A szövetség ösvénye: az örök élethez vezető út

Egy hatalmas király szerette volna, ha a fia uralkodik az egyik királysága felett. A hercegnek tanulnia kellett és bölcsebbé válnia ahhoz, hogy a trónra ülhessen. Egy nap a király leült a herceggel, és ismertette a tervét. Megegyeztek, hogy a herceg egy másik városba megy, és tapasztalatokat gyűjt. Kihívásokkal fog szembesülni, de sok jó dolgot is megtapasztal majd ott. A király elküldte őt ebbe a városba, ahol a hercegnek bizonyítania kellett a király iránti hűségét, valamint azt, hogy alkalmas a király által neki szánt kiváltságok és feladatok átvételére. A herceg szabadon eldönthette, hogy elfogadja-e ezeket a kiváltságokat és feladatokat vagy sem – ez a vágyaitól és a hithűségétől függött. Biztosan tudni szeretnétek, mi történt a herceggel. Vajon visszatért, hogy örökölje a királyságot?

Drága fivérek és nővérek! Mindegyikünk herceg vagy hercegnő. Egy szerető Mennyei Atya a halandóságba küldött minket, hogy élvezzük egy olyan test áldását, amely Jézus Krisztus engesztelése és feltámadása által halhatatlanná fog válni. Elvárják tőlünk, hogy felkészüljünk visszatérni Isten színe elé, bizonyítva azt, hogy megteszünk minden olyan dolgot, amit az Úr, a mi Istenünk megparancsol nekünk (lásd Ábrahám 3:25).

Ezt elősegítendő, a Szabadító eljött, hogy megváltson minket, és megmutassa az Istenhez visszavezető utat. Isten gyermekei meghívást kapnak, hogy jöjjenek a Szabadítóhoz és legyenek tökéletessé Őbenne. A szentírásokban kilencvennél is többször ismétlődő felszólítást találunk arra, hogy jöjjünk az Úrhoz, és ezek több mint fele magától az Úrtól érkező személyes meghívás. A Szabadító meghívásának az elfogadása azt jelenti, hogy részesülünk az Ő szertartásaiban, és megtartjuk az Ővele kötött szövetségeinket. Jézus Krisztus „az út, az igazság és az élet” (János 14:6), és Ő „mindenkit hív, hogy jöjjön hozzá és részesüljön a jóságából; és senkit nem utasít vissza, aki hozzá jön” (2 Nefi 26:33).

Az evangéliumi tanulásunk és tanításunk elmélyíti a Mennyei Atyához és Jézus Krisztushoz való megtérésünket, és segít nekünk hasonlóbbá válni Őhozzájuk. Bár nem minden lett kinyilatkoztatva azzal kapcsolatban, hogy pontosan mikor és hogyan adatnak meg a felmagasztosulás áldásai, mégis biztosak lehetünk bennük (lásd M. Russell Ballard: Remény Krisztusban. Liahóna, 2021. máj. 55.).

Alma, a főpap, Zarahemla földjén tanítva felidézte Jézus Krisztus e mélyreható hívását:

„Íme, ő minden emberhez felhívást intéz, mert ki van nyújtva feléjük az irgalom karja, és ő így szól: Tartsatok bűnbánatot, és én majd befogadlak benneteket.

Igen, ezt mondja: Jöjjetek hozzám, és vesztek az élet fájának gyümölcséből” (Alma 5:33–34).

A Szabadító maga hív minket, hogy jöjjünk Őhozzá és vegyük magunkra az Ő igáját, hogy megpihenhessünk ebben a zűrzavaros világban (lásd Máté 11:28–29). Krisztushoz jövünk azáltal, hogy Őbelé vetett hitet gyakorlunk, naponta bűnbánatot tartunk, a szabadítás és a felmagasztosulás szertartásaiban részesülve szövetségeket kötünk Istennel, és e szövetségek megtartása révén mindvégig kitartunk (lásd Általános kézikönyv: Szolgálat Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházában, 1.2.1, JezusKrisztusEgyhaza.org). A szövetség ösvénye a tökéletességhez vezető út, Jézus Krisztus pedig minden szertartás és szövetség középpontja.

Benjámin király azt tanította, hogy az általunk kötött szövetség miatt Krisztus fiaivá és leányaivá válunk, aki lelkileg nemzett minket, és az Ő neve alatt szabadulunk fel, mert „nem adatott más név, mely által szabadulás jön” (Móziás 5:7–8). Úgy szabadulunk meg, hogy az élő Isten Fia példájának a követése által mindvégig kitartunk (lásd 2 Nefi 31:16). Nefi tanácsa értelmében ez nem csupán a szoros és keskeny ösvényre való rálépésből áll, hanem előre is kell törekednünk, „Krisztusba vetett állhatatossággal…, tökéletesen ragyogó reménységgel, és Isten és minden ember szeretetével” (2 Nefi 31:19–20).

Krisztus tana segít nekünk rálelni a szövetség ösvényére és megmaradni azon, az evangélium pedig úgy lett elrendezve, hogy szent szertartásokon és szövetségeken keresztül kapjuk meg az Úr megígért áldásait. Isten prófétája, Russell M. Nelson elnök a 2018. április 16-i közvetítésen erre intett minket: „[M]aradjatok meg a szövetség ösvényén! A Szabadító követése iránti elkötelezettségetek – azáltal, hogy szövetségeket köttök Vele, majd meg is tartjátok azokat a szövetségeket – minden olyan lelki áldás és kiváltság előtt megnyitja majd az ajtót, amely csak elérhető a férfiak, nők és gyermekek számára mindenhol. [A] végcél, melyre mindegyikünk törekszik, az, hogy hatalommal ruháztassunk fel az Úr házában, családként eggyé pecsételve, a templomban kötött szövetségekhez hűen, ami jogosulttá tesz bennünket Isten legnagyszerűbb ajándékára, az örök életre” (Amint közösen haladunk előre. Liahóna, 2018. ápr. 7.).

Isten nem fogja figyelmen kívül hagyni a kapcsolatát egyetlen hithű, szövetségeit megtartó követőjével sem, ahogy visszatartani sem fogja tőlük az örök élet megígért áldását. Amikor tiszteljük a szent szövetségeinket, közelebb kerülünk a Szabadítóhoz. David A. Bednar elder tegnap azt tanította nekünk, hogy az evangéliumi szövetségek és szertartások egy iránytűhöz hasonlóan működnek az életünkben, sarkalatos fontosságú iránymutatással szolgálva arra, hogy Krisztushoz jöjjünk és hasonlóbbá váljunk Őhozzá.

A szövetségek jelölik ki az Istenhez visszavezető ösvényt. A keresztelésnek, a Szentlélek ajándéka befogadásának, a papsági elrendelésnek, valamint az úrvacsorának a szövetsége az Úr templomába vezet minket, hogy részesüljünk a felmagasztosulás szertartásaiban, amelyek az Övéi.

Szeretnék említést tenni két, a Szabadítónk által kihangsúlyozott dologról, amelyek segítenek nekünk hűen megtartani a szövetségeket:

1. A Szentlélek képes tanítani minket, emlékeztetni minket a Szabadító tanításaira, és örökre velünk maradni (lásd János 14:16, 26). Állandó társunk lehet, hogy utat mutasson nekünk a szövetség ösvényén. Russell M. Nelson elnök azt tanította, hogy „az eljövendő napokat… nem lehet majd lelkileg túlélni a Szentlélek útmutató, irányító, vigasztaló és állandó hatása nélkül” (Az egyházra vonatkozó kinyilatkoztatás, az életünkre vonatkozó kinyilatkoztatás. Liahóna, 2018. máj. 96.).

2. A Szabadító azért vezette be az úrvacsora szertartását, hogy mindig emlékezhessünk Őrá, és a Lelke mindig velünk legyen. A keresztelkedés nyitja meg az örök élethez vezető kaput, az úrvacsora pedig segít nekünk rendíthetetlenül törekedni előre a szövetség ösvényén. Az úrvacsorából véve bizonyságot teszünk az Atyának arról, hogy igenis mindig emlékszünk az Ő Fiára. És Őrá mindig emlékezve, valamint az Ő parancsolatait betartva velünk lesz az Ő Lelke. Ezen ígéreten felül az Úr megújítja a megígért bűnbocsánatot, midőn alázatosan megbánjuk a bűneinket.

A szövetségeinkhez hűnek maradva törekedjünk arra, hogy mindig velünk legyen a Lélek, felkészítve minket arra, hogy érdemesen vegyünk az úrvacsorából; hasonlóképpen pedig rendszeresen veszünk az úrvacsorából, hogy mindig velünk legyen a Lélek.

A lányunknak ötéves korában volt egy akkumulátoros autója, amelyben imádott a házban kocsikázni. Egy este odajött hozzám, és azt mondta: „Apa, nem megy az autóm. Tehetünk bele egy kis benzint a te autódból, hogy újra tudjam vezetni? Talán benzin kell neki, mint a tiédnek.”

Miután láttam, hogy lemerült az akkumulátor, azt mondtam neki, hogy nagyjából egy óra múlva újra vezetheti. Hatalmas lelkesedéssel így szólt: „Ez az! Elvisszük a benzinkútra!” Egyszerűen csatlakoztattam az akkumulátort az elektromos hálózathoz, hogy feltöltsem, és egy óra múlva már vezethette is az autót. Ebből megtanulta, hogy mindig fontos egy elektromos hálózathoz csatlakoztatva újratölteni az akkumulátort.

Miként a lányunk is megtanulta az akkumulátor és a játékautó vezetéséhez szükséges energia közötti kapcsolatot, mi is tanulunk Jézus Krisztusról, az úrvacsoráról és a Lélekről. Szükségünk van a Lélekre, hogy segítsen nekünk átkelni a halandóságon, amint hithűen megtartjuk a szövetségeket, és szükségünk van az úrvacsorára ahhoz, hogy energiát adjon a lelki énünknek. A keresztelési szövetségünk megújítása és az úrvacsoravétel az összes többi szövetséget hithűséggel tölti fel. A boldog befejezést pedig az biztosítja, ha imádságosan tanulmányozunk, tiszteletben tartjuk a Szabadító meghívását, és élvezzük az Őáltala megígért áldásokat. Ő azt mondta: „És hogy még teljesebb mértékben megtarthasd magad szeplőtlennek a világtól, menj el az imádság házába, és ajánld fel szentségeidet az én szent napomon” (Tan és szövetségek 59:9).

Bizonyságomat teszem arról, hogy a szövetség megtartói békesség ígéretét kapják ebben a világban, és örök életet az eljövendő világban (lásd Tan és szövetségek 59:23). Tanúságot teszek arról, hogy ha az úrvacsorán keresztül rendszeresen vesztek a Szabadító jegyeiből, akkor veletek lesz az Ő Lelke, hogy utat mutasson nektek a szövetség ösvényén, és hűek maradjatok a szövetségeitekhez. Jézus Krisztus nevében, ámen.