2010
Szolgálat az egyházban
2010. január


Szolgálat az egyházban

Hogy én tanítsak?

Most pedig az óra hátralévő részében [helyettesítsd be a neved] fog tanítani bennünket.” Ha e szavak hangoznának el a következő vasárnap az egyházban, vajon félnél vagy inkább magabiztosnak éreznéd magad?

Előbb vagy utóbb az egyház minden tagjából tanító lesz. Lehet, hogy az Elemiben, a Segítőegyletben, egy papsági kvórumban, esetleg egy látogató- vagy házitanítás, illetve családi est alkalmával. Sokan vannak olyanok, akik újak az egyházban, és akiktől a tanító szerepe távol áll. Talán még azok is, akik már sokszor tanítottak, azon törik a fejüket, hogyan lehetnének magabiztosabbak, és hogyan érinthetnék meg jobban mások életét.

Itt van néhány egyszerű ötlet, melyek segítségünkre lehetnek tanítói feladataink teljesítésében:

  1. Az ima fontos tanítási eszköz. Kezdd a leckére való felkészülésed minden szakaszát azzal, hogy alázatosan imádkozol a Lélek útmutatásáért. Bízd magad arra az ígéretre, melyet az Úr adott minden tanítónak: „…a Lélek a hit imája által adatik meg nektek” (T&Sz 42:14).

  2. Majdnem minden leckéhez több anyag áll rendelkezésre, mint amennyit az órán át tudnátok venni. Olvasd el a leckét, és imádságos lélekkel válassz ki egy vagy két főbb tantételt, melyekről úgy érzed, a legjobban megfelelnek az osztályod szükségleteinek.

  3. Imádságos lélekkel tanulmányozd a leckéhez tartozó szentírásokat, hogy példákat és tantételeket meríthess belőlük. Isten szava képes arra, hogy „erősebb hatása [legyen] az emberek elméjére, mint… bármi más” (Alma 31:5).

  4. Vigasztaljon a tudat, hogy nem kell ismeretekkel rendelkeznek a lecke minden egyes részletéről ahhoz, hogy hatékony tanító legyél. Készülj fel néhány egyszerű kérdéssel, melyek lehetővé teszik majd az osztályod tagjainak, hogy megosszák egymással a tapasztalataikat és meglátásaikat. Talán ezek lesznek a leckéd legmeghatóbb és legemlékezetesebb részei.

  5. Tanítóként arra is elhívást kaptál, hogy te magad szintén tanulj. Az evangéliumi tanítás megköveteli a „szorgalmas erőfeszítésedet…, hogy gyarapítsd értelmedet, és fejleszd képességeidet, tudva, hogy az Úr naggyá tesz majd a beszédben, ha úgy tanítasz, ahogy Ő parancsolta.”1

További tanítási ötletekért lásd a Tanítás, nincs nagyobb elhívás című kézikönyvet.

JEGYZET

  1. Tanítás, nincs nagyobb elhívás (1999). 4.