Egy templom Konának

Leroy Alip alaposan odafigyelt a szavakra, mikor elválasztották a Hawaii Big Island Cövek főtanácsának tagjaként. Az áldásban elmondták neki, hogy a szigeten lesz, amikor felépül ott egy templom, és ő is szolgálni fog benne. Ez még 1984-ben történt. Hawaii egyetlen temploma Oahu szigetén volt, mely sok-sok mérföldnyi hajó- vagy repülőútra volt tőle.

A papsági áldás erőt adott Alip testvérnek. „Hiszem, hogy amikor kapunk egy áldást, a mi felelősségünk mindent megtenni annak érdekében, hogy megvalósuljon az áldás” – mondta. Így hát feleségével, Rose-zal úgy döntöttek, hogy havonta egyszer elutaznak az ohaui templomba.

Ez nem volt könnyű. Az út 300 dollárba került, mely rettentő kiadás volt a házaspárnak. Alip testvér egy állami vállalatnál dolgozott, és épp hogy csak megéltek az ott keresett pénzből. Egyedül úgy tudták kifizetni az utat, hogy hozzányúltak a tartalékukhoz. De ezt is szívesen megtették.

Egy éven belül azonban elfogyott a pénzük. „Lelkünkben azonban ott voltunk a templomban – meséli Alip testvér. – Továbbra is el szerettünk volna oda jutni, úgyhogy segítségért imádkoztunk.”

Nem sokkal később Alip testvér egy fizetésemeléssel járó váratlan ajánlatot kapott: papírszállítással bízta meg az egyik helyi cég. E kora reggeli futári feladatért közel 700 dollárhoz jutott havonta. Most már bőven lett pénzük, hogy folytassák a templomba járást. Az Alip házaspár pedig sugalmazást kapott, hogy a többletpénzüket egy saját templomi alapban gyűjtsék tovább.

1986-ra értelmet nyert, miért kaptak erre kinyilatkoztatást: most már, hogy a Hawaii Kona Cövek területén éltek, több olyan nőtestvért is magukkal tudtak vinni a cövekből a templomba, akik bár érdemesek voltak, eddig nem volt lehetőségük részesülni a saját felruházásukban. Így hát Alipék minden hónapban egy nőtestvért elvittek magukkal Oahuba. A nőtestvér minden alkalommal úgy tért vissza, hogy bizonyságot tett arról a lelki hatalomról és örömről, melyet akkor érzett, miközben saját magáért és másokért végezte a templomi munkát. A templomi munka hamarosan magával ragadta az egész cöveket, és egyre több egyháztag kezdte keresni a módját, hogy miképpen juthatna el a templomba.

Alip testvér az ismeretségei révén mindig értesült az akciós légi és szárazföldi járatokról, valamint az olcsóbb szállási lehetőségekről, így segíthetett mindazoknak, akik a cövekből el akartak menni. 1994-re a Kona Cövekből már több mint 100 egyháztag tette meg ezt az utat minden hónapban a Hawaii Laie templomba. Alip testvér nevetve meséli: „A templom elnöke azzal viccelődött, hogy a konai szentek rongyosra járták a templom szőnyegét, olyan sokan voltak már közülünk a templomban.”

1997-ben Gordon B. Hinckley elnök (1910–2008) új irányelvet hirdetett a templomépítésekkel kapcsolatban. Azt mondta, a kisebb templomok építése lehetővé teszi, hogy még több templom épüljön. A Big Island-i szentek hithűsége hat hónappal később nyerte el jutalmát, mikor Hinckley elnök bejelentette, hogy Konában is épül egy templom. A templom 2000-es felszentelését követően Alip testvért elhívták második tanácsosnak a templomelnökségben. Bár mostanra már nyugdíjba vonult, az Úr munkájába azonban teljes mértékben beleveti magát: ő felügyeli azokat a munkásokat, akik a Hawaii Kona templomot övező gyönyörű kertet gondozzák.

Alip testvér és Alip nőtestvér hálával fedezik fel Mennyei Atyánk gondoskodó kezét az életükben, aki biztosította számukra a mások szolgálatához szükséges eszközöket. Alip testvér elmondta, hogy amikor először jöttek Konába „nem volt rendes szállásuk, csak egy kis viskó a hegyekben, melyet korábban egy kávéföldi munkás használt.” Hónapokig laktak ott, mire ki tudtak bérelni egy kis kunyhót.

Néhány évvel később elegendő megtakarított pénzük és jövedelmük lett ahhoz, hogy megengedhessenek egy szebb lakóhelyet, de mikor körülnéztek, egyikről sem érezték úgy, hogy megfelelő lenne. Egy nap, mikor Alip testvér épp a Kona templom kertjében dolgozott, arra jött egy idősebb nőtestvér. Sírt. Alip testvér megrázza a fejét: „Kilakoltatták az otthonából, és nem volt hová mennie. Valamiért azt tanácsoltam neki, menjen és látogassa meg az unokáit, és mikor visszajön, beköltözhet hozzánk.” A gond csak az volt, hogy Alipék otthona épp csak akkora volt, hogy ketten elfértek benne. Ezért imádkozni kezdtek, és őszintén igyekeztek megtalálni a módját, hogy elnyerhessék az áldást, melyre vágytak.

Nem sokkal később felkereste őket egy ingatlanügynök. Egy kétemeletes házat ajánlott nekik, hat hálószobával. Nagyon tetszett nekik, de arra jutottak, hogy a ház többe kerül, mint amennyit megengedhetnek maguknak. Kelletlenül, de elutasították az ajánlatot.

De aztán új lehetőség kínálkozott. Néhány hét múlva leesett a ház ára, Alipék pedig úgy vélték, így már van elegendő hitelerejük, hogy megvegyék a házat. Így az Alip házaspár a Konába visszatértő, szükséget látó idősebb nőtestvérnek is tudott végül helyet biztosítani. Saját gyermekeik közül hárman, akik maguk is lakásgondokkal küszködtek, szintén beköltözhettek hozzájuk a családjukkal.

„Az Úr a gondunkat viselte – mondja Alip testvér. – Amikor megmutatjuk, hogy hajlandók vagyunk áldozatot hozni Őérte az időnkből, tehetségeinkből és forrásainkból, akkor Ő elhalmoz bennünket gyengéd irgalmasságaival.”