Hegyeket formálva

Richard nem csupán egy sétára szeretné elvinni a látogatókat, hanem egy élménnyel szeretné megajándékozni őket. De csupán annyit taníthat nekik, amennyit ők maguk szeretnének befogadni.

„Azokat, akik meg akarják tapasztalni a természetet, el tudom vinni olyan helyekre, melyeket mások csak ritkán pillanthatnak meg – mondja. – Talán sokkal nehezebb dolgokon kell keresztülmenniük, de sokkal gazdagabb élményben lesz részük.”

Richard úgy érzi, az élet semmiben sem különbözik ettől. Személyes tapasztalatai is ezt az alapelvet tükrözik. Richard még egyetemi hallgatóként kezdte keresni az élet valódi értelmét. Számos egyházat látogatott meg anélkül, hogy megtalálta volna azt, amit keresett, míg végül találkozott a misszionáriusokkal.

A szülei erősen ellenezték, hogy az egyház tagja legyen. Aggódtak amiatt, hogy egyetlen fiuk áttér a hitükről. Amiatt is aggódtak, mi lesz ővelük. Az ő kultúrájukban sokan hisznek abban, hogy túlvilági helyzetüket erősen befolyásolja az élő utódaik irántuk tanúsított tisztelete.

Richard, bár küszködött a szülei nézetei miatt, bizonyságot nyert a Szabadítóról, és tudta, hogy követnie kell Őt.

„Jézus Krisztus az út – mondja Richard. – Ő a valódi Vezető, aki visszavisz bennünket az Atyához” (lásd János 14:6).

Úgy döntött, követi a Szabadítót és megkeresztelkedik, bízva abban, hogy az Úr majd végigvezeti a helyes ösvényen, még akkor is, ha az olykor nehezebbnek tűnik.

A keresztelője után egy héttel abban az áldásban volt része, hogy felajánlottak neki Tajvan legnagyobb rádiócsatornájánál egy nagyszerű állást. Ezzel örömet okozott a szüleinek, és mikor látták, hogy fiuk mennyire jó irányba változott, ez segített, hogy megnyugodjanak. Mindez az ő hitét is erősítette, és megtanított neki egy fontos leckét.

„Ha nem követjük Jézus Krisztust – mondja –, rengeteg fontos élménytől fosztjuk meg magunkat, melyekre pedig szükségünk lenne.” Ezek a tapasztalatok talán nehezebbek számunkra, de a saját érdekünkben szükség van rájuk (lásd 2 Nefi 2:2; T&Sz 122:7).

Mindazok, akik követik Richardot az ő szeretett szurdokain és völgyein át, minden kétséget kizáróan megtanulják, hogy Tajvan hegyei és a meredek keleti partja a földkéreg két lemezének összeütközéséből keletkeztek. Az ütközés ereje miatti óriási hő és nyomás hatására az üledékes kőzet először mészkővé, majd márvánnyá alakult. Erről a kőzetről vált híressé a sziget keleti partja. Ugyanez a láthatatlan erő rázza meg, zúzza össze és hasítja fel a földet, hogy végül égig érő hegyláncokat emeljen a magasba.

Akár Yushanban vagy a Taroko Nemzeti Parkban, ahol korábban dolgozott, Richard szeret rámutatni arra, hogy a természeti erők hogyan emelték ki Tajvant a föld mélyéből.

„A legmagasabb sziklákon nyomon követhető homokfodrok, valamint tengeri maradványok és más bizonyítékok arra utalnak, hogy ami egyszer lent volt, most a csúcsra került – mondja Richard. – Ha meg akarjuk érteni a magasságokat, fel kell tárnunk a mélységeket is, mert maguk a csúcsok is itt kezdődtek.”

Richard hiszi, hogy ez nagyon fontos, mivel mindez párhuzamban áll az élet céljával. Amikor nehéz idők járnak, úgy tűnhet, hogy nemcsak a hegyre látogató turisták vagyunk, hanem inkább mi magunk vagyunk a hegy, olyan erőktől és nyomástól gyötörve, melyek formálnak és az ég felé tolnak bennünket, ha képesek vagyunk türelemmel és hittel elviselni őket (lásd Móziás 23:21–22; T&Sz 121:7–8).

Richard saját bőrén tanulta meg, hogy nem kerülhetünk a világ fölé, hogy kiaknázzuk a bennünk rejlő legnagyobb lehetőséget anélkül, hogy ne kellene alávetnünk magunkat a kényelmetlen, néha fájdalmas tapasztalatoknak.

Rádióriporterként Richardra kemény nyomás nehezedett, hiszen rövid határidők alatt kellett sokféle témát összegyűjtenie. Hamarosan megtudta, hogy sok riporter a társasági összejövetelek italozgatásai során jutott új információkhoz. Egyre nehezebbé vált számára a munka, hiszen ő teljes mértékben elzárkózott attól, hogy ezekben részt vegyen.

Új munkahelyet keresett, mely ugyan könnyített a lelkiismeretén, de a kihívásain nem. A rádiós karrierje segített békélni a szüleinek azzal, hogy csatlakozott az egyházhoz. Így hát amikor otthagyta a magas fizetéssel és tekintéllyel járó, teljes idejű munkáját egy részmunkaidős szerződésért, hogy túravezetőként dolgozzon, a szülei egy ideig csalódottak voltak.

Ez a döntése is egy nehéz ösvényre vitte, de nem bánja, hogy megtette, mert tudja, hogy ahhoz, hogy felemeltessünk a magasságba (lásd T&Sz 121:7–8), először meg kell tapasztalnunk a mélységet (lásd T&Sz 122:5–7).

„Néha nem engedjük, hogy Isten kihozhassa belőlünk mindazt, amire képesek lennénk, mert a jóval együtt a rosszat már nem akarjuk megtapasztalni” – mondja.

Azért, mert követte az Urat, olyan munkára talált, melyet élvezett. Missziót szolgálhatott. Megismerte leendő feleségét, akivel immár négy gyönyörű gyermekük van. Úgy érzi, a megpróbáltatások ellenére is folyamatosan áldásokat kap.

Amikor a tanítványság „az alant fekvő völgy ösvényén” (2 Nefi 4:32), sőt, „a halál árnyékának völgyé[n]” (Zsoltárok 23:4) át vezet ahhoz, „aki a magasságban lakik” (T&Sz 1:1), Richard abból az ígéretből merít vigaszt, hogy „Krisztus szavai, ha követjük az általuk kijelölt utat, a bánat ezen völgyén túl, egy sokkal jobb megígért földre [vezetnek bennünket]” (Alma 37:45). Ez is csak azt bizonyítja számára, hogy csak akkor leszünk felkészültek a hegycsúcson elén táruló látvány élvezetére, ha megtapasztaltuk az élet kihívásait.