Feltámadott!

Sok évvel ezelőtt egy kétgyermekes fiatal édesapa ágya mellett álltam, aki élet és halál közt lebegett. Megfogta a kezem, belenézett a szemembe, és esedezve így szólt hozzám: „Püspök, tudom, hogy nemsokára meghalok. Mondd, mi fog történni a lelkemmel!”

Mennyei útmutatásért imádkoztam. Ekkor észrevettem az ágya melletti asztalon fekvő Mormon könyvét. Hangosan olvasni kezdtem:

„Most, a lélek állapotát illetően a halál és a feltámadás között …az emberek lelke, amint elhagyja ezt a halandó testet, …hazavitetik ahhoz az Istenhez, aki életet adott neki.

…azok lelkét, akik igazlelkűek, a boldogság állapotába fogadják be, melyet paradicsomnak hívnak, a nyugalom állapotának, a béke állapotának, ahol megpihennek majd minden bajuktól, és minden gondtól és bánattól” (Alma 40:11–12).

Ezzel az én fiatal barátom lehunyta szemét, őszinte köszönetet mondott, majd lelke csendesen eltávozott abba a paradicsomba, amelyről olvastam neki.

Lukács, aki egyébként orvos volt, így írta le a két Mária élményét, amikor a kerti sírkamrához közeledtek:

„És a követ a sírról elhengerítve találák.

És mikor bementek, nem találák az Úr Jézus testét.

És lőn, hogy mikor ők e felett megdöbbenének, ímé két férfiú álla melléjök fényes öltözetben:

És… azok mondának nékik: Mit keresitek a holtak között az élőt?

Nincs itt, hanem feltámadott” (Lukács 24:2–6).

Ez a kereszténység hívó szava. A feltámadás valósága kivétel nélkül mindenkinek olyan békességet nyújt, mely minden értelmet felülmúl. Vigaszt nyújt azoknak, kiknek szerettei Flandria földjében, a tengerek mélyén vagy éppen Santa Clara kicsiny temetőjében nyugszanak. A feltámadás egyetemes érvényű igazság.

Az Úr tanítványai közül a legkisebbként személyes bizonyságomat teszem arról, hogy a halál legyőzetett, mert Ő diadalt aratott a sír felett. Mindenki számára váljon valóságos tudássá az Őáltala megszentelt és betöltött szó. Emlékezzünk rá. Tartsuk becsben. Tiszteljük e szót: feltámadott.

1. Azért jöttünk a földre, hogy tanuljunk, éljünk és fejlődjünk a tökéletességhez vezető örökkévaló utunk során.

2. Egyesek csak egy pillanatra maradnak a földön, míg mások hosszú évekig. Nem az számít, hogy milyen sokáig élünk, hanem inkább az, hogy mennyire jól.

3. Aztán következik a halál, az élet egy új fejezetének kezdete.

4. Ez az új fejezet vezet a feltámadás ama csodálatos napjához, amikor a lélek és a test újraegyesül, és soha többé nem válik el egymástól.