Kora vasárnap reggel

A Fidzsi-szigeteki Nausori Cövek Waila Egyházközségében vagyunk, szombat este van. A napi teendőket mind elvégezték, az ároni papság előkészült a sabbatra, és most a Maiwiriwiri házaspár otthonában gyülekeznek. Mielőtt elkezdenék a böjtjüket, még kapnak egy könnyű vacsorát, aztán pedig nyugovóra térnek a Maiwiriwiriék otthonában leterített gyékényszőnyegeken.

E fiatal, ároni papságviselő férfiakra korán ráköszönt a reggel. Már jóval hajnal előtt felkelnek, gyorsan magukra öltik fehér ingüket, nyakkendőjüket és sötét, bő nadrágjukat, hogy 6 órakor párosával útra keljenek Maiwiriwiri testvér és nőtestvér otthonából – akárcsak a misszionáriusok. Minden párnak megvan a saját bejárandó útvonala, hogy beérjenek 10 órára, a papsági gyűlés kezdetére a gyülekezeti házba. Az a feladatuk, hogy az útjukba eső minden egyháztag otthonánál megálljanak, és megkérjék őket, hogy tegyék meg a böjti felajánlásaikat.

Ezek a fiatal férfiak Maiwiriwiriék otthonától a gyülekezeti házig, vagyis egyházközségük egyik végétől a másikig, 5 kilométert tesznek meg. Ez kiváló lehetőség nekik, hogy teljesíthessék a kötelességüket, és hogy meghívhassák az egyház tagjait, hogy böjti felajánlásuk útján vegyenek részt az özvegyekről és a testvéreikről való gondoskodás nagyszerű munkájában. Alipate Tagidugu, a Fidzsi-szigeteki Nausori Cövek elnöke elmondta, hogy az ároni papság e szolgálatának köszönhetően 20 százalékkal növekedett a böjti felajánlások mértéke.

Miközben e fiatal férfiak lehetőséget kapnak kötelességük teljesítésére, az egyházközség tagjainak is segítenek, hogy megtartsák keresztelési szövetségeiket:

„És… mivel szeretnétek Isten nyájába jönni és az ő népének neveztetni, és hajlandóak vagytok egymás terheit viselni, hogy azok könnyűek lehessenek;

Igen, és hajlandóak vagytok gyászolni azokkal, akik gyászolnak; igen, és megvigasztalni azokat, akik vigasztalásra szorulnak, és Isten tanújaként állni mindig és mindenben, és minden helyen, ahol csak vagytok, méghozzá egészen halálotokig, hogy Isten megválthasson benneteket, és az első feltámadás részesei közé számláljanak, hogy örök életetek lehessen” (Móziás 18:8–9).

Ezeknek a nagyszerű fiatal férfiaknak a böjti felajánlások összegyűjtése nem teher, hanem inkább áldás. Boldogan viselnek fehér inget és nyakkendőt, örömmel kelnek korán, és szívesen kopognak be az egyháztagok ajtaján kora reggel, hogy ösztönözhessék őket annak az áldásnak az elnyerésére, mely a nagylelkű böjti felajánlásból ered.

Miközben elnéztem, ahogy ezek a fiatal férfiak felkészülnek rá, és teljesítik a papságviselőként kapott kötelességüket, elgondolkodtam azon, milyen nagyszerű áldás is lesz számukra egész életükön át, hogy megérthetik, milyen jelentőséggel bír azon erőfeszítésük, hogy ösztönözzék az egyháztagokat: kerüljenek közelebb a Szabadítóhoz a böjti felajánlásaik révén. Mennyivel jobb misszionáriussá, mennyivel jobb férjekké és apákká válnak majd papsági erőfeszítéseiknek köszönhetően.

Jobban megértik majd ezt a szentírást is, mely az Úr népéről szól: „És az Úr Sionnak nevezte népét, mert egy szív voltak és egy elme, és igazlelkűségben laktak; és nem volt közöttük szegény” (Mózes 7:18).