2010
Megváltoztatni a világot – az erényes fiatal nők erejével
2010. január


Megváltoztatni a világot – az erényes fiatal nők erejével

Az újonnan elhívott Fiatal Nők Általános Elnökségének tagjai – Elaine S. Dalton, Mary N. Cook és Ann M. Dibb – 2008 áprilisában Salt Lake City északi peremén megálltak az Ensign Peak [Zászló-csúcs] ormán, és letekintettek a völgyre.

Amikor megpillantották a Salt Lake templom tornyán megcsillanó Moróni angyal szobrát, bennük is világosság gyúlt azzal kapcsolatban, hogy mi a szándéka az Úrnak a fiatal nőkkel.

Ezután mindhárman, közösen magasba tartottak egy sétabotot, melyen egy aranyszínű perui kendő lobogott. Ez volt az ő zászlajuk a nemzetek számára, azt üzenve, hogy térjenek vissza az erényhez.

„Nem ragadhatjuk meg kell kellőképpen ezt az új értéket, az erényt, ha nem mondjuk el az érték célját, ami pedig a templom – mondta Dalton nőtestvér. – Maga a templom az, amiért a Fiatal Nők programjában bármit is teszünk, mert ez az, ami segít a fiatal nőknek Krisztushoz jönni.”

Az erényt hivatalosan 2008 novemberében adták hozzá a Fiatal Nők értékeihez. A Személyes fejlődés füzet meghatározása szerint az erény „a magas erkölcsi normákra alapozott gondolatok és viselkedés mintája. Magában foglalja az erkölcsösséget és a tisztaságot” (Fiatal nők egyéni fejlődése [füzet, 2009]. 70.)

Ez az érték egyedülálló abból a szempontból, hogy minden értéktapasztalat és értékfeladat kötelező, míg a többi érték esetében a fiatal nők számos lehetőség közül választhatnak. Ráadásul most először arra biztatják az édesanyákat is, hogy a leányaikkal együtt ők is végezzék el a Személyes fejlődés programját, és így érdemeljék ki ők is a medált.

A múlt évben a világszerte élő fiatal nők – és mellettük sokan mások is – rendkívül nagy számban és gyorsan reagáltak arra a felhívásra, hogy térjünk vissza az erényhez. Leveleik és fényképeik elárasztották a Fiatal Nők irodáját. Sokan szintén megmásztak egy-egy hegyet, ahol kibontották saját lobogójukat.

Azon vágyuktól hajtva, hogy ők is a magasban fogadhassák meg, hogy erényesek lesznek, a Missouri állambeli Hannibalban néhány fiatal nő – mivel nem találtak a közelben hegyet –, egy 36 emeletes betontorony lépcsőit megmászva bontották ki a zászlajukat, elkötelezve magukat, hogy erényes életet fognak élni.

Mexikóban a Fiatal Nő elismerés már eddig is az „Erényes fiatal nő kitüntetés” elnevezést viselte. A mexikói fiatal nők izgatottak voltak, hogy külön értékként az erényt is hozzáadták a programhoz. Ez egy olyan érték, melyet ők már jól ismertek, mondta Dalton nőtestvér.

„Az erényre való felhívást az egyházban és azon kívül is hatalmas örömmel fogadták minden szempontból – mondta Cook nőtestvér. – A vezetők nagyon szeretik. A papsági vezetők komoly hangsúlyt fektetnek rá. Az édesanyák és nagymamák is hálásak érte.”

Az erény értékfeladata az, hogy kövessük a Szabadító felszólítását, miszerint tanuljunk Tőle (lásd T&Sz 19:23). Ezért elolvassuk az egész Mormon könyvét, és gondolatainkat rendszeresen feljegyezzük egy naplóban.

Egy angol nőtestvér a következőket írta a Fiatal Nők elnökségéhez küldött e-mailjében: „Sajnos bocsánatot kell kérnünk. Mégsem fogjuk tudni olyan gyorsan befejezni, ahogy azt gondoltuk. Ennek az az oka, hogy a lányom és én olyan módon tanulmányozzuk a Mormon könyvét, mint még soha azelőtt. Olyan csodálatos élményt nyújt; nem akarjuk elkapkodni.”

A Mormon könyve olyan közösségekről tanít, melyek gyarapodtak és boldogok voltak, amikor erényes és tiszta életet éltek, de elbuktak, mikor erkölcstelenségbe süllyedtek, mondta Dibb nőtestvér.

A férfiak és nők egyformán lelkesedtek az új értékért, mesélte a Fiatal Nők elnöksége, miközben olyan teljes fiatal férfi és egyedülállók egyházközségének csoportjaitól idéztek, akik együtt dolgoztak az erény értéken.

Dibb nőtestvér kihangsúlyozta, hogy mind a férfiaknak, mind a nőknek az erényre kell összpontosítaniuk, hogy elnyerhessék a legnagyobb áldásokat. „A férfiaknak nincs hatalmuk vagy erejük ahhoz, hogy gyakorolják a papságukat, ha erkölcsileg nem tiszták – mondta. – A nők pedig feleségként, anyaként és nőként akkor kapnak hatalmat, illetve erőt isteni elhívásuk betöltéséhez, ha gyakorolják az erényt.”

Dalton nőtestvér elmondta, hisz abban, hogy az erény értéke pontosan erre az időszakra lett visszatartva, amikor a világ egyáltalán nem erről szól.

„Megdöbbentő, hogy a mai világban milyen sok fiatal nő téveszti szem elől, hogy ők valóban Isten leányai – mondta Cook nőtestvér. – Mi csak szeretnénk emlékeztetni őket erre, valamint arra a tényre, hogy ha az ember hibát követ el, bűnbánatot tarthat.”

Az elkötelezettség az iránt, hogy erényesek és tiszták maradjunk, a Szabadító engesztelésének felhatalmazó és megváltó ereje miatt lehetséges, mondta Dibb nőtestvér. A negyedik értéktapasztalat a bűnbánatra összpontosít.

Tavaly sok fiatal és idősebb nő is kifejezte azon vágyát, hogy visszatérjenek az erényes élethez. „Az erény hozzáadása fellelkesítette azokat a nőket, akik korábban rossz döntéseket hoztak. Sokan azt mondták maguknak: »Újra erényes nő lehetek… Igenis lehetséges«” – mondta Cook nőtestvér.

Sokan azok közül, akik ismét erényesek szeretnének lenni, azon tűnődnek, hogyan fogjanak hozzá. A Fiatal Nők elnöksége a következő módszert javasolja nekik: Imádkozz reggel és este. Mindennap olvass legalább öt percet a Mormon könyvéből. És mosolyogj!

„Ha az egyházban és a világon minden nő megtenné ezt, gondoljunk csak bele, milyen lenne a világ öt éven belül – mondta Dalton nőtestvér. – Tényleg hiszünk benne, hogy a Lélek által vezérelve a fiatal nők meg tudják változtatni a világot.”

Fiatal nők és vezetőik a Dominikai Köztársasági Santo Domingo Independencia Cövekből 2009 augusztusában megmászták a Cambita Garabito hegységet, majd kitűzték a saját, erényt jelképező zászlójukat

Fotó: Iván Heredia