeretünk parancsai szerint hódoljunk a Mindenható Istennek, és minden embernek megadjuk ugyanezt a kiváltságot, hadd hódoljanak úgy, ott és annak, ahogy, ahol és aminek akarnak.”⁴

Kijelentése befogadó, felszabadító és tiszteletteljes. Ez a vallásszabadság lényege.

Joseph Smith próféta ezt is kijelentette:

„[B]átran kijelentem a menny előtt, hogy ugyanígy kész vagyok meghalni egy presbiteriánus, egy baptista vagy bármely más felekezethez tartozó jó ember jogainak a védelmében; mert az a tantétel, amely a… szentek jogait eltaposná, eltaposná a római katolikusok vagy bármely más felekezethez tartozók jogait is, akik esetleg népszerűtlenek, vagy túl gyengék ahhoz, hogy megvédjék magukat.

A szabadság szeretete az, ami lelkemet inspirálja – az egész emberi faj polgári és vallási szabadsága.”⁵

Ennek ellenére a korai egyháztagokat megtámadták, és több ezer mérföldre űzték őket, New Yorkból Ohióba, majd Missouriba, ahol a kormányzó elrendelte, hogy az egyház tagjait „ellenségként kell kezelni, és ki kell irtani, vagy ki kell űzni az államból”⁶. Illinois-ba menekültek, de a gyötrelem folytatódott. A csőcselék megölte Joseph prófétát, azt feltételezve, hogy ha őt elveszejtik, az majd elpusztítja az egyházat és szétszórja a hívőket. A hithűek azonban szilárdak maradtak. Joseph utódja, Brigham Young, ezreket vezetett el egy kényszerű kivonulásban 2100 kilométerre nyugatra, a mai Utah államba.⁷ Saját őseim e korai pionír telepesek között voltak.

A heves üldöztetés e napjaitól fogva az Úr egyháza folyamatosan növekedett a mai közel 17 millió tagra, akiknek jóval több mint fele az Amerikai Egyesült Államokon kívül él.⁸

2020 áprilisában egyházunk az Első Elnökség és a Tizenkét Apostol Kvóruma által elkészített kiáltvánnyal ünnepelte az evangélium visszaállításának a 200. évfordulóját. Így kezdődik: „Ünnepélyesen kijelentjük, hogy Isten szereti gyermekeit a világ minden nemzetében.”⁹

Szeretett prófétánk, Russell M. Nelson, továbbá kifejtette:

„Hiszünk a szabadságban, a kedvességben és az igazságosságban Isten minden gyermeke számára.

Mindannyian fivérek és nővérek vagyunk, mindegyikünk egy szerető Mennyei Atya gyermeke. Az Ő Fia, az Úr Jézus Krisztus mindenkit hív, hogy jöjjön Őhozzá – »feketét és fehéret, szolgát és szabadot, férfit és nőt« (2 Nefi 26:33).”¹⁰

Nézzük meg együtt, ahogyan a társadalomnak és az egyéneknek legalább négyféleképpen a javukra válik a vallásszabadság.

Először is: A vallásszabadság tiszteletben tartja az első és a második nagy parancsolatot, Istent helyezve életünk középpontjába. Máté könyvében ezt olvassuk:

„Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes elmédből.”¹¹

„A második pedig hasonlatos ehhez: Szeresd felebarátodat, mint magadat.”¹²

Akár kápolnában, zsinagógában, mecsetben vagy bádogtetős kunyhóban legyenek is, Krisztus tanítványai és minden hasonló gondolkodású hívő kifejezheti az Isten iránti odaadását azáltal, hogy hódol Őneki és kész az Ő gyermekeit szolgálni.

Jézus Krisztus a tökéletes példa az ilyen szeretetre és szolgálatra. Szolgálata során törődött a szegényekkel,¹³ meggyógyította a betegeket¹⁴ és a vakokat¹⁵. Táplálta az éhezőket,¹⁶ tárt karokkal fogadta a kisgyermekeket,¹⁷ és megbocsátott azoknak, akik bántották, sőt keresztre feszítették.¹⁸

A szentírások leírják, hogy Jézus „széjjeljárt jót tévén”¹⁹. Nekünk is így kell tennünk.

Másodszor: A vallásszabadság elősegíti a hit, a remény és a béke kifejezését.

Egyházként más vallásokkal együtt védelmezünk mindenféle felekezetű és meggyőződésű embert, valamint a meggyőződésük szerinti szóláshoz való jogukat. Ez nem jelenti azt, hogy elfogadjuk a hitelveiket, vagy ők a mieinket, de több a közös bennünk, mint azokkal, akik el szeretnének hallgattatni minket.

Nemrégiben az egyházat képviseltem Olaszországban a G20-ak felekezetközi fóruma éves gyűlésén. Bátorító, sőt lelkesítő érzés volt, amikor kormányzati és vallási vezetőkkel találkoztam a világ minden tájáról. Rájöttem, hogy a sebek és a különbözőségek feloldhatóak, sőt be is gyógyulhatnak, amikor tiszteljük Istent, mindannyiunk Atyját, valamint Jézus Krisztust, az Ő Fiát. Mindenek Nagy Gyógyítója a mi Urunk és Szabadítónk, Jézus Krisztus.

Érdekes pillanat volt, amikor a beszédemet zártam. Az előző hét beszélő nem alkalmazott semmilyen felekezeti hagyományt zárásként, illetve nem használta az Isten nevében való lezárást sem. Miközben beszéltem, azon gondoltam: Csak mondjak köszönetet és üljek le, vagy zárjam Jézus Krisztus nevében? Visszaemlékeztem arra, ki vagyok, és tudtam, hogy az Úr azt akarja, hogy az Ő nevében zárjam a felszólalásomat. Így is tettem. Visszatekintve lehetőségem volt kifejezésre juttatni a hitemet; és a vallásszabadság része volt, hogy tanúbizonyságot tehettem az Ő szent nevéről.

Harmadszor: A vallás arra ösztönzi az embereket, hogy segítsenek másoknak.

Amikor a vallás szabad utat és teret kap, hogy viruljon, a hívők egyszerű, időnként pedig hősies szolgálatot végeznek. Az ősi zsidó tikkun olam kifejezés – mely azt jelenti, hogy helyrehozni vagy meggyógyítani a világot – napjainkban oly sokak erőfeszítéseiben tükröződik. Társultunk a Nemzetközi Karitász néven ismert katolikus jótékonysági szervezettel, az Iszlám Segélyszervezettel, valamint számtalan zsidó, hindu, buddhista, szikh és keresztény szervezettel, mint például az Üdvhadsereg vagy a Nemzeti Keresztény Alapítvány. Szűkölködők millióit szolgáljuk közösen – legutóbb a háború elől menekülőket sátrakkal, hálózsákokkal és élelmiszerkészletekkel²⁰ –, valamint oltást biztosítunk, például gyermekbénulás²¹ és COVID²² ellen. Hosszan sorolhatnánk, mit teszünk, azonban a szükségletek listája is terjedelmes.

Nem kérdéses, hogy a hívők, együtt munkálkodva, jelentős változást érhetnek el. Ugyanakkor az egyének közötti szolgálat gyakran nem kap visszhangot, mégis sorsokat fordít meg csendben.

A Lukács könyvében szereplő példa jut eszembe, amikor Jézus Krisztus felkarolta a naini özvegyet. Jézus, követőinek egy csoportja kíséretében találkozott össze az özvegyasszony egyetlen fiának a temetési menetével. Nélküle az asszonynak érzelmi, lelki, sőt, anyagi összeomlással kellett szembenéznie. Jézus az asszony könnyáztatta arcát látva azt mondta: „Ne sírj.”²³ Aztán megérintette a saroglyát, amelyre a testet fektették, és a menet megállt.

„Ifjú – parancsolta –, néked mondom, kelj föl!

És felüle a megholt, és kezde szólni; és [Jézus] adá őt anyjának.”²⁴

A halottak feltámasztása egy csoda; ám a küszködő ember iránti kedvesség és törődés minden cselekedete a szövetség szerinti módja annak, ahogyan mindegyikünk képes „széjjeljár[ni] jót tévén”, tudván, hogy „az Isten [velünk van]”²⁵.

És negyedszer: A vallásszabadság egységesítő és előremozdító erőt képez az értékek és az erkölcs alakításában.

Az Újszövetségben azt olvassuk, hogy sokan elfordultak Jézus Krisztustól, zúgolódva az Ő tana miatt: „Kemény beszéd ez; ki hallgathatja őt?”²⁶

E kiáltás ma is hallatszik azoktól, akik ki akarják toloncolni a vallást a közbeszédből és a befolyásból. Ha a vallás nincs ott, hogy segítsen a jellem alakításában és a nehéz idők átvészelésében, akkor mi lép a helyébe? Ki tanít majd becsületességet, hálát, megbocsátást és türelmet? Ki tanúsít majd jószívűséget, könyörületet és kedvességet az elfeledettek és elesettek iránt? Ki fogadja be azokat, akik mások, mégis értékesek, mint Isten minden gyermeke? Ki fogja kitárni a karját a szűkölködők felé, viszonzásra való törekvés nélkül? Ki fogja jobban tisztelni a békét és a törvények iránti engedelmességet az újabb és újabb irányzatoknál? Ki válaszol majd a Szabadító könyörgésére: „Eredj el, és te is a képen cselekedjél”²⁷?

Hát mi! Igen, fivérek és nővérek, mi fogunk!

Arra kérlek benneteket, hogy szálljatok síkra a vallásszabadság ügyéért! Ez az önrendelkezés Istentől kapott tantételének a kifejezése.

A vallásszabadság egyensúlyt teremt az egymással vetekedő filozófiák között. A vallásban rejlő jó, a hatósugara, valamint a vallás által ihletett mindennapos szeretetteljes cselekedetek csak akkor sokszorozódnak meg, ha megvédjük az alapvető hitelvek kifejezésének és az azok szerinti cselekvésnek a szabadságát.

Tanúságomat teszem arról, hogy Russell M. Nelson Isten élő prófétája. Bizonyságomat teszem arról, hogy Jézus Krisztus vezeti és irányítja ezt az egyházat. Ő engesztelést hozott a bűneinkért, keresztre feszítették, és harmadnap feltámadt.²⁸ Neki köszönhetően újra élhetünk az egész örökkévalóságra; és akik arra vágynak, azok Mennyei Atyánkkal lehetnek. Ezt az igazságot hirdetem az egész világnak. Hálás vagyok, amiért szabadságomban áll megtenni ezt. Jézus Krisztus nevében, ámen.