2010
Az előfizetők megkapják az új templomi füzetet
2010. április


Az előfizetők megkapják az új templomi füzetet

A Liahóna és az Ensign folyóiratokra előfizetők a megszokott 2010. évi októberi szám helyett az új Templomok Az Utolsó Napok Szentjeinek Jézus Krisztus Egyházában című füzetet kapják majd meg.

Ez a füzet egy frissített változata a már több mint 50 éve nyomtatásba került kiadványnak, mely először az Improvement Era című egyházi folyóirat mellékleteként jelent meg még 1955-ben. Később külön füzetben került kiadásra, melyet nyolc alkalommal dolgoztak át. A legújabb változatban új cikkek és fényképek szerepelnek majd, és 45 nyelven lesz olvasható.

Az utolsó napi próféták – köztük Thomas S. Monson elnök is – szüntelenül arra buzdították az egyháztagokat, hogy részesüljenek a saját templomi szertartásaikban, majd térjenek vissza rendszeresen a templomba, hogy őseikért is elvégezhessék a templomi munkát.

Ennek a füzetnek a célja, hogy megtanítsa a templomi hódolat tanait és tantételeit. Az egyház tagjait arra buzdítják, hogy legyen otthon is legalább egy példányuk a füzetből, hogy a szülők a családi esteken vagy más alkalmakkor felhasználhassák, amikor a templomról tanítanak a családjuknak.

Minden korosztály találhat magának a füzetben valamit, ami rá is vonatkozik. Az új kiadványban helyet kap majd a Thomas S. Monson elnök által írt cikk, „A templom áldásai”, valamint a Tizenkét Apostol Kvórumának tagja, Russell M. Nelson elder egyik írása is, mely a „Készüljetek fel a templom áldásaira” címet viseli. A füzetben található egy cikk a fiataloknak is: „Tegyük életünk részévé a templomot!”, és a gyermekek is sokat tanulhatnak a templomokról az „Utad a templomba” című írásból. Minden olvasó élvezettel forgathatja majd a füzetet, mely gyönyörű fotókkal illusztrált ismertetőket ad közre a világ templomairól. A füzet válaszokat nyújt azon egyháztagok gyakran felmerülő kérdéseire is, akik arra készülnek, hogy először menjenek el a templomba.

Az egyháztagokat arra biztatják, hogy ismertessék meg a füzetet családtagjaikkal és más vallású barátaikkal is. A füzetből további példányokat az egyház elosztóközpontjaiból és az LDScatalog.com honlapjáról lehet rendelni.

A cövekelnökök, püspökök és a templomi felkészítő osztály tanítói dönthetnek úgy, hogy ezt az anyagok is felhasználják a Felruházva a magasságból tanítói kézikönyv és a Felkészülés a szent templomba való belépésre című füzet kiegészítéseként.

Igény szerint a papságviselők adhatnak egy példányt a saját felruházásukban már részesült egyháztagoknak is, hogy segítsen felidézni a templomi élményeiket. Azok számára is hasznos lehet, akik most lettek újra tevékenyek az egyházban, és arra készülnek, hogy összepecsételjék őket a templomban.

„Ez a füzet csodálatos forrásként szolgálhat minden egyháztag számára – mondta Yoshihiko Kikuchi elder a Hetvenektől. – Segít emlékeznünk a szent templomi élményeinkre, az azokkal járó szövetségekre és áldásokra és az egyháztagok azon egyéni felelősségére, hogy családtörténeti munkát végezzenek, felkutatva és beazonosítva őseiket, valamint elvégezve értük a nélkülözhetetlen templomi szertartásokat azáltal, hogy aktívan részt vesznek a templomi szolgálatban.”

Az előfizetők októberben vehetik át a templomi füzet átdolgozott kiadását.

Fotó: © 1996 Steve Tregeagle