Mi vagyunk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza

Miután meghívást kaptam, hogy „jöjjek és lássam meg”¹, első alkalommal 26 évesen látogattam el Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyházába. Nem sokkal azelőtt váltam külön az első férjemtől. Hároméves volt a fiam, és erőtlennek éreztem magam az aggodalomtól. Amikor beléptem az épületbe, melegség töltött el, ahogy felfigyeltem a körülöttem lévő emberek hitére és örömére. Valóban „menedék volt a zivatar elől”². Három héttel később megkötöttem a keresztelési szövetséget Mennyei Atyával, és Krisztus tanítványaként elindultam az utamon, bár az életem nem volt tökéletes ezen az ösvényen.

Ahhoz, hogy elnyerjem ezeket az örökkévaló áldásokat, számos fizikai és lelki elemnek kellett a helyére kerülnie. Jézus Krisztus evangéliuma vissza lett állítva és prédikálták azt; felépítették és karban is tartották a gyülekezeti házat; létezett egy egyházi szervezet, a prófétától a helyi vezetőkig; illetve volt egy gyülekezet, tele szövetséget kötött egyháztaggal, akik készségesen befogadtak a fiammal, amint a Szabadítóhoz vitettünk, „Isten jó szavával táplálva”³, és lehetőségeket kapva a szolgálatra is.⁴

Isten a kezdetektől arra törekszik, hogy egybegyűjtse és megszervezze a gyermekeit⁵, vagyis hogy „véghez vigye [a] halhatatlanság[unkat] és örök élet[ünket]”⁶. E célt szem előtt tartva azt az utasítást adta nekünk, hogy építsünk hódolati helyeket⁷, ahol elnyerjük a tudást, valamint a szabadítás és felmagasztosulás szertartásait; ahol olyan szövetségeket kötünk és tartunk meg, amelyek Jézus Krisztushoz kötnek minket⁸; ahol felruháztatunk „az isteniség hatalmával”⁹; és ahol gyakran összegyűlünk, hogy Jézusra emlékezzünk, és megerősítsük egymást Őbenne¹⁰. Az egyház szervezete és épületei a mi lelki javunkért léteznek. „Az egyház… az az állvány, mellyel örökkévaló családokat építünk.”¹¹

Miközben egy olyan barátommal beszélgettem, aki nehéz időszakon ment keresztül, megkérdeztem tőle, hogyan éli ezt túl anyagilag. Könnyek között azt felelte, hogy a püspöke segít neki a böjti felajánlási pénzalapokból. Majd hozzátette: „Nem tudom, hol lennénk ma a családommal, ha nem lenne az egyház.” Azt feleltem: „Az egyház a tagokat jelenti. Ők azok, akik készségesen és örömmel adnak böjti felajánlásokat a hozzánk hasonlóan szűkölködők megsegítésére. Az ő hitük és Jézus Krisztus követése iránti eltökéltségük gyümölcseit élvezed.”

Tanítványtársaim Krisztusban! Ne becsüljük alá azt a csodálatos munkát, amelyet az Úr rajtunk, az Ő egyházán keresztül végez a hiányosságaink ellenére is. Néha adunk, máskor pedig kapunk, azonban mindannyian egy család vagyunk Krisztusban. Az Ő egyháza az a szervezet, amelyet az irányításunk és megáldásunk érdekében adott, miközben Neki hódolunk és egymást szolgáljuk.

Előfordult már, hogy néhány nővér elnézést kért tőlem, azt gondolva, hogy nem tevékeny tagjai a Segítőegyletnek, mert az Elemiben vagy a Fiatal Nőknél szolgálnak. Ezek a nővérek a Segítőegylet legtevékenyebb tagjai közé tartoznak, mivel segítenek drága gyermekeink és fiataljaink Jézus Krisztusba vetett hitének a megerősítésében.

A Segítőegylet nem korlátozódik az épületben lévő egyik helyiségre, egy vasárnapi tanításra, egy tevékenységre vagy egy elnökségre helyi vagy általános szinten. A Segítőegylet az egyház szövetséges női; mi vagyunk – egyenként és együttesen. Ez a mi „könyörülettel és szolgálattal teli világméretű közösségünk”¹². Akárhová is megyünk, mindenütt és mindig a Segítőegylet részei vagyunk, amikor igyekszünk betölteni az isteni célját, vagyis nőkként egyénileg és közösen Isten munkáját végezni¹³ azáltal, hogy enyhítést nyújtunk: „szegénység enyhítését, betegség enyhítését, a kétely, a tudatlanság enyhítését – az öröm és a fejlődés minden akadályának az enyhítését”¹⁴.

Hasonló összetartozás él az elderek kvórumaiban és az egyház szervezeteiben minden korosztályban, beleértve a gyermekeinket és a fiataljainkat is. Az egyház több az épületeknél és a vallási szervezetnél – az egyház mi vagyunk: az egyháztagok. Mi vagyunk Az Utolsó Napi Szentek Jézus Krisztus Egyháza, Krisztussal az élen, és a prófétával az Ő szószólójaként. Az Úr ezt mondta:

„Íme, ez az én tanom: Aki bűnbánatot tart és hozzám jön, az az én egyházam. […]

Aki az én egyházamból való, és egyházamban mindvégig kitart, azt az én sziklámon alapítom meg”¹⁵.

Nővérek és fivérek! Értsük meg, milyen kiváltságosak vagyunk, hogy Jézus Krisztus egyházához tartozunk, ahol egyesíthetjük Őérte a hitünket, a szívünket, az erősségeinket, az elménket és a kezünket az Ő hatalmas csodáinak a véghezviteléhez. „Mert [Krisztus egyházának teste] sem egy tag, hanem sok.”¹⁶

Egy kamasz fiú ezt mondta az édesanyjának: „Kiskoromban minden alkalommal, amikor egy dollárt befizettem tizedként, azt gondoltam, hogy abból az egy dollárból egy egész gyülekezeti ház fog épülni. Micsoda butaság, igaz?”

Az édesanya meghatódva így felelt: „Ez csodálatos! El is képzelted őket?”

„Igen! – kiáltott fel a fiú. – Gyönyörűek voltak, és több millió volt belőlük!”¹⁷

Drága barátaim! Legyen ilyen gyermeki hitünk, és örvendezzünk annak a tudatában, hogy még a legapróbb erőfeszítéseink is jelentős változást idéznek elő Isten királyságában.

Az Ő királyságában az legyen a célunk, hogy Krisztushoz hozzuk egymást. A szentírásokban azt olvassuk, hogy a Szabadító ezt a felhívást intézte a nefitákhoz:

„Van-e köztetek beteg? Hozzátok ide! Van-e… bármely más módon nyomorult? Hozzátok ide, és én meggyógyítom őket, mert könyörülettel vagyok irántatok; irgalom tölti el a bensőmet.

[M]ert látom, hogy elegendő hitetek van ahhoz, hogy meggyógyítsalak benneteket.”¹⁸

Nincsenek-e mindannyiunknak olyan nyomorúságai, amelyeket a Szabadító lába elé lehetne hozni? Míg néhányunknak fizikai kihívásai vannak, jóval többen érzelmileg küzdenek; másoknak nehézséget okoz a társas kapcsolatok ápolása, és mindannyian megnyugvásra törekszünk, amikor lelkünk elé kihívások tornyosulnak. Mindannyian szenvedünk valamilyen módon.

Azt olvassuk, hogy „az egész tömeg együtt odament a betegekkel és… mindazokkal, akik valamely módon nyomorultak voltak; és ő mindenkit meggyógyított, amint odavitték őket hozzá.

És mindenki, a meggyógyultak is és az egészségesek is, leborultak a lábainál, és hódoltak neki.”¹⁹

A kisfiútól kezdve, aki hittel fizet tizedet, az egyedülálló anyán át, akinek szüksége van az Úr erőt adó kegyelmére, az apán át, akinek nehézséget okoz a családjáról való gondoskodás, az őseinken át, akiknek szükségük van a szabadítás és a felmagasztosulás szertartásaira, és mindegyikünkig, akik minden héten megújítjuk az Istennel kötött szövetségeket, szükségünk van egymásra, és képesek vagyunk elvinni egymást a Szabadító megváltó gyógyításához.

Drága nővéreim és fivéreim! Válaszoljunk Jézus Krisztus felhívására, hogy járuljunk Őhozzá a nyomorúságainkkal! Amikor Hozzá megyünk, és Hozzá visszük a szeretteinket, Ő látja a hitünket. Éppé teszi őket, és minket is éppé tesz.

„Krisztus békés követői[ként]”²⁰ arra törekszünk, hogy „egy szív és egy elme”²¹ legyünk, hogy alázatosak legyünk, engedékenyek, gyengédek, könnyen kérlelhetőek, telve türelemmel és hosszútűréssel, minden dologban mértékletesek, mindig szorgalmasak Isten parancsolatainak a betartásában, telve hittel, reménnyel és jószívűséggel, és bővelkedvén jó cselekedetekben.²² Igyekszünk olyanná válni, mint Jézus Krisztus.

Bizonyságomat teszem arról, hogy Krisztus egyházaként mi vagyunk az eszközök, akiken keresztül „Szabadítónk és Megváltónk, Jézus Krisztus mostantól kezdve [véghez fogja vinni] néhány leghatalmasabb művét mindaddig, amíg újra eljő”²³, amint azt Russell M. Nelson elnök tanította.

Az Úr ezt mondta:

„Íme, annak idejében meg fogom gyorsítani a munkámat.

És nektek… parancsolatot adok, hogy gyűljetek össze, szerveződjetek meg, és készítsétek fel magatokat, és szenteljétek meg magatokat; igen, tisztítsátok meg a szíveteket, és tisztítsátok meg előttem a kezeteket és a lábatokat, hogy tisztává tehesselek benneteket.”²⁴

Válaszoljunk erre az isteni felszólításra, és örömmel gyűljünk egybe, szerveződjünk, készüljünk fel és szenteljük meg magunkat! Ez az én alázatos imám, Jézus Krisztus nevében, ámen.